Délmagyarország, 1933. július (9. évfolyam, 146-170. szám)
1933-07-06 / 149. szám
DELMAG7AR0RSZAG 1933 iulius 6: A vér felfrissítése céljából ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes . Fcrcnc József" keserüvlzel inni. Az egész világon rendelik az orvosok a valódi Ferenc József víz használatát, mert ez szabályozza a bélmüködésl, erősili a gyomrol, favltjo a véri, megnyugtatja az idegekei és ezáltal u) életerőt teremt. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és faszerüzletekben kapható. B.I — A Hunyadi-téri kerékpárpálya. A Szegedi Testgyakorlók Körének Hunyadi-téri sportpályáján kerékpárpálya van, ainelynek fordulói azonban igen veszélyesek és az érdekeltek már régen foglalkoznak a pálya átépítésének kérdésével. Legutóbb a kultuszminiszter kétezerötszáz pengő államsegélyt utalt ki a sportcgyesületneK erre a célra azzal, hogy a város is legalább ennyit adjon, a többit pedig az egyesület teremtse elő. Ebben az ügyben szerdán megbeszélés volt dr. Somogyi Szilveszter polgármesternél, akinél megjelent Nyári György főigazgató, Kiss Károly tanfelügyelő és dr. öraögh Lajos tb. tanácsnok. A polf lármester kijelentette, hogy a város egyetlen illért sem áldozhat mai pénzügyi helyzetében erre a célra, azonban használt építési anyagot szívesen ajándékoz a pálya átépítéséhez. Rövidesen ugy is lebontják á gyakorló polgári iskola mögött levő ócska Nap-uccai házat, annak az anyagát az egvesület felhasználhatja. — Halálozás. A szegedi pedagógiának egy szorgalmas, kiváló munkása dőlt ki szerdán az élők sorából Dózsa Jakab nyugalmazott reáliskolai tanár személyében. Egy emberöltőn át oktatta a matematika és a fizika tudományára az ifjúságot. Dózsa, akinek keze alól kitűnő matematikusok kerültek ki, tanártársai és növendékei mindig a legnagyobb tisztelettel és szeretettel vették körül a jó kollégát, a kitűnő tanárt Hosszú betegeskedés után halt meg 76 éves korában. Csütörtökön temetik. — Egyhónapi togház lopásért. L ő r i n c z Miklós péksegédet hétfőn este felfogadta egy szentesi pékmester. A segéd még azon az éjszakán kilopta munkaadójának zsebéből a pénzt. Lőrincz Miklóst szerdán vonta felelősségre a szegedi törvényszéken dr. Berze Árpád törvényszéki biró. A péksegédet egyhónapi fogházra ítélték. — A szimultán-oltások eredménye a sertésvész elleni védekezésben. A földmivelésügyi miniszter 'rdekes leiratot intézett a város hatóságához és leiratában felhívja a hatóság figyelmét arra, hogy a sertéspestis által okozott nagy veszteségek ellen kettős szimultán-oltásokkal eredményesen lehet védekezni. A törvényhatóság a sertéspestis elleni szimultán-oltások terjesztése érdekében az állategészségügyi ebadó-alap jövedelméből esetleg magából az alapból bizonyos összeget megszavazhat az oltóanyag beszerzéséhez abból a célból, hogy az ilyen oltásokhoz mérsékelt áron bocs áj thassa a rászorult kisebb sertésállományu birtokosok részére. A minisater ezután rámutat arra, hogy a szimultán-oltásoknak milyen gyakorlati eredményei mutatkoztak eddig. A mult év utolsó három hónapjában ugyanis a propaganda-oltások során 470 község 6907 udvarában 52.611 sertést oltottak be sertéspestis ellen szimultán módon. Ezekben a községekben a be nem oltott sertések közül 61 százalék megbetegedett és ebből elhullott 71 százalék. Ezek szerint oltás nélkül megbetegedett volna a beoltott 52.611 sertés 61 százaléka és elhullott volna a betegek 71 százaléka, vagyis 22.785 sertés 683.550 pengő értékben. A három hónapos propaganda-oltások során tehát 157.833 pengő költséggel megmentettek 20.712 sertést 621.360 pengő értékben. A költségek levonása után a megmentett érték három hónap alatt 463.527 pengő. A fentiek alapján szükségesnek tartja a miniszter, hogy a propaganda-oltásokat tovább folytassák cs a hatóságok ebben az évben is minél nagyobb összeget szavazzanak meg erre a célra az ebadó-alap terhére, hogy legfeljebb féláru szérumot lehessen adni a rászorult kisebb sertésállományu birtokosoknak. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább édesapa és nagyapa Dóssá JaRab nyug. föreállsUolal íanör nincs többé. Temetése f. hó 6-án d. u. '/« 4 órakor lesz a zsidó temető halottasházából. Gyermekei: öxv. Hárer Jóxsetné sz. Dózsa Sarolta, Dózsa Imre. menye és unokái. Részvétlátogatáaok mellőzését kérjük. Minden külön értesítés helyett. 141 Fürdőtrikók, tréningöltönyök ** POLLÁK TESTVÉREKNÉL, Csekonlcs ucea es Széchen sapkák, ővek — legolcsóbban , Csekonlcs ucea ea Széchenyi tér. iob MAKÓI HÍREK Vakmerő besurranó tolvajok garázdálkodtak Makón. A Hunyadi-ucca 14. szám alatt jó fogást csinált az egyik gyakorlott hivatásos besurranó tolvaj. Széli Imre gazdálkodó háznépe az udvari konyhában tartózkodott, amikor 7 óra tájban egy középtermetű, sötétkékruhás, keztyüs fiatalember barna aktatáskával megjelent az udvaron és mint festő ajánlotta fel munkáját. Amikor közölték ve» le, hogy a gazda nincs otthon, eltávozott A szürkületben ezután az ismeretlen látogató észrevétlenül behatolt a lakásba, átkutatta a sublót fiókját és egy kazettából 118 pengőt, 3 aranygyűrűt és egy aranynyakláncot vett magához. A lopást a házbeliek csak reggel vették észre. — Ugyancsak besurranó tolvaj járt tegnap Pa ál Lajos malomellenőr Szent János-tér 26. szám alatti házban levő lakásán. Az ismeretlen tolvaj feltörte a szekrényt és 20 pengőt ellopott A nyomozás mindkét ügyben megindult Kettős temetés. Nagy részvét mellett temették el szerdán délután a kórház halottasházából Molnár Mici 21 éves leányt és nagyanyját, Brutyó Istvánné Czene Annát, aki unokája halottaságyánál halt meg agvszélhüdésben. Az unokát és nagyanyját cigányzenével kísérték utolsó utjukon a közös sírba. í Flutanították a város fellebbezését az Ármentesitő Társulat pusztafensíki szivattyútelepének kibővítése ügyében. A földmüvelésügyi miniszter döntése szerint a panasz alaptalan, mert a sámson —apátfalvi csatorna a kibővített szivattyútelep vizeit is le tudja vezetni, különben Is vízmércét állítanak fel s azon a legmagasabb vizszint megjelölik. Ha ezt a vizszint eléri a csatorna vize, a további vizátemelést be fogják szüntetni. Alaptalan a miniszter szerint a város fellebbezése azért is, mert a pusztafensíki vizeknek Makó által kivánt módon, a hódtói csatornán át való elvezetése 250 ezer pengőbe kerülne, míg a szivattyútelep kibővítése 80.000 pengő költséget igényei. Az á¡-mentesítő társulat igazgatóválasztmányának ülésén Szabó Imre főmérnök azt kívánta a makói érdekeltség nevében, hogy a szivattyútelep kibővítése előtt a sámson—apátfalvi csatorna már elhatározott kimélyitését végezzék el, hogy a kibővített szivattyútelep többletvize nyugodt lefolyást nyerjen. A társulat elnöke Ígéretet tett arra, hogy a csatornaépítési munkálatokat még az idén elvégzik Kiraboltak egy éléskamrát. Bencze Ferenc, Jókai-ucca 16. szám alatti gazdálkodónál az éjszaka betörő járt. A tettes a hátsó kerítésen át mászott be az udvarra és az éléskamra nyilásán benyúlva, a kezeügyébe eső élelmiszereket elemelte. A nyomozás folyik — A Színházj Élet ma megjelent uj számával kezdődik a „Játszunk színházat" cimü pályázat. Hat, mindenütt a világon nagy sikert aratott színdarabot közöl mostantól kezdve hétről-hétre a Szinházi Élet. A feladat az, hogy az olvasóknak kell kiosztani a darabok szerepeit. —A Doma széki Gazdakör arató-ünnepélye. A Domaszéki Gazdakör vasárnap tartja szokásos aratóünnepélyét. Az ünnepélyre és a misére a kör vezetősége szerdán küldöttségileg hivta meg Bárányi Tibor főispánt és dr. Pálfy József polgármesterhelyettest — Az Idegenforgalmi Hivatal kiadványai. A szegedi Idegenforgalmi Hivatal most kezdte meg művészi igényű kiadványainak összeállítását Első kiadványa az „Előzetes tájékoztató", amely a Filléres Gyorsok utasai részére készült sikert ért el A „Literatura" a címlapon hozza az Idegenforgalmi Hivatal tájékoztatójának kliséjét és az Irodalmi Élet rovatban többek között a következőket írja: „A magyar idegenforgalmi propaganda néhány nagyvonásu és kezdeményező erejű férfi vezetése mellett, szinte egyik napról a másikra, olyan uj, a külföldi kliséktől józanul eltérő, artisztikus fogalmazásu formákat öltött, hogy mellettük kulturember már nem haladhat el figyelem nélkül. A legfrissebb alkotás ezen a téren a Szeged város idegenforgalmi hivatalának ügyes kis „előzetes tájékoztatója", amely rövid szavakba foglalva elmondja mindazt, amit a város látogatóinak nyújthat. Ezt a szöveget azonban roppant mulatságos és finomveretü rajzok kisérik, amelyeket az ismert fametsző művész, a magyar nép lelkének alapos ismerője, Budav György készített jó humorral, kedves ötletekkel. és Mftívésseí X karszemélyzet jutalomjátéka. (Csúnya lány, Neményi Lilivel.) Hagyomány és tiszteletreméltó szokás, hogy szezon végén a színjátszás névtelenjei felé fordul a közönség figyelme. A kardalosok felé, akikre sose süt a siker napja, akik dalolnak, táncolnak és amikor levetették a grófok és grófnők paillettes gúnyáit száraz kenyér és szegénység a sorsuk. A közönség megérti, méltányolja a kardalosak jutalomjátékát és szivesen áldoz egy szinházi estére, ha még hozzá sikert ígérő előadást is nyújt a szinház. Az este vonzereje kétségkívül Neményi Lili volt Finom és diszkrét bájjal, a nüanszokban is kedvességet rejtő modorral, ötlettel és humorral szólaltatta meg a Csúnya lány címszerepét A Vadnai—Harmath— Márkus-operett nemcsak grandé dameot kiván a primadonnától, hanem színésznőt is, aki ha kell karrikatura, ha kell hóditó jelenség és Neményi Lili a közönség tapsai között játszotta el nehéz szerepét. Kedves jelenség volt a fiatal Pallay Polette is. Szépen táncol, ügyes, rokonszenvesen fogadta a nézőtér. Bellák a harsogó kacagásokat indította meg. mint mindég; C s e 11 e mulattató és virgonc szerelmes volt. Az este igy a kellemes szórakozás jegyében zajlott le, amihez hozzájárult, hogy a nézőtér zsúfolásig megtelt és a hangulatot fokozta a nyereménytárgyak özöne, amely gyufaskatulyáktól tortáig, virslitől harisnyáig elárasztotta a gyanútlan szinházi közönséget. Taps, ujrázás akadt és ami a fő. talán jutott valami a kardalosoknak is. A Magyar Játékszín Kamara Társulat vendégjátéka Szegeden. A Bársony Aladár igazgatása alatt működő Magyar Játékszín Kamara Társulat julius 15-én kezdi szegedi vendégjátékát. A kamaratársulat jelenleg Debrecenben működik, ahol már negyedik hete játszik szép sikerrel. Hasonlóképpen szép sikerűk volt Miskolcon, ahol hat héten át játszottak. Elsőheti műsoruk csupa értékes és érdekes darabból áll: Jedermann (Gellért Lajos felléptével) JAték a kastélyban, Kék róka, Szépség vására, Botrány a Savoyban, stb, A társulat tagjai: Gyarmati Anikó, Szepessy Edit, Mészáros Ica, Forgács Magda, Jellinek Pál, dr. Latzkó István, Pető Endre, Pálóczi László, Csergő István és mások. A társulat főtitkára, Korda Sándor csütörtökön megkezdi a szegedi vendégszereplés előkészítését A szinházi iroda hirei Ma szünet Pénteken este mutatja be a szinház a szezon legnagyobb szenzációját, a színtársulat utolsó előadását, a Timosát A Timosa szegedi előadásait a darab szerzője és a diadalmas budapesti előadássorozat rendezője: Gellért Lajos rendezi. A Timosa főszerepeit a budapesti előadások kitűnő főszereplői: Gellért Lajos, Tamás Benő, Ürmössy Anikó, Czobor Imre játszák. A női főszerepet a szegedi színtársulat kiváló művésznője. Könyves-Tóth Erzsi játsza. Á Timosa szegedi előadásain ó-héber dalokat énekel Róbert György. A Timosa péntek, szombat, vasárnap este és vasárnap délután kerül színre rendes esti helyárakkal. Utolsó előadások: kedden és szerdán a Komikusok Kabaréja vendégszerepel a szegedi ttinházban. A szerda esti előadással a szinház beflejefte a szezont. Az összes esti előadások fél 9-kor kezdődnek. Kereskedelmit végzett gyors-, gépirásban és könyvelésben jártas fiatalembert azonnali belépésre alkalmazunk. Ajánlatok postafiók 107. Gyermeknyaraltatás Balatonszárszón székesfővárosi tanítónő vezetése alatt, aki 14 éve vezeti. Jelentkezés Blau tanárnál, Pár si-börut 28. ui •HMMKMII