Délmagyarország, 1933. június (9. évfolyam, 123-145. szám)

1933-06-13 / 132. szám

TQ33 funlus 13. DÉÍ MAC, yARORS7AG 7 HOFBPUER TESTVÉREK künvvelés e! enflrzés. BUDAPEST, IV. MUZEUM KÖRŰI 7. Telefon: 89-7-57. • Könyvelés vezetése, betanítása, adómérleg, társas, örökségi elszámolások elkészítése. Adó és egyéb vizsgálat esetén, ellenszakért fii közre­működése stb. (Szanálási tervek kidol­gozása és végrehajtása. <7 — Egységespárti gyűlések Szegeden. Az egy­séges párt Űrnapján — mint mindenütt az or­szágban — Szegeden is gyűléseket tart. Zászló­bontást rendeznek délelőtt 11-kor a Korzó Mo­ziban és ezenkívül még hat helyen tartanak gyűlést. Az egyes városrészi szervezetek közül a'Belvárosban délután 4 órakor a Raffay-ven­déglőben. a Felsővárosban ugyancsak 4 órakor 9 Vásárhelyi-sugárut és a Római-körut sar­kán levő Üjváry-vendéglőben; a Móravárosban fél 5 órakor a Rákóczy-uccában levő Gárgyán­féle vendéglőben; Alsóvároson 5 órakor a Ka­tora-féle vendéglőben levő Népkörben, Újsze­geden 4 órakor az Ujszegedi Vigadóban és vé­gűi Rókuson este fél 8 órakor társasvacsora keretében a Pacsirta-uccában levő Schüszler­féle vendéglőben tartanak gyűlést. — A szegedi Baross-Szövetség kirándulása Bu­dapestre. A szegedi Baross-Szövetség küldöttsége jelent meg hétfőn délelőtt Erdélyi András épí­tőmester vezetésével dr. Somogyi Szilveszter polgármesternél. A küldöttség bejelentette, hogy a szegedi szövetség visszaadja a budapesti szö­vetség legutóbbi látogatását, az elnökség ugyanis meghívta a szegedieket, amikor dr. Veress Gá­bort Installálták a szegedi elnöki tisztségbe A szegedi tagokat filléres különvonat viszi Buda­pestre, ahol a fogadtatáson résztvesz dr Sipőcz Jenő polgármester is. A vonat junius 25-én Indul, jegyet kaphat rá a szövetség minden tagja 5 pen­gő 10 fillérért. A küldöttség arra kérte a polgár­mestert, hogy kisérje föl a különvonatot Szeged hatósága képviseletében. A polgármester kijelen­tette a küldöttség előtt, hogy a kívánságot telje­síti. A Munkás Testedző Egyssüíet junius 17. és 18-iki fornaiinnepélyére gyorsvonati sebességgel KÜLÖNVONAT BUDAPESTRE. Szeged-Állomásról indul szombat reggel 5 óra 29 perckor. Budapestre érkezik 8 óra 48 perckor. Visszautazás Bunapes rö' vasárnap este 11 órakor. Szegedre érkezik 2 óra 30 pero­kor. fl vasúti |egy ára a fornaünne­péi» legyével együtt 10. - pengő. Jegvek csak a Délmagyarország kíadóh vatalában kaphatók. MÁKOT HÍREK Kiosztották az idei csanádmegyei ösztöndija­kat. Csanád-, Arad-, Tor ont ál vármegye közigaz­gatási bizottsága hétfői ülésében Ítélte oda a vár­megyei ösztöndíj- és jutalomdíj alapítványok ka­matait. A Tisza István ösztöndíjakat Szebasztián Rózsa bölosészettanhallgató, Hencz Aurél joghall­gató és Schlagetter Emil bölcsészettani hallgató kapták. A Návay Lajos-ösztőndijat, Papp Elemér és Olajos Dezső bölcsészeti és Zalai Ernő joghall­gató kapták. A Madasar Gusztáv ösztöndijat újból Molnár Jenő gimnáziumi, a Hervay István ösztön­díjat is eddigi élvezői, Hencz György és Kovács Mihály, a Hollósy Kornélia-ösztöndijat Lénárt Ist­ván, a Lonovics József-ösztöndijat Bogár László, a Návay Tamáis-ösztöndijat Matusik Lajos, a Kay­ser Lajos-ösztöndijat Probst Tamás, a Miklós Já­nos-ösztöndijat Kocsis Margit egyetemi hallgató, az Arany János jutalomdijat Kovács Mihály, a Kifs Pál" jutalomdijat Simon Mihály és Varga Sán­dor polgári iskolai tanulók kapták. A közigazga­tási bizottság az ügybuzgó tanitók közül Glosz Ferenc ref. polgári iskolai tanárt, özv. Kéryné mezőkovácsházai, Körösi Mihály, Konecsny Sá­muel és Gresznerik József tanítókat és Simon Vil­ma óvónőt 100—100 pengővel jutalmazta a köz­művelődési alapból és 50 pengő támogatást sza­vazott meg a Makói Dalárda részére. A hagymaföldjén dolgozott két napon át Sza­bó Sámuel gróf Pálfy-ucca 8. szám alatti lakos családjával. Amikor hazatértek a munkából laká­sukat feltörve találták. Az ismeretlen látogató a sublót egyik fiókjában őrzött pénztárcát is megta­lálta és annak tartalmát elvitte. Csak két román váltépénzt hagyott a kiüritött pénztárcában. f -ettségi vizsgálatok. A makói felsőkereske­delmiben most fejezték be az érettségi vizsgála­tokat. Mind a 28 jelölt megfelelt. Jelesen érett: Láposi Ferenc, Varga János, jól érett: Braun Jenő, Lucsai János, Papp Albert, Sonkovics Tibor, érett: Bagoméri Lajos, Balla Endre, Csalafy Je­nő, Diós Antal, Gulácsi Konrád, Hajdú János, Ha­lász Endre, Harmath János, Jakab Szilárd, Kato­na Géza, Kátai István, Klinszky Gyula, Manhalter György, Menrath Lajos, Nagy Sándor, Papp Im­re. Róth József, Péter Mihály, Torna István, Török Lajos, Török L. Imre, Weiner József. A reálgimnáziumban Mészöly Gedeon sze­gedi egyetemi tanár elnöklete alatt 30 diákot vizs­gáztattak le. Kitüntetéssel tették le a vizsgát 3-an, jelesen 3, jól 8. egyszerűen érett 11. Egy tárgyból szeptemberben tesz javítót 4. Jelesen érettek: Kovács Mihály, Matusik István és Molnár László. A vá­rosi felsőkereskedelmi iskolában ma értek véget a vizsgák. — Leleplezték a szatvmazi hősök emlék­szobrát. Vasárnap délelőtt ünnepélyes keretek között leplezték le a szatymazi hősi emlékmü­vet. Az ünnepségen megjelent József főher­ceg is, akit a vegyesdandárparancsnok nevében Pintér József ezredes fogadott. Dr. Somo­gyi Szilveszter polgármester a város nevében, a szatvmaziak nevében pedig Zsák JÓ71­igazgató köszöntötte a főherceget. Az ünnep­séget tábori mise vezette be, amelyet Virág Vincze nlébános mondott. A hősi emlékmű előtt a Himnuszt énekelte el a közönség, majd K a­menecsky Béla felkérte a főherceget a szo­bor leleplezésére. József főherceg a 46-osokról beszélt, mely ezrednek ő volt a parancsnoka é? igv személvesen láthatta az ezred hősi küzdel­meit. Beszédét az özvegyekhez és árvákhoz in­tézett buzdítással feiezte be. maid megnézte az emlékmüvét. Csánvi Sándor átadta néhány sző kíséretében az emlékmüvet Szeged városá­nak. A szobrot, mely zászlóval tisztelgő honvé­det ábrázol, ezután megkoszorúzták az egye­sületek és alakulatok küldöttei. — A szeeed? tisztviselőfeleség után nem jár családi nóMék BMfonván. Kaszás Károlv bat­! tonvai községi jegyző felesége a szegedi já­rásbíróságon tisztviselőnő és ezért a csanádi alispán nem folyósította Kaszás részére a csa­ládi pótlékot. Kaszás Károly panasszal éli a közigazgatási bírósághoz, amely most leérke­zett ítéletében megállapítja. hogy a tisztviselő­: nek a esa^di pótlék csak akkor ár ba feie­! segével közős háztartásban él. A külön éi* fe leség után családi pótlék akkor sem jár, ha a ftrj tariásdii firetesére van kötelezve — Népünnepély Kiskunhalason. Junius 18-án nagyszabású népünnepélyt rendeznek Halason, amely alkalomra a Máv. filléres vonatot Indit Bu­dapestről. A népünnepélyen régi kunsági népvise­letben bemutatásra kerülnék a régi halasi népies 'áncok is. A népünnepélyt dr. Fekete Imre v. pol­gármestere nyitja meg. besaédet mond Erdélyi Ló­l ráad vármegye alispánja. Okos ám f Julcsa a gyereklány i „Mg a gyarek élctelenBI, A naccsága a fotőjben IL •a rosu volna az életem, Ha nem volna „FRUIll" v«lim.N Tudod mit? Együnk FRUTTIT! A FRÖTTI cukorka megnyugtat és jókedvre hangol. Kapható 10 és 40 {¡Ilire* csomagolásban. Gyártja-.Stfihmer Frigyes r. L Budapest. — Újból megállapítják a szegedi plébániák ke­rületeit. A zákányi és a királyhalmi plébániák fel­állítása következtében a plébániák kerülete körül bizonyos zavarok keletkeztek. A polgármester most utasította a mérnöki hivatalt, hogy állapít­sa meg pontosan az összes szegedi plébániák ke­rületeit és erről készítsen pontos térképet — A gyorsirási ügyek kormánybiztosa Szege­den. Vasárnap Szegedre érkezett dr. Traeger Ernő miniszteri tanácsos, a gyorsirási ügyek kor­mánybiztosa, aki előtt a gyors-, gép- és szépírást tanítókat képesitő bizottság tagjai letették az es­küt. A bizottság elnöke dr. Széli Gyula, jegyzője dr. Katona Dávid, tagjai a gyorsirási bizottságban: dr. Banner János, Dukovits Lőrinc, Eckert Elek, dr. Katona Dávid, a gépirási bizottságban: dr. Pap Róbert, dr. Katona Dávtdné, Gál Ferencné, Gerhauser Albert, a szépirási bízottságban dr. Tihanyi Béla, Czógler Kálmán, Cs. Sebestyén Ká­roly, dr. Bohdaneczky Imre. Dr. Traeger Érnő be­szédében megállapította, hogy a kultuszminiszter azért nevezte ki Szegedre a bizottságot, mert ez­zel akarta elismerését kifejezni azért a tevékeny­ségért, amit a Szegedi Gyorsírók Egyesülete kifej­tett. Dr. Széli Gyula mondott ezután köszönetet. — Negyvenezer gvűmölcsfacsemetét osztanak szét a városi bérlők között. A városi kertészet-! ben termelt negyvenezer darab gyümölcsfacse­mete szétosztására rövidesen sor kerül. A cse-< metéket a polgármester megbízásából a Sze­§ edi Gyümölcstermelők Egyesülete osztja szét ijtalanul, csupán fuvarköltség megtérítése ci-< mén szed a bérlőktől a csemeték darabja után! 10—10 fillért. A gyümölcstermelők egyesületei felirt a kormányhoz és 10.000 pengő segélyt kért, hogy abból a magánkertészektől vásárol­hasson megfelelő mennyiségű gyümölcsfacse-« metét a magánbirtokosok között való szétosz­tás céljából. Az egyesület megkérte a polgár­mestert, hogy támogassa az akciót, mert kü-i lönben a magánbirtokosok nem jutnak cseme­tékhez. A polgármester most felterjesztést in­tézett az ügyben a földmüvelésügyi minisz-* terhez. — Népünnepély az alsóvárosi kulturház javára. A polgármester engedélyt adott az alsóvárosi egy­házközségnek, hogy az alsóvárosi kulturház javá­ra julius 2-án, vagy rossz idő esetén 9-én népün­nepélyt rendezzen a Szabadság-téren. — A marosi kavics. A szegedi törvényható­ság közgyűlése nemrégen Wagner Ferenc tőrvényhatósági bizottsági tag inditvánvára elhatározta, hogy fölterjesztést intéz a kor­mányhoz és kéri, hogy indítson tárgyalásokat a román kormánnyal á marosi kavics uszályon vsló szállításának engedélyezése érdekében. A közgyűlés határozata alapján a polgármester most küldte el a fölterjesztést, amelyben hivat­kozik arra, hogy a marosi kavicsra a beton­épitkezéseknél van nagy szűkség, az uszályon való vámmentes, vagy kedvezményes szállítás engedélyezése tehát megkönnyítené az építke­zést, de keresethez juttatná a marosmenti bir­tokosokat is. ff" •• • • Evezosok! TRÉNINGRUHA minden szinben kanható HABSELYEM BLUZ gyönyörű szinokben 11 LUSZTIG IMRE SZÉCHÉNYI TER 2. TISZA SZÁLLÓ MELLETT.

Next

/
Oldalképek
Tartalom