Délmagyarország, 1932. december (8. évfolyam, 274-298. szám)

1932-12-25 / 294. szám

XIL25 Gróf Klebelsberg Kunó posthumus írása , a vidéki városok sorsáról Klebelsberg Kunó Özvegyének levele a Délmagyarorszéghoz A Dél maqifarország karácsonyi szamának hosszn érek óta ünnepi eseménye volt gróf Klebels­berg Knno mondanivalója Szeged sorsáról, fejlő­déséről, Jövőjéről. A voft kultuszminiszter, Szeged jövőjének lelkes tüzű kivácsolója gyakran kereste fel a Délmagyaror^rdrj hasábjain Szeged nyilvános­ságát; széles látókört, európéer kulturájú. átfogó tudása és álmodni is tudó cikkei mindig külön­leges érdeklődést és felfokozott figyelmei keltet­tek. Máskor, ha cikkírásra nem jutott idő, gyakran é* kitüntető szeretettel fogadta a DtfmafifjnrorszáH munkatársát minisztériumának dolgozószobájában, hosszú parlamenti sétákon, vagy hidegkúti kurtájá­nak pompás könyvtárszobájában és részlete*, nagy gonddal felépített nyilatkozatában beszélt SzegeJ és a magyar vidék legaktuálisabb kérdéseiről, legújabb megvalósításra vááró terveiről. Cikkeiben és nyilat­kozataiban jelölte meg azokat a vonalakát, átne­Ivekből sokszor és nemsokára maradandó alko­tások születtek. Most van az első karácsony, mióta * harmadik t terjed összeforrott Klebelsberggel, ho^y a kará­csony előtti megszokott látogatás «!marad. El kell hogy maradjon, mert azóta Klebelsberg Kunó vég­legesen lekőltozött Szegedre, a fogadalmi templom kriptájába Templom-tér szivébe, amelyről annyit álmodott és amelyet oly lelkesen szeretett. A Dél. magyaron rág ezen a karácsonyon Khbetebrrf Kuno özvegyét kereste fel. A kegyelmes asszony elhárította magától a nyilvánosságot és a beszél­getés helyett elküldötte a Délmagyarországnak — "óf Klebelsberg Kuno egyik hátrahagyott Írását. Klebelsberg Kunó özvegye iz alábbi levelet intézte a Délmagyarország fe­lelős szerkesztőjéhez: Pésthidepkut, 1932 december 19. Kedves Szerkesztő Ur! Nagyon köszönöm megtisztelő fölszólltá­sát, hogy lapja karácsonyi száma részére mondjak valamit. De megkérem, engedjék meg. hogy szerényen kitérjek óhajuk tel­jesítése elől, ahogy még eddig mindig ki­tértem mindennemű nyilvános megnyilat­kozás elől. De nem Is tudna most mc? a csendes, és szomorú ház hü képet adni az ő mindig kedves és sohasem csüggedő egyéniségéről. Meg kell azonban monda­nom. hogy különösen sajnálom, hogy éppen a Délmagyarországnak nem teljesíthetem kívánságát, amely lapot az én jó uram olyan sokra tartott és amely olyan dere­kasan és hűen támogatja most is ax 6 nemes törekvéseit Találtam azonban szegény férjem hátra­hagyott írásai között egy kis töredéket, mélyet az 1930. néeszámlálás adatai át­nézése után vetett papírra. Mellékelve szí­vesen bocsátom rendelkezésekre. Minden­esetre megmutatja, mennyire szivén hordta a magyar vidéki városok sorsát s meny­nyire aggódott s figyelte boldogulásukat Őszinte üdvözlett: Klebelsberg Kimóné. A posítwnms kézirat amely világosan és híven visszatükrözi Klebelsberg Kunó nagy koncepciókat átfogó, örökösen dolgozó szellemét, a következőket mondja: - — Sokszor hajlom az ország térképe és központi statisztikai hivatalunk táblázatai fölé és nézem a nemzet területi megoszlá­sát a csonka hazában. 8,6S3.740 lelket tevő össznépességünkből nem kevesebb mint 1,420.553 fő esik Nagybudapest területére, kint pedig hitbiaományoktól é3 más nagy­birtokoktól szorongatott falvak, meg ld nem elégitö módon fejlődő, vagy éppen ha­nyatló városok. — Tőrvényhatósági városaink közül az öt­venezres Győr lakossága alig szaporodott, a hatvanezres Hódmezővásárhely meg éppen 746 lélekkel fogyott Ha pedig me­gyei városainkat és a 10.000 nél több la­kossal bíró községeink statisztikáját szem­léljük. még sötétebb a kép, amely elénk tárul. Ezek sorában Esztergom vesztesége a lefolyt évtizedben 603, Hajdúszoboszlóé 693, Jászberényé 2097, Kalocsáé 456, Makóé. 1327, Nagykőrösé 117, Sátoraljaújhelyé "2731, Zalaegerszegé 139, Battonyáé 1026, Dunaföldváré 883, Kunhegyesé 96, Kun­szentmártoné 201, Móré 481, Paksé 219. Valójában szomorú lista. > — Saját lelkiismeretem nyugodt. Engem ős-szfllőkőn, ahogy a tudás fája alatt ozsonnáz­nak. — Ha már loptak, akkor mért nem szödtek több almái volt ott őlég. — No, — védem az ősöket, — ezzel az eggyel Is nagyon megharagították a jó Istent Ferenc rám mosolyodik ' — Nem haragudott az olyan nagyon, csak ugy. Aogy te szoktál. Attól tartok, Ferenc nem egészen jól van tá­jékozva. Már nem énfelőlem, hanem a Jehova felől — Mondd el csak. mit tudsz te erről t Ferenc talpra ugrik és felel. — És a jó Isten . és a jó Isten azt mondot­ta Évának: sok kis A erököd lössz és sok fájdal­mad a rossz kis gyerőkökkH. Ádámnak pedig azt "wndoíta: addig mindég verejtékőzöl. mig el válsz, mert porból lettél és porrá leszel. Hm. A válás, mint paradicsomi konstitúció. — Aztán elváltak* — A, dehogy, csak felöltöztek. Hiszön látod a — Mást Is látok én Itt. — Igön, az az arkangval, a Gáblier. Egy nagy­"*Sy tüzes karddal ajtót vágott a falba é* azon "kergette a két gonosztevőt. A jó Isten pedig né­nézött utánuk csöndesen, aztán mögcsóválta • lejét és azt mondotta: még ez egvszőr mőgbo­"á'ok nektök .de többet ne rosszalkodjatok. Biztosítom róla. hogy Adám aztán nagyon jól *wlte magát és holtig szégyelte. hogy a csutka ®egakadt a torkán. — Ez ni — mutatom neki tulaldon gégém fe­®tnt Adám örököse. Megtapogatja a maga kis torkát é* nieghök­mondja: * Neköm nincs olyanom De hamar észbekap és fölragyog az öröm a szemében. — De neköm nem Is lössz, apapat Nem vagyok benne egészen bizonyos. Kicsit kételkedve kérdezem. — Miért? Te nem e?zel több almát? — Dehogy nem. Csak én a esntkáját nem őszöm mőg. Nekiadom Mötyőnek. És mondd csak, hát Éva? Az se rosszalkodott többet? Igen komoly gyanakvás van a hangjában. Én is némi bizonytalansággal felelek. — Éva? Nem... nem hiszem. — Mit nem hiszől? Rosszalkodott, vagy nem1? Sikerül olyan választ találnom, amely magamat is megnyugtat. — Nem rosszalkodott, tudod, mert az ördög nem csábította többet. Ennélfogva ezután egész életét a gyermeknevelésnek szentelte. Ferenc arca elárulja, hogy a gvermeknovelést nem tartia nagyon szimpatikus foglalkozásnak. Csúfolódó fintorral mondja: — No a Káint ölég rosszul nevelte. Tgv agron­fitötte a ki* testvérét, hogv n vére föllátszott az égbe a jó Istenhöz. összeráncolt homlokkal és haragtól tüzelő szemmel nézte a gyilkos bunkót. Nem aiánlanám Kainnak, hogy most a közelünkbe kerüljön. — Csak attól félők, — simogatja meg a kép sarkában medapnló nyájat, hogv a szögénv kis Abelkának a bárányait mégis csak elvötte az a komisz Káin. ügyan itteu nagyon szalad a jó Ts­ten elül... Nem mondhatom meg neki. hogv Kain halba tatlan és az egész történelem nem egvéb, mint­hogv Kain agyonveri Ábelt és els/edí a bárá­nyai' és a kis testvér vére nem mindig látszik fel az égbe. az 1930. népszámlálás adatai nem értek meg­lepetésszerüen, én a 20-as évek folyamán az országban tett gyakori útjaim alkal­mával a baj kialakulását közvetlenül « helyszínen láttam és a napilapok hasáb­jain megjelent cikkeimben ás könyveim­ben Ismételten vészielet adtam. Nem hall' gattak rám, sőt decentralizációs Irányza­tomért gyakori támadásban volt részem. A helyzet oly komoly, hogy a magyar vidéki várost ügy Sédánfáról lehet beszélnU S ami még nyugtalanítóbb, a hanyatlás, a sorvasztás erőt fokozódó erővel hatnak tovább. Széchenyi Mozi Vasárnap, december hé 25-én M elveszett ember. (Efto halott harca az élőkkel.) Főszereplők: Werner Krauss, Helene Thlmlg és Mária Bárd. Hétfőn, kedden és azerdán, december 28, 27 és 28 Zágon István világhírű vlgfátéka Szegeiig lednQt nem lehet elvenni. Főszereplők: Renete noiier, üermonn Thlmlg, Széke Szakén es mtz OrOnbomn. Előadások ünnepnapon 3, 5, 7, 9 . hétköznapon 5, 7, 9 őrskor. Deszkát, épületfát, tűzifát, szenet kokszot4 - ° ZL'úZ^ZfS STERNBERG ZOLTÁN x . „ «pOletf» ét tllieWmyajkero.kod/í RAkOrrl tCr, (Mtnj 6» Török noo* Mrok. T«t«fn »2-51

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom