Délmagyarország, 1932. november (8. évfolyam, 250-273. szám)
1932-11-29 / 272. szám
A JL ff!¡M • WWIdl (flploniltntX a megfelelő J arányszámban való nosztrifikálását kértük. Az ifjúság legális alapon áll és mindenféle nttrorllástól, vagy erőszakos fellépéstől távoltnrtja magát. A rendért az egyesületek a legteljesebb garanciát vállalták; a memorandum mellett a végsőkig kitartunk. Nem tilrfük meg sorainkban a rendbontókat és azokat — ha akadna ilyen — az egyesületekből kizárjuk. A rendőri készültség egy óráig cirkált a Belvárosban. azután a készültséget bevonták és a permanenciát megszüntették. Az egyetemi hallgatók délután megjelentek az előadásokon. Budapesten, Pécsett és Deb-ecenben a szegedihez hasonló memorandumot adott át a Nemzeti Diákszövetség az egyetemek rektorainak, illetve Hóman kultuszminiszternek. Mindhárom egyetemen kétórás szünetet rendeztek a szövetség tagjai. Hamis vádért félévi bOrtünre ítélték a kübekházai szövetkezeti szolgát (A Délmagyarország munkatársától.) A kübekházai Hangya Szövetkezet szolgája, ifj. Sirovicea Ferene feljelentette nemrégiben a szövetkezet pénztárosát és egyben igazgatósági tagját, vitéz Rodé Andrást eealás és jövedéki kihágás miatt. A féljelentés szerint Bodó András bevásárlás céljain* kölcsön adott a szövetkezetnek egy 670 literaa hordót, de a hordón a jelzést €00 literre javította kL A ayomoefa során kiderítették, hogy a vádaskodás alaptalan volt és a szolga bosszúból tette meg a feljelentést. Hj. Sirovtaa Ferenc ügyét hétfőn tárgyalta a szegedi törvényszék. Több tan lehallgatása után a bíróság a szolgát hamis vád Mntette miatt 6 hónapi börtönre ítélte. EGY VERSÉRT 22 NAPI FOGHÁZ • (A Délmagyarország munkatársától.) Hétfőn délelőtt két vádlott állott a szegedi törvényszék Vild»tanácsa elé az állam és a társadalom tör\ényes rendje elleni izgatással vádolva. Az elsőrendű vádlott egy idős parasztasszony: őzv. Sarkadi Istvánné, a másodrendű vádlott Jámbor Imre buzakereskedő volt Az asszonyt azzal vádolta az ügyészség, hogv májusban elszavalta a kereskedőnek a „Dicsőséges nagy urak" rimfl verset, amely arról szól, hogy az uriosztálv nem törődik a szegényekkel. Egy hónappal később ugyanezt a verset elénekelte a mezőn dolgozó napszámosasszonyoknak is. A kereskedőnek a vers megtetszett, ledíktáltatta magának az asszonnyal és a verset azután odahaza felolvasta feleségének. — Bűnösnek érzi-e magát? — kérdezte az :;sszonytól az elnök. — Nem érzem magam bűnösnek -- válaszolta Sarkadiné. Az igaz, hogv a venwt mindkét helyen elszavaltam. — Hát olyan szépnek találta ezt a verset, hogy szavalgatta? — kérdezte ezután az elnök. — Ugv volt a dolog, hogy Jámbor azt kérdezte, miért nem lépek be a pártszervezetbe. Erre válaszoltam, hogy nem ér az semmit, me-t már 1906-ban is volt egy mozgalom, az se vezetett eredményre. Abban ar időben szavalták ezt a verset is és én leánvkoromból emlékeztem reá ... ''¡hallgatták Jámbor Imrét is, nki azzal védekezett. nem tudta, hogy a vers törvénybe ütlönk. Felolvasta a verset feleségének.'de az nem értette meg. A bíróság mindkét vádlottat bűnösnek mondotta ki és nz asszonyt 14 napi, a férfit 8 napi Topházra ítélte. ri,i*olr- tisztítások, nizo, ernyő iwti»k Kdirdsz ucca 6. ss. ír. K. <f 1 d © T Perzsa-, » Legjobb Csikó- és £ Legszebb Pézsma- ¿¡Legolcsóbb Rosmannál A Kórász ucca. Porosz izén ét koksz«« I Pécsi ToJáfbrikett 1 vélekszik a 6900 kalóriás kOkSZOSOdÓ Kspható: Pécat K6szén telepen, Zrínyi ncca 4-«. Telefon 2A-Q2. Ujabb bérházépitési ferv a Tiszaparton (A Délm igy ¡rország mu kalársá'ól.) Az egyetemi célokra kisajátított, de fel nem használt Erzsébet-rakparti telkek megvélelére még a tavasszal ajánlatot kapott a város. Szsgő Árpád ajánlott fel a két telekért 25.000 pengőt és vállalta volna azt a kötelezettséget, hogy a telkekre modem kétemeletes bérházat épít. A közgyűlés az ajánlatot elfogadta, de a közgyűlési határozatot a tiszti ügyészség — mint ismeretes — megfellebbezte és mivel a fellebbezés bizonytalan időre kitolta a közgyűlési határozat jogerőre emelkedését, Szegő bejelentette a polgármesternek, hogy ajánlatát visszavonja,mtrt tökéjét nem hevertetheti annyi Ideig gyümölcsözetlenül. Szegő Árpád most ujabb ajánlatot tett a két telek megvételére. Ismét felajánlja a 25.000 pengős vételárat és bejelenti, hogy vállalja az építkezési kötelezettséget is. Dr. Somogyi Szilveszter polgármester utasította az ügyész* séget, hogy készítse el az adásvételi szerződés tervezetét. Ugy volt, hogy az ajánlat a hétfői kisgyűlés elé kerül, de mivel a szerződésterve, zet nem készülhetett el, csak a legközelebbi kisgyűlés foglalkozik vele. A város a szerző* d és ben arra kivánja kötelezni a telekvevőt, hogy a két telek tiszaparti vonalát legalább kétemeletes bérházzal épitse be a mérnöki hivatal által megállapítandó stílusban. A telek vételárát köteles Szegő a szerződés aláírása után nyomban megfizetni, de a telek tulajdonjogát csak akkor irják a nevére, ha a bérház elkészült. Köteles az építkezést legkésőbb május elsején megkezdeni és még az ősszel befejezni Ha nem teljesítené építési kötelezettségét. akkor elveszi ti a telek tulajdonjogát anék kül, hogy az érte lefizetett vételárat visszakövetelhetné. Megérkezett a rádiók királya, az uj PHILIPS SUPER-SELECTODYN. A gázgyári akció-készülékeket kívánságra díjtalanul bemutatom. • a f ______ | • készülékek és az összes márkás készülékek Standard 9UPer-33 és LOra kedvai« réealelre kaphatek ,os Kelemen Mártonnál. Kelemen ncca 11. A negyvenórás munkahét fA Délmagyarország munkatársától.) A 40 órás munkahét ügyében a szegedi szociáldemokrata munkásság vasárnap délelőtt a Munkásotthonban gyűlést tartott. A nagytermet zsúfolásig megtöltötte a munkásság. Dánl János, a gyűlés elnöke ismertette bevezető beszédében a negyvenórás munkahét jelentőségét. Ezután Lájer Dazsö párttitkár fejtegette, hogy miért volna szükség a 40 órás munkahét bevezetésére és hogy mit várhatna a munkásság az uj rendszertől. A gyakorlati életben ez a rendszer körülbelül azt je!entené, hogy az őszszes munkanélküliek munkához jutnának. 1930-ban 164.807 munkanélküli élt az ország területén, közülök 134.070 esett az ipari területre. 1932-ben a munkanélküliek száma közel egy negyedével emelkedett; ezldőszerlnt Magyarországon a munkanélküliek száma: 505.349. — A 40 órás munkahét bevezetése 225J922 munkaalkalmat jelentene, ebből kiderül, hogy az összes munkanélkülieknek munkát, kenyeret lehetne juttatni. Ezzel kapcsolatban általános gazdasági fellendülés volna várható, mert a keresethez jutó munkanélküliek serege hatalmasan megnövelné a fogyasztók táborát és ha a munkanélküliekhez hozzászámítjuk a családtagokat is, akkor majdnem egymillió ember válna fornpisz tó képessé. — A 40 órás munkahét kérdése nem ujkeletü dolog, — folytatta előadását A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal kongresszusán először az olasz delegátus kérte az uj rendszer bevezetését, illetve tárgyalásra való tüzesét. Ds ez az álláspontja Franciaországnak, Belgiumnak és Csehszlovákiának is, mert felismerték, hogy a sok tétlen munkáskezet csak ezúton lehet hasznosítani és csak ezen a módon lehet enyhiteni a nyomasztó munkanélküliséget. Szükség van tehát a mimkatdő radikális lecsökkentésére. Igen sok helyen elfogadták és megvalósították ezt a rendszert. Amerika vezet ezen a téren is. A Standard Oil Company-nál az adminisztratív teendőket 40 órás munkahét mellett intézik és igy elkerülte a tröszt azt, hogy sokezer emberét el kelljen bocsátani. A nagy figye ^mmel kisért előadás után Lájer határozati javaslatot olvasott fel. A határozati javaslatban a eyülés a 40 órás munkahét törvénybeiktatását ós az égisz vonalon való bevezetését kért a kormánytól A gyűlés e batá. rozati javaslatot egyhangúlag elfogadta. A határozati javaslatot megküldték a Szakszervezeti Tanácsnak, amely a többi hasonló határozattal együtt beterjeszti a kormányhoz. B koldus izgatás! pere (A Délmagyarország munkatársától.) Gaiboly* Adám pálmonostorl koldua, aki mindkét kezére béna, június havában a ssegedi elmegyógyintézet! klinikánál hazafelé tartott, Pál monostorára. Két útitársa volt, akik vele együtt voltak a klinikán: Ltmbeck PáJné és egy 12 éves gyerek: WoHord András. Abban a* időben terjedt el a híre —"»«fc, hogy Szegeden fél akarták robbantani a városházát. A koldus is hallott a dologról és hazafelé az nton beszélgetett erről útitársaival. Többek k&7.ött azt mondotta, hogy „bárcsak felrobban totiák' volna a városházát és bárcsak felrobbantották volna az egész országot". A beszélgetésről tvdomást szereztek a hatóságok, a koldus ellen megindult az eljárás az állam és társadalom rendje elleni izgatás rimán. Csiholva Ádámot hétfőn vonta felelősségre s szegedi törvényszék Vild-tanácea. A koldus bevallotta. hogy az inkriminált kijelentéseket megtette Védelmére azt adta elő, hogy beteg volt, araikon* az elmegyógyintézet* klinikáról távozott, de már kezelés alatt állott a szentesi etmekórbázban Is. A bíróság kihallgatta a koldus útitársait és vallomásaik után Csibolya Ádámot 0 napi fogháfrra ítélte. Ar. ítélet Jogerős. C 10 d«ka hn. to fillér • IKÖZPONTI TEJCSARNOK RT. I fliMct«jc«iim»k-iilh»n. ** xifrkndvell kltUnO mln«»énU isipős kevert túró Varrógép vásárlóit figyelmébe! Napy készleten folytán módomban áll a* eredeti Griízner, R. & G.Csepel szekrényes és süllyesztés •arróc-épek*1 hószpéiuárban, kedvezményes fizetési W* lételek melstt kiszállttal. ** Szántó Sándor s&sffisft».*-