Délmagyarország, 1933. február (9. évfolyam, 26-48. szám)

1933-02-12 / 35. szám

II. ÍZ Küldöttségek a főispánnál (A Délmagyarors:'ág munkatársától.) Bárányi Tibor főispánt szombaton több üdvözlőküldöttség kereste fel. Megjelent a szegedi Vörös Kereszt Egylet küldöttsége Zengő Péter vezetésével és bejelentette, hogy az egyesület által rendezett színházi előadás 5ff3 pengő tiszta jövedelméből 300 pengőt a tanvai Ínséges gyermekek segélyezésére kívánja fordítani, a pénzt át Is adta a főispánnak azznl, hogy ax általa Indított nvomorenyhltó akció céljaira" fordítsa A kerületi papság küldöttségét Raskó Sándor fBesperes, belvárosi plébános vezette a főispán elé. A főesperes elmondotta, hogy betegsége miatt maradt ilyen későre a papság üdvözlése, de a papok nem akartak főesperesük nélkül jönni. Kijelentette a főesperes. hogy az összes felekezetek papjai a lelki koncentrációért dolgoznak, ez a munka a hivatásukhoz tartozik, éppen ezért arra kérik a főispánt, hogy támogassa a papságot ilyenirányú munkájában, de kijelentik azt, hogy a társadalmi béke érdekében indítandó munkában a főispán készséges segítőtársakat talál a szegedi papság körében. A fffs-án vál sTáuar> TeJe-tette, hogv ő őm mel fogadja a papság támogatását, mert a mai súlyos vlszonvok köpött minden közreműködő erőre szükség van a társadalmi és a felekezeti béke érdekében. Felkereste a főisná"t r otrivaer tábornok vezetésével a frontharcosok kü'döttsége is, amely meghívta a frontharcosok vasárnapi gyűlésére. A főispán kijelentette, hogv a meghívást sajnálattal nem fogadhatja el. mivel a kultuszminisztert kell képviselnie a Birkózó SzöveTség kongresszusán, amely ugyanabban az időben lesz. A kultuszminiszter külön levélben kérte fel a főispánt, hogy a kongresszuson képviselje. Védeni és ápolni ím a b 0 r t iflren fontos a aord érsíali» ban. Pfallrtnc—Lanolin-Or*m« 40 ér óta a «pediHstikía aíakemberek Által ellamert leghatAaosabb MrApoMaier. Oboleaterin tartalma folyt&n megír ai érdeaaágtAl, ktvörösödóatfl éa a aiárai bflrt pnhtvt éa blrsonyalmivi rar&isolja. Dobosokban r(a tnbnaokban 80 fillér»«. i K6f-sz9«v3fffieit M\*r A „Lampel és Hegyi" nyár. ¿/yfeíMfig JÉknc>Cin-&iem£ TROTZKI EMLEKIRATAI írta Tonelli Sándor. Á Egy fiatal nevelőnő öngyilkossása (A Délmagyarország munkatársától.) A szegedi rendőrsíg most fejezte be egy halálos véítü szerelmi tragédia hátterének kiderítését. Körülbelül egy hittel ezelőtt Ernőd község közelébeln a vasúti sineken egy felismerhetetlenségig öPTvzerarwsolt női holttestre akadt a vasúti őr. A rendőrség az öngyilkos ruhájában semmié!? iratot nem talált. Nem messzié a holttesttől e összetépett levélboríték feküdt, a közeli csőszházban pedig egy fényképre akadtak. Ez a kép egy katonát ábrázolt a család ifi körében. Az összetépet!1 borítékról nehezen kibetűzték, hogy n levelet valaki Szeriedre szándékozott címezni. A miskolci rendőrség összefüggést sejtett a bolttest, a levélboriték és a fénykép közelit, ezért nyomozásra kérte fel a r . ,1 rendőrséget. A szegedi rendőrség detektivjei megállapították, hogy a megjelölt címen tényleg esv katona lakik, aki azonos a fényképen levő személlyel. Rövidesen kiderült az is, hogv kicsoda nz etmődi öngyilkos. Megállapították, hogy az öngyilkos nő Hoffmann Frida 23 éves poroszországi születésű nevelőnővel azonos, aki éveken keresztül Szegeden volt alkalmazásban. A leány január elsején felmondott gazdáinak azzal, hogv hazamegy Poroszországba. Január 15-én kilépett szolgálati helyéről és elutazott Budapestre. Nem ment azonban Németországba, hanem Miskolc, majd Rmod felé vette útját. Megállapították, hogv a leány már Szegedről öngyilkossági gondolatokkal utazott el. Ernőd községben eldobálta bőröndjét, ma jd a vonat elé vetette magát. Hoíffmann Friderika tettét minden valószínűség szerint szerelmi bánatában követte _ el. Vőlegénye volt, valószínű, hogv közte és a vőlegény között szakítás történt és ezért szánta rá magát az öngyilkosságra. KÉPKERETEZÉST, ARANYOZ AST, BLONDF.LKERET KÉSZÍTÉST Kőlcfley nooa 8. Royal üzfUló mellett 48 «^i KISS Aki azt hiszi, hogy ebben a kis cikkben szó lesz az orosz forradalom politikai történetéről, vagy a szovjet gazdasági berendezkedéséről, nagyon csalódik. Én Trotzki emlékiratát egyszerűen emberi dokumentum gyanánt kezelem és ezen a módon fűzöm hozzá á reflekcióimat. Trotzki ugyanis, miután kizárták a szovjetparadicsomból és miután egy időre a középazsiai Alma-Atába élvezhette a hófödte Tiensan alpesi panorámáját, majd pedig, mint ellenforradalmárt kiutasították Szovjet-Oroszország terűletérői, megírta az emlékiratait. Az emlékiratok tartalma részben élettörténet, részben a forradalom története, részben önigazolás. Az önigazolás azonban nem a polgári társadalomhoz, hanem a forradalmárokhoz van intézve. Trotzki ugyanis nem nyugszik bele a verdiktbe, amely őt ellenforradaímárnak bélyegezte. Aliit ja és vitatja, hogy ma is ő az igazi forradalmár, akit Lenin halála után azoknak az epigonoknak az összeesküvése és lázadása tett hidegre, akik a forradalom kimerülése után egy uj bürokrácia vezető állásaiban biztosítottak maguknak kényelmes elhelyezkedést. Az emlékiratok Konstantinápoly mellett, Prinkipo szigetén íródtak, amelyet a török kormánv a száműzött szovjetvezér tartózkodási helvéül jelölt ki. A kötet Berlin egyik legelőkelőbb könyvkiadó-vállalatának kiadásában jelent meg. A tartalmától függetlenül el kell ismerni, hogy na svon jól van megirva, ami nedig a tartalmát illeti, feltétlenül nagvon érdekes. Ha nem lehet is száz szájalékig történelmi kútfőnek elfogadni, — minden emlékirat-irónak, pártállásra való tekintet nélkül tulajdonsága ugyanis, hogv szépíti a saját dolgait, — igen sok betekintést nvuit a forradalom mühelvéhe és olyan földalatti dolgokat mond el, amelyek ismeretlenek voltak a polgári társadalom előtt. De ismétlem, én nem akarok ennek a testes kötetnek^ a történeti részével foglalkozni. És egves elejtett kijelentések, önvallomásszerű megállapítások alapján, amelyeknek őszintesében nincs okom kételkedni, meg akarom keresni azokat a tényezőket, amelvekből egv szovjet forradalmárnak az egyénisége kialakul. Fmberi szempontból ugyanis ezt tartom a kötet legérdekesebb tanulságának. Az első ilyen mondás szószerint a következőt „Vidéki származásom dacára nem volt érzékem a természet iránt." Ennek természetszerű kiegészítése a következő: „Mindig magamba, vagy a könvvekbe mélvedtem el." Még inkább kiegészíti ezt a vallomást annak az állandó hangoztatása, hoffv egész életében, világfelfogásában racionalista volt, egyéni tulajdonságaiban pedig, amenvire hánvatott élete megengedte, pedáns és rendszerető. A racionalizmustól következik, hogv „az emnirizmust. a néha képzelt, vagy hibásan felfogott tények imádatát" gvülölte s a tények számára mindig törvényszerűségeket keresett. Ezek mellett talán meg lehet említeni azt is, hogy kora gyermekkorától kezdve állandóan gyomorbajos volt és minden pszihikai izgalom nála a gyomor- és bélmüködés zavaraiban és rendellenességeiben csapódott le. Azt hiszem, ebben a néhány tényezőben adva vannak a szovjet-forradalmár egyéniségének alkatelemei. Az az ember, akinek nincs érzéke a természet iránt, aki csak önmagába és a könyvekbe tekint, aki racionalista létére észokokkal akar mindent megmagyarázni, aki egyéniségében pedáns és rendszerető és aki ösztönszerű gyűlölettel viseltetik a tények iránt s ezeket egy elméleti törvényszerűség keretébe akarja beszorítani, lelki adottságánál fogva nem ismerheti fel azoknak az erőknek OgVi sokféleségét, amelyek a viláeot. az emberek gondolkodását és cselekvését és a dolgok történését mozgatják. Az ilyen ember tudja elképzelni azt, hogv miként az Íróasztalán tetszésszerint el lehet rendezni a papírt, tollat, ceruzát, radirgumit, lámpát és telefont, ugyanugy tetszésszerint lehet társadalmi és gazdasági rendszereket felállítani és abba az élő embereket belekényszeríteni. Az ilyen ember nem tudja megérteni az élő multati amely itt van bennünk, valamennyiünkben s amely a logikai elgondolásoknál is erősebben befolyásol elhatározásainkban és cselekvéseinkben. Az ilyen ember a forradalmárok széles skálájának egyik szélsősége: ő a hideg fanatikus, aki ha alkalma adódik, szenvtelenül kíméletlenül képes vérben gázolni, keresztültaposni mindenen, ha alkalma adódik, egv világboldogító elképzelésnek, egy önmagából kitermelt rendszernek a megvalósítása érdekében. Mindezekhez még jön a gvomorbai, amely megfosztja őt az élet igazi élvezetétől. Amint a pszihikai izgalmak nála gvomor-affektusokat váltanak ki. a szüntelenül visszatérő szervi rendellenességek lelki életét is befolyásolják. A mindig visszatérő gyomorbántalmak keserűségében nem tudván megérteni mások kicsiny örömeit, boldogságát, annál inkább akarja a világot a magaképzelte falanszter-rendszer elképzelt gyönyörűségébe belekényszeriteni. Az ilyen forradalmárt csak a forradalom időbeli közössége kapcsolja össze a másik forradalmárral, aki pillanatnyi fellángolásban a barrikádra rohan. embert öl, fáklyát csóvál és zászlót lobogtat. Lelki közösség a kettő között egy szemernyi sincs. Amit eddig mondottam, azt ugv is jellemezhetném, hosv az egyén az események megvilágításában. Hogv festenek azonban az események az egyén megvilágításában? Az egyén, — értve e megjelölés alatt Trotzklt, — nem látja, hogv nincsen száz százalékos demokrácia. se száz százélékos arisztokrácia, se klerikalízmus, se konzervativizmus, se liberalizmus. se vámvédelem, se szabadkereskedelem, egyáltalán semmiféle emberi dolog abszolút teljességében el nem képzelhető: ő száz százalékig akar mindent ugyanazon séma szerint megoldani és megmagyarázni. Ez a séma az ortbodox marxizmus és a históriai materializmus. Ha a séma és az elmélet nem felel meg a tényeknek, akkor a tényeket kell az elmélethez hozzákénvszeriteni. A kérdés csak az. hogv hol van az ilven elkénzelésnek a bökkenője? Ebből a szempontból Trotzki könyve igen tanulságos. Könyvének nem egv helyén büszkén emlegeti, hogy ő már 1905-ben megjósolta, hogy Oroszországban a forradalomnak diadalmaskodni kell. Igaz. hogy ő jóslását az akkori forradalomra értette és igv ióslásában tizenkét esztendőt tévedett. Világtörténelmi szemmel nézve azonban tizenkét esztendő nem nagv idő és ezt a kis tévedést elnézhet iük neki. Nehezebb azonban belenyugodni abba, hogy míg a szociális forrodalomban és a forradalmi mozgalom szélső irányzatának a bolsevizmusnak felülkerekedésében a történelmi törvényszerű séget nem ismeri el, mikor a forradalom kifáradásáról és az „epigonok összeesküvéséről" beszél. Egyéni tragédiáját, az összeesküvés si kerét és á szov jet-bürokrácia felülkerekedését Trotzki nagy részben Lenin és a saját betegségének, tehát egy véletlennek, tulajdonitja. Közben természetesen állandóan hangoztatja, hogy ezek a hálátlan epigonok tula idonképen Leninnek és neki köszönhettek mindent Szóval: egyéni érdemek a forradalomban és véletlenek a forradalom további alakulásában. Enyhe magyarázattal: „Lehetetlen rá nem mutatnom arra, hogy a véletlen milyen szolga-