Délmagyarország, 1933. május (9. évfolyam, 98-122. szám)

1933-05-21 / 115. szám

T933 május 21. DCLMAG/ARORSZAG 3 Jl Sándorjaival íömegmérgeszés Megsziinleltélc a bűnvádi ellátási a szeszfőző ellen (A Délmagyarország munkatársától.) Né­hány hónappal ezelőtt — mint még emléke­zetes —, hat sándorfalvai napszámos meg­halt alkoholmérgezésben. A szerencsétlenség ugy történt, hogy Németh József szeszfőző a •szegedi piacról hazafelé tartott az eladatlan törkölypalinkával és útközben megkínált né hány erdőirtó munkást. A kiéhezett és mun­kában elcsigázott didergő emberek rávetették magukat az italra, többen gumicsővön keresz­tül szívták az alkoholt. A súlyos mérgezés következtében többen a helyszínen kiszenved­tek, mások a kórházban haltak meg, — a nagy italozásnak 6 halálos áldozata volt. A bonco­lás alkalmával megállapították, hogy egyik­másik áldozat egy liternél is többet ivott az erős szeszből. Az ügyészség nyomozást indított annak fel­derítésére, hogy á törköly nem tartalmazott-e mérges anyagokat és hogy ilyenformán nem terheli-e a felelősség a szeszfőzőt. A törköly­mintát felküldötték az állami vegyvizsgáló intézetbe, amely most küldötte meg vélemé­nyét az ügyészségnek. Az intézet szerint a törköly csak egészen elenyésző mértékben tar­talmazott faszeszt, ugy, hogy ezért nem követ­kezhetett volna be a halálos tömegszeren­csétlenség. Az ügyészség a vélemény alapján megszüntette az eljárást a szeszfőző ell n. A nehéz kereseti lehetőséget ugy ellensúlyozhatja, ha szllkséglrtelnek beszerzésével kOzvetlenlll termelOhOz fordul! Sa|&t érdekében cselekszik lehét, ha CIPÍÍT Zturkó János ^^ * Kossuth L. s.-ut 6. sz. a. gyárüzemében vasArol, ahol amellett, hogy a legutolsó |n*«illll<«M MUX_: ¿»nn fedezheti szflkségletét. ABC beszer­dlvat szerint összeállított raktárról válogathat ICJAallllUll SÜTull afUII zés. — Minden párért szavatosság! AZ ELTŰNŐ PÉNZ Irta TONELLI SÁNDOR. Ha igazak a lapok hirei, szörnyen okos em­ber lehet a wörgli polgármester. Kitalált és ki­bocsájtott egy olyan szükségpénzt, amellyel rövid idő alatt tökéletesen rendbehozta a kis tiroli városka pénzügyeit és olyan közgazda­sági elevenséget teremtett, hogy Wörglben sen­kinek sincsen oka panaszra. Álliitólag Német­országból és Amerikából már külön bizottsá­gokat küldtek ki a helysz;nére, hogy a wörgli valutát és a valutának a gazdasági életre gya­korolt hatását tanulmányozzák. Ha más viszo­nyok volnának és ha a kormány néhány hét előtt csirájában nem fojtotta volna el egyik város kísérletét a szükségpénz kibocsájtására, a wörgli ötletet Somogyi polgármester szíves fi­gyelmébe ajánlhatnám. Ezt annál is inkább megtehetném, mert a szegedi szükségpénz ide­jén tőle hallottam azt a büszke mondást, hogy a szegedi pénz a világ legjobb pénze, mert ér­te Szeged város egész vagyonával felel. (Ami azt illeti, a város elég szépen keresett rajta, so­kat elvittek belőle a gyűjtők, sokat nem szol­gáltattak be a beváltás alkalmával, érdemes volna az experimentumot a mai szűkös viszo­nyok között megismételni.) A szükségpénz kibocsájtásának ötlete igy a legkevésbé sem uj, az inflációs időkben szél­tében-hosszában bocsájtottak ki szükségpén­zeket Közép-Európa összes városai. Meggyőző­désem szerint a legszebbek Weimar város szük­ségpénzei voltak, Goethe, Schiller és a többi költőnagyságok képével. Ezek a gyűjtők köré­ben nagy keresletnek örvendettek. Magam is szállítottam belőlük egy sorozatot a szegedi városi muzeum számára. Mindezek a szükség­pénzek azonban kezdetleges kísérletezések vol­tak Wörgl polgármesterének ragyogó elgondo­lásához képet, ő ugyanis — ha igazak a hí­rek, — kitalálta azt a pénzt, amely sohasem pihen, hanem teljesiti hivatását: áliandóan fo­rog és igyekszik minél gyakrabban változtat­ni a gazdáját. A wörgli szükségpénzen rajta van a kibo­esájtás dátuma és rajta van a használati uta­sítás: a pénz hetenként két százalékot vészit az értékéből. Nincs az a bolond, aki ezt a pénzt megtartaná és elrejtené a ládafiában. A váro­si alkalmazott, aki ebben a pénzben kapja el­sején a fizetését, rohan vele a fűszereshez, a szabóhoz, a háziurhoz, hogy szabaduljon tőle. Aki megkapta a pénzt, éppen ugy igyekszik szabadulni tőle, fizeti az adóját és vásárol, hogya nyakán ne maradjon. A pénz tehát fo­rog. Minthogy azonban a természet törvényei szerint egyik hetet követi a másik, a pénz ér­téke mégis állandóan csökken és egy esztendó alatt teljesen elveszti az értékét. A pénz eltű­nik. Ez az eltűnés azonban a kibocsájtó város szempontjából azt jelenti, hogy költségvetését a kibocsájtás névleges öszegének megfelelő valóságos pénzzel gyarapithatta, anélkül, hogy az neki egy fillérjébe került volna. Megvallom, a wörgli polgármester ötlete kis­sé meglepett, de amikor utánanéztem a köz­gazdasági lexikonokban, akkor azt láttam, bogy a gondolat egyáltalán nem uj, már negy­ven esztendő előtt voltak propagálói Németor­szágban, akik a pénzelrejtés megakadályozá­sára javasolták a csökkenő értékű pénz lcibo­csájtását. Persze ők az akkori állandóbb vi­szonyok mellett gondolni sem mertek volna arra, hogy hetenkint két százalékkal csökkent­sék a pénz értékét, ők évi négy-öt százalék ér­tékcsökkenést javasolták. A többi pénzekkel és bankjegyekkel szemben ennek a pénznek Schwundgeld, eltűnő pénz, lett volna a neve. Ismétlem, nem tudom, mennyi igaz a wörgli polgármester ötletéből. De hogy az eltűnő pénz gondolata ma ismét kisért, azt onnét látom, hogy a berlini pénzvilág folyóirata, „Die Bank" április elején megjelent számában nagyon haragos cikket eresztett meg a szerinte kivihe­tetlen és képtelen terv ellen. Azt magyarázza ez a nagyon komoly pénzügyi szaklap, hogy felesleges az embereket mesterséges eszközök­kel arra kényszeríteni, hogy a pénzüket kiad­ják, mert aki pénzét nem forgatja, hanem a ládafiában rejti el, a; pénz- és hitelgazdálko­dás mai rendszere mellett amugyis elveszi bün­tetését: pénze nem gyümölcsözik és nem hoz­za meg neki a normális kamatot. Ennek ugyan némileg ellene lehetne vetni az utolsó évek ta­Naqy pünkftsdl női kalabvásárl 811 Fehér hét! i ékelt árakl KNITTEL-nél * 'ÉPOLET-* LAKATOS munkákat legolcsóbban véllal BAPNA ENDRE Szeged Teleion 12 ^ySmf(íUhljactóos r ellen használja a modern gyógytényezőit. Termálfürdők, iszap­kezelések, diathermia. Részletes prospektust küld az igazgatóság Budapest, I, Gellért-tér 1 »46 pasztalatai alapján, hogy sokan talán azért rejtegetik a pénzüket, mert minden eshetőség­re azt akarják, hogy egy kis tőke legyen a ke­zükben. Hiszen még ma is vannak országok, ahol a betevő betétjének öt százalékánál na­gyobb összeg felett nem rendelkezhet. Ezzel a megkötöttséggel szemben a betéti kamat ígé­rete nem bir eléggé nagy csábitó erővel. A wörgli polgármester ötletével és az eltűnő pénzzel lényegében azonos Irving Fisher pro­fesszornak, a Yale-egyetem kiváló tanárának és Amerika egyik legkiválóbb pénzteoretikusának javaslata, aki a pénz megadóztatásával akar ja a nagyobb forgási sebességet kikényszeríteni, öt is a berlini pénzügyi szaklap szigorú megrovási kalandban részesiti és sajnálkozását fejezi ki, hogy egy komoly tudós „ilyen humbugot" tu­dományos köpenybe igyekszik burkolni. Ir­ving Fisher, valószínűleg abból az elgondo­lásból kiindulva, hogy egy olyan pénznek a kezelése, amelynél mindig ki kell számítani, hogy névértékének hány százalékát éri, na­gyon körülményes, megfordítja az egész dol­got: alapul veszi a pénz névértékét és ezt meg is tartja, de a megtartást heti ráfizetéssel biz­tosítja. Ez olyformán értendő, hogy a január elsején kibocsájtott papírpénzre vagy bank­jegyre minden héten névértékének két száza­lékát kitevő bélyeget kell ráragasztani, hogy százszázalékig forgalomképes legyen. Fisher erre a pénzre a compensated dollár vagy stamped iscrip elnevezé6t alkalmazta. Magyar fordításban az első körülbelül ki­egyenlített dollár, a másik pedig lebélyegzett utalványt jelent. Eszem ágában sincs, hogy egy ilyen kis cikk keretében vitába bocsájtkozzam akár a wörgli polgármesterrel, akár Irving Fisher profesz­szorral, akik egyformán ugy látják, hogy va­lami baj van a pénz körül és meg akarják gyorsítani a pénz forgását, vagy akár a berlini pénzügyi folyóirattal, amelyik nagyon hara­gosan védelmezi a mai pénzügyi rendszert és azt mondja, hogy minden pénznek a legfőbb kelléke értékének az abszolút állandósága és azon semmiféle érdekből se lefelé, se felfelé nem szabad változtatni. Ami azt illeti, ez az elv alapjában véve helyes, csupán éppen mostanában a reá való hivatkozás nem állja meg a helyét. Mert azt hiszem, hogy a ma élő generációban vannak még egynéhányan, akik emlékeznek a milliós és milliárdos gazdálko­dás idejére és ma is vanank egyesek, akik leg-* alább az újságokból tudják, hogy nincs az a pénze a világnak, amelyiknek az értéke aj utolsó négy-öt esztendő alatt ne változott volna. Értem azonban a bankvilág berlini szaklap­jának a haragját. A harag mögött bizonyára az a félelem lappang, hogy majd az eltűnő pénzt beteszik a bankokba és ezek nem tud­nak tőle szabadulni. Arra az esetre tehát, ha komolyra válnék a dolog, a bankok megvé­lakatos, vasszerkeze és acélárugyár Mars iér 10~11. ííi I é

Next

/
Oldalképek
Tartalom