Délmagyarország, 1933. július (9. évfolyam, 146-170. szám)
1933-07-19 / 160. szám
4. Df. I. MAGYARORSZÁG 1933 fulius T9. szédét, amikor érdekea fordulat történt. Az ügyész ugyanis azzal kezdte beszédét, hogy véleménye szerint nem rablást követelt el a vádlott, hanem gyilkosságot. Cselekedetében fel lehet ismerni az előre megfontoltság elemeit, csupán bizonyíték nincs erre vonatkozólag. Az elnök ekkor az iratok közül elővette a szentesi detektívek jelentését, amelyben részletesen benne van a gyilkos beismerő vallomása. A jelentésből kiderült, hogy Nagy Györgv a detektívek előtt bevallotia áz elére megfontolt szándékot Elmondotta a detektiveknek, hogv egész nap sétált és elhatározta már reggel, hogy megöli az asszonyt, ha nem jár nála eredménnyel l)r. Szarvas János ügyész ezekután gyilkosság bűntettére módosította a vádat FRONTHARCOS VAGY CSERKESZ összes lilixtriléil cikkek legjulányosabban. ELSŐRANGÚ MÉRTÉKUTÁNI URI SZABÓSÁG Divat kangarnok, — Tropical, — Fresc6, — Bnrett, — nyersselyemanyagok n legnagyobb választékban FÖLDES IZSÓ KLAUZÁL TÉR Czibula Antal védő a módosított vád miatt, a védelem előkészítése céljából kérte a tárgyalás elnapolását, egyúttal azt a kérelmet terjesztette elő, hogy a bíróság, tekintettel arra, hogy most már halállal büntetendő cselekményről van szó, rendelje el a gyilkos elmeállapotának tüzetes megvizsgálását. A védő több tanú kihallgatását is kérte arra vonatkozólag, hogy r béres a gyilkosság elkövetése előtt ivott. A bíróság helyt adott a védő Kérelmének és a tárgvalást elnapolta. FUrdőtrikók, tréningöltönyök rssi POLLÁK TESTVÉREKNÉL, Csekonlcs ucca ts Széchenyi lér.io Visszamaradt fUrdőírikók, gyapjú és flór P 3.— Sorozatos lopások miatt 3 évi fegyházra ítélték — a megbízható házőrzőt (A Délmagyarország munkatársától.) Hevesi Józsefné dohánygyári munkásnő Somogyi-telepi házában az elmúlt hónapok alatt számtalan kisebb-nagyobb lopás történt. Eleinte észre sem vették a lopásokat, de később mind értékesebb tárgyak tűntek el. Hevesiék nem tudtak védekezni a tolvaj ellen, mert egész nap nem tartózkodtak odahaza. A házukban lakott Sipos József 41 éves napszámos, vadházastársával, Biacsy Etellel együtt Sipos, aki régi idő óta munkanélkül volt és Hevesiéktől kapott ingyen lakást, szívességből vállalkozott a tolvaj lefülelésére. Trükköket eszelt ki, hogy a tolvajt tőrbe csalja. Egy alkalommal cérnát feszitett ki a zárt ajtó mögött, de a tolvaj ügyesen átlépte a cérnát, ahelyett, hogy elszakította volna és azzal működésbe hozta volna a riasztó készüléket. Nem használt semmiféle trükk, a tolvaj vigan járt tovább is Hevesiék házába. Hevesiék odáig mentek az óvatosságban, hogy amikor egy alkalommal a dohánygyári igazgatót búcsúztatták és éjszakára is el kellett menniök hazulról, Sipost fektették be a szobájukba, őrnek. Azonban Sipos elaludt és ismét eltűnt valami a lakásból. Ezt már Hevesiék is megsokallták és egyik napot rászánták a tolvaj lefülelésére. Valóságos haditervet eszeltek ki. Hevesiné ugy tett, mintha eltávozna hazulról és a lakás ajtaját tüntetőleg bezárta kulccsal. Leányát azonban a Iakáshan elrejtette. Alig zárta be Hevesiné a kapuajtót, a kamrában elbujt leány hallotta, hogy a konyhaajtóba kulcs csikordul és rögtön utána valaki óvatosan belép a konyhába. Kisietett a kamrából és legnagyobb meglepetésére — Sipos Józseffel, a házőrzővel találta magát szemközt. Síposnak még kezében volt az álkulcs és ijedtében szólni sem tudott Az igazi meglepetés azonban a rendőrségen következett. Kiderült, hogy Sipos József notórius tolvaj, aki már eddig tiz esetben volt lopásért büntetve, Sipos a rendőrségen bevallotta, hogy ő volt a rejtélyes tolvaj. így már érthető volt, hogy miért nem sikerültek a trükkjei, miért lépte át a tolvaj a „riasztó-cérnát"... Hevesiék nem is sejtették, hogy kinek adtak .szívességből szállást. Elmondotta Sipos a rendőrségen, hogy nevethetnékje volt. amikor, őt fektették be a lakásba házőrzőnek... v Sipos József kedden került folytatólagosan elkövetett lopás miatt a törvényszék Haberm a n n-tanácsa elé. A notórius tolvaj a bíróság előtt mindent tagadott Beismerte ugyan, hogy tettenérfék a lakásban, azonban — vallotta — nem lopni ment oda, hanem mivel nyitva találta az ajtót és azt hitte, hogy odahaza vannak, dohányt akart kérni. A bíróság több tanút hallgatott ki, majd 3 esztendei fegyházra ítélte a napszámost. Vadházastársa orgazdaság miatt 6 hónapi börtönt kapott Kommunistákat tartóztatott le a budapesti rendőrség Budapest, julius 18. A budapesti rendőrség elfogta a mull évben statáriálisan kivégzett Sallai utódját, Reisinger Adolfot, aki a rendőrség adatai szerint Moszkvából jött Magyarországra a kommunista szervezkedés vezetésére. Vele együtt letartóztatták Frisch Istvánt és feleségét és eljárás indult meg László Géza mérnök ellen. A házkutatások során megtalálták a kommunisták magyarországi pártjának archívumát Láfi és hónalj" izzadását SS szagát már egyszeri használattal megszüntet' a "apható: SíUcs drogéria Szeged, STéohenyi tér 8. *z. Korzó mozival aznmhnn. i>29 DESUDO R II Stefánia-sétány öntözése (A Délmagyarország munkatársától.) Még a mult év őszén dr. Landesberg Jenő törvényhatóági bizottsági tag, a Stefánia sétány fokozottabb locsol tatasára tett javaslatot a közgyűlésen. Az volt az indítvány lényege, hogy öntözőcsapokat szereltessen fel a város a Stefánia sétányon, ahonnan a nagy por és a nagy meleg elűzi az embereket. Akkor a közgyűlés nem járult hozzá dr. Landesberg javaslatához azzal az indokolással, hogy nincs fedezet az öntözőcsapok felszerelésére. Most végre a tiszti főorvosi hivatal is észre vette a porfelhőben fürdő Stefánia sétányt és fontos egészségügyi szempontokra való utalással azt az előterjesztést tette, hogy öntözőcsapok felszerelésével gondoskodjék a város a Stefánia sétány portalanításáról. A kulturügyosztálv a tiszti főorvosi hivatal javaslatát magáévá tette és sikerült a számvevőség közbeniöttéve! fedezetet találni az öntözőapparátus felszerelésére. 1200 pengőbe kerülnek az öntözőcsapok, amelyeket már az ősszel, dr. Landesberg indítványára fel kellett volna szerelni, legalább kevesebb port nyeltek volna a Stefánia sétányon játszadozó gyermekek. Bonyodalmak és akadályok a csanádmegyei útépítés kőszállitása körül (A Délmagyarorszáq makói tudósítójától.) A csanádmegyei nyilvánosságot élénken foglalkoztatják izok a bonyodalmak, amelyek a vármegye ezévi útépítéseihez szükséges kőanyag leszállítása körül támadtak. A több mint 300 vagon utalapkő szállításával a Mándy és Saáry Kőbánya céget bízták meg. A cég, amikor a szállításra megkapta a megbízást és a vármegye vezetőségével az érintkezést felvette, mindenekelőtt azt közölte, hogy a minisztérium által elfogadott 18 pengő ejftrségár mellett 3 pengő 65 fillér többletköltségre tart igényt. Az utólagos költségnövelés mellett a mintakövek minősége körül is baj keletkezetL A vármegye szakértői a kövek vizfelszivó tulajdonságát rendkívül nagynak találták és ezért felhívták a céget, hogy a kőanyag fagyási és törési szilárdságáról hivatalos bizonyítványt mutasson be. A bizonylat helyett a cég azzal válaszolt, hogy kérdezze meg Csanádmegye a szolnoki államépitészeti hivatalt a kő minőségére nézve. A szolnoki válasz meglehetősen kedvezőtlen volt, — azt tartalmazta, hogy a kőanyag kifogás alá esett és rok esetben át sem vették. Az alispán ezek után a kereskedelemügyi miniszterhez fordult, ahonnan az a válasz érkezett, hogv a miniszter a bemutatott mintákat megfelelőknek találja. Az alispán következő lépése az volt, hogy elkérte a minisztériumból a mintákat. Ekkor kiderült, hogy más mintát adtak a minisztériumnak, mint aminőt a vármegyének küldöttek. E megállapítás után felhívták a céget a makói államépiteszeti hivatalnál való jelentkezésre, a megbízott azonban nem jelentkezett, ami nemcsak hátráltatta az utak kiépítését, de ujabb akadályokat gördített az útépítési program kivitele elé. A kőfuvarozási szerződéseket ugyanis a vármegye ugy kötötte, hogy a leszállítás még az aratás előtt megtörténik, mert az érdekelt községek lakossága is csak az aratás és*& cséplés előtti időben vállalt ingyenes kőfuvarozást. Ennek az időnek az elmulasztása jelentékeny anyagi károsodást jelentett a vármegyére. Amikor ezek után az alispán ujabb felterjesztéssel fordult a kereskedelemügyi miniszterhez, megjelent a cég megbízottja és az ujabb mintaként leszállított egy vagon kő bizottsági felülvizsgálása után 86 vagon alapkő leszállítására megkapta a megbízást, míg 250 vagon követ az apevidéki kőbányától rendelte meg a vármegye. Csonádmegyének ez a kőszállítási ügye a törvényhatóságot is foglalkoztatni fogja. Filléres NA! 1.50 Feni ..... t.oo NOI felelés . . 4.50 Ferit S.AO UNIÓ clpOtlzcn, antAbTMzillom&snAl. Fiók: Ko Matti Laíoii snpArnt és Orgona nooa earkAn. 114 ízletes Makón . R i T Z vendéglőben (Megyeházzal szemben).