Délmagyarország, 1933. július (9. évfolyam, 146-170. szám)
1933-07-01 / 146. szám
I 8 DÉLMAGYARORSZÁG 1933 iulius I. es Müvé&szef A népjóléti ügyosztály hangversenye. Péter-Pál ünnepére Szeged népjóléti ügyosztálya foglalta le a színházat jótékonyságot gyakorolni ugy, hogy abból művészi élvezet és öröm is származzék az adakozóra. A város népjóléti ügyosztályának ez az akciója, gondolata, meleg elismerésre talált volna a város egész közönségénél, ha ... Legelsösorban nívós műsort kellett volna összeállítani, másodsorban nagyobb és erőteljesebb reklámmal kellett volna a sikert biztosítani. Az akciót olyan méretekre lehetett volna fokozni, hogy nagyszabású társadalmi eseménnyé nőjje ki magát Ezzel szemben a színház csak félig telt meg. A közönség legnagyobb része nyári számítással nyolc óra után indult a színházba, amikor is a végkép összecsapódó függöny előtt értesült róla, hogy — vége az előadásnak. Városi népjóléti hangverseny a városi színházban, amely egy óra leforgása alatt befejezte valamennyi műsorszámát! És milyen műsorszámokat! A szereplők: Szabó Lujza, Elek Szidi, Laurisln Lajos, Friss Antal cselista. A k o m Lajos orgonaművész, ezúttal zongorakísérő, tőlük telhetően kedvvel, de a „gyengébbek kedvéért" jelszóval választották össze műsorukat, amely nem vált a nívó és az akció hasznára. A hangversenyt vitéz dr. Szabó Géza tanácsnok meleg szavakkal nyitotta meg. A közönség jó arcot vágott a szomorú játókhoz és tapsolt, ahol lehetett. Régi orfenm, Rökk Marikával. A közönség voltaképen már nem is vágyódik színház után, már egyenesen kívánná azt a kis negyven fokos meleget, amely egyben jó kifogás is lenne a színházpártolás elhanyagolására. De a negyven fokos meleg csak nem akar jönni, ellenben szezonbeli hévvel folynak a munkálatok, a vendégszereplések a színháznál. Péntek este Rökk Marika pördültfordult vidám piruettekkel a Régi orfeum ütemeire és lázba hozta a diáksziveket, nem sajnált cirógatást, jő szavakat a nézőtértől. Rökk Marika tehát megcsúfolta a mostoha természetet és kánikulai hangulatot hozott a színházba. Mi sem természetesebb, mint a hála és köszönet, ami kijár a kis szubrettfejedelemnőnek, akinek incselkedése, bája, toalettjei ismét elbódították rajongóit. Az operett Rökk Marika nélkül rég el lenne már felejtve, még igy is csak nehezen tudott rajta a Rökk-injekció segíteni. Még sem szabadna azonban mindent a vendégmüvésznőre hárítani és egyébként igy összekovácsolatlanul szabadjára hagyni a szereplöket. Mi eltudjuk képzelni a színházat „Régi orfeum" nélkül — a „Régi orfeumot" is eltudjuk képzelni a megjelent szereplők nélkül, Rökk Marikát is eltudjuk képzelni ezen szerep nélkül, — csak az este sikerét nem lehetett volna elképzelni Rökk Marika nélküL Budapest szülészeti ösztöndíjai. Budapestről jelentik. Budapest szinmüvészeiti ösztöndíjait az illetékes bizottság pénteken ítélte oda. ösztöndíjakat kaptak: Péry Piri, Raffay Erzsébet, Kóréh Endre, Forgách Antal. Az ösztöndíjjal kitüntetett színészek egyenként 800—800 pengőt kapnak. Péry Piri néhány év előtt a szegedi színház tagja volt. A kardalosok jntalom.Mtéka. A színház névtelen katonái, a kardalosok julius 5-én, szerdán este rendezik meg juitalomjátékukat Szinrékerül „A csúnya lány" cimü operett, amelynek annakidején Szegeden is nagy sikere volt. Neményi Lili játsza a főszerepet A rendezők sorsjátékot is rendeznek, amelyre a szegedi kereskedők 600 értékesebbnél-értékesebb nyereménytárgyakat ajándékoztak a kardalosoknak. Mindem színházi jegy egyúttal sorsjegy is és tekintettel a nyeremények nngy számára, majdnem minden sorsjegy nyer. A színházt iroda hirei Ma este: Régi orfeum. Rökk Marika vendégfelléptevel. Vasárnap délután Horváth Böske betegsége m'att a Kis kadét helyett a Naplemente előtt kerül szinre. Hauptmann remekmüvében lépett fel bucsuzóul az elmúlt héten Deréky János olyan sikerrel, hogy közkívánatra műsorra tűzte a színház vezetősége a darabot. 'A Naplemente előtt filléres helyárakkal kerül színre. »Vasárnap este: Régi orfeum Rö^k Mirlka vendégfolléptével. A Régi orfeum mindkét előadása a rendes esti helyáiakkal kerül szinre. Az esti előadások fél 9-kor kezdődnek. VIGYAZAT! KEREKPAROSOK! Mielőtt vásárol, okvetlen érdeklődjön áraim iránt, mert már u| kerékpárt adok P 120.-érf. UJ ALKATRÉSZEKET CS NEM RÉOIT. ITi kormány .»...*,. P 3.60 II Uj csomagtartó p ijm üj láncot , , P 3.50 Uj külső gununl P TTj pár pedált ...... P 3.601| Küllő , . . s . . * * . p.^ stb. olcsó árak. Waffenrad kerékpár egyedüli képviselet Rádiók, Irieépek rak'ára Újdonság! Gumlslttel mindenki maga Javíthat kOlsö gumiján bármilyen szakadást I KELEMEN MARTON, KELEMEN UCCA 11. A Délmagyarorsasdg regény T egya mifak arsz oenedeh Marcell 41 Sarkonfordult és kilépett a folyosóra. Egy pillanatra gondolkozva állt meg, aztán gyors lépésekkel odament Stormék ajtajához és becsöngetett. — Lejött már a mester? — kérdezte a szobalánytól. — A mester mostanában nem jön egyenesen haza a műteremből, — felelte a leány. — De ha a nagyságos asszonnyal tetszik beszélni :.. Kálmán még soha életében nem beszélt négyszem közt Alíce-szal, akit egész Tégyamitakarsz a szeretőjének tartott. Talán ez a leány volt az egyetlen, aki bizonyosan tudta, hogy nincs köztük semmi. Most olyan zavarban volt, mint egy rossz uton járó gimnazista. — Kérdezze meg a nagyságos asszonyt, hogy fogadhat-e. Majd a kis szalonban várok. Leült a színes párnákkal tultömött kis szalonban s a leány elsietett Alice belső termei felé. Körülnézett. Ezt a szobát sem látta azóta, hogy Alice büszkén bemutatta a berendezését. Rendesen náluk vagy a közös helyiségekben szoktak együtt lenni. Meglepetten fedezett fel valamit, ami az első napokban nem volt még itt: a maga és Olga nagyított fényképét a falon. A ragaszkodásnak ez a kispolgári megnyilatkozása a maga szürkeségében valósággal kibömbölt a szoba tarka, müvészkedő berendezéséből. — Ugy látszik, Frédi sohasem fordul meg ebben a szobában, — gondolta. De lelke mélyén jól esett neki, hogy Alice ilyen naiv kultuszt szentel kettejük képmásának. A leány visszajött. — A nagyságos asszony éppen fürdött, de rögtön készen lesz. Tessék átmenni a budoárba. Egy sohasem használt, nehézbutorzatu férfi szobán át Kálmán belépett a budoárba. A szobaleány kiment. A budoárt egy üvegcsillár és néhány ravaszul elhelyezett kis karoslámpa világította meg enyhe rózsaszínű fénnyel. Rokokó berendezése első alkalommal bosszantotta Kálmánt. Végtelenül stilszerütlennek találta Storm Frédi feleségéhez, még ha nem gondolt is arra, hogy Alice nem éppen rokoko kastélyból került a zord forradalmár-szobrász műtermébe. Ma, a sok benzinszag után, jól érezte magát ebben a tizennyocadik századbeli világban. Csak egy-két percig nézegethette a falakra aggatott sikamlóstárgyu metszeteket és akvarelleket: kinyílt a fürdőszoba tapéta-ajtaja és piros-fekete köpenyben, meztelen lábszárral, belépett Alice. A fürdő nedvessége, illata érzett még rajta. Kálmán első érzék'ése, miközben egymás felé siettek és kezet fogtak, az volt. hogy a köpeny kissé félrecsúszott s Alice jobbvállát és erős Keblét majdnem födetlenü hagyta. Százszor is látta már Alice egész testét, a müteremlátogató nyugodt, közömbös szemével — most szemérmetlennek érezte ezt a néhány centiméternyi meztelenséget. Szemérmetlennek és... — No, ez aztán a ritka vendégi — mondta háziasszonyos hangon Alice. — A házban már azt beszélik, hogy világkörüli utazásra indultl — Igen, ma délután, — mondta keserűen Kálmán, de — amint látja, már vissza is jöttem. Hol van Frédi? — A bárban. Ez a legújabb szokása, ugy körülbelül karácsony óta. Sohase látom. Most nem kellek neki, mint modell — egyébre eddig se nagyon kellettem — a műtermébe be sem ereszt, munka után meg lemegy a bárba. Ha némelykor én is benézek oda a gyerekekkel, ott látom egy csomó fiatal kócos közt.:. azt hiszem, mulatnak rajta. De hát mit csináljak? Kálmán szórakozottan hallgatta az utolsó mondatokat. — Mit mondott? Hogy egyébre eddig sem. Alice csak lassan értette meg, hogy hová kanyarodott vissza Kálmán. Vállat vont — Eltűrte, hogy a nyakába varrjam magamat. De sohasem kellettem neki. Nem tudta ezt? Olga előtt nem titkoltam. — Olga .:. Olga sohasem beszélt velemT^ ilyesmiről. Alice kurtán felkacagott, aztán, mintha csak most nézte volna meg jól Kálmán arcát — Az Istenért, mi baja magának? Olyan sápadt, mint a halál. Rosszul van? — Én? Dehogy. Semmi bajom. Csak!.! nagyon egyedül éreztem magam :: Kellett valaki.:. és Olga, hiszen tudja::! — Szegény gyerek, — mondta mély Hangján Alice A díványon, ahol tisztes távolságban ültek, közelebb húzódott hozzá és megsimogatta az arcát. (Folyt kőv.) cserélhet havi egy pengőért IDÉLMAGYARORSZAG köl r sönköny Vtárában