Délmagyarország, 1933. február (9. évfolyam, 26-48. szám)

1933-02-28 / 48. szám

II. 28 Agy- és sztvérelmeszesedésben szenvedő egyéneknek a természete« »Ferenc Józsefi keserűvíz megbecsülhetet en szolgálatot tesz azáltal, hoay a béltartalmot kíméletesen távolítja el. Tudományos tapasztalatok kétség­telenné tették, hogy a Ferenc József viz szá­mos féloldali hüdésben fekvő betegnél is meg­tette a kellő hatást s így naav megkönnyeb­bülést okozott. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és föszeröz­letekben kaoható. B.I Asz olvasó rovata Kiszombori levél Tekintetes Szerkesztősig! Szíveskedjék b. lap­jában helyt adni soraimnak. Szombaton az egyik lapban »Látogatás egy magyar nagy­községben« fő- és »Ahol csaknem minden cirt­ber kártyázik« alcímmel egy igen ferde szem­szögből beállított cikk jelent meg. Nem igaz, hogy Kiszomborban minden ember (kártyá­zik, mert sajnos vannak Zomborban olyan na­gyon szegény emberek is százával, akik az ilyen téli estéken divatos kártyázásokhoz hasz­nálatos maszatos kártyákat sem képesek meg­szerezni, — akik olyan szegények, hogy nem­hogy kártyára, hanem még kenyérre sem te­lik. Merem állítani, hogy sok-sok ember van, aki egész télen, nemhogy ezüstpénzt, de még rézpénzt is csak nagy ritkán látott. Hogy a ven­déglőkben néhány lóalkusz és pár tehetősebb ember kártyázik, még nem jelenti azt, hogy az egész község kártyázik. Az érdeklődőt nem­csak a Szegedi-uton lévő vendéglőhöz vezet­hetem el, hanem az újtelepi, a susámi, stb. részekre is, ahol azért fekszenek le az embe­rek az est beálltával, mert 6-7 fillérjük sincs arra, hogy 2 deci petroleumot vehessenek, nem is szólva a mindennapi száraz kenyér hiá­nyáról. Tisztelettel: M. Gjn. A Vasasszentpéter~ncca Igen tisztelt Szerkesztő m! A Vasasszent­péter-ucca egyrésze, mintegy 200 méter hosz­szuságban, a sugárut és Pulcz->ucca között, fe­neketlen sártenger. Az uecában van egy gép­gyár és egy nagyobb fatelep. Télviz idején sem a gépgyárat, sem a fatelepet megközelíteni nem lehet. A fatelepre a be- és kifuvarozás a legnagyobb csődületet okozza, mivel a kocsi­kat ugy kell a sártengerből kiásni; maholnap nem lesz fuvaros, aki a szállitást elvállalja Dacára annak, hogy a két ipartelep tulajdo­nosai már többizben fordultak a városi ható­sághoz azon kéréssel, hogy ezen rövid út­részt kövezzék ki, mindannyiszor azt a vá­laszt kapták, hogy nincs pénz. Felhívjuk a mérnöki hivatal figyelmét, tekintse meg fezt az uccát és vegye fel a kövezési programba most, amikor a gázgyári pénz felhasználásáról tár­gyalnak, hiszen csak egy egészen kis ucca­részröl van szó. A mostani rossz gazdasági viszonyok mel­lett ugvis igen nehéz egy ipartelepet fentar­tani, hát még ha azokat alig lehet a rossz ut miatt megközelíteni. A súlyos adók pontos ki­fizetését a városnak is elő kell segítenie azzal, hogy a munkát az ucca kikövezésével elő­mozdítja Megállapítható hogy nyáron a Rókus felől jövő tanyai kocsik mind ezt az uccát hasz­nálják és ezáltal a sugárut és a belvárosi nccák burkolata is meg lenne kiméivé, külö­nösen akkor, ha télen is ezt az uccát hasz­nálhatnák. Tisztelettel: (Aláírás.) Havi 80 T­fillér és havi • pengő az előfizetési «11? a DÉLMAGYARORSZAG külcsSnkttny vtárAban és Művészet Vidéki zenei élet Érdekes, figyelemre méltó, követésre érde­mes tervet valósit meg Baranya vármegye nép­művelési bizottsága a magyar dalkultura inten­zív ápolása érdekében. A vármegyében renge­teg dalárda működik, többnyire muzsikális te­hetségű, de karnagyi képzettség nélküli diri­gensek vezetésével. A népművelési bizottság a dalkultnrára káros dilettantizmusnak ugy akar véget vetni, illetve ugy akarja a dalárdák szín­vonalát emelni, hogy a nyár folyamán, több hétre terjedő karnagyképző tanfolyamot szer­vez Pécsett, amelyre olyan egyéneket fognak felvenni, akik amellett, hogy zenei képzettsé­gük van, énekkarok mellett működtek. Ezek a karnagyok a megyei dalosversenyeket lesznek hivatva szolgálni. A tanfolyam előadói Weige­fe Oszkár, a honvéd zenekar kitűnő agilitásu karnagya és Sass Dezső zongoraművész, aki Regefiisburgban nyerte karnagyi oklevelét Az akciónak nagy jelentősége lesz a Baranya vár­megyei dalkulturában. Akik ismerik még a nagyobb városokban is fennálló viszás helyze­ted a dalárdák karmester-kérdéseben, a legna­gyobb elismeréssel és méltánylással láthatják a baranyai népművelési bizottság akcióját. Kí­vánatos lennie, ha a többi város is követné a pécsi tervet A székesfehérvári dal- és zeneegyesület most ünnepli fennállásámak 40. évét. A közgyűlésen, mint érdekes adatot említették, hogy az egye­sületinek 560 pártoló tagja és könyvtárának 1700 kötet könyve van. A dalárda április 8-án résztvesz Bécsben, a magyarországi dalárdák bevonásával rendeaendő dalosversenyen. A dalegyesölet uj nevet vett fel, ezután mint „Máv. Dal és Zeneegvesüle"t fog működni. * Kaposoároft nagyszabású Liszt-hangverseny­re készül a Nemzeti Szövetség. Ezzel kiván be­kapcsolódni abba a nagy mozgalomba, amely az egész országban propaganda-jelleggel dol­gozik a Liszt-kultuszért A márciusi hangver­senyen magyarázó beszédet tart dr. Serényi Antal, a zeneegylet igazgatója, a hangverseny művészi részét Kntza Dezsőné zongoratanárnő és Goszthong Marika látják el. HARMOHTA HAWGVTTRS ENY15K: Kulenkampff Geortj március 6 a legkiválóbb német hegedűművész bemutatkozása a Harmónia idei hangversenyeinek egyik legszen­zációsabb művészi eseménye lesz. Műsorának leg­nagyobb része szegedi premier, többek között Schubert hegedű-zongorára irt Duója, Debussy szonáta, Ysaye és Castelnouvo nemek előadási da­rabjai Jegy 1.80-tól a Déhnngyar jegyirodában. Kulenkampff hegyest hétfőn, Tisza 8 A színházi iroda hirei A színtársulat csütörtökön kezdi meg előadá­sait. Éjjel-nappal folyó munkával készfii a szín­társulat a szezon csütörtökön kezdődő uj periódu­sára. A társulat szorgalmas munkájával be akar­ja bizonyítani, hogy a szegedi szinház értékes művészi produkciókat tud nyújtani. A csonka hét műsorát két nagy értékű darab dominálja. Csütörtök este kerül szinre Klabund világhírű kínai tárgya színjátéka, a Krétakör. A lebilincse­lő érdekességü szinmű uj szereposztásban, újsze­rű rendezésben kerfll színre Szombaton a társulat felutttja a legelső revű­operettet, Lehár Ferenc müvét, " Három gráciát. A szezon most kezdődő uj periódusára a tár­sulat mélyen leszállította a helyárakat. Csütörtök­től kezdve az esti előadásokon az eddigi délutáni helyárak érvényesek, a délutáni előadások pedig kivétel nélkül filléres helyárakl; 1 kerülnek szín­re Pénztárnyitás ma reggel 9 órakor. Délutáni előadások. Csütörtökön: Szabin nők e'rablása. A legszenzációsabb bohózat. Szomba­ton: Szökött katona. Szigligeti Ede legszebb nép­színműve. Ifjúsági előadás. Vasárnap: Talpig úri­ember. Tlasenelever óriási sikerű zenés burleszk­Je Kiváló minőségű olcsó selyem és kötött divatos blúzok Lusztig Imre harisnya, kötöttáru üzletében Széchenyi - íér Tisza-szálló mellett. n Budapesti értéktőzsde zárlat. Az értéktőzsde irányzata ma ismét gyengébb. Emlitésre méltó forgalom csupán egy-két papírban fejlődött ki és az árfolyamok legtöbb résziénél lemorzsolódtak. A gyengülés oka részben gyengébb külföldi jelen­téseknek, részben pedig az amerikai bankzárlat kiterjesztésével kapcsolatos híreknek tulajdonit­ható. Árnyereséget csupán néhány újonnan jegy­zett papir tud felmutatni, ezek az emelkedések azonban inkább csak névlegesek. A fixkamalozásu papírok piaca lanyha volt, a forgalom igen cse­kély. Magyar Nemzeti Bank 112.75, Első Magyar Általános 240, Első Budaipesti Gőzmalom 9, Bauxit 28.75, Beorini 25, Cemientia 96, Magyar Asphalt 9, Mák 343, Sailgó 25, Urikányi 35, Glóbus 10, Fegy­ver 70.5, Ganz 11.25, Lámipa 17, Rima 18.25, Nasi­ra 50, Nova 13.75, Tröszt 75,5, Délcukor 77, Ma* gyar cukor 74, Mgazd Ipar 85, Stummer 10 ém, Izzó 265, Gschwindt 104, Kruz 68, Royal 22.5, Sze­gedi Kender 15, Győri Textil 25, Pannit 34.5, Hun­gária 5.1, Ruggyanta 22, Telefongyár 9, Föv. köL 35, Népszövetségi köles. 50 ám. Zürichi deviza «ária t. Páris 20.366, London 17 538, Newyoik 513.25, Brüsszel 72.15, Milán« 26.285, Madrid 42.625. Amszterdam 207.70, Berlin 122.80, Bécs hrv. 72.45, (silling) 58.30, Szófia 3.74, Prága 15.24, Varsó 57.80, Belgrád 7.00, Bukarest 3.08. A Magyar Henweti Bank hivatalos árfolyam* Jelentése. Angol font 19.45—19.85, belga 79.1«—'79.7« cseh korona 16.91-17.01, dán korona 86 50-87 30J dinár 7.50-8.00, dollár 570..50—573.50. kanadai dollár 467—472, francia frank 22.30—22.50, hol* tendi forint 230.75-230.15, lengyel zloty 63.95-^ 64.45, leu 3.40-3.44, leva 3.95—4.25, lira 22.90—30.2« német márka 135.70—136.60, norvég korona 99 60-» 100.60, osztrák schilling 80.10—80.80, svájci frante 110.70—111.40, svéd korona 103.20-104.20. A budapesti terménytőzsde hivataloa árfolya­mai. Buza tiszaii 76 kg-os 14.70—14.80, 77-es 14.90 —15.20, 78-as 15.10—15.35, 79-es 15.35—15.60, 80-as 15.45—15.80, felsőtiszai és jászsági 76 kg-os 14.1S —14.80, 77-es 14.35—14.45, 78-as 14.45—14.60, 79-es 14.60—14.75, 80-as 14.75—15.00, fejérmegyei, du­nántúli, pestvidéki és bácskai 76 kg-os 13.85—14.09 -77-es 14.00-14.20, 78-as 14.20-14.40, 79-es 14 10 —14.60, 80-as 14.55—14.75. Pestvidéki rozs és egyéb1 7.40—7.50, takarmányárpa I. 9.50—9.80, II. 9.30-*í 9.50, felvidéki sörárpa 10.75—13.25, egyéb 10.00-4 11.00, zab I. 9.20—9.50, II. 9.10—9.20, tiszántúli ten­geri 6.85—6.95, egyéb 6.80—6.90, korpa §450-6.10. Csikágói terménytőzsde zárlat Buaa nyugodti Májusra 46 ötnyolcad—fél (—.—), júliusra 47.5-h egynyolcad (—.—), szeptemberre 48.25 (—.—T. Tengeri nyugodt. Májusra 23.75 (—.—), juliusrai 25 háromnyolcad (—.—) szeptemberre 27 (—.— Zab alig tartott. Májusra 16.25 (—.—), júliusra 16 fél (—.—), Rozs egyenetlen. Májusra 33.75 (—.—i 33 ötnyolcad (—.—). A mezőhegyest m. kir. él'aml ménesMrfok által készített IIHI' f/| BT 308 ¥Mi 6f 5» J i MzományH lerakata Szeged, Tisza Latos körül 90, emelet. ÍO deka va| 28 fill. 1 drh csemege Uk|t (kb. ÍO dk) 20 Ml. ÁrutIM» naponta reggel 7-1Ö1 este T-Ig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom