Délmagyarország, 1933. január (9. évfolyam, 1-25. szám)
1933-01-14 / 11. szám
1.11 a valóságban is felakarták robbantani. Hallja az ellenvetést, hogy az egész ügy nem tekinthető komolynak; a vádlottak fantaszták; nem lehet őket komolyan venni. Ez igy van egy bizonyos pontig, de a fantaszták mozgalma még veszélyesebb, mint az épeszűké. A propagandára bombát akartak használni, tehát veszélyeseknek kell tekinteni a mozgalmat a mai viszonyok között. Füssy maga beismerte, hogy mozgalmat szervezett, ő volt a kezdeményező és szervezkedése a bolsevista szervezkedéshez hasonló. Hosszasan beszelt az ügyész az állitólagos bántalmazásokról, amelyeket a detektívek megcáfolták. Hegedűs, Bánfi és Füssy egészen másképpen adták elő, hogy hogyan terrorizálták őket, vallomásuk nem szavahihető. Radvánvra vonatkozólag kijelenti, hogy egyetlen vádlott nem állította, hogy Radvány beszélte volna rá a szervezkedésre. Nem agent Provokateur, kellő időben jelentést tett Az ügyész elhiszi, Bánfinak, hogy nem kommunista, elhiszi, hogy pisztolyával pénzt akart szerezni, mégis vele és Dinnyéssel szemben meg kell állapítani a rendtörvény ellen elkövetett vétséget Kétségtelen, .hogy Füssy zavaros világnézetének az áldozata, ez azonban nem menti eljárását. Vild Károly tanácselnök ezután a tárgyalás folytatását szombaton reggelre halasztotta, amikor a védőbeszédekre, majd ítéletre kerül sor. Csak prima áru! POROSZ KOKSZ SALGO SZÉN S DOROGI BRIKETT Telefon H-?6 Szt. István-tér, Párisi-körnt 35 Híreit Idényvégi vásár „ „Excelslor" Harisnyaházban! Tisza Lajos kM 42 b. Szezón előrehaladottsága miatt téli áruinkat hétfőtől, 16-ikától kezdve mélyen leszállított. szenzációs áron adjuk el. Vásároljon, mig a készlet tart, § Nézze meg áras kirakatainkat, A szegedi gyorsírás félszázada A Szegedi Fészek Klub nagysikerű kiállításának érdekes részéi azok a kulturális emlékek, amelyek az Alföld színmagyar életével, levegőjével, izével és jellegzetességével különös jelentőséget és fajsúlyt adnak a szegedi közművelődésnek. Ahogy a régi latin büszkén nevezte Rómáját Urbsnak, olyan büszkeséggel nézhet Szegedre a magyar. Amit erkölcsiekben és anyagiakban adhat ez a szerencsétlen, trianoni átokkal sújtott ország, az mind meg van itt, produktumai ész és a szellem, a sziv és a lélek, a termelő munka és a javakat felélő élet alkotásainak. Nem volt mellőzhető az iparostanonciskolában szorgosan összegyűjtött kiállítási anyagából a gyorsirási rész sem, mert ezzel a nagyjelentőségű kulturális tényezővel is összefügg Szegednek legutóbbi ötven esztendeje. Iskolákban és a közéletben ép olyan fontos szerepet tölt itt be évtizedek hosszú sora óta a stenográfia, minit amilyen nélkülözhetetlen az irás művészete a kereskedelmi életben. Amikor a valamikor leghíresebb Gabelsbergerféle gyorsírás! rendszert magyar nyelvre ültették át akkor a gyorsirási életnek a régi nagy Magyarország egész területén legkitűnőbb harcosa Szeged kitűnő fiában: dr. Tápai Szabó László személyében és egy buzgóságában és lelkességében páratlan stenografusban: néhai Bódogh Jánosban, a kis postatisztben Szegeden testesült meg az akkor legelterjedtebb gyorsirási rendszernek iskolája. propagálása és a pesti központon kívüli egész magyar közélete. Érdekes, hogy évtizedek múlva Szegeden a gyorsírás terén megismétlődött a rendszerterjesztésnek a múltban tapasztalt ez a dicséretes ténye: a Radnai-féle egységes gyorsirási rendszer hűséges követőivé és terjeszlflivé váltak itt iskolák, egyesületek, ifjúsági körök egyaránt. A gyorsirási ügyek kormánybiztosának, dr. Traeger Ernő miniszteri tanácsosnak irányítása és dr. Széli Gyula, a Szegedi Gvorsirők Egyesülete kitűnő elnökének vezetése mellett az egységes gyorsirási rendszernek valóságos fellegvára lett a legnagyobb vidéki egyesület, a szegedi. A kiállításon, amelynek gyorsirási része hűséges tükre Szeged ötvenéves stenografikus munkájának, ott vannak az összes szép emlékei a multCsupa relikviaszámba menő kiállítási tárgy, Bódogh-tankönyvek, a kegyesrendi atyák főgimnáziumának gyorsíró köréből származó emlékek, a szegedi gyorsirókongresszus és a gyorsirókiállitás nyomtatásban megmaradt, szinte történelmi értékű darabjai, dr. Katona tankönyvei, Ekkert tanár munkái, a Várnay-kiadmányolc, a Szegedi Gyorsíró évfolyamai, a fiukereskedelmi iskola kebelében működő gyorsíró körnek és az iskola tanfolyamaiinak gyorsirási munkálatai, amelvek eliismerésreméltó emlékei a gyorsírás szegedi terjesztésének és fejlesztésének. Dr. Katona Dávid és felesége gyorsiráspedagógiai sikerei hűségesen tükröződnek a növendékek kiállttott dolgozataiban. A Somogyi-könyvtárban van állandóan a volt szegedi gyorsirási kiállítás Szegedet érdeklő anyaga, amely az iparostanonciskolában most elhelyezett kiállításnak kiegészítő része. A Szegedi Fészek Klub kiállítása — amelynek" megrendezésében nagy érdeme van a rajongásig lelkes TardosTaussig Árminnak —, nagyon sikerültnek mutatja be Szeged legutóbbi öt évtizedét és Szeged közművelődési emlékei közt a gyorsírás szegedi múltját is. A kiállítás gyorsirási részére is áll az, amit dr. Romosrvi Szilveszter polgármester a kiállításról mondott: ..Megmaradt épsésrben a szegedi lélek is, «melyet ötven év alatt idevarázsolta a Tisza kegyetlen iszapiába Magyarország második városát". Dr. Kállai Fmil. — Küldöttség a főispánnál. Bárányi Tibor főispánt pénteken délelőtt ismét számos küldöttség kereste fel üdvözlésével. Először a fo1 nmmérnöki hivatal üdvözlését tolmácsolta Szirányi Béla hivatalfőnök, utána a Kálvinista Kör küldöttségét vezette a főispánhoz Tőrös Sándor ny. pénzügyigazgató, majd a városi zeneiskola tanári kara tisztelgett a főispánnál jíőnig Péter igazgató vezetésével. Az államrcud erség tisztikarának küldöttségét dr. Buócz Béla fokapitányhelyettes, a városi női felsőkercskedebni iskola tanári karának küldöttségét dr. Kyáry György főigazgató, a vármegyei vitézi székkapitányság küldöttségét v. Baló Zoltán ezredes, a szegedi vitézi szek küldöttségét vitéz Zádori Béla ezredes, a Szegedi Gazdasági Egyesület küldöttségét Fodor Jenő ny. polgármesterhelyettes, a Katolikus Népszövetség szegedi osztalyának küldöttségét dr. Hoffmann Ferenc vezette a főispán elé. — „Szeged ötven éve". A Szegedi Fészek Klub nagysikerű kiállítását pénteken is több iskola tekintette meg. Az alsóvárosi katolikus intézeti iskola növendékeit Német Mária Demitria, Baumann Mária Hildegradi és Mária Angelika iskolanővérek, a nőipariskola növendékeit Márton Mária Heliberta igazgatónő, a Szilléri-sugáruti iskolásokat dr. Hauer Jenftné, a belvárosi elemi iskoláit Lantos Béla igazgató, Hóna Imre és Neme« Árpád tanítók vezették. Szombaton délelőtt a felsőkereskedelmi iskola és a tanítóképző növendékei tekintik meg a kiállítást. A kiállítással kapcsolatban rendezett előadássorozatban dr. Lngosi Döme szombat délutánra hirdetett előadása betegség miatt elmarad. — Sipőcz budapesti polgármester lemondta szegedi útját. Megírta a Délmagyarország, hogv a Baross Szövetség szegedi ülésére Sipőcz Jenő budapesti polgármester is bejelentette leutazását. A polgármestert ésVörtökön baleset érte, eltörte a karját, igv szegedi útját kénytelen volt lemondani. A 66 százalékos vonattal érkezik Szegedre vasárnap délelőtt József Ferenc főherceg és Huszár Aladár budapesti főpolgármester. A fogadtatás és az ünnepi közgyűlés részletit Bárányi Tibor főispán elnökletével szombaton délután állapítja meg a rendezőbizottság. ¡Megint olcsóbb lett; M Po'lák Testvéreknél. | — Felolvasás a Kálvinista Körben. Szombaton délután hat órakor P. Varga Zsigmond debreceni egyetemi tanár, „Kereszténység és az élet" cimen felolvasást tart A felolvasásra szeretettél vár ós hiv a kör minden érdeklődőt, x írja hadnagy. Jöjjön velünK vegyen részt igen kedvezményes társas utazásainkon a francia Mvlerdia. A társas utazások indulnak: január 15. február 14. március 3. március 20. Megismerheti az egész francia Riviérát, luxus antocarokon, szakképzett magyarul beszélő vezetővel és nagyszerűen tölt el 14 napot elsőrendű szállókban, tetszése szerint Montecarloban, Nizzában, Menfonban, Cannesben vagy Beaulieu-ban Csatlakozó kirándulási lehetőségek Cszakafrlhába rendkívül kedvezményes áron. Felvilágosítással szolgál a DÉLMAGYARORfZÁG utazási Irodája és NEU ERNŐ v<óUzlele utazási irodája 520 ! n vilAffhlrO GFB 281 Ovárl — Felmentettek a rágalmazás vádja alól három kisteleki ügyvédet. Dr. Léderer László, dr. Maliner Lajos és dr. Deutsch Imre kisteleki ügyvédek a mult évben feljelentették dr. Sinóros Szabó Emil ügyvédjelöltet, akkor felfüggesztett segédjegyzőí zugirászat miatt. A bir&ság dr. Sinóros Szabót felmentette az ellene emelt vád alól, mire Sinóros Szabó a három ügyvéd ellen zugirászat miatt tett feljelentést. Az ügyet pénteken tárgyalta dr. Ráday járásbiró. A bíróság a három ügyvédeit felmentette, mert ugy látta, hogy a feljelentést nem kellő ténybeli alap nélkül tették meg. — Legújabb könyvek gazdag választékban a Dé'm««v»rország kölcsönkönyvtárában. TATRA-MATLARHAZA •Tatran»ké Mollloiy CSR.I a Magas Tátra legideálisabb magaslati gyógyintézete. 920 méterrel a tenger szine felett — Tökéletes modern konfort. — Fizikális-diétás gyógykezelés. — Hizókurák. — Téli sporthely. — 180 szoba folyó hidog- és meleg vízzel. — Központi fűtés. — Fényjelzés. — Tökéletes orvosi berendezkedések. — Zone, hangverseny. — Saját kinó. — Ideális sportlehetőségek. — Vasúti és villamos állomás és posta: Tátralomnic. Vezető orvosok: MUDr. Holczmann és MUDr. EckSiein. p®- Elfogad pengőbeftzetésekei Is. 107 Információval szívesen szolgál és prospektust küld az Igaxgatósúg. — Evang*likns egyházi hirek. Vasárnap délelőtt 9 órakor KTLSz. bíbliaórája, 10 órakor gyülekezeti Istentisztelet, 11 órakor vasárnapi iskola, délután ha<t órakor könyörgés. Szombaton este 8 órai kezdettel az Osztrovszky-ucca 5. szám alatti belmissziós teremben a nőegylet műsoros teaestélyt rendez. Zongorán játszik Körffy Endre előadást tart dr. Benkő István, szaval Egyed Aladár, müdalokat énekel v Magyar János. UH..11uiuMwiin .mi i — Filléres vacsorák Nagy Károlynál Kelemen u. 12., Szenlháromt&g ucca 30. Párisi virstli, szafaládé kilója P 1'40, szegedi kolbász kilója P 1—, 1 kg. zsirszalonna 1*20 pengő. 260