Délmagyarország, 1933. június (9. évfolyam, 123-145. szám)
1933-06-23 / 140. szám
T933 funius 23. DÉLMAGYARORSZAG 3 Rezsek Aladár városi adólisziet szabadlábra helyezték (A Délmagyarország munkatársától.) Rezsek Aladár városi adotiszt ellen — mint emlékezetes — néhány hónappal ezelőtt bűnvádi eljárás indult többrendbeli bűncselekmény miatt. Rezsek Aladárt letartóztatták és ugyanakkor letartóztatásba került Dorner Tibor adótiszt is, aki önként jelentkezett az ügyészségen. Rezsek Aladár ezután vizsgálati fogságba került és a fogságban súlyosan megbetegedett. Agyvérzést kapott és a Csillagbörtön kórházában ápolták. Védője, dr. Burger Béla szabadlábrahelyezési kérelmet nyújtott be és ekkor kérte, hogy Rezsek Aladárt egészségi állapotára való tekintettel helyezzék szabadlábra. A vizsgálóbíró orvosszakértőktől kért véleményt ós az orvosszakértők véleménye alapján csütörtökön elrendelte Rezsek szabadlábrahelyezését. Rezsek Aladár csütörtökön délelőtt elhagyta a Csillagbörtönt. A börtönből kocsin távozott lakására, mert betegsége miatt a mozgásban még korlátozva van. A Tröszt elutasította a makói vlllamoskoncesszló meghosszabbítását A vállalat egyelőre nem folyósít kölcsönt és megváltási összeget (A Délmagyarország makói tudósítójától.) Megírta a Délmagyarország, hogy Makó pénzügyi válságában a város vezetősége a villamoskoncesszió meghosszabbításának tervével is foglalkozik. Nikelszky Jenő polgármester indította meg az erre vonatkozó tárgyalásokat. A makói villamoskoncesszió jelenlegi birtokosa, a Tröszt részéről Makón is jártak a központ megbízottai, viszont Nikelszky polgármester is megjelent a Tröszt központi igazgatóságánál és a város a legutóbbi közgyűlésén olyan bejelentések hangzottak el, amelyek szerint a koncesszió meghosszabbítására irányuló tárgyalások kedvező mederben haladnak. A villamoskoncesszió meghosszabbításának kérdése — értesülésünk szerint — a belügyminisztériumban legutóbb tartott városszanálási ankéton is szóba került. Annál nagyobb meglepetésként hatott ma az a hír, hogy a Tröszt a makói koncessziómeghosszabbitás gondolatát — elutasította, illetőleg az ehez fűzött kölcsönnyújtás és megváltási összeg fizetése elől elzárkózik. Ezt a hirt illetékes helyen megerősítették és közölték azt, hogy a Tröszt tényleg megküldötte a városhoz átiratát, amely a további tárgyalásokat — egyelőre — leveszi a napirendről. Az átirat szerint a város polgármesterének a koncesszió 10—15 évvel való meghosszabbítása ellenében kivánt kölcsönajánlatára a Tröszt ma nem adhat érdemleges választ. Ha egyes beruházási kötelezettségei a viszonyok folytán elmaradhatnak, továbbá ha az általános gazdasági helyzetben bizonyos javulás áll be, csak akkor íesz a társulat abban a helyzetben, hogy ajánlatát a városnak megtegye. A makói villamoskoncesszió meghosszabbításának tervéhez fűzött szanálási remények ilyen meghiúsulása csak súlyosbította a város helyzetét, ugy, hogy az ezirányu terveket most sürgős és alapos revízió alá Kell venni. A Trösztnek ez az állásfoglalása döntő jelentőséggeJ bir a makói «képviselőtestületben a villany probléma felevenedésére is. A szegedi egyetem sorsa (A Délmagyarország munkatársától.) A Nemzeti Egység pártja az elmúlt héten kibontotta a pártzászlot az országnak majd minden városában és nagyobb községében. Mindenütt megalakították a "helyi pártszervezeteket, igy Szegeden is, ahol ennek a pártalakulásnak lokális vonatkozásai miatt a sablonosnál lényegesen nagyobb jelentősége volt. Szegeden ugyanis a pártszervezet megalakítása és a szegedi egyetem integritása között igen szoros összefüggések keletkeztek. A zászlóbontást megelőzőleg terjedtek el azok a riasztó hirek, amelyek arról számoltak be. hogy a szegedi egyetem épségét igen komoly veszedelem 'enyegeti. hogy a kultuszminiszter íróasztalának fiókjában kész a terv a szegedi egyetem jogi fakultásának megszüntetésere, illetve a pécsi egyetem jogi fakultásába V2ló beolvasztásába. Közvetlenül a zászlóbontás előtt utazott fel Budapestre Széchényi István ügyvéd, a kormánypárt szegedi szervezetének főtitkára, hogy tájékozódjék a helyzetről és közölje aggodalmait a nárt országos vezeBelvárosi •MOZI Ma játszik Rejtélyes merénylet bünügyi dráma és Kölcsönkenyér visszajár Burleszk tőségével és bejelentse, hogy abban az esetben, ha nem kap biztosítékot arra, hogy az egyetemet a kormány nem csonkítja meg. Szeged az egységes párt részére elveszett és nem lesz senki Szegeden, aki ilyen körülmények között a pártot össze tudná tartani. Másnap, de még a pártgyülés előtt, jelent meg Hóman Bálint kultuszminiszter megnyugtatásnak szánt nyilatkozata, amelynek lényege az volt, hogy a miniszter az egyetemek átszervezése ügyében még nem döntött, tehát „a jogi fakultasnak a szegedi egyetem köréből való elvonását illetőleg véglegesen kialakult véleménye" nem is lehet. Kijelentette a miniszter azt is, hogy a következő tanévre megtörtént a költségvetési gondoskodás a jogi fakultás fenntartásáról. A miniszter ezt az időt fogja felhasználni a kérdés alapos áttanulmányozására és tervezetének elkészítésére. A kultuszminiszter nyilatkozata, amely szószerinti megismétlése a parlament költségvetési vitája során tett nyilatkozatának, komolyan egyetlen szegedit sem nyugtatott meg, mert hiszen semmi mást nem mondott, mint azt. hogy a most kővetkező tanévben még biztosan megmarad a jogi fakultás, de hogy azután mi lesz a sorsa, az a jövő kérdése. Így továbbra is elintézetlen maradt a kérdés, amely tagadhatatlanul Szeged város egyik legfontosabb és legaktuálisabb veszedelme. Éppen ezért tartottuk szükségesnek, hogy érdeklődjünk dr. Széchényi Istvánnál, aki tárgyalt ebben az ügyben Sztranyavszky Sándorral, a kormánypárt országos elnökével is és megkérdezzük tőle, kielégítőnek, megnyugta» « Aruhitelközvetítő Iroda értesiti tagjait: a kötelékébe tartozó kereskedőket, orvosokat és vásárlókat, hogy irodája Deák Ferenc 11. 21. sz. alatt van- (földszint) - Tagfelvétel és minden felvilágosítás a hivatalos órák alatt. D. e. 8-12, d. u. 4-6. — Hat havi hllellm tónak tartja-e a kultuszminiszter, szerintünk egyáltalán nem megnyugtató nyilatkozatát. Széchényi István kérdésünkre eze .et mondotta: — Az alakuló gyűlés előtt azért utaztam fel Budapestre, hogy közöljem Sztranyavszky Sándorral aggodalmaimat. Sztranyavszky na k elmondottam, hogy Szeged egész lakosságát mennyire felháborítják az egyetem megcsonkításáról szállingózó hirek. Éppen ezért arra kértem, járjon közbe a kultuszminiszternél, csináljon valamit, hogy Szegedet megnyugtathassuk. Sztranyavszky azonnal felhívta telefonon a kultuszminisztert és a telefonbeszélf ;etés eredményeképen született meg az a nyiatkozat, amely azután megjelent a sajtóban. Sztranyavszky azzal búcsúzott el tőlem, ha bármikor felujul az egyetem épségét fenyegető veszedelem, menjünk hozzá, mindenben segítségünkre lesz. A kultuszminiszter nyilatkozatában az is benne van, hogy döntés előtt megtárgyalja majd a kérdést áz illetékes tényezőkkel, pedig korábban ugy nyilatkozott, hogy ebben az ügyben semmiféle küldöttséget nem fogad. Az viszont már nem rám tartozik, hogy a város miképen használja ki ezt az időt és lehetőséget. Meg vagyok azonban győződve róla, hogy abban az esetben, ha lesz kellő elevenség a város vezetőiben, sikerül jobb belátásra bírni az illetékeseket még akkor is, ha esetleg tényleg készen lenne a terv az egyetem megcsonkítására. Nem tudom, hogy történt-e már ebben az ügyben valami. Igaz, hogy van még rá idő, de azért ajánlatos idejekorán megkezdeni a munkát. Ezek után én csak anvnyit mondhatok, hogy a kultuszminiszter nyilatkozatát a Budapesten folytatott tárgyalásaimon szerzett impresszióim alapján megnyugtatónak találom. A lakosságnak politikailag nem exponált részét aligha nyugtatja meg akár a helyzet, akár ez a nyilatkozat. Amerika budapesti főkonzulja Szegeden (A Délmagyarország munkatársától.) Csütörtökön Szegedre érkezett John Ball Osborn e, az Északamerikai Egyesült Államok budaE esti főkonzulja, fiának, Bradford Allén Osornenak, a „Chicago Tribüné" és a „Daily News" budapesti szerkesztőjének, valamint dr. Biró Bálint budapesti ügyvédnek a társaságában. Az amerikai főkonzul, aki rövidesen nyugalombavonul, Szegeden a paprikatermelést és a paprikaipart, valamint Szeged egyéb mezőgazdasági vonatkozású intézményeit kívánja tanulmányozni. Csütörtökön délelőtt több paprikamalmot látogatott meg, megtekintette az ujszegedi mezőgazdasági és talajtani intézetet és a paprikamintatelepet. Délben látogatást tett dr. Somogyi Szilveszter polgármesternél. akinek elmondotta, hogy rövidesen hazautazik Amerikába, ahol a magyaramerikai gazdasági kapcsolatok megerősítésén és továbbfejlesztésén kíván dolgozni. Meg szeretné könnyíteni a szegedi paprika, a papucs és a magyar borok, főképen a tokaji borok kivitelét. Evezősök! TRÉNINGRUHA minden színben kapható HABSELYEM BLÚZ gyönyörű színekben 11 LUSZTIG IMRE SZÉCHÉNYI TER 2. TISZA SZALL6 MELLETT.