Délmagyarország, 1933. március (9. évfolyam, 49-73. szám)

1933-03-19 / 64. szám

1933 március 19. DÉCMAGYARORSZSG VASÁRNAPI KONFERANSZ Hölgyeim és Uraim, csütörtökön Pedro Calderon .szombaton Madách és hétfőn a Trouba­drrar ünnepi estéje: a Konzorcium ugyancsak har­col a színházért és a közönségért. És a lelkes harcnak meg is van az eredménye; ezen a héten megvolt az első mosolygós osztozkodás, — a tár­sulat nemes művészei másfél egységért járult a pénztár kincsesházához, ami annyit je­lent, hogy az ezer egységes társulat ezerötszáz pen­gőt osztott szét tagjai kőzött egyheti munka után Nagy lázzal várják a hétfői napot is .amikor az ítélkező és vezérlő direktórium: Herceg Vilmos, Cselle Lajos és Beck Miklós megállapítják a to­vábbi osztalékarányt az elmúlt napok nagy prog­ramja és értékes munkája után. La verité est en marche, az egységszám emelkedőben van... Régen volt olyan ünnepi érdeklődés, mint a hétfőesti ünnepi operaelőadás iránt. A boldog há­zikezeléses időkre emlékeztető táblás ház várja az operaházi különítményt, amely operaházi elő­adáshan prezentálja Szegednek Verdi Trouba­dorját. A Szegedi Fészek Klub előadását lázas munka előzte meg, — Beck Miklós naponta két­szer is tartott próbát, hogy a karok és rendek pontosan és diszesen várják Fleischer An­tal dirigensi pálcáját. A kitűnő karmester a sze­gedi előadásért lemondott a Mosoly országa va­sárnapesti operaházi vezényletéről és már ma este Szegedre érkezik, hogy főpróbát tarthasson az egész együttessel. Radnay Miklós igazgató csak hosszú tárgyalások után adott engedélyt az operaházi különítmény szegedi vendégszerep­léséré, hiszen Halmos Jánossal, Svéd Sándor­ral, Báthy Annával, Elek Szidivel és Flel­scher Antallal szinte az egész „első csapatot" el kellett engedni az Operaház munkájából. Az énekesek vasárnap este, illetve hétfőn reggel ér­keznek Szegedre és a Troubadour után azonnal vonatra ülnek, hogy kedden tovább folytassák a munkát az Opera színpadán,,. A héten operettsláger is következik: a Pesti Színház „Zsákb a m a o s k á^'-jai, amit oly sok balszerencse és oly sok viszály után sikerült meg­szerezni a pesti sikerből. A konzorcium vezetősége két vendéget szerződtetett a slágerelőadáshoz és Remete főrendező urat felküldte Pestre a zsákok és a macskák helyszíni tanulmányozására. A ven­dégek: Major Mimi (aki Rökk Marika szerepét játsza) és Márkus Lajos, (aki nemrégiben ven­dégeskedett már Szegeden a görögpótló idején és aki most Dénes György szerepét vállalta.) Rát­kay nevében Bellák Miklós jelentkezik, Gyergyai helyett Váradi és Timár Kató képviseletében Paliay Manci. A táblákat már festegetik a belső titkos tanácsosok... A macskasorozat után a tervezgetések szerint Gerhart Hauptmann jelenik meg a szegedi deszkákon: a Naplemente előtt, — talán a Szín­házbarátok Társaságának művészi előadásában, amig elkészülnek Ferdinánd Bruckner Angliai Er­zsébet-ének előkészületeivel. A tárgyalások meg­kezdődtek, hogy Clausen tanár szerepét Csortos Gyula játsza el... És utána a Carambához címzett zenenélküli operettet zenével szeretnék bemutatni, Könyves Tóth Erzsivel a főszerepben. És utána még egy operett: Kadét­szerelem. Slágeregységek a remények fedélzetén­Jelenthetem ,hgy a héten Pesten megvolt P á ­ger Antalunk eljegyzése, — a szépséges meny­asszony K o m á r Júlia, a Belvárosi Szinház ifjú mövésznőja Esküvője még a tavasszal és egye­lőre villaépitési tervek a Rózsadombon. Páger Antal: autó-, menyasszony- és villatnlajdonos... A legangyalibb a dologban azonban az az üde megjegyzés, amit az eljegyzés hírére az egyik színházi magazin édes szerkesztője adott ki pa­rancsban kegyetlen fotográfusának: L — Kérek a jövőben permanens felvételeket Pá­ger Antal összes eljegyzéseiről és Összes eskü­vőiről .... Méltóztatnak még emlékezni arra az ébenfekete művésznője. Esküvő: még a tavasszal és egye­a szegedi színháznak és aki azóta Budapestre tette át székhelyét és aki férjének elutazása ntán hajnali szőkére változott a Móniin Ronge hajnali regényei között. Az ifjú művésznő most egész szőkeségével itáliai turnéra kapott meghívást; az első álomás Flórence és utána Milano, Róma kö­vetkezik ... Áprilisra ujabb meglepetéseket készit el a Har­mónia. A kétszázadik jubiláris bérleti hangver­seny után kilencedikén a Wiener Sángerknaben világhírű kórusa következik ünnepi külsőségek között. A volt udvari énekeseket Hans v. Urbanek vezényli, a kórus most járja végig Európát zengő sikerrel és donikozáki ünnepléssel... Van egy tündérfényességü történetem Is a mi­niszterlétogatások napjaiból. Hóman kultusz­miniszter és Lázár igazságügyminiszter szegedi sejeurjuk során végiglátogatták az egyetemi in­tézményeket. A kirándulás során eljutottak a leszámoló-palotába, sőt a palota pincéjébe is, ahol az auditórium alatt tornatermet terveznek építeni. A kultuszminiszter nagy kedvvel és gond­dal nézegette a helyiségeket és most már csak a belső termek volak hátra. A kapu azonban itt — a kazánok közelében — zárva volt, mire a minisz­tereket kalauzoló rektor így szólt a palota őré­h c". — Hozza kérem a kazánház kulcsait! A kultuszminiszter a parancs hallatára odafor­dult Szily államtitkárhoz és suttogva igy szólt: — Te Kálmán vigyázz, itt Szegeden befütenek nekünk !... És egy tragikus történet még amit egy kávéház ruhatárában lestem el. — Szörnyű dolog történt otthon, — mesélte el­fúlva ismeretlen szenvedő hősünk —, elvitték az összes ruhákat, a fehérneműket, az ágyneműt, a női kabátokat, a cipőket, mindent! — Kicsoda? A végrehajtó? — kérdezte rémülten névtelen adófizető polgártársunk táj-sa. — Nem, a betörők! — felelte hősünk re­zignáltán. Hölgyeim és Uraim, Calderon mester élet-álom drámája elvette a konferanszié kenyerét, de ta­lán szabad még búcsúzni Rostand rímeivel: ...álmodni kell egy életen át, — slány lét, amely álmot sem lát... KASS SZÁLLÓ SZEGED összes éttermeiben MENÜ p 1-20 Teritve 500 személyre. 1 db. borofvakészOIék . . . . P 1*28 1 * „Izsák" penge, jótállással . „ —-¡8 1 * taorolvatál —*22 1 „ borofvascset . . . . P — 48-tól 1 „ „Izsák" kockaborotvaszappan P —-10 1 „ „Izsák" rodborotvaszappan £ „ —'28 1 „ kis gummlszivacs . . . . „ --52 1 „ kis timsAkocka —'24 1 üv. finom kölni 50 gr.-os . . .„—-98 1 dkgr. finom klflni kimérve . . .„ —!ö 1 doboz borotvapuder „—'00 'J0Z5EF RT Szeged, Tisza Cajos körűi 42. & Kaszía-féle foíelágy. (TSrv. védve.) Elegáns, egysierö, kSnnyfl kezelé«tl. OIc»«m, rés*. Mié is KASZTA TESTVÉREK kárpitosok és dlszltóknél KOlcsey n. S. Mindennemű kárpitosmunkák pontosan és olcsón Schmidi Henrik rektor beszéde Haár Alfrédról (A Délmagyarország munkatársától.) Szom­baton délben doktorráavatást tartottak a sze­gedi egyedem aulájában. Az uj doktorokhoz dr. Schmiat Henrik rektor intézett beszédet, amely­ben megemlékezett a tragikus hirtelenséggel el­hunyt európai hírű tudósról, dr. Haár Alfréd professzorról. A rektor nagyhatású beszédébea a következőket mondotta: — Tanulmányaikal befejezték, egyetemünk­től bucsut vesznek. Szívből kívánjuk, hogy al mai nehéz időkben is megtalálják a boldogulás útját és becsületes törekvéssel, szorgalmas mun­kássággal, nemes odaadással • oly munkakört fognak betölteni, amely képességeiknek és vá­gyaiknak megfelel Reméljük, hogy volt taná­raikra, bajtársaikra és egész egyetemünkre mindig hűséggel és szeretettel fognak vissza­gondolni. — Egyetemünknek szüksége van íanitványai ragaszkodására, szüksége van arra, hogy volt tanítványai figyelemmel kisérjék sorsát, küz-f delmeit és tőlük telhetően elhárítsanak egye­temünktől minden veszedelmet, amely létét, csonki ihatatlan fennmaradását veszélyezteti. Küzdelmeinkben, gondjaink között, bánatunk­ban semmi sem lehet vigasztalóbb ránk néz­ve, mint volt tanitványainik szerettő együttérzé­se. Az Univerzitásnak, a tudományok mai szét­ágazottsága mellett a legkülönbözőbb tudomá­nyok ápolásával kell foglalkoznia. Mint intéz­mény miégis szerves egységet képez, amelynek minden megcsonkítása az egésznek az életet veszélyezteti. Minden veszteség, amely egy­egy tudományág képviselőjének eltávozásával, vágy elhunytával ér bennünket, közös és együtt érzett fájdalommal sújtja egyetemünk közös­ségét. — íme, most is mily mély fájdalom vesz erőt kivétel nélkül egyeftemünk tanárainak és az ő tudományos munkatársaiknak mindegyi­kén. Melyein megrendülve állunk itt valamcny­nyion, mert elvesztettünk egy lángoló elmét, amelynek fénye a világ minden müveit és tu­dós köréig eljutott. Az a kiváló férfiú, akit egyetemünk mást gyászol és akinek ravatalát a iegmédyebb fájdalommal vesszük körül, azon­ban nemcsak a saját szaktudományának legtü­neményesebb jelenségei közé tartozott, hanem mint férfi és jellem is a legtisztább és leffne­mesebb, szinte eszményi légkörben élő kartár­sunk volt. Nemes és finom lényét egy finom és érzékeny műszerhez hasonlíthatnék, amely a legcsekélyebb hatásra is a legtisztábban ós a leg finomabban reagál, amely azornban nem tűrheti azft, hogy a legcsekélyebb porsziem is reáhulljoo. Fénylő tisztaságbán és tündöklő ra­gyogásban áll előttünk az ő emléke. Dicsőséget hozott reánk, amióta csak köztünk működött és dicsőséget jog jelenteni egyetemünk történe­tében mindig az, hogy őt sorainkban láthattuk és munkatársaink közé számíthattuk. — A tudományok bármely ágában, a tudo­mányok bármely területén szerezzenek jártas­ságot egyetemünk tanítványai, mindegyikük büszkeséggel gondolhat arra, hogy egycécmflnk

Next

/
Oldalképek
Tartalom