Délmagyarország, 1933. február (9. évfolyam, 26-48. szám)

1933-02-28 / 48. szám

II. 28 Menyasszonyi kelengyék, S Pollák Testvérek A Korzó Mozi kazánfűtőié a vizsgálóbíró előtt (A Délmagyarország munkatársától.) Bilint Kálmánt, a Korzó Mo-i fűtőjét, mint jelentet­tük, szombaton délben átszállították az ügyész­ség fogházába. Vasárnap délután Zomboru Já­nos vizsgálóbíró részleteden kihallgatta Bálin­tot, aki ezúttal is megmaradt a rendőrségen tett vallomása mellett. A vizsgálóbíró előtt is azt hajtogatta, hogy nem ölte meg Tóth Ilo­nát. csupán holttestét égette el a kazánban. A H-^álóbiró a kihallgatás után kihirdette Bá­«lőtt a rendőrség által foganatosított elő. z es letartóztatás fentartásáról szóló végzé­rét. melvben a fütő megnyugodott. A vizsgáló­bíró szándékos emberölés bűntettének ayanufa miatt tartotta fenn a fütő előzetes letartózta­tását. Az ügyészségen dr. K Imár Szilves-ter ügyész qz ügy referense. Dr. Kalmár Szilveszter in­tézkedett a szakértől vélemények besre-zse Iránt. Szakértői véleményt ad az orvos és a tüzelési szakértő is. A kazánfal lekapart ré­szeinek és a fütő lefoglalt s erszámainnk vizs­gálata folyik a törvényszéki bonctani intézet­ben. Az ügyészség a szakértői vélemények beérke­(A Délmagyarország munkatársától.) Jelen­tette a Délmagyarország, hogy szombaton S?e­gedre érkezett az Országos Szinészeg'esület alelnöke, Ballá Kálmán, hogy a színház helyze­tét a társulat tagjaival megtárgyalja. Szómba, ton a társulat rendkívüli ülésre ült össze a színpadon, ahol több felszólalás hangzott el. Egyes tagok azt indítványozták, hogy a társu­lat alakul'on át konzorciummá, mert a konzor­cium megoldaná a helyzetet. Görög Sándor igazgató a konzorcium megalakítását ellenezte és azt javasolta, hogy helyezzék a színházat a város anyagi ellenőrzése alá. Vasárnap reg­gel ismét összeültek a színészek, hogv hatá­rozzanak a javaslatok felett. A vasárnapi gyűlés izzó hangulatban folyt Te. Heves felszólalások hangzottak el, Görög Igazgató is többször beszélt. végül ls titkos szavazással döntöttek abban a kérdésben, hogy átalakul-e a társulat konzorciummá, vagv sem. A szavazás eredménye az volt, hogy 35 tag konzorciumot óhajtott, 10 pedig ellene szava­zott. A szavazás eredményeképen a társulat ezzel átalakult konzorciummá. Bulla Kálmán alelnök a konzorcium vezetését Herczeg Vil­mosra, Cselle Lajosra és Beck Miklósra bizta. A konzorcium vezetősége azonnal tanácsko­zásra ült össze. Elhatározták, hogy a vasárnapi előadásokat megtartják, de hétfőn, kedden és szerdán a jövö előkészítése és megszervezése miatt nem játszanak. A konzorcium csütörtö­kön kezdi meg működését a »Krétakör* fel­újításával. Elhatározták, bogy a konzorcium tagja marad minden eddigi tag, ugy a müvész­személyzet, mint az adminisztratív emberek köréből. Bevették a konzorciumba Görög igaz­gatót is és elhatározták, hogy részére a lég­zésé ufán vizsgálati indítványt tesz a vizsgálóbí­rónak és indítványozni fogja Bálint Kélmán vizs­gálati fogságba való helyezését. A vízsgálóbiró valószínűleg, mivel főbenjáró bűnöse1 ekményről van szó. helyt ad az ügyészség kérelmének és vizsgálati fogságba helyezi a gyilkossággal gvanusitott fűtőt. A vizsgádat remélhetőleg rö­videsen fényt fog deríteni a borzalmas ügy részleteire. A rendőrségen vasárnap megjelent Tóth Ilonka egyik sóndorfalval hozzátartozója, aki elmondotta, hogy csak most értesültek Tóth Ilona tragédiájáról. Vallomásából kitűnt, hogy Tóth Ilona nem 16 éves volt, mint alwgy eddig hitték, hanem 24 éves, csak vézna ter­mete miatt tűnt fel fiatalabbnak. A védelem erősen készülődik annak a bizo­nyítására, hogy Tóth Ilona Szívbajos, tüdő­vészes leány volt, akin gyakran ájulási roha­mok vettek erőt. A védő ezzel azt akarja bizo­nyítani, hogy a súlyos beteg leány a forró ka­zán mellett szlvbénulást kapott és hirtelen meghalt. Bálint Kálmán tehát mindössze ki­hágást követett el, amikor a leány holttestét el­égette. nagyobb szinészfizetés arányában folyósítják a részesedést. Hettay Andrienne, akinek eddig 600 pengő volt a havi gázsija, 200 pengőnek megfelelő egységgel lett tagja a konzorcium­nak. Hétfőn reggel Balla Kálmán és a konzorcium vezetői felkeresték Somogyi polgárrre:ert és beje'entették. hogy a társulat átalakult konzor­ciummá Arra kérték a polgármestert, járuljon hozzá ahoz. hogy a konzorcium a színházban előadásokat tarthasson. A polgármester az en­gedélyt megadta. A konzorcium a következő felhívással fordult a közönséghez: A színtársulat a közönséghez „A szegedi színtársulat vasárnap átalakult kon­zorciummá. Kötelességünknek tartjuk, hogy ebből az alkalomból tájékoztassuk a közönséget a szin­ház vezetésében történt változás jelentőségéről. Ezentúl nem Görög Sándor igazgatja a színhá­zat, hanem a konzorcionális alapon működő szín­társulat választott vezetősége, amely teljes fele­lősséggel fogja irányítani a színház ügyeit, gon­doskodik a műsor összeállításáról, a szerepek ki­osztásáról és a színház bevételeit a gázsik ará­nyában oszlja szét a tagok között. A konzorcium vezetősége amikor vállalkozik Szeged város színházának irányítására, tudatá­ban van a reáháruló erkölcsi felelősségnek és a kielégítésre váró művészi igényeknek. Jól tudjuk azt. hogy nemcsak a színtársulat tagjainak tarto­zunk felelősséggel, hanem Szeged város közönsé­gének is, amelynek támogatása nélkül kárbaveszne minden igyekvésünk. Kérelemmel fordulunk tehát a közönséghez: ajándékozzon meg bennünket bi­zalmával és részesitse törekvéseinket Jóakaratú támogatásában. A színtársulat minden tagjának őszinte vágyakozása, hogy a közönség pártfogá­sára érdemes legyen. Az a célunk, hogy Szeged vá­ros színházát, ezt a nemes tradicióju, nagymultu kultúrintézményt visszaadjuk hivatásának és meg­teremtsük a zavartalan, nyugodt művészi munka föltételeit. Élvezetes, jó előadásokkal akarjuk meghálálni a közönség bizalmát. Belátjuk, hogy a színtársulatnak Jelenlegi Összetételében vannak hiányosságai s ezért az előadások színvonalát el­ismert művészi erők közreműködésével óhajtjuk emelni. A műsorra kerülő darabok megválogafá­sánál is gondolni fogunk a közönség igényeire, bemutatjuk azokat az uj darabokat, amelyek ed­dig előadhatók nem voltak. Megfeszített munká­val és a saját érdekünkben is a legnagyobb fe­gyelmezettséggel fogunk dolgozni azon, hogy a szegedi színházzal szemben jogosan támasztható követelményeiket lehetőleg minden tekintetben ki­elégítsük. Néhány napig tartó előkészületekre van szük­ség. hogy az átalakult színtársulat az nj rezsim­ben megkezdhesse munkáját Hétfőtől csütörtökig nom tartunk előadásokat, a próbák azonban dél­előtt-délután fognak tartani, ho«y azután csütörtö­kön és a következő napokon tökéletes fölkészfilt­séggel állhassunk a közönség elé. teljes tisztelettel: a színtársulat nevében «. konzorcium vezetősége." Farsangi bál után (A Délmagyarország munkatársától.) Hét­főre virradó éjszakán Nagy széksó som egy far­sangi bálon halálosvégü legényháboruság ját­szódott le. A nagyszéksósi kullurházbam tartot­ták a bálát, ott volt többek között, Szikner Pé­ter Pál is, aki éjféltájbam szóváltásba elegye­dett több legénnyel. A sötét udvaron valaki kést rántot és azit Sziknerbe döfte. A legény összeesett, mire a legénytársaság szétfutott Sziknert nemsokára megtalálták, ekkor már halott volt. A rendőrség a legényeket vallatóra fogi'a, de egyik sem vállalta a gyilkosságot. A rendőrség őrizetbe vette Börcsök Imrét, aki a gyilkosság elkövetésével alaposan gyanúsítha­tó. A legény tagadja, hogy ő szúrta volna meg Sziknert. Az orvos megállapította, hogy a sze­rencsétlen legényt szivén érte egy szúrás. Bőr­csök Imrét beszállították Szegedre. A nyomozás tovább folyik. Fegvelmi vizsgálat Balassa József felsőközponti bíró ellen (A Délmagyarország munkatársától.) Dr So­mogyl Szilveszter polgármester különböző hi­vatali szabálytalanságok elkövetése miatt fe­gyelmi vizsgálatot rendelt el Balassa József felsőközpontt közigazgatási bíró ellen, akit a vizsgálat tartamára állásától felfüggesztett. Ba­lassa ellen az a vád, hogy a hozzá beosztott alkalmazottak fizetését szabálytalan nyugtákon vette fe1 és a pénzt nem adta át az érdekeltek­nek. A kérdéses összeg nem éri e! a kétszáz pengőt. A polgármester Balassa helyettesítésé­vel dr. Simon János irodasegédtisztet bizta meg. Perzsa szönyegetveszek Ajánlatok „Szőnyeg" jeligére a kiadóhivatalba kéretnek. Bm TÍ1lkmi?llVI • V IK ™ előfizetést elfogadok és u lUNULKUJJ/lil ndék.ílrelflt aionnM nyolitom. Kézlmnnkafonalak: szőnyeg-, horgoló- és kStfifonalak igen olosAn, nagy válawtíkhan. — FOy Margit, Kígyó acca 5. »«.208 Házissan kéezitett elsőrendű ebédet kaphat kihordásra is, kívánatra házhoz szállítva Előfizetőknek árkedvezmény. Cziner István vendéglő és étterme Mikszáth K Imán ucca 11. -Telefon >3I-7Q. 41» f OfMS szalonszen I Hindenburg i i toíásbrlhcil Rnlír K Hlgí 1# • « • WS! ^oftszhrihett I Rndapesfl •iVIlfii m fuvar- zsáktételekben házhoz szállítva VERTES 8E*S38SKS? Teleion 19-58. Boldogasszony sugárul 17. " A vasárnapi rendkívüli társulati ülésen megalakult a szinészek konzorciuma

Next

/
Oldalképek
Tartalom