Délmagyarország, 1933. március (9. évfolyam, 49-73. szám)
1933-03-28 / 70. szám
ff DÉLMAG7AR0RSZÂG 1955 március 78: J l_l I I !. (• f. I l ! ; . ENntott gyomor, béhmtok, émelygés, kellemetlen szájíz, homlok fájás, láz, székszorulás, hányás vagy hasmenés eseteinél már egy pohár természetes „Ferenc József* keserűvíz gyorsan, biztosan és kellemesen hal. A gyakorlati orvostudomány igazolja, hogy a Ferenc József viz használata a sok evés és Ivás káros következményeinél Igazi Jótéteménynek bizonyul. A Ferenc József keferílHx gyógyszertárakban, drogériákban és főszer[beletekben kapható. R, — Borkiállítás Királyhalmán. Szombaton ÚJ vasárnap tartották meg Királyhalmán az első borkiállítást A bírálóbizottság Szepessy József elnöklete mellett derekas munkát végnett, 71 termelő 104 fajta boráról kellett véleményt mondani A kiállításon vásárló is volt elég saóp számmal. Színes grafikonok mutatták be a szőlőkivitel és szőlőtermelés fejlődését. A falakat szegedi intézetek, kereskedők, iparosok plakátjai és a Szegedi Alföldkutató által összeállított utmutatást tartalmazó táblácskái díszítették. A kiállítást Szepessy József nyitotta meg. Széesy György igazgató, a Népkör elnöke ismertette a kiállítás célját. A kiállítást a jövőben évenként kétszer megismétlik. A bírálóbizottság szerint kiváló borokat állítottak ki: Dobó Ferenc, Bankó János, Babarczi József, Gárgyáji István, Baft>gh Lajos, Míg Imre, Szabó Ferenc, Dobó János, Szócsi István, Veszelovszky László, Pauer István, Börcsök Imre, Szalay János, Vásárhelyi Illés és Lengyel István. Dicséretet Kaptak: Krisztin Károly, Kiss Ferenc, Babarczi István, Babarczi Antal, Kirí István, Börcsök Antal. Szécsy György, Kószó István, Tanács Antal, Pap Márton, Pölyhe Mihály, Pómtsx Antalné, Tanács Mihály, Vass Ferencné, Papp József, Szűcs Istvánné, Molnár Dezső, Börcsök Ignác, Varga Pál és Hódi Ferenc. — A cipőipart az&komtály tlsstujité közgyűlése. A szegcdi ipartestület cipőipari szakosztálya hétfőn tartotta meg tisztújító közgyűlését, Berg János elnökletével. A jelentések ismertetése ntán Engl Péter azt Indítványozta, hogy a szakosztály újból a régi vezetőséget válassza meg. A szakosztály többsége az indítványt elfogadta és A következő tisztikart választotta meg: Elnök Berg János, társelnök Dobó Miklós, alelnökök B ti gyí Imre, Rnsz Péter és Scherk Sándor, jegyzők Szögi Zoltán, Scheller Ferenc, pénztáros Rnll Béla, ellenőr Dobonal Péter és Pataky János. —• A Szegedi Temefltezésl Egyesület közgyűlése. A Szegedi Temetkezési Egyesület szombaton tartotta meg közgyűlését Lantos Béla elnöklete mellett. Bálint Gyula titkár évi jelentésének felolvasása után a közgyűlés letárgyalta a zárszámadást, a vagyonmérleget, a költségvetést, amelyet a közgyűlés kevés változtatással elfogadott Ezután a közgyűlés a tisztújítást ejtette meg. amelynek kapcsán az egyesület elnökévé ismét Lantos Bélát választották meg. Alelnök lett Dékány Pál, ügyész dr. Tóth Imre, titkár Bálint Gyula, pénztáros Gaál István és ellenőr Juharos Ferenc. — Váwwreodenáal előadás. A Mérnők ás Építész Egylet szegedi osztálya as AMöldkntató Bizottsággal kedden délután 5 órakor a városháza közgyűlési termében tartja a városrendezési előadássorozat kilencedik előadását, amelyen Korén Emil máv. főfelügyelő folytatja előadását „Szeged város vasoti, vizi ás légi közlekedésének kérdései a városrendezéssel kapcsolatban" amen. — Cseikés uuftUnA A Magyar Cserkészszövetség szegedi csapatai vasárnap matinét rendeztek a színházban. A nézőtér zsúfolásig megtelt. Az előadást Méla el s László prológusa vezette be, amit ifj. Máriaföldi Márton adott elő. A tanitóképzőlntézet zenekara a Hoffmann meséiből adott elő részleteket A „Petnéházi" csapat több énekszámot, a „Sziráky" csapat magyar táncot matatott be. A műsorban részt vett a ^Szent László", a ,'Zrinyi", a „Pálfy Dániel' és a „Kinizsi" csapat — Műkedvelő előadás Rőszkén. A röszkel Levente Egyesület szombaton este nagysikert színielőadást rendezett a knlttrrházban. Színre került a „Tót leány" cLmü népszínmű. A közönség lelkesen megtapsolta az ügyes szereplőket és az előadás rendezőjét: Pataky István és Benkóczy Béla tanítókat. A sikerült diszleteket Zakár Zoltán festette. Imínőséga „Deió" harlsnpal Ihiándék pool/ 9*91» 1 I abdával Uodft £ 9P H o f f m ann Dezsőnél! Csekonies ueos 4. 08 J — Halálozás. A régi szegedi kereskedelemnek egy Ismert munkása távozott el az élők sorából. Rosenberg Miksa, volt seprögyáros hunyt el hossza betegeskedés után. Rosenberg egykor virágzó vállalat tulajdonosa volt, aki a szegedi ipar Jóhlrnervéncfc öregbítéséhez jelentős sikerrel hozzájárult Kiterjedt család gyászolja, kedden kisérik el utolsó útjára. — Sik Sándor konferenciái. Március 30-án, 51-én és április 1-én este fél 8 órakor tartja S i k Sándor egyetemi tanár az egyetemi ifjúság és férfiak számára konferenciabeszédeit a piarista gimnázium dísztermében. — A szegedi városi gőzfürdő újonnan modernül berendezett viz- és iszapgyógy-intézetet létesített. Hidegvizgyógyintézet, villany, kénes, sós, szénsavas és kádfürdők Nedves gőz és forró légkamrák. Hideg, meleg uszodák. Gyógymassage. Ivókúrák. Inhalatorium. Iszappakolások a szegedi thermál forrás és kolopl világhirft rádiumos gyógyiszsppal. Orvosi felügyelet. Igen mérsékelt fürdődijak. A thermál fürdő nők. férfiak részére mindennap. Iszaposztály: nők részére: hétfő, szerda, pénteken, férfiak Tf érc: kedd, esütör""-, szombat, vasárnap. A szegedi thermál viz, mindpedig a kolopi gvógvi«*ap kitűnő sikerrel alkalmazható rheumánál, köszvénynél. csont és Izületi bántalmaknál, egyes idegbajoknál mint lsrhlas stb. krónikus női gyulladásos megbetegedéseknél, izzadmányoknál. — Dr. Váasonyi János cMadáaa. A MXEFHOE szerdán este fél 9 órai kezdettel a szegedi Izraelita hitközség székházában kolturestet rendez, amelyen dr. Vázsonyi János országgyűlési képviselő tart előadást. Belépődíj nincs. — Szolgálati Jubileum. A szegedi poetáatársadalom meleg ünneplésben részesítette a szegedi 3. szánni postahivatal postamesterét, Peternelly Árpádot abból az alkalomból, hogy betöltötte postamesterré történt kinevezésének negyvenedik évfordulóját A jubilánst a szegedi postaigazgatóság és hivatalok tisztviselő kara, valamint a vidékről egybegyűlt postamesterek előtt dr. Zsögön Béla postafőigazgatóüdvzölte, méltatva Peternelly érdemeit majd átnyújtotta neki a szegedi postaigazgatóság elismerő iratát A kerületbeit postamesterek és postakiadók nevében Demeter Márton üdvözölte az ünnepeltet. Peternelly Árpád meghatottan köszönte meg a jókívánságokat — Rokkanttelepi közgyűlések. Szombaton tartotta meg évi közgyűlését a Rokkanttelepi Polgári Kör. Elnökké egyhangúlag Kecskés Istvánt választották meg, alelnökök lettek Kelemen Oszkár, Nagy Imre és Katona István, titkár Ludvigh László, pénztáros Oszváth István, Jegyzők Szanka Jenő és Csatlós György, ellenőrök Kiss Gyula és Bába Imre, ügyész dr. IfJ. Dobay Gynla, háznagy Edhinger Ferenc. A Kecskéstelepi Polgári Kör vasárnap tartotta meg közgyűlését, amelyen a következő tisztikart választották meg: elnök Kecskés István, alelnökök Kéri Mátyás és Váradi József, titkár Cserny János, ügyész Hunyadi János dr, jegyzők Márki Sándor ás Veres István, pénztáros Tombátz Lajos, háznagy Géni ánt János, könyvtárosok Szabolovits Miklós, Csala Imre, Török József, ellenőrök Farkat József, Vecsernyés Mihály, zászlótartók Szekeres Antal, Katona Mihály, Kecskeméti István, számvizsgálók vitéz Papp Orbán, Zimonyl Sándor és Popán Pál. A KeeskésteJepi Jótékony Asztaltársaság a következő tisztikart választotta meg: elnök Kecskés István, alelnök Sipos József, titkár Cserny János, Jegyzők Veres István és Márki Sándor, pénztáros Ess Imrei — Lngkőmérgeaés. Császár Hona 18 éves Szentháromság-ncea 36. szám alatt lakó napszámo»* lányt a mentők hétfőn délután ln^őmérgezéesei a klinikára szállították. Állapota wilyos. — Az önsegélyző Bajósegyle* viharos kő»gyűlése. Viharos közgyűlést tartott vasárnap délelőtt a Szegedi önsegélyző Hajósegylet a Korzómoziban. A közgyűlés reggel 9 órakor kezdődött és a késő délutáni órákig tartott Lippay Imre elnök nyitotta meg a gyűlést A jelentések ismertetése ntán a közgyűlés Fonyó András és 18 társának kizárási ügyével foglalkozott. A közgyűlés ugy határozott hogy a kizárt tagokat visszafogadja. Nagyobb vihart okozott a tisztújítás, amelyen a hivatalos lista győzött. Elnök lett Antalffy Antal, alelnök: Farkas Mihály, tiszteletbeli elnök Lippay Imre, Jegyző Prágai Mihály és Alexandrovlts Mihály, t>énztS-' ros Hegedűs József. Választottak 60 tagn választmányt és számvizsgálóbizottságot. _ Leesett a kocsiról. B a 11 a Ferenc 55 éves' domaszéki lakos hétfőn délután olyan szerencsétlenül esett le kocsijáról, hogy lábtörést szen-, vedett A mentők részesítették első segélyben és, a közkórháziba szállitották. MANIK EDE Arany János uccs 5. szám alatt fft szer és vegyeskereskedő üzletét megvettem, M. rem sz összhitelezöket, hogy követeléseiket 3 napon belttl jelentsík be, írért ezentúl semmiféle követeléseket figyelembe nem veszek. 856 Welsz Emánuel, Klansál tér S. Divatcikkekben a legolcsóbb beszerzési forrás Pivatáruház a Kék Csillaghoz Nagy választék bel- és külföldi nőt és férfi f kabátfkelmékben és koszífimszövetekben. Angol íérfiszövelek állandó nagy raktára. | Selymek, szőnyegek és mindennemű divat* dkkek a legiutányosabb szabott árakon. Tekintse meg kirakatainkat. i >iW4MMMMI< Ingyen olvashatja a Délmagvarországot mert visszakapja elköltött pénzének 5°/»-át, ha takarékossági szervezetének üzleteiben szerzi be szükségleteit