Délmagyarország, 1933. február (9. évfolyam, 26-48. szám)

1933-02-26 / 47. szám

ii. ze — KMdítl^« a Mars-tér k'kövezéséérf. Szom­hato^íélelötl nagyobb küldöttség jelent meg •a városházán több bizottsági tag vezetésével. A küldöttség a polgármestert kereste, mivel azonban a polgármester Budapesten tartózko­dott, dr. Pálfy József polgánnesterhelyettes előtt jelent meg. A küldöttség tagjai elmon­dották, hogy fontos közgazdasági, mezőgazda­sági és közegészségügyi érdekek fűződnek a piactérül kijelölt Mars-tér kíkövezéséhez, ez­ért azt kérik, hogy a város a gázgyári pénzlxll feltétlenül fordítson megfelelő összeget erre a célra. A polgármesterhelyettes megigérte, hogy a küldöttség kívánságát közölni fogja a polgár­mesterrel. * A jövcndőmondó-grafológiis a közönség ké­résére szombatig marad. Jelen, jövő 1 pengő. Szé­őbanyi-tér 16. — A» Ujwepedi Népkflr előadása. Szombaton aste 7 ómkor tartja az ITjszegedi Népkör legkö­zelebbi előadását a Tóth-íéle vendéglő helyiségé­hen. Okályl Iván kertészeti intéző folytatja elő­adássorozatát „A gyfimőlcsfatelepités a gyümölcs értékesítése szempontjából" clmimel. 'ÚR ÖH AZ EMBER ELETE. HA RENDES AZ EMÉSZTENE — A r«Vwdw>l gnxdák vetőmngwepélye. A rftsz­ket ga»dák küldöttsége járt szombaton délelőtt dr Pálfv József polgármesterhelyettesnél Papp József vezetésével. A küldöttség arra kérte a vá rost, hogy a Jégkárosult röszikei gazdáknak a kö­zöttük kiosztott vetőmagkölcsön megtérítésére ad­jon ingiisztus elsejéig haladékot, mivel az elmúlt két évnek igen rossz volt a termése és a szük­séges összeget most nem tndnák előteremteni. ' polgórmestcitielyetties megigérte. hosrv nártfogá­sálha veszi a gazdák kérelmét. * Ab Eternit Müvek budapesti cé? a sze<?edl Ipartestülettől karöltve, f. é. február 27-én, d. u. 7 órakor az Ipartestület Márványtermében a leg­ujabb „Eternit" gyártmányokról (nagy lemezek, csövek, stb.) és azok legkülönbözőbb alkalmazás lehetőségéről vetitett képekkel kísért felolvasás tart. Erre az előadásra, amely nemcsak a szak­embereket, de a nagyközönség legszélesebb réte­geit Is érdekli, t. olvasóink szives figyelmét külön is felhívjuk. — A meghívók, amelyek díjtalan belé­ptre Jogosítanak, szétküldéséről Dacsó Arnold (Tisza Lajos-körot 48.) gondoskodik. Aki mepjii­vó4 még nem kapott, de a felolvasáson részt óhajt venni, a fenti céghez forduljon. 882 x A 30-ik osztály sors játék I. húzására szóló sorsjegyek már megérkeztek. A mai nehéz viszo­nyok között mindenkinek jól esik, ha váratlanul nagy nyereményhez jut. Kis kockázattal elérheti, ha részt vesz az Osztálysorsjáték I. húzásán. Sze­renoseiszániok nagy választékban Pető Ernő ffi­'árusitónál Szeged, Széchemvi-tér 3. sz. 396 ÍM Fürdőkádak, fürdőkályhák, mosdók, angolklozet, bidék és piperecikkek elsőrendű kivitelben Fekete Nándornál, Kossuth L. sugárut 18. Tel. 22-72. Szémos női bafnál n természetes „rcrcní Idzsel" keserűvíz használata végte­len negv megkönnyebbülést szerez. A nöorvosi klinikák bizonyi.'vánvaí tanusWák. hogy a rend­kívül enyhe hatású Fcrciic IftZSel vizet külö­nösen a szülészeti os7 ólyon n legiobh sikerrel alkalmazzák. A TCrCRC JÓZSet keserűvíz nyóayszertárakban, drogériákban és fűszer­üzletekben kapható. bi x A Szegedi Chevra Kaddisa Szemtegylet már­cius 5-én délután 5 órakor a chevra nagytermé­ben rendes közgyűlést tart, amelyre az elöljáró­ság az egylet tagjait tisztelettel ezúton is meghív­ja. Napirend: 1. Elnöki megnyitó. 2. Évi jelentés. 3. Zárszámadások az 1932-ik évről. 4. A hitközség és egyletei segélyezéseiknek központosítása. Hat órakor a hitközség nagytermében istentisztelet az elmúlt év halottainak emlékére. A beszédet dr. Löw Imimánuel főrabbi tartja. 387 — Halálozás. Hőnig Simon nyug. áil. tisztviselő folyó hó 25-én 60 éves korában meghalt. Felesége és két leánya gyászol ja. Temetése vasárnap délután 3 órakor lesz a zsidó temető cinterméből. 419 x Influenzánál gondoskodjék arról, hogy gyom­ra és belei a természetes „Ferenc József" keserű­víz használata által többször és alaposan ki tisz­títtassanak. x Jelmezest ma az Ipartestületi tánciskolá­ban. 397 — A Magyarországon eltemetett olasz hősi ha­lottak. A belügyminiszter körrendeletet adott ki a magyar főidben eltemetett olasz hősi halottak exhumálá«a ügyében. Rendeletében hivatkozik ar­ra, hogy az olasz hatóságok a legnagyobb előzé­kenységet tanúsították az Olaszországban elteme­tett magyar katonák exhumálása és hazaszállítá­sa alkalmával, minden illetéket és személyi já­randóságot elengedtek. Az olasz kormány most kósziti elő a Magyarországon eltemetett olasz ka­tonák földi maradványainak hazaszállítását. A mi­niszter felhívja a hatóságok figyelmét, hogy az olasz kormány megbizottaival szemben a legmesz­szebbmenő előzékenységet tannsitsák. Közli a mi­niszter, hogy a hivatalos kimutatás szerint Ma­gyarországon 3802 olasz hősi halott nyugszik, ezek közül 41-nek a. szegedi temetőkben van a Bír­ja. A legtöbb olasz sir a vasmegyei Ostffyasz­szonyfán van, ahol 916 olasz katonát temettek e', Budapesten pedig 300-at. — Alakuló ülés. Az OMIKE Magyar Zsidósár Ili tel védelmi Szövetsége hadviseltek osztályának szegedi csoportja vasárnap délután 6 órakor a sze­gedi zsidó hitközség nagytermében tartja alakuló ülését. — A Somoqrvl-telept IparoskÖT önképzőköre vasárnap este 7 órai kezdettel műsoros tánoestélyt rendez a Szabó-vendéglő tánctermében. A műsor keretében dr. Asztalos Károly előadást tart „Mi történik Keleten" cimmel. — A Dugonics-Társaság felolvasó ülése. A Du­gonics-Társaság vasárnap délután 4 órai kezdettel a városháza közgyűlést termében felolvasó ülést tart. A társaság a felolvasó ülésen megemlékezik Baksay Sándor születésének századik és Báthory István születésének négyszázéves fordulójáról. Baksayról Gál János. Báthorvról Ivánvl Béla tart előadást. A műsort Mészöly Gedeon né novellája és két költeménye egésziti ki. A belépés dijtalan. — A Kálvinista. Kör küzgvülése. Vasárnap dél­előtt 11 órakor tartja a Kálvinista Kör közgyűlé­sét, amely a megjelentek számára való tekintet nélkül határoz a tárgysorozatra kitűzött ügyek­ben. Ne okozzon gondot a tavasz! Miért? Mert Divatos női kabát . . Férfi öltöny Hubertus kabát . . . Blau Ignátznál, Kelemen u. 5. •JT Külön is felhívjuk figyelmét mérték szerinti angol uri szabóságunkra.*^ I x Farsang vasárnapján, február 2«-án az „Ipa­rosifjak Műkedvelő gárdája" nagy műsoros dél­utánt rendez az ipartestület márványtermében fél 5 órai kezdettel. Külön szenzáció Málhé Lászlón* és Máthé László fellépte, és ifjú Máthé Lacika egy nagyobb szerepet fog eljátszani. A műsor nívóját a szebbnél-szebb operett részi etok, táncok, énekek, bohózatok és Török Lili hegedükoncertje emeli. — A móravárosi iparosifjuság vonószenekara. A móravárosi iparosifjuság alakulóban levő vo­nószenekara március folyamán rendezi meg táno­cal egybekötött ismerkedési estélyét A zenekaav ba Jelentkezhetnek kezdő, vagy haladó zenészek. — Pálya ja vitás miatt elzárják az egyik baktól diilőutat. A hódmezővásárhelyi vasút osztálymér­nökség értesítette a város hatóságát, hogy már­cius 4-től kezdve pályajavitás miatt elzárják a Baktó-megállótól Szeged felé mintegy négyszáz méternyire levő dülőutat. Legyen világosság. (Mécs László uj verskö­tete.) Mécs László azok közé az őstehetségü költők közé tartozik, akikből mintegy termé­szeti erővel szökken ki a vers. Ez magyarázza mondanivalóinak elemi erejét, formáinak té­kozló bőségét és költői termelésének szapora­ságát. Kötetei egyre hosszabb glédát alkotnak s most ismét uj Mécs-kötet jelent meg az At­henaumnál, melynek mélyen kifejező címe: Legyen világosság, Az országoshirű papköltő csakugyan világossággyujtó, világot teremtő alkotó: az emberiség és a magyarság nagy problémáit veti fel gazdagszavu költeményei­ben a maga lírai hevületén át. A szépen kiállí­tott uj verskötet ára 3 pengő 60 fillér. ,filléres Mozgalom" szahQzlcf€l: Szántó József konyhafelszerelés Kohn IcnS konvhafelazereléa Hay Miksa üveg, porcellán Schlllinser Kálmán üveg. porcellán Rosner lózsel villany, rádió Traub B és Társa könyv és papir Nemzeti Saffóvállalat könyv és papir Földes Izsó Ru h a-Di vat- A ruh ás Sc'iwarz Testvérek naq-y áruháza vasarolfunfc szafciizletehbeii! KflnyT és papír: Villany, rádió: 1 mesekönyv •. képes­könyv —.78 200 drb fehér damaszt szalvéta —.78 1 doboi levélpapír 25/25 -.88 5 csomag egészségügyi papir —.88 1 fényképalbum —-78, 1 emlékkönyv —.78 j drb zseblámpa 1 csavaros zsebiron —78 <,lf.m_ normát 1 fadoboz 1 esőn---egész­ségügvi pnpirral —78 1 töltőtoll —.88 szabványos 1 csom. uzsonnapapir —"78 6 sima jegyzettömb, 100 lapos — 88 1 drb üvegtulipán 1 drb zseblámpa komplett 1 drb zseblámpa, Izzó nélkül 1 drb zseblámpa elem nélkfl -.78 —.88 —.70 —.50 -.60 3 80 1 drb kapcsoló, szabv. 1'— 1 drb foglalat, -.50 fi sima jegyzettömb 50 lapos —-48 100 csomag konfetti 2.— 100 henger szerpentin 1.80 100 drb 20/20 papír­szalvéta I-a -.20 1 aluminl imjszivacstál —.78 1 üveg tinta —.14 1 üveg töltőtoll tinta —.50 1 festékdoboz 12 gomb­festékkel 1.20 1 lampion —.40 E cikkek kaphatók: Traub B. es Társa pa plrn agy k eresked ésében. "Klauzál-tér, Kiss Dávid­palota és Nemzet! Sajtóvá'alat 'papirkereskcdésében, Ká­rász-ucca. Áras kirakatainkat b. ügyeimébe ajánljuk. Figyelte március S-iki vasárnapi szám­ban me<rtjelen6 további árajánlatunkat. szabványos kv 1 drb foglalat. szabványos kv. 1.10 Éjjeliszekémv lámpa BT-tői Mennyezet lámpa 8.— P-től Csillárok 20 - P-t<il A villámán' berendeléseket a Magyar Mérnök és Épi­lész Egyesület szerelési szabványai szerint készitem Elavult régi cslli&r|alí átcserélem ujjá. Rosner József villanyszerelő mester, Tisza Lajos-körut 89. az. Telefon: 14-68. Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF Nyomatott a Kiadótulajdonos DélmagyarorszáR Hírlap- és Nyomdaváltalai Rt. könyvnyomdáiéban Felelős üzemvezető: Klein Sándor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom