Délmagyarország, 1933. április (9. évfolyam, 74-97. szám)

1933-04-30 / 97. szám

1*533 április 30. DÉLMAG7ARORSZÁG 5 Hivatalvesztésre ítélték a tahi járásbíróság elnökét Pécs, április 29. A pécsi Ítélőtábla fegyelmi tanácsa ma tárgyalta Ecsedi József tabi járás, bírósági elnök ügyét, aki ittas fővel Tinódi István kéményseprősegédet elhurooltatta és éjszakára bezáratta a járásbíróság fogdájába. Az ügyet a kaposvári törvényszék is tárgyalta és Ecsedit hivatalos hatalommal való vissza' élés cimén 300 pengő pénzbüntetésre ilélte. Ez az itélet azóta jogerőre emelkedett Az Ítélőtábla fegyelmi tanácsa a mai tárgyaláson Ecsedit hivatalvesztésre ilélte nyugdijának meg(hagyása mellett. Lohner Alfrédet öfhónap! fogházra Ítélték Bécs, április 29. A tartományi törvényszék vegyes esküdtszéki tanácsa szombaton délben háromnapos zárt tárgyalás után kihirdette az Ítéletet Lohner Alfrédnak, a Burgszinház hősszerelmesének bünpörében. A bíróság magáévá tette az ügyészség vádját és bűnösnek mondotta ki a népszerű színészt kiskori leánygyermekek megrontásában és egyéb erkölcstelen bűncselekményekben. Az itelet öthónapi fogház és örök időkre szóló kitiltás. Lohner Alfrédnak az itélet jogerőre emelése után azonnal el kell hagynia Ausztriát. Lohner svájci állampolgár. -MOZIBelvárosi Hétfőn utoljára Hétfőtől Brlfttte Helm Marathon! fuíó Annv Ondra MISS AKROBAT Széchenyi MatahatAn Vasárnap utoljára OrálM 8 CSataHajÓI! Hew-vork hajnaltól hajnalig és HétfSn George 0* Brlen Rémület háza Korzó Pánik Arizonában és Vasáxrap utoljára ÖKÖlliarC 0 nŐ<Xl CSAK Á JJ0 ^ TÖKÉLETES TUNGSRAM IZZÓLÁMPÁVAL ELLÁTOTT..CSILLÁRT VEGYÜK MEG. ATUNGSRAM-MUVEK FELELŐSSÉGET VALLALNAKAZ IZZÓLÁMPA MINŐSÉGÉÉRT. A közgyűlés tiltakozása az egyetem megcsonkításáról elterjedt hírek ellen« Somogyi polgármester: „Ezldőszerint még nem Iátok reszedelmef" A törvényhatóság az adópétiékok és az OTI-pótdi|ak megszOnletését kéri Héttőn folytatják a közgyűlést (A Délmagyarország munkatársától.) Bárányi Tibor főispán négy órakor nyitotta meg szombaton délután a törvényhatóság áprilisi közgyűlését. A polgármesteri jelentést dr. ördögh Lajos tb. tanácsnok olvasta fal. A jelentés szerint a kisvasút talpfáinak egyrésze a jótállási idő alatt elkorhadt. A polgármester szakértői bizottsággal vizsgáltatta meg a talpfákat A bizottság megállapította, hogy a talpfák szállítása, átvétele és beépítése szabályszerűen történt a talpfák minősege teljesen megfelel a kívánalmaknak Nem lehet megszüntetni, vagy megcsonkítani a szegedi egyetemet A jelentéshez Bakó László kért szót. Sze- i temért — mondotta —, de célját csak a trianoged másfél évszázadon keresztül küzdött egye- ' ni szerződés megkötése után érte ei, amikor a A másak barátom, az első, a Málcsi néni és Karcsi sorsfordulatairól referáló megrántotta a karom: — Te, Kálmán, nem mondanád meg nekem, ki volt ez az ur? — Te, — mondtam neki barátságosan, — nem mondanád meg nekem legalább azt, hogy te kicsoda vagy? — Nagyszerii, — ütött a vállamra, — te mindig ilyen jó kedélyben vagy és mindig ugratsz engem! Azzal hekerészve elvált tőlem a Ferenciek templománál, de olyan jókedvűen forgott rám vissza, hogy attól rettegtem, eltalálja ütni valami autó s én ha a fején elütik, akkor se tudom ennek a kedves barátomnak a nevét megmondani. III. Én meg az Akadémiáról jöttem le a mult hetekben a Petőfi-Társaság közgyűléséről s ebédre voltam valahová hiva s máris nagy késést kellett behoznom, futólépésben vágtam neki a Bálvány-uccának. Egysezr csak rám kiált valaki a másik oldalról. — Szervusz, Ferikém! — Szervusz, szervusz! — integetek át neki s rohannék tovább. De nem lehet ám, mert méltatlankodva szólnak rám. — Ejnye, ejnye, öt esztendőben egyszer találkozunk s akkor is elszaladnál a szegény ember mellett. Hát mégis csak muszáj a kocsiút közepén egy kézszoritásra megállni ezzel a szegény emberrel, aki különben szép pirospozsgás férfiú s egyáltalán nem látszik szánalomraméltónak. A kézszorítás meleg, de a tekintetemben bujkálhat valami áruló zavar. — Hát igazán megsértesz azzal, hogy nem emlékszel rám? Jaj, dehogy sértenék meg ilyen drága jó embert! Megolajozom a memóriámat. Csakugyan meg is száll valami ihlet. Nem tudóin, ki ez az ur, de akire emlékeztet, annak tudom a nevét Bizonyosan annak valami rokona. — Májer vagy, — ragaszkodom a kezéhez és az ihletemhez. Persze nem minden ihlet szerencsés. — Kovács Géza vagyok én, pajtás. Tanár ebben, meg ebben az iskolában, öt évvel ezelőtt én köszöntöttelek fel a Spolaricsban, ezen, meg ezen a székfoglalódon. Hogyne, hogyne, rimánkodva kérem a bocsánatot és igazán szégyen lem is magam egész a Bálvány-ucca sarkáig. Ott van egy kis trafik, oda beszaladok a szégyenemet felejteni Egy óra múlva jól elmúlt, jönnek-mennek a füsttel élő emberek, kirándulók, beszerzik az egész délutánra valót, két mirjamot, vagy egy memfiszt, ahogy futja mostanában a jó'házból való szegény kis pesti asszonyoknak, sőt élemedettebb pesti uradnak is. Én szivarban turkálok, jócskán ki vari inár színéivé a skatulya, sok benne a törött, megkérem a trafikost, legyen olyan kedves, bontson uj csomagot — Hát mégis csak te vagy? — toppan elém egy magamformáju hagyottszin férfiú. — Nem mertem rád fogni, még a hangodat nem hallottam. No, mondom, ez sohse öregszik meg. Márhogy a hangod. Nono, mintha törvény kötelezné rá, hogy ezt külön húzza alá, nehogy félreértsem. Ej, ez fene tapintatos ember. Annál melegebben szorítom meg a kezét. — Kedves tőled, hogy rám ismertél. — Az nem nagy kunszt, — azt mondja, — Valamelyik nap is láttam a lányomnál az arcképedet, az újságból vágta ki, de az régi képed lehet. Hanem te mondd meg, hogy én ki vagyok. Igaz, hogy van husz éve, mikor utoljára találkoztunk, de én nem változtam ugy meg, mint te. A manó vigye el, ez mindig gorombáskodik. No majd én visszagorombáskodok. — Ma jer vagy, pajtás, — ütök a vállárs». Sikerült szíven találnom. Zöldinek hívják és szűcs volt a nagybátyja Félegyházán. Kissé hűvösen búcsúzik el tőlem, én pedig taxib* ülök, egyrészt, mert messzellettem a Darajaních-uccát másrészt, mert nem akarok már több Májerral találkozni. Ahogy kiszállok a taxiból és besuttyanóban vagyok a kapun, egy nagy mahomet ember visszaránt az uccára. — Ez egyszer nem szabadulsz, Ferencem. — Ó, kérlek, — nézek rá vasvillaszemmeL — Mindig örülök, ha látlak. — Tudom, tudom, de azért látom a szemedről, szeretnéd tudni, ki vagyok. — Rosszul látod, — mosolygok rá vérfagyasztón. — No, most lássuk azt a hires memóriátl Hát lásd meg! Dühösen rámordulok. — Májer vagy! Fölkapott, mint egy kis gyereket ugy Ölelt magához. — És tényleg rám ismertél! Nyolc év után! Nem is képzeled, milyen büszke vagyok rá. Még a feleségem is boldog lesz, ha elmondom neki. Úgyis mindig azt mondja, ha szóba kerülsz, hogy rég elfelejtettél már te minket. Vérszemet kaptam. A felesége is? Nyolc év után? Ohó, hiszen ón ezeknek vendége voltam, mikor fölolvasáson jártam náluk. — Nohát mondd meg a nagyságos asszonynak, hogy nem vagyok én olyan felejtős ember, még azt is tudom, nogy Májer vagy Losoncról. — Dehogy, — zuttyantott le meglehetős barátságtalanul az asztalra, — soha életemben nem jártam ott. Én Májer vagyok Pestről. Én ugyan nem felejtem el többet, de attól félek, ezután mindig elfordítja a fejét ha találkozunk.