Délmagyarország, 1932. december (8. évfolyam, 274-298. szám)
1932-12-22 / 291. szám
KEL ZZ Hagy részvét mellett ] temettek el Wagner Gusztávot (A Délmagyarország munkatársától.) Wag- . nsr Gusztávot szerdán délután a gyász és az i őszinte részvét mély megnyilvánulása mellett ( kisérték el utolsó útjára a Klauzál-téri gyász- • bázbóL Az udvaron felállított ravatalt társa- | dshnl előkelőségek, testüle ek küldöttségei, a * katonaság képviselői, a gyászolók nagy tömegei vették körüL Megjelent a temetésen BT- J rengi Tibor főispán, dr. Glattfelder Gyula me- ( gyéspQspők. a város hatóságának képviseleté- • ben dr. Pálfy József polgármesterhelyeres, dr. Buócz Béla rendőrfőkapitányhelyettes, a Szegedi Kereskedelmi és Iparbank Igazgatósága, Idflgyelőblzottsága és tisztikara képviseletében Gross Marcell vezérigazgató, Röser Miklós Igazgató is Stetn Sándor cégvezető, a Szegedi • Kereskedők Szövetségének küldöttsége Varga I Mihály elnök vezetésével, a szegedi kereskedőtársadalom számos kitűnősége, a helyőrség tisztikara. A koszorúkkal elborított koporsót a család tagjai: vitéz dr. Shvoy Kálmánné, Wagner Ferenc, Wagner Ernő, dr. Wagner Jenő, az eli hányt gyermekei, vitéz dr. Shvoy .Kálmán altábornagy, veje és a gyászoló család többi tagjai, kőztük vl'éz Shvoy István altábornagy vették körül A fogadalmi templom harangjainak zúgása közben kezdődött az egyházi szertartás, amelyet Raskó Sándor főesperes végzett. Utána dr. Tonelll Sándor, a kereskedelmi és iparkamara főtitkára, a Szegedi Kereskedelmi és Iparbank nevében búcsúztatta Wagner Gusrtávot, aki jellegzetes reprezentánsa volt a második Szegednek. Az első Szeged volt az árvíz előtti város, a második a fellendülés városa az árvíz után, a harmadik Szeged pedig, amelyben ma élünk. Wagner Gusztáv életműködésének java a második Szegedre esett — mondotta. 1879-ben lépett be a nyolcvan esztendős cég tóte'ékébe, amelynek hirét és becsületét állandóan öregbítette. Ebben a periódusban lett tagja a Kereskedelmi és Iparbanknak, igazgatósági tagja, majd elnöke. Az ln'éiet vezetésében 40 esztendőt töltött. — Wagner Gusztáv egyéniségében - mondotta Tonelll — megelevenedett a múlt századok patrícius kereskedőinek az alakja, akik puritánok voltak a becsületességükben. Igazságosak a földi értelemben vett mérték használatban és az igazságuknál is szigorúbbak a saját magukra alkalmazott erkölcsi mérték Ulg állításában. Ezek a patrícius kereskedik voF tak az Igazi városépítők, #kiknek a régi bolt volt az erősségük; azt, amit a bolt nyújtott nekik akár anyagiakban, akár erkölcsiekben, azt városuk és polgártársaik javára hasznosították. Azon intézményeknek a sorában, amelyeket Wagner Gusztáv a boltban szerzett tapasztalataival és erkölcsi értékeivel gazdfgitott, , első helyet vindikálja magának negyvenesztendős működése alapján a Szegedi Kereskedelmi és Iparbank, amely Wagner Gusztáv nevének köszönheti nagy erkölcsi tőkéjét és amely 40 éven keresztül köszönhette neki akár a fellendülések Idején, mikor a jóhirnév gyarapításáról volt szó, akár a válságnak Idején, «mikor az Intézetet veszedelmeken kellett átvezetni, — szilárd becsületességét és irányító kezét. A Szegedi Kereskedelmi és Iparbank *gész igazgatósága és felügyelöbizovlsána mély megilletődéssel búcsúzik tőle és igéri, hogy «nlékét mindig kegyelettel fogja megőrizni. Dr. Tonelli Sándor mély hatást keltő be. Wie után a koporsót a gyászko^sira helyezték. * eyászmenet megindult a Kárász uecán és 1 Dugonics-téren keresztül a belvárosi teme,5be. A rengeteg koszorút külön koszorusfeocsi vitte. A gyászkocsit sok szárakra menő ®meg kirérte a Kálvária-uccáic, ahonnan autóba, külön villamosokon és kocsikon vonult 1 jyászoló közönség a temetőbe, ahol örök Egálomra helyezték Wagner Gusztávot A Wagner-cég alkalmazottai főnökük halála halmából koszorumegváltás rímen 37 penWt küldöttek a polgármesteri hivatalba a szegyek karácsonyi segélyére. A keztyO él melegnadrág Arak kUlüntteen olcsók a 4 Filléres Karácsonyi Vásárunkon Gyermek bolyhos bélésU keztyU , Női w a* — • • • Gyermek kUlÖn béléses KeztyU III Nol ,0 — m • a a Férfi M »•__»• • • • NA 1 bundabolyhos nadrág MUselyem bundnbolyhoa nadrág . Svájci nadrág, csíkos Béleli börkeztytlk legolcsóbban. I2S 1-2S 1-4S t«S LOS Széchenyi tér 15. Néizemeo szenzáelds karácsonyt kirakati Jnkatt Bécsben aláírták a magyar-osztrák kereskedelmi szerződési (Biidaps-tl tudósítónk telefonfelentéze.l Bécsből jelentik: Káüay Miklós földmüvelésügyi miniszter délben 12 órakor Bécsbe érkezett a magyar-osztrák kereskedelmi «serződés aláírására. A földművelésügyi miniszter megérkezése után azonnal az osztrák kancellári hivatalba ment, ahol délután kit órakor trtn alá a magyar-osztrák kereskedelmi szerződést. A szerződést osztrák részről V'nkler atkancellár Irta alá. A szerződés aláírása után Kállay Miklós látogatást tett Mlklae szövetségi elnöknél. DÉLUTÁNI SZERENÁD, GAZDATÖRTÉNET A FŐISPÁNI INSTALLÁCIÓ UTÁN (A Délmagyarország munkatársától.) X keddi főispáni installációnak volt néhány momentuma, amely nem tartozott hozzá a hivatalos, ünnepéire« hangulathoz. Ezek közé tartozik a közgyűlés úgynevezett gazdablokkjának megsértődése és lojálb megbékélése is. A gazda-városatyák már sértődötten Jelentek meg a közgyűlésen. Valaki állandóan tüzelte őket és követeltette velük a Jogot már a készülődések napjaiban a közgyűlésen való külön felszólaláshoz. Azt hangoztatták, hogy ha a polgármester nem kifogásolja a szociáldemokraták felszólalását, akkor nem kifogásolhatja azt sem, ha a gazdablokk Is élni kiván a szólás Jogával. A polgármester nem fogadta el az érvelést, meg akarta győzni a gazdákat, hogy a közgyűlésnek nincsen külön gazdapártja, mert az úgynevezett gazdablokk tagjai kivétel nélkül tagjai a Nagy-Szeged pártnak, a Nagy-Szeged párt pedig, mint önálló közgyűlési párt állit szónokot. A gazdák nem fogadták el ezt a polgármesteri okfejtést és titokban elhatározták, hogy a polgármester akarata ellenére I* állítanak szónokot *' rahám Imre személyében. Ábrahámnak art kellett volna röviden elmondania, hogy a gazdák Is üdvözölni akarták az tij főispánt és kl akarták fejezni iránta a bizalmukat, azonban megfosztották őket ettől a jogtól. A polgármester valah'ogv értesült erről a szundikról és külön követet küldött flrdőtfi Lajos tb. tanácsnok személyében Ábrahám Imréhez, akit arca kéretett, hogy álljon el a szótól. Ábrahám hajlott ugvan a szépen kérő szóra, de nem szívesen, gazdatársai pedig méltatlankodva szerertek tudomást a kőzgvülés ulán Ábrahám Imre félreállásának okairól. A sértődöttek" azonban csnV ezután következtek. A gazdák a közgyűlés után átvonullak a tanácsterembe, ahol Kállay Miklós földművelésügyi m! »iszternek panaszolták el a paprika-bajokat. A miniszterrel való beszélgetéssel, amelyben dr. Somogyi Szilveszter polgármester ls résrtvatt, «laposan elteli az idő. Körben a kürgvűlés vendégei és kormánypárti tagjai átvonultak a Belvárosi Moziba, ahol megkezdődött a Nemzeti Egység pártjának gyűlése. A gazdablokk a városházáról étkésre érkezett a gyűlés szinhelvére és sárt ajtókra talált A zárt ajtók előtt rendőrök állottak, aktk nem engedlek be senkit a moziba, hiába hivatkoztak rá a gazdák, hogy nekik fenntartott hel vaa. Most mér komolyan megharagudtak és keményen bírálták a rendezőséget, majd elindultak hazafelé. A mozi előtt találkozott velük dr. Somogyi Szilveszter polgármester, aki még később érkezett a városházáról. A gazdák a polgármesternek panaszolták el sérelmüket és a polgármester vállalkozott arra, hogy bejuttatja őket • gyűlésterembe. Elindult visszafelé velük, de as ajtónál odalépett eléje egy rendőr és szabályos tisztelgés után jelentette: — Tisztelettel Jelentem a méltóságos nrnak, már nem lehet bemenni, mert megkezdődtek a beszédek és a mozi tele van! A polgármester néhány pillanatnyi gondolkozás után diplomatikusan oldotta me.* a konfliktust. A szónok szava már felhangzott a megafon hangtölcsérein keresztül ki az uccára, ez sugalmazta a megoldást a polgármesternek.' — Hát elkéstünk — mondta a polgármester —% nem Juthatunk be, de nem baj, odamegyünk a nrgafoahoz én kívülről hallgatjuk meg a beszédeket. Ezzel indnlt is a mozi előcsarnoka el*, ahol Jobban zengtek a hangtölcsérek é« a gazdák — csendesen követték. A mozi előtt néhány vírosl fogat állott. A polgármester beült az egyik kocsiba éa n*y hallgatta végig a szónokokat de a gazdákról sem feledkezett meg, akik egy ideig ott álldogáltak a kocsija körül. Odakerült az egyik moziigazgató, akit a polgármester megkért arra. hogy csempéssze be valahogy a gazdablokk tagjait a gyűlésterembe K gazdák igy be 1* jutottak, mire a megbékélni is megtörtént. A másik derűs momentuma az Installáción•»'»