Délmagyarország, 1933. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1933-01-15 / 12. szám

1.15 jS» WlPS V^S 5TB. I t* " . RE5ZLE TRE »LEtOLCSÓaBSN DljTflLÄN BEMUTATÁS TISZA LAJOS KORÚT U. Öl évi iegy&ázra iiélléte Füssy Lászlót Dinnyést egy tyónapra, Bánfii és Hegedűst "két—"két ßönapra Ítélték, mert elmulasztották FUssy tevékenységét feljelenteni (A Délmagyarország munkatársától.) A Füs­sy-perben szombaton elhangzottak a védőbe­szédek, majd a törvényszék délután kihirdette az Ítéletet. Dr. Olasz Béla, Füssy László védője azzal kezdte beszédét, hogy aki alaposan összeha­sonlította a nyomozati eljárás adatait a fő­tárgyalás adataival, meg kell állapítania, hogy a rendőrség munkája nem állt arányban azzal az eredménnyel, amit a főtárgyalás produkált. Azt a benyomást tették benne a főtárgyalás adatai, hogy a rendőrség annak ideién túlzott fontosságot tulajdonított Füssyéknek. — A vád labilis alapokon nyugszik, —foly­tatta —, mert a főtárgyalás adatait a vádirat és a rendőrség nyomozása nem igazolta. Ez a bünper íele van fantasztikummal, valamennyi vádlott könnyen hivő fantaszta. Ez a tény pedig nem érdemli meg, hogy ko­molyan vegyék őket. Hosszasan foglalkozott ezután a vádlottak egyéniségével. Füssy László cselekményére a törvénykönyvben nincs paragrafus. Születésétől fogva terhelt, egész családja fantasztikus gon­dolkozású, ő maga pedig küzdelmes élefrífren agyának fegyelmezettségét elvesztette. A többi vádlottal keserves sorsközösség, nyomorúság hozta össze. Hol van Füssy tervében az állam erőszakos felforgatására irányuló szándék? A védő ezután a bombáról beszélt. Semmivel sincs beigazolva, hogy a bombát Füssy szerez­te volna és ő vitte el Radványhoz. A patron különben sem volt alkalmas a szakértő szerint emberélet kioltására, vagy rombolásra. Egyetlen adat nem merült fel; még a detektív, még Radvány sem mondta, hogy ezek az emberek gyilkosságra szövetkez­tek volna. Kéri a törvényszéket, hogy a tör­vényt szigorúan alkalmazza, mert ha ez törté­nik, akkor Füssyt fel kell menteni. Dr. Burger Béla Dinnyés Ferenc védelmében beszélt. Világosságot kell vinni ebbe a pörbe — mondotta — és akkor a vádpontok összeomla­nak. Nem nyugszik bele a detektívek által fel­vett jegyzőkönyvekbe, mert azokat csekélv jo­gi tudásu emberek készítették. A vád alapja Füssy uj állameszméje. De kinek nincs ma, a mai viszonvokban, uj állameszméje? Füssy jegyzetei? Benne vannak Marx és a fasizmus könyveiben. Dinnyésnél az ügyész beszéde után legfeljebb már csak arról lehet szó, hogy miért nem tett feljelentést Füssy ellen és e te­kintetben terheli-e mulasztás. Á gyilkosságra való szövetkezés vádja abban a pillanatban megszűnt, amikor Füssy kijelentette, hogy vér és erőszaknélküli merényletet tervezett. Radvány szerepét fejtegette ezután dr. Bur­ger. Különös, hogy Radvány a bombát meg sem nézte, csak berakta a szekrénybe. Két na­pig tartotta otthon a bombát és csak azután fedezte fel, hogy mi van a csomagban. Rad­ványt megeskették vallomásában, pedig ugrató agent provocateur volt; ő szólította fel töb­bek között Füssyt, hogy szerezzen pénzt a kom­munista párttól. Az a tanú, aki jóbarátját éve­ken keresztül benntartja egy ilyen eszmekör­ben, nem gyanús, hogy Radvány lehetett a kezdeményező? ő szólította fel Dinnyést is, hogy adja el találmányát a szovjetnek. Akár­hogy is forgatja az ügyet, Dinnyésnek semmi aktiv ténykedését nem látja. Van abban vala­mi, hogy Dinnyés állítólag egy találmányát a szovjetnek akarta eladni, amikor a szovjettel kereskedelmi összeköttetésben vagyunk? Föld­alatti torpedó a mai világban? Nem lehet ko­molynak minősíteni. — Dinnyés a vádlottakkal nem kereste az összeköttetest és nem is kereste a társaságukat. Nem politizált. Olvan majomper ez, amilyen Daytonban folyt Dinnyés felmentését kéri. A festő könnyezve hallgatta védőjének utol­só szavait Dr. Tóth László Bánfi Ferenc védője szólalt fel ezután. Bánfi nem követett el sem­mit. Jóérzésű magyar ember, aki nem volt ké­pes kenyeret adni hozzátartozóinak. Semmi egyebet nem akart, mint kenyeret. Még gyanu­okok sem forognak fent Bánfival szemben. A szervezkedésben való részvétele sem igazolható semmivel. Radvány fizikai bűnsegéd, valósá­gos tettestárs, agent provokateur; legalább is az volt, amig a feljelentést meg nem tette. Ha Radvány nincs, ez a bünper sincs. Radványt önvédelem vezette vallomásában, hogy leplez­ze csúnya szerepét. Bánfi felmentését kéri. Hegedűs István védelmében cfr. Valentinv Ágoston beszélt. Szenzációsan indult ez a bűnügy — mondja —, de ki kell jelenteni, hogy a nyomozás adatai nincsenek összhangban a fötárgvalás adataival. Devalvá­lódott az egész bűnügy. Á rendőrség munkája legalább is túlzott volt, de bizonyos pontjában még sem volt elégséges: a bombára vonatkozó részben. Hogyan van az, hogy nem állapítot­ták meg, honnan került a bomba Szegedre, ho­gyan került Radványhoz? Radvány nem tájé­koztatta a bombáról a rendőrséget, mert ön­maga ellen szolgáltatott volna bizonyítékot. Radvány ebben az ügyben agent provokateuri szerepet játszott, sőt nemcsak pszichikai, ha­nem fizikai tettestárs volt. El kell fogadni a vádlottak védekezését, amikor a kényszer ha­tása alatti vallomásaikra hivatkoznak. Ebben premier Oz idény legbájosabb filmje! Schonbrunni álom zenés vígjáték. Főszereplők: JFaqcrt Márta Hermann Tíylmlq Verebes Ernő és Hans JunKermann vasárnaptól a Belvárosiban. TATAI szalonsztti I Hindenburg fofásbrihett I R u h r hohszbríhett | Budapesti , Jutányos árban és elsőrendű minőségben V fDTFS Szénkereskedelmi ^ K 1 ^ ° Részvénytársaság Boldogasszony sugárul 17. KOKSZ Telefon 19-58. a perben semmi tárgyi bizonyíték nincs, ami Hegedűs bűnössége mellett bizonyitana, a fel­merült adatok fénvesen igazolják Hegedűs ár­tatlanságát. A rendtörvényt nem ábrándozók és rendőrkémek által beugratott szerencsétlen emberek miatt hozták, hanem komoly veszede­lem elhárítására. Füssy állameszméjéről a rendőrség már évekkel ezelőtt tudott és tudott arról mindenki, mégis, nehéz volna ezért az embereket a vádlottak padjára ültetni. Rad­vány vallomását pedig bizonyítéknak elfogad­ni nem lehet. Nincs a büntető paragrafusok­ban egy sem, amelyet a vádlottakra lehetne húzni. Az utolsó szó Jogín Füssy László megjegyzi, Kogy a bérkocsin el­hangzott vallomását már egy „terrordélután" után mondta. Én baloldali ember vagyok — folytatta —, de nacionalista. Radvány ki­használta az én konfúziómat. Az én interna­cionálém nem osztályinternacionálé. Szabadsá­got kér már csak azért is, hogy kinyomozza a bombaügyet. Az elnök ezután Dinnyés Ferencet szólítja fel. A festő csak ennyit mond: — Ártatlan vagyok! A törvényszék ezután Ítélethozatalra vonult vissza, félkettőig tanácskozott, majd Vild el­nök enunciálta, hogy az ítéletet délután fél öt­kor hirdeti ki. Az Ifélef kihirdetésére nagy tömeg gyűlt össze a tárgya­lóterembe. A törvényszék Füssy Lászlót hü-n ősnek mondta ki robbantószer jogosulatlan beszerzé­sére irányuló bűntettben, az állami és társa­dalmi rend erőszakos felforgatására irányuló bűntettben azért mert kidolgozta a IV. inter­nacionálé tervét, programját annak érdeké­ben mozgalmat szervezett és amikor Budapes­ten a kommunista központtal nem tudott meg­egyezni, Szegeden Hegedűssel, Dinnyéssel, Bánfival igyekezett tervét megismertetni. Fössy az állami rendet erőszakosan akarta megvál­toztatni forradalmi uton; elhatározta, hogy egyes hatóságok ellen bombamerényleteket hajt végre, ennek végrehajtására bombát szer­zett be; bűnösnek mondta ki a bíróság Hegedűst Dinnyést és Bánfit a rendtörvénybe ütköző vétségben, mert amikor tudomást szereztek Füssy terveiről, a hatóságot elmulasztották éitcsiteni. Ezért Ffissy Lászlói 5 évi fegyházra és 10 évi hivatalvesztésre ítélte, amely büntetésből a vizsgálati fogsággal hat hónapót és tizenöt napot kitöltöttnek vett; Hegedűs Istvánt és Bánfi Ferencet 2 hónapi, Dinnyés Ferencet 1 hónapi fogházra Ítélte, amely büntetéseket az elszenvedett vizsgálati fogsággal kitöltöttnek vette. Egyben elrendelte a bíróság a még letartóz­tatásban levő Hegedűs István és Bánfi Ferenc azonnali szabadlábra helyezését. Az ítélet Indokolása szerint az ügvészség a gyilkosságra való szövet­kezést is vád tárgvává tette. Ezt nem állapí­totta meg a bíróság, mert Füssy kifejezetten az emberi élet kioltása nélkül akarta terveit megvalósítani. Hegedűssel, Bánfival és Diny­nyéssel szemben a törvényszék a vád tárgyává telt cselekményeket nem állapította meg, mert bizonyíték nem merült fel arra, hogy vádlottak Füssy terveiben tevékenyen részt vettek volna, vagy* annak sikerét előmozdították volna. He­gedűsnek az a ténykedése, hogy a szociálde­mokrata pártban igyekezett volna híveket sze­rezni, Dinnyésnek az a ténykedése, hogy Rad­vánnyal, mint vélt szovjetügynökkel tárgyalt, Ko r ó Mozi I Ma utoljára Eötvös bftrö örökbecsű költeményének filmváltozata: fl megfagyott gyermek... Főszereplő: Szécsl Ferkó. Csak egy kislány... Hangulatos magyar film. Főszereplők: Eggert Mártha és Jávor Pál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom