Délmagyarország, 1933. február (9. évfolyam, 26-48. szám)
1933-02-18 / 40. szám
IT. IS Bálákra, estélyekre csah*FB Testvéreknél Uccakövezés, piacrendezés, vásárcsarnok, strandfürdő Tervek a g&zgyórl pénz felhasználásáról (A Délmagvarország munkatársától.) A gázgyári szerződés kormányhatósági jóváhagyása a hirek szerint minden pillanatban megérkezhetik és a szerződésbe foglalt megállapodás érvénybelép. A megállapodás értelmében a város a legrövidebb időn belül megkapja azt az 1,400.000 pengőt, amelyet a koncesszió meghosszabbításáért kötött ki a közgyűlés és megkapja a hárommillió pengős hosszabblejáratu függőkölcsőnt is. Az a kérdés tehát, hogy ezt a tekintélyes összeget hogyan és milyen célra használja föl a város, igen időszerűvé vált. Dr. Somogyi Szilveszter polgármester még a közgyűlés gázgyári vitájának befejezésekor megbízta a mérnöki hivatalt a beruházási program elkészítésével. A mérnöki hivatal tervezete szerint az 1.400.000 pengőből elsősorban a rossz accakövezeteket kell kijavítani, illetve kicserélni. Erre a mérnöki javaslat a következő sorrendet állapítja meg: A Vámtér, a rókusi állomás előtti tér, a Galamb-ucca, az Alsótiszapart mnkadámutja a vasúti hidtól a kisvasút átrakó állomásáig, a közúti híd kocsifeljárója, a Róka-ucca, a Hatytyas-sor, a Szukováthy-tér gvalogjárói és kocsiutja, a Honvéd-tér, a Tisza alsórakodópartjának az egyetemi klinikák előtti szakasza, az Árapv János-ucca, a Boldogasszony-sugárnt, a Valéria-tér, a Szentgvörgy-ucca, a Pásztor-ucca, a Mérev-ucca, az Uj-tér, a Mátvás kírál.v-tér. a Földműves-ucca és a Szent István-tér. Ezeket a tereket és uccákat a szükséghez képest uj kő, vagy aszfaltburkolattal látnák el. A felsorolt munkálatok a mérnöki hivatal által készített költségösszeállitás szerint 760.202 pengőbe kerülnének. A polgármesternek az a kívánsága, tíogy a mérnöki javaslatot a gazdasági ügvoszály tárgyaltassa előbb le az illetékes szakbizottságokkal. A bizottsági tárgyalásokon kialakuló javaslatot kívánja azután a kisgyülésen keresztül a közgyűlés elé terjeszteni konkrét beruházási javaslat formájában. A mérnöki javaslatban ezeken a városrendezési munkálatokon kivül szerepel még a piackérdés rendezése, a vásárcsarnok terve, a tiszai strandfürdő terve is, valamint a Nádas-ucca és a Makkoserdősor csatornáinak elkészítése. Szó van arról is, hogy a gázgyári pénzek egyrészéből megvethetné a város a községi takarékpénztár alapját. Ez a terv tetszik a polgármesternek, aki kijelentette, hogy a városi takarékpénztár megalakítását igen fontosnak tartja, mert szerinte a mai súlyos pénzügyi és gazdasági válságot azok a városok ússzák meg aránylag a legkönnyebben, amelyeknek saját pénzintézetük van. Kijelentette a polgármester, hogv a gázgvári pénzek felhasználására i^en komoly tervet kell készíteni és gondoskodni kell annak reális végrehajtásáról, mert a város vezetőségét igen súlyos felelősség terheli azért, hogy az eladott gázgvári koncesszió pénzbeli ellenértékét becsületesen elszámolja az utódok előtt. A gazdasági ügvosztálv a mérnöki tervvel kapcsolatban azt javasolja, hogy a város hatvanezer pengőért szerezzen he vizmérő órákat és ezeket szereltesse föl a magasnvomásu vízvezeték hálózatban a — háztulajdonosok terhére, akik az órák beszerzési árát kényelmes fizetési feltételek mellett térithetik majd meg a városnak. A polgármester ennek a tervnek az elbírálását is a szakbizottságokra bizza. és a ci> ínéslilalom a "közigazgatási bizottság pénteki ülésén A mult évben 49 e*er pengővel Kevesebb adót fizettek be (A Délmagyarország munkatársától.) A közigazgatási bizottság pénüeken délután tartotta meg az uj évben első ülését. Az elnöklő Parányi Tibor főispán felkérte a bizottság tagjait, hogy a jövőben pontosan jelenjenek meg a bizottsági üléseken, mert az üléseket pontosan, a kitűzőit időben fogja mindig megnyitni. A polgármester jelentését dr. Tóth Béla főjegyző olvasta fel, majd bejelentette, hofrv a pénzügyminiszter a pénzögvigazgatősá? ideiglenes vezetésével Szepessy Aladár pénzügyi főtanácsost biala meg. A bízottság elhatározta, liogy rendes üléseit minden hónap 15-én tartja még. Ezután megalakították azokat az albizottságokalt. amelyeknek man^atuma az év végén lejárt. A bizottságikba a régi tagokat választották meg. Az árvaszéki jelentésit Hegedű* Antal árvaszéki elnök terjesztette elő. A jelentés szerint 11.733 személy volt az év végén az árvaszék gyámsága alatt Dr. Pap Róbert a gyámpénztár állapotáról kért felvilágosítást, miután attól tart hogy a gazdasási válság a kih-'yezett gyámsági kölMOZI HANS ALBERS Belvárosi Szombaton F. P. 1 Nem válaszol Széchenyi Anny Ondra Szombattál K I K I Szombaton ' oncno SZIVE csöslők biztonságát is veszélyezteti. Az árvaszéki elnök válaszában elmondta, hogy a visszafizetések terén (nehézségek mutatkoznak, de az árvaszék egy évnél nagyobb időre nem ad halasztást az esedékes kamatok és részletek megfizetésére. Eddig még károsodás nem érte a gyámoénztárat. Az árvaszék mindössze két pert indított, az árvák pénze biztonságban van. A főorvos jelentése szerfalt az egészségügyi viszonyok kedvezőek voltak az elmúlt hónapokban. Járványos megbetegedés alig fordult elő. \ rendőrség Jelentését dr. Bnócz Béla főkapitányhelyettes ismertette. — Decemberben gépkocsi vizsgálat nem volt Szegeden, — mondja a jeleintés. Tulajdonosváltozás 20, kerület változás 6 esetben történt és 71 rendszámtáblát szolgáltattak be. Gépkocsivezetői vizsgát öten tettek. Januárban gépkocsivizisgálat szintén nem »volt. Tulajdonosváltozás azonban 25, kerületváltozás pedig 7 esettben történt. A beszolgáltatott rendszámtáblák száma 56 volt. Vezetői vizsgát négyen tettek. A közönség rendelkezésére 35 bérautó, 10 autóbusz, 51 egyfogatú és 10 kétfogatú kocsi áll. — Közlekedési baleset csak decemberben fordult elő három esetben, egy könnyű sérüléssel végződött, kettő pedig sérülésnélküli baleset volt Hangversenyekre és sportmérkőzésekre decemberben 59, januárban pedig 41 engedélyt adott ki a rendőrség. Zárórameghosszabbittás decemberben 69, januárban 54 volt. A kapitányság bejelentőhivatalánál decemberben 3474 belföldi és 278 külföldi, janárban pedig 3071 belföldi és 235 külföldi jelentette be magát viszont eltávozását decemberben 3201 belföldi és 312 külföldi, januárban 2594 belföldi és 235 külföldi jelentette. Szállodai h®- és kijelentés decemberben 1258, januárban 1108 történt. — A közbiztonságiállapot ugv decemberben, mint januárban kielégítő volt. Nagyobbarányu bűncselekmény egyik hónapban sem fordult elő. Decemberben 349 esetben folytatott le bűnügyi nyomozást a rendőrség. 151 esetben eredmenyesen, 119 esetben eredménytelenül. 79 ügyben folyik a nyomozás. Januárban 374 volt a bűnügyi nyomozások száma, ezek közül 181 eredményes, 130 eredménytelen, 63 pedig folyamatban van. A bűncselekmények közül az ember élete és testi épsége ellen decemberben 20, januárban 13 irányult egy halálos kimej rietelü volt. A vagyon elleni bűncselekmények száma decemberben 261, januárban pedig 279. Lopás decemberben 173, januárban pedig 203 fordult elő. öngyilkosság decemberben 4, jav nuárban pedig 5 volt, eltűnt december havában 2, január havában 7 egyén. Baleset decenv berben 35, jolnuárban 57 fordult elő, egy sem volt halálos. Kihágási feljelentés decemberben 248, januárban pedig 392 történt — Szélsőséges mozgalmat az elmúlt két hónap alatt sem észlelt a rendőrség, úgyszintén sztrájk sem fordult elő. Decemberben bejelentettek 70 gyűlést, amelyek közül báromat nem enaedélyez'ett a rendőrség. A jelenüés előterjesztése után dr. Hunyadit Vass Gergely a határátlépési Igazolványok érvényességének meghosszabbítása körül mutatkozó visiszásságokra hívta fel a bizottság fi-» gyeimét. Kellemetlen bonyodalmakat okoz az, hogy a magyar kettősbirtokosok igazolványa nem akkor jár le, mint amikor a családttagoké és az alkalmazottaké. Buócz főkapitányhelyettes válaszában el-< mondotta, hogy az ilyen esetekben háromnapos határátlépési igazolványok kiadásával könynyiti meg a kettősbirtokosok helyzetét Dr. Biedl Samu a lapokból értesült arról, hogy a kereskedelmi miniszter elrendelte az autók átszámozását. A rendelet még nem lépett életbe, de a várói hatósága felszólította az autótulajdonosokat, hogy váltsanak ki igazolványokat az autó sze-í gedi rendszámozásának igazolására. Szerinte ez az intézkedés időszerűtlen, mert jelenleg még a régi rendszám van az autókon, amelvről megállapítható, hogy az autó hova tartozik. Rack Lipót tanácsnok bejelentette, hogy a kérdéses igazolványok a szegedi autók számára kövezetvámmeníességet biztositanai:. Dr. Pap Róbert a gyflléstilalmi rendelettel kapcsolatban intézett kérdést a főkapitálnyhelyetteshez. A rendeletből nem állapítható meg, hogy az egyesülelteknek és azok választmányainak is be kell jelentemiök. Hogy gyűlést kívánnak tartani. A főkapitánylielyetfes kijelentette, hogy «a érvélnyben lévő régebbi rendeletek szerint min-* dem gyűlés bejelentendő. A rendőrség diszkre* cionálís joga volt, hogy ellenőrzi-e az egyesületi üléseket. A rendőrség eddig sem ellenőrizte ezeket, ezután sem fogja. A rendelet szerint csak politikai gyűléseket nem lehet engedélyezni. Az egyesületi közgyűléseket eddig is be kellett jelenteni, mostt is be kell az alapszabályszerü működés ellenőrzése céljából. Lindaucc Ferenc pémzügyigazgatóhelyettes jelentése szerint az adóbefizetés a mult évben W.fíOO pengővel kevesebb volt, mint az előbbi évben. A mult évi hátralék 1.5Ü1./65 pengő. Erre az évre 2,895.926 pengő adóit irtak elő. DT. Tóth Imre felszólalásábam arról szólt hogy a közigazgatási bíróság késedelmes adóügyi ítélkezéseinek egyik oka az, hogy a pénzügyigazgatóság a birói panaszokat késedelmesen terjeszti fel. Mivel a panasznak halasztó szabálya nincs, az adózókat estleg sok indokolatlan kelleme'Jenség éri. Lindauer Ferenc válaszábam kijelentette, hogy az egyenesadóügyi panaszokat a pénzü«yigazgatóság haladéktalanul felterjeszti. Sok illetéküqyi panaszok felterjesztése aziért késedelmes, mert különböző rratokaS kell előbb beszerezni. Az iratok megszerzése sokszor 2—3 hónapig is eltart. Kiss Károly tanfelügyelő terjesztette ezután elő jelentését majd az államépitészeti hivatal