Délmagyarország, 1933. március (9. évfolyam, 49-73. szám)

1933-03-02 / 50. szám

III. 2 Lccalaö vetési Kérnek ax ujsszegediek és a felsővárosiak Tápé száztagú küldöttsége villanyái amérí és autóbusz­járatokért (A Délmagyarország munkatársától.) Szer­dán ismét küldöttségjárások napja volt a v rosházán. Az egymásután jelentkező kű'djtt­segek szinte egymás kezéből vették ki a pol­gármester ajtajának kilincsét és csökném vala­mennyi az úgynevezett gázgyári pénzre jelen­tette be részigényét. Az ujszegediek küldöttségét Hnuser Rezső Sándor vezette a polgármester elé. Ez a kül­döttség azt kérte, hogy a város a gázgyári pénz­ből köveztesse ki a Temesvári körutat és Új­szeged néhány másik nagyforgialmu, de köve­zetlen uccáját. Az egyik téglagyári érdekeltség a Mars-tér kiKövezésének fontosságára hivta föl a pol­gármester figyelmét és azit kérte, hogy ha nem is az egész teret, de legalább a tér felét a sze­gedi téglagyárakban is ésefl^tő klinker burkoló téglával köveztem ki a város, mert igy az anyag ára, amelyben tekintélyes hányadot je­lent a mml."bér. szinté" öregeden marad. Megjelent a rókusiak küldöttsége is, amely 9 Vasasszentpéter-ucca feltöltését, átkövezé­sét, a Pulc altábarnagy-ucca csati inak 'md«i»t>n)i»ak Kwdhehoaását és a Cserzy Mi­hály-ucca átburkolását kérte. A polgármester a bejelentett kívánságokat jegjíMfeöOMdbe foglaltatta és közölte a küldött­ségekkel. hogy azokat ? «•nVbizottságók elé ter­iísxti. bogy .azatán a birattaáaok javaslatával vihesse ->z egész kérdés-komplexumot a köz­gyűlés elé. Tápé község és Somogyi-telep száztagú együttes küldöttséggel kereste meg a polgár­mestert, aki a hatalmas küldöttséget a tanács­teremben fogadta. A küldöttséget Petrik An­tal törvényhatósági bizottsági tag, Bogos Bé­la tápéi és Széli József Somogyi-telepi plé­bános vezette. A küldöttség vezetői három kö­zös kívánságot terjesztettek elő. A város köz­bejárását kérik, hogy a gázgyár vezesse ki a villanyt a Somogyi-telepre és Tápéra is. Be­jelentették, hogy ugy a telepen, mint Tápén elt^cadő magánfogyasztó jelentkezett és igy az áram kivezetése jó üzletnek látszik a vállalat számára. Kérték, hogy a városi autó­buszüzem indítson rendszeres autóbuszjárato­kat a Somogyi-telepen keresztül Tápéra, mi­vel sem a falunak, sem a telepnek közlekedési kapcsolata nincs a várossal. Kérték végül, hogy a város a gázgyári pénzből hozassa rend­be a felsőtiszaparti kocsiút burkolatát A polgármester kijelentette a küldöttség előtt, hogy szívesen lép érintkezésbe a gáz­gyár igazgatóságával az áram kivezetése ér­dekében és meg van győződve arról, hogy ha a7. :'-xi-mvűZ)etékek elkészítését a vállalat is jó üzletnek látja, a telep és a falu kívánsága ha­marosan teljesül. Megígérte a polgármester, ho^ a felsőtiszaDarti kocsiwt üavét a szakbi­zottságok elé viszi az autóbuszjáratok megin­dítására vonatkozó kívánságot pedig az üzem­igazgatóság elé terjeszti. Négy kórteremmel kibővítik az üiszegedi járványkórházat (A Délmagijarország munkatársától.) A tör­vémyhatóság legutóbbi közgyűlésének napi­rendjén szerepelt többek kőzött az az indítvány, amely a járványkórház évek óta kisértő prob­lémájának megoldását sürgette. Gönczi Károly tőrvényhatósági bizottsági tag indítványozta, hogy a város a Pulcz-uccai fiókkórház épüle­tét alakittassa átt játványkórházzá. Ezt az épü­letet nemrégen adta vissza az egyetem, miután az idegklinika a régi honvédcsapatkórház épü­letében kapott végleges hajlékot. A fiókkórhá­zat a már korábban kiutalt 10.000 pengő állam­segély felhasználásával olyan szegényházzá alakították át, amelyben a sínvlőrtő öreg szegé­nyek kaobatnak hajlékot. Az indítványt meg­felelő előkészítés végett a közgyűlés a polgár­mesternek adta ki, aki azt a tiszti főorvossal véleményeztette. A főorvosi vélemény most készült el és azit dr. vitéz Szabó Géza tanácsnok csütörtökön » terjeszti a tanács elé. A főorvos részletesen ismerteti jelentésében a járványkórház-kérdés rendezéséért vívott harcok történetét.majd be­jelenti, hogy azt a legutóbbi javaslatát, amely­ben azt kérte, hogy a közkórház udvarán épít­tessen a város járványbarakkot, visszavonja. Nemrégen lépett ugyanis érvénybe az a minisz­teri rendelet, amely szerint ugy a betegpénz­tári tagok, mint a szegény betegek ápolási költ­ségét, ha a kerületi orvos klinikai, illetve kór­házi kezelést ir elő, a városokra hárítja. Ezért azt javasolja a főorvos, hogy a város bővíttesse ki négy. egyenkint 10 ági]as kórteremmel az uj­szegedi járvnáykórházat. építtessen megfelelő orvosi szobát, két ápolónői szobát és a szüksé­ges mellékhelyiségeket. Szegeden az elmúlt évek statisztikája szerint a járvámvkórházban évente átlag tízezer ápolási nappal kell számol­ni. Ha a tizeer ápolási naoot a kórház, illetve a klinikák számolják el, akkor a városinak öt­venezer pengőt kell érte fizetnie. Ha azonban megtörténik a járványkórház kibővítése és a város maga szolgáltathatja az ápolási napokat, akkor a főorvos szerint a költség 20.000 pengő és igy „házikezelés" esetén a város megtakarí­tása évente átlag 30.000 pengő. A kibővités és felszerelés költsége a javaslat szerint rövid idő alaitt megtérül. Szabó tanácsnok a főorvosi javaslatot magáé­vá tette és javasolja, hogy a polgármester ilyen módon oldja meg a járványkórház kérdését. 14 évre ítélték a volt szepedi iskolaszolgát, aki meggyilkolta feleségét Bodzsár István a budapesti törvényszék előtt Budapest, március 1. A mult év decemberé­ben a József-körut 19. számú házban, a József­városi Polgári Kör étkezdéjének konyhájában gyilkosság történt. A bűnügyet, melynek Bod­zsár István volt szegedi iskolaszolga — aki régebben városi tűzoltó volt —, a vádlottja, ma tárgyalta a törvényszék. Bodzsár ellen az ügyészség gyilkosság bün­tette címén emelt vádat, mert az egykori isko­laszolga feleségét, szül. Magyar Apolloniát konyhakéssel meggyilkolta. Bodzsár a gyilkos­ság napján reggel 6 óra tájban megjelent a József-körúti házban. A kopogtatásra megje­lent Bodzsárné, aki igy szólt a férjéhez: — Ha nem mész el, rendőrt hivatok! Bodzsár ököllel bezúzta az ablakot és beug­rott a konyhába. Bodzsár feleségéhez ugrott, két kézzel átfogta az asszony nyakát és fojto­gatni kezdte. Amikor az asszony már hörgöll. kést pillantott meg a konyhaasztalon, felkapta a kenyérvágó kést és elvágta felesége nyakát. Az asszony néhány perc múlva meghalt. Bod­zsár István halkan, megtörten mondotta el vé­dekezését. — Bűnösnek érzem magam... beismerem, hogy elkövettem a bűncselekményt B* I Forró sikerű film Gaól Franciska Paprika kisasszony a Belvárosi Mozi legközelebbi újdonsága Az elnök most felolvassa a részletes beismerő vallomásról felvett jegyzőkönyvet, amelyből egy kalandos multu férfi élete bontakozott ki. — Foglalkozott azzal a gondolattal, hogy a feleségét megöli? — kérdezte az elnök. — Ha ezt tudtam volna előre, haza sem jöt­tem volna. Én csak azért jöttem, hogy együtt töltsem családommal a karácsonyt — Szépen töltötte velük az ünnepeket mond­hatom. — Nem tehetek róla, méltóságos nram. Most egy levél ismertetése következett, ame­lyet a vádlott irt. A levél igy hangzik: „Ara­nyos, drága anvám, csak öt percet adj életed­ből nekem, aztán nyugodtan élhetsz. Megőrü­lök. Csókollak hódolattal — ma még élő urad". Az asszonv nem akart vele szóbaállni. Ek-< kor erőszakkal bement a lakásba, ahol elkö­vette végzetes tettét. MegmotozAsakor egy má­sik levelet találtak nála, melyben ezt irta: „Bű­nös asszony végzete ez. aki elhagyta gyerme­keit és hűtlen lett nrához". — Szóval maga előre készült arra, hogy meg­öli a feleségét. — Nem tudom én, kérem. Azt hiszem csak gondoltam erre, amikor azt mondta: rwm bá­nom, ha meg is ölöm a gyermekeinket. A" vádlott elsírja magát. — Nem tndom, hogy történt... Nem akar­tam megölni... Aztán annyira erőt vesz rajta az izgalom, hogy szinte artikulátlan hangokat hallat és leroskad a vádlottak" padjára. Az elnök erre szünetet rendelt ti. Az elnök ezután felmutatja a vérfolto* konvbakést. — Ez volt? Bodzsár egv pillantást vet a késre, azntán hirtelen mindkét kezét a szeme elé kapja: — Nem tudom ... Ugy hiszem ... A tanúkihallgatások' után a törvényszék Bodzsárt hitvestárson elkövetett szándékos emberölés bűntettében mondotta ki bűnösnek' é* ezért 14 évi fegyházra Ítélte. A bíróság az előre megfontoltságot nem látta bizonyított­nak. Az ügvész súlyosbításért, a védő enyhítésért fellebbezett. Hz «nvészséw szándékos efti^rsMés nvanuia miatt adntt ki vizsgá'ati indítványt Bálint Kálmán ellen (A Délmagyarország munkatársától.) Bálint Kálmán, a Korzó Mozi gyilkossággal vádoít fű­tője négy nap óta az ügyésizség foglya. Az ügyészség szerdán elkészítette vizsgálati i - '»ványát amelyben a vizsgálat elrendelését és a i utő vizsgálati fogságba való helyezését kéri a vizsgálóbírótól szándékos emberölés bűn­tettének gyanúja címén. A vizsgálóbiró csütörtökön határoz. Hogy él­rendeli-e a vizsgálatot a fütő ellen. Bálint Kál­mánt a vizsgálóbíró újból kihallgatta, a fütő megmaradt előző vallomásai mellett és tovább is tagadja a gyilkosság elkövetését. MOZI Széchenyi Csütörtöktől Óriási siker! A 7 sztár filmle GRAND HOTEL Belvárosi és KorZÓ Szünet!

Next

/
Oldalképek
Tartalom