Délmagyarország, 1933. április (9. évfolyam, 74-97. szám)

1933-04-25 / 92. szám

8 DfiLMAG/ARORSZAG 1933 április 25. A Délmagyarorsxág regénye HELEN Fordította: D GUTHI ERZSI 20: 64 Beatfy mindjárt Icapott állást egy Bankban, tőkékről ,meg értékpapírokról kellett imia. Az alelnök irodájában dolgozott, mert az volt az 6 osztályának a vezetője. Az állást csütörtöki napon kapta és szom­baton, mikor hazajött, azt mondta, a főnö­köm megkért, hogy menjek be holnap, segít­sek neki valami munkában. Vájjon miért akarhatja, hogy vasárnap délután bemenjek. Nem tetszik nekem a dolog. Nekem sem tetszett és aztán hogy elment, egész idő alatt ugy aggódtam. Félhatkor hazatelefonált, hogy nem jön vacsorára, az­tán tizenegy tájban megint hazatelefonált, hogy ma már nem jön haza, de csak ne nyugtalankodjam, reggel bemegy a hivata­lába, egyenesen onnan, ahol most van. De én nyugtalankodtam. Nem tehettem róla. Nem tudtam volna pontosan megmon­dani, mi az, ami bánt, csak mégis borzasz­tóan nyugtalan voltam. Tudtam, hogy Beatty sosem tenne olyasmit, mint Kate néni Gus­syeja, vagy mondjuk, Sadye, legalább is nem olyan módon, hanem azt is tudtam, hogy Beatty is meg tudná tenni, ha valakinek si­kerülne beleplántálnia azt a meggyőződést, hogy amit tesz, az helyes és szép. Hétfőn egész nap olyan türelmetlenül vár­tam, hogy Beatty hazajöjjön a hivatalából és jött is és olyan boldog volt, szinte ugrándo­zott örömében. Legelőször is elébetálaltam a vacsoráját és mikor fölment, én is vele mentem, még az edényt elmosatlanul hagy­tam és nem kellett kérnem, hogy mondjon el mindent, mert ugy vigyázott rá, hogy be­széljen, azt se tudta, hol kezdje. Ó, anya, megint szerelmes vagyok. De most minden egész más. Mikor vasárnap odaérkeztem a hivatalba, Mr. Hartman beve­zetett az ő szobájába és azonnal azzal kezd­te, hogy mihelyt meglátott, tudta, hogy kü­lönb vagyok, mint a többiek, azért is alkal­mazott. Tudod, anya, a legtöbb férfi igy beszél, hát én elszégyeltem magam helyette és azt hiszem, az meg is látszott rajtam, mondtam, ha ezért hivott be, máris megyek haza. De ő azt mondta, ne menjen, kérem szépen, ne menjen, olyan elhagyatott va­gyok. Na, ez sem sokkal jobban tetszett, hát indultam kifelé. De ő megfogta a kezemet és azt mondta, kérem, maradjon — csak be­szélgetni fogunk, hozzá sem nyúlok magá­hoz. Beszéljen nekem például az európai él­ményeiről. Hát aztán egy darabig beszéltem is és va­lahogy azt is kibökkentettem, hogy az a ter­vem, hogy irni fogok majd. Ez hallatlan ér­deklődést keltett benne és azt mondta, igen, igen, irjon, okvetlen írjon. Megvan hozzá az <»sze, az egyénisége és kell, hogy módja is legyen hozzá, mert én tudom, mi az, mikor a teremtő ösztön gúzsba van kötve. Én is magasabb dolgokról álmodoztam valamikor, talán arról, hogy egy második Victor Hugó válhatik belőlem, az apám feltétlenül ragasz­kodott hozzá, hogy ezt az állást foglaljam el. És nekem akkor nem volt senkim, aki mellémállt volna. Elhelyeztem két novellát, de olyan keveset kaptam értük, hogy az apám kinevetett. Én meg azt gondoltam, jól van, majd keresek én a bankban, amig ele­get gyűjtöttem, akkor aztán abbahagyom ezt mz üzletet és megint az Írásnak élek. Csak­hogy, anya, addigra már megnősült, egy lá­nya is volt és a feleségéről kiderült, hogy rideg, kíméletlen teremtés, akinek egyetlen igény« férjével szemben, hogy mindig töb­bet és többet keressen, hogy ő társaságba járhasson és mentül több autót, meg villát, meg más efféle haszontalanságfot vásárol­hasson össze: Mr; Hartman peHíg ugy ?rzl magát, mint egy rabszolga a taposéforgalom­ban és minden erejével azon kellett lennie, hogy felesége túlzó követeléseit teljesíthesse és egész üzleti pályafutása alatt most először találkozott valakivel, aki megérti az ő hely­zetét és ő nem is kiván egyebet, csak any­nyit, hogy kissé felüdülhessen egy uj, szel­lemi légkörben, ő a maga köreiben csak fe­lületes, hamis, kíméletlen, kapzsi nőkkel ta­lálkozik, de azt mondta, én nem vagyok ilyen, abban bizonyos volt abban a pillanat­ban, mikor meglátott. (Folyt, köv.) Budapesti értéktőzsde zárlat A tőzsde forgal­ma jóval csendesebb volt, mint az előző napoké. Hozzájárult ehhez ti dollár árfolyamainak a nem­zetközi piacokon való viszonylagos javulása és a külföldi tőzsdék nyugodtabb megítélése. Ax érdek­lődés ma egyes szénértékek iránt mutatkozott, amelyek közül a Kőszén emlitésreméltó árnyere­séget ért el. A többieknél csak kisebb áreltoló­dások fordultak elő. A fixkamatoz&su papírok piacán szilárd volt az irányzat Egyes címletek fedezési vásárlások következtében jelentékeny ár­emelkedést értek el. Magyar Nemzett Bank 124.4, Első Budapesti 12, Hungária 7, Bauxit 25.5, Ma­gyar Asphalt 6.4, Kőszén 334, Salgó 21.8, Uriká­nyi 26.6, Atheneum 20, Glóbus 17, Fegyver 68, Ganz 11, Láng 14, Bima 19, Ofa Zürich 6.5, Nasici 70.75, Hév. 30, Nova 15, Tröszt 75, D61 cukor 74, Magyar cukor 79.75, Mezőgazdasági Ipar 9. Izzó 295,5, Gschwíndt 97.5, Krausz 65, Boyal 20, Szegedi Ken­der 14, Goldberger 28, Pamutipar 36, Hungária műtrágya 7.5, Felten 100, Buggyanta 19, Telefon­gyár 6.8, Irányzat egyenetlen. Főv. köles. 36, Népszöv. köles. 47, Hadik. 6 százalékos 1—5 kib. 018, 6-7. kib. 0.11. Zürichi devizazárlat. Páris 20.3825, London 18.175, Newyork 470, Brüsszel 72.20, Milánó 26.90, Madrid 44.80, Amszterdam 208.25, Berlin 119.00, Bécs (hiv.) 72.99, (silling) 55.00, Szófia 3.75, Prá­ga 15.40, Varsó 58.00, Belgrád 7.00, Bukarest 3.08. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyam­jelentése. Angol font 20.15—20.55, zelga 79.16—79.74 cseh korona 16.93—17.50, dinár 7.20—7.70, dollár 560.00—508.00, dán korona 89.40—90.60, kanadai dollár 455—465, francia frank 22.30L-22.50, hol­landi forint 230.10-232.30, lengyel zloty 64.45— 64.95, len 3.40-3.44, leva 4.00-4.26, Ura 29.90­30.20, német márkái 135.70—136.60, norvég korona 102.80—103.80, osztrák schilling 80.10—80.80, svájci frank 110.70—111.40, svéd korona lo4.9o—lo5.9o. Budapesti terménytőzsde hivatalos árfolyamai. Buza tiszai 76 kg-os 14.10—14.25, 77-es 14.35—14.55, 78-as 14.55—14.70, 79-es 14.75-14.80, 80-as 14.90­15.05, felsőtiszai és jászsági 76 kg-os 13.60—13.75, 77-es 13.75—13.90. 78-as 13.90-14.05, 79-es 14.05­1420, 80-as 14.20—14.35, Pestvidéki rozs és egyéb 6.50—6.60, takarmányárpa I. 8.60—8.80, felvidéki sörárpa 10.75-12.50, egyéb 9.75—11.00, zab I. 8.50— 8.70, tiszántúli tengeri 6.80—6.90, korpa 5.85—9.95. Csikágói terménytőzsde zárlat Buza alig tar­tott. Májusra 69.75—ötnyolcad (67.75—hétnyolcad), júliusra 70 háromnyolcad—egynyolcad (68 hét­nyolcad—69). szeptemberre 71.75—fél. Tengeri szi­lárd. Májusra 36 hétnyolcad (35 hétnyolcad), jú­liusra 39.5 (38 háromnyolcad), szeptemberre 41 egynyolcad (40). Zab tartott. Májusra 24.75 (24), juiiusra 25 (21.5), szeptemberre 25.25 (25). Bozs szilárd. Májusra 49 (48.5), juiiusra 50 (49 egynyol­cad), szeptemberre 50.5 (49 háromnyolcad.). Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF. Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarország Hirlap- és Nyomdíi válla lat Rt. könyvnyomdájában Felelős üzemvezető: Klein Sándor. Vb. Balázs Jánoa kisteleki kereskedő csődtöme­géhez tartozó különféle romlandó ingóságok (cu­korka, keksz, csokoládé, gummiáruk stb.) f. évi április hó 25-én kedden délután tél 2 órakor Kisteleken Kosut u. 2. szám alatt nyilvános árverésen el fognak adatni. Dr. Léderer László tőmeggondnok Apróhirdetések BÚTOROZOTT SZOBÁK Bútorozott szobát LAKÁS1 gyorsan és jól kiad illetőleg talál, ha fel­ad egy apróhirdetést a Oélraapvarursíánba» Bútorozva, bútorozatlan fgy-két szoba, Irodának is alkalmas, kiadó. Arany Já­nos u. 3., emeleten. Kfllönbejáratu bútorozott szoba kiadó, esetleg teljes ellátással. Polgár u. 5. sz. Lakás - Üzlet Házat legkönnyebben el adhat vagy vehet, ha meghirdeti a Délmagyarország apróhirdetései között Azonnal, vagy augusztusra modern ótszobás lakás ki­adó. Deák Ferenc ucea 18. 3 szobás modern magán, ház olasón kiadó. Tábor n. 8, építési iroda. Dugonios tér 2 alatt ürea szoba kiadó. Érdeklődni mellette, Centrum üzlet. Kétszobás modern tiacai la­kás májusra kiadó. Ber­csényi u. 13. Foglalkozás ElsdrendO " kárpitosmunkák készítése «• Javítása. BakfSron: Rekamték, pfarnltnr&k, modern fotelek, ot'ominok. Olosó iraki Szedrest fotelAgy. Modern forma, kBnnyen kezel­het«, kényelmos, legolcsóbb P 98 Szedrest kárpitosnál gzt MlMly n. 1. Fodor n. sarok. Pénztár­kezelőnőt állásra azonnali belé­pésre kerestetik jó családból való legalább 4 középiskolát végzett fi­atal leány. írásbeli aján­latok fizetési igény meg­jelölésével személyesen nyújtandók be. Linóleum­ipar, Kárász u. 6. Óvadékkal állást keres szorgalmas fiatalember, Jó bizonyítvánnyal. I.evelet »Megbízható 25« Jeligére a kiadóba. Ügyes varrólányok azon­nalra felvétetnek. Wigner Gyula, Kárász u. 6. Fiatafktfutó"leányt fölvesz Haventsuk fűszeres, Nemes­takács u. 29, Junges Intelligentes Fräu­lein suaht Stelle zu einem Kind unter »Solid«. ADAS-VÉTEL HnSZMLT bútort, ruhát és a háztartásban feles­leges tárgyakat jól értékesít a Délmagyarország apróhirdetései utján Tavaszi olcsó vásár : finom fehérnemüek , 3 harisnyák ú zsebkendők vászon és asztalnemflek rövidáruk, csipkék 3 8 YüteiQboltbon, Klauzál tér O. 92 Zongora, kereszthuros, ma­hagóni Stlngl, potom árért eladó. Takaréktár n. 8. Jókarban levő ebédifikre, dena, asztal, Szék, jutányo« san eladó. Koaauth L. atw gárut 10, Welsz. 7on0ora, Produotlv Genos. senschaft, festmények, per. zsaszönyegek, sölyeaztőa varrógép, szabógép Centrál Bohin, fehér bútorok, asll-. lárok, pert lámpa, gázresó, antik dívány aladók. Mar« glt u- 3, I. t. Alkalmi vétel Nagyon szép Nyilassy fest« mény megbízásból Jutányo« san eladó. Megtekinthető» dr. Vasné kölcsönkönyvtár és bizományi üzletében —• Széchenyi tér 6. 490 KÜLÖNFÉLÉK Parkírozást, kert­rendezést vállal, magastörzsü rózsára elő­jegyzéseket elfogad 100 fajban és különféle kánna­gumót ajánl Demeter Ferenc kertésxete Újszeged, Országút 106. Telefon 22—10. »a ftRTESITfeS Tisztelettel értesitem az i. t, vendégeimet és n. b. közön­séget, hogy borbélyüzlete, met Takaréktár U. 2. sz. alá (Csobanov temetkezési váll. mellé) helyeztem át, ahol is a mai «lényeknek megfele­lően elsőrendű kiszolgálás mellett a legszolidabb ára­kat számítom fel. Borravaló nlra?t További Bzives párt­fogásukat kérve, tisztelettel Sztankó József borbélym. Kettő takéas szövőszéket bérbevennék. Katona u. 27. Irodaberendezési (árnyak kétkerekű kocsi, u| ta* licskn, telvasall vásá­ros ládák, használt ab. lakok. ajtók, ablak- és ajtótokok, nagy cégtáb­la, használt és u| ko­csikerekek, kocslemelő lutányos árban eladók. Párevezős csónak (skiff) eladó nagyon olcsó áron Érdeklődni Tisza Lajos körút 37. L 6. d. u. 3-4 között *ti

Next

/
Oldalképek
Tartalom