Délmagyarország, 1933. június (9. évfolyam, 123-145. szám)

1933-06-25 / 142. szám

T933 junius 25. OCLMAG7ARORSZAG Sorsok a háborúban Irta Tonelli Sándor. Mindkét történet szórói-szóra igaz, csak a nevek vannak megváltoztatva. A történetek a következők: Sors a háborúban Gianbattista Fabbro 1892 elején született Dél-Olaszország Basilicata tartományának valamelyik kis falucskájában. Az apja földműves ember volt, kis darab földecskén dolgozgatott, amelyiknek oldalát kőkerités vette körül. A kerítést a föld körül nem azért emelték, mintha rossz emberektől, vagy pusztító állatoktól akarták volna a termést megvédeni, hanem annyi volt magában a földben a kő, hogy lassankint sánccá, vagy kerítéssé szaporodott föl, amit belőle kiszedték és a szélén felhalmoztak. Ilyen földön nem valami_ jövedelmező mesterség a gazdálkodás, különösen ha rossz esztendők köveitik egymást és ára sincsen annak, ami a kőkerítések között beterem. Akkoriban pedig rossz esztendők jártak a gazdálkodó emberekre. Hol az eső, hol a szárazság pusztított el mindent s ami megmaradt, alig volt elegendő ahhoz, hogy a család megéljen belőle. Ha pedig maradt valami eladnivaló, annak olyan alacsony volt az ára, hogy még az adóra se tellett. Gianbattista Fabbro édesap ja nem volt közgazdasági tudós, ő csak a szomorú helyzetet érezte és nem tudta, hogy ami őt tönkreteszi, annak tudomáyos nyelven tengerentúli zöldverseny a neve. ö csak azt tudta, hogy a cooperativában egyre növekszik az adósság és a bank, amely kölcsönt adott a .földjére, egyre jobban fojtogatja a megfizethetetlen kamatokért Mikor nem bírta tovább, az öreg Fabbro, «ki tulajdonképen nem is volt Öreg, meghányta-vetette a dolgot és megegyezett a feleségével, hogy kivándorolnak Amerikába. Természetesen nem örökre, hanem ahogy a délolaszországi kivándorlók szoktak: odakint dolgoznak és keresnek aranyit, hogy meg tudják fizetni a banknak a tartozásukat és esetleg még annyit tudnak venni a földjük mellé, hogy egy-két feles beállításával meg tudjanak élni belőle. Gianbattista Fabbro igy került három esztendős korában Nápolyban arra a nagy hajóra, amely hatszáz dél-olaszországi kivándorlót szállított Chilébe. A feketeszemű kis kölyök jókedvűen nyargalászott a fedélközön, örült, ha a delfinek malacok módjára ugráltak a viz felszínén, vagy ha az utasok egy szem cukorral megajándékozták. A cukornak nagy volt ugyanis a keletje: a csirkefogó matrózok a cukrozott mandulát szemenkint tíz centesimiért árusították és azt a mesét költötték melléje, hogy használ a tengeri betegség ellen. Hogy rövidre fogjuk a történetet, Gianbattista apjának nem volt szerencséje a kivándorlással. Még a hajón beteg lett és többet nem került ki élve a hajókórházból. Valahol a Déli Kereszt alatt temették el az óceán vizében, Afrika és Dél-Amerika között Utána három napig azt mesélték a babonás emberek, hogy azért hánykolódott olyan nagyon a hajó, mert meghalt rajta valaki. Egy esztendő multával meghalt Amerikában Gianbattista édesanyja is. A gyereknek minden kapcsolata a kis basilicatai falucskával megszakadt. Nem volt aki levelet irjon helyette, aki rokonaínak megírja, hogy betették a santiagói árvaházba és ott nevelkedik. A bank, mikor nem érkeztek a törlesztési részletek, elárvereztette a kőkerítéssel körülvett földecskéi és Gianbattista szabályszerűen kilépett a modern Olaszország történelméből. Azaz, hogy mégsem egészen. Chilében nevelkedett fel, az anyanyelvet felcserélte a spanyollal, de mert senki se törődött vele, megmaradt olasz állampolgárnak. Legalább is az okmányain mint olasz állampolgár szerepelt és a békében még akkor is, mikor tizennégyesztendős korában az árvaházból kiadták egy hajóra inasnak. Gianhattistából matróz lett a spanyolon kivül megtanult angolul is, járta a tengereket és már csak nagyon halaványan emlékezett vissza pici gyermek korára, mikor egy másik nagy hajón kihozták őt Amerikába. Telt-mult az idő és Európában kitört a nagy háború, Gianbattista Fabbro nem is sejtette, hogy ehez a háborúhoz neki is van némi köze. ö csak azt vette tudomásul a háborúból, hogy a matrózokat és egyéb tengerjáró embereket jobban fizetik, mint azelőtt mert a német buvárhajók divatba hozták az idegen gőzösök elsülyesztését Ha pedig uton volt a bajója Amerika és Európa között, minduntalan számítani kellett rá, hogy egy angol cirkáló megállítja őket és követeli a hajópapirokat és a rakomány átvizsgálását Egyébként nem lehet tagadni, ez az élet elég mulatságos és érdekes volt 1917 elején az a hajó, amelyen Gianbattista szolgált Valparaisoból gyapjút hozott Marseillebe. A gyapjú egyenruhaposztónak kellett, volt azonban a hajón némi chilei salétrom is lőpor gyártás céljára. Az ilyen hasznos rakomány ellen a gibraltári kikötői hatóság, amely a hajót átvizsgálta, nem is emelt kifogást. Gianbattistát ellenben, mikor a papírjait átvizsgálták és megállapították róla, hogy olasz állampolgár, egyszerűen lefogták és tíz nap múlva Speziában átadták az olasz katonai hatóságoknak, hogy katonát faragjanak belőle. Ennyi szívességgel Anglia tartozott a szövetségesének és saját magának. A történet innét kezdve nagyon rövid. Az isonzói csaták idejében az olaszoknak nagyon kellett a katona és a civilekből olyan gyorsforraló kiképzéssel neveltek harcosokat akárcsak minálunk. Gianbattista két hónapig volt egy kiképző táborban és junius 3-án egy menetzászlóaljjal kikerült a frontra. Reggeltől estig se volt a csatában és már fogságba is került Az ellentámadásnál negyvenhatos magyar bakák fogták el háromszázhuszonöt társával egyetemben. Augusztus végén Gianbattista Fabbro már mint hadifogoly mezei munkára volt kiadva egy szabadkai magyar orvosnak a birtokán, aki véletlenül angolul is tudott és büszkélkedett vele, hogy ő az egyetlen olyan olasz hadifogolynak a gazdája, aki nem tud olaszul. Gianbattista Fabbróval én szüretkor Szabadkán találkoztam, mikor a prést kezelte nagy buzgalommal. Hogy mi lett vele azután, nem tudom. Sors a békében Kovács János 1914 április 22-én született Magyarországon Csongrád nevü vármegyében. Az apja kubikos munkás volt és végigverekedte a háborút. Amig odavolt a háborúban, — talán ő is segített Gianbattista Fabbrót elfogni, — a felesége napszámos munkából tartotta fenn magát, meg a porontyát. Egy daFürdőcikkekben nagy raktárunkat alanti szenzációs olcsó árakon kiárusítjuk. Fürdőruha minden nagyságban P 2.98 (f gyapjából, minden nagyságban II 6.48 Fürdő és sportnadrág (60-es) ff —.88 Sfléfafricot minden színben 3. «. „ —.78 Gzermek'ricot. „ 2. . „ —.68 Fürdőcipö f, —.98 FQrdtisapka (gumi) „ -.22 Tornacipó: Nöl 3.28, férfi 2.4S, falfirka «a drapp) stb. ertb. arj'g a készlet tart. TISZA ÁRUHOZ » BAD VÖSLOU Európa legszebb strandfürdője. Bécs közvetlen közelében. 20 szálloda ós penzió. — Minden igénynek megfelelő elhelyezés. Teljes ellátás már napi 5 — pengfltfll. Ismert és régi gyermekfQrdőhely. Szórakozások. — Minden délután és esten tánc a kávéházakban. — Gyönyörű kirándulások. Nagy menetdijkedvezmények az osztrák vasutakon. . Alegjobb s z u ba 1 p i n klima. Prospektus! küld és felvilágosítással szolerál: a Karhomisslo és az Osztrftk Idegenforgalmi Iroda Budapest, VI., BndrAssv ni. «« rabig Szegeden is szolgált, becsületes gazdái voltak, akik megengedték, hogy magánál tartsa a gyerekét. Akkor még jobb szivük volt az embereknek, mint mostanában. Lehet, hogy háborúban könyörületesebbek az emberek, mint békében. Jancsinak az apja egészségesen, ép bőrrel került haza a háborúból. Idehaza némi felfordulást talált épen kiütött a szabadság, mikor hazaérkezett. Azután gyütt a komenista világ, amihez ugyan neki nem sok köze volt, csak éppen azt tapasztalta, hogy Csongrádmegyében, ahol mindig fehér kenyeret ettek az emberek, kevés az ennivaló. Jött aztán más minden is, amiből az öreg Kovácsot, aki tulajdonképen nem is volt öreg, legfőképen az érdekelte, hogy kis Magyarországon nagyon megfogyott a kubik. Másfelé kellett munka után nézni. Az öreg Kovács, aki a háborúban megtanult világot látni, nem is nagyon ütközött meg, mikor azt hallotta, hogy Franciaországban nagyon keresnek munkásokat Kiviszik a magyarokat rekonstrukcijós munkára. Jó dolguk van, szépen keresnek, néha még magyar államtitkárok is meglátogatják őket Nem kellett hozzá nagy elhatározás, jelentkezett a francia munkára, összepakolta asszonyát, gyerekét és 1921 elején kihurcolkodott Franciaországba. Az öreg Kovácsnak épen olyan kevés szerencséje volt Franciaországban, mint Gianbattista édesapjának Dél-Amerikában. A háború megkímélte, de nem bírta a francia bányavidék ködös levegőjét. Elkezdte kínozni a száraz betegség és másfél esztendő múlva kevésszámú magyar gyászoló kisérte ki a lensi temetőbe. Esztendőre követte őt a felesége is és a nyolcesztendős Kovács Jancsi egymagára maradt az idegen világban. Hányódott egyik családnál, másik családnál, végül egy derék, becsületes asztalos mesterhez került, ki nemcsak megtűrte őt a ház körül, hanem mikor felcseperedett, inasnak vette maga mellé és kinevelte az asztalos mesterségre. Kovács Jancsi elfrarciásodott A magyar munkások, akik az apjával együtt kerültek ki Lensbe, lassankint elszéledtek, ő maga francia iskolába került, ahol megtanulta a francia betűvetést, meg a francia miatyánkot és a legjobb uton volt, hogy elfelejtse, hogy Magyarország és csongrádmegyei falu is van a világon. Néha-néha az emlékezetének hátsó rekeszeiből visszatért ugyan a tudatába egy-egy furcsa hangzású idegen szó, amit az apjától vagy anyjától hallott, de nem tudta, hogy mit kezdjen vele. Körülötte mindenki csak franciául beszélt. Lassankint az akácos falu, a Tisza és Szeged emléke egészen elmosódott a multak ködében. Kovács János betöltötte életének tizenkilencedik esztendejét és segédi sorba került. A mesterségét kitanulta és mint segéd munkát akart vállalni. Ekkor érte a nagy meglepetés. Mikor munkakönyvért jelentkezett a francia főszolgabíró, vagy iparhatóság értésére adta, hogy ő nem vállalhat munkát, ö idegen állampolgár, aki az idegen * ellenőrző hatóság jogköre