Délmagyarország, 1932. november (8. évfolyam, 250-273. szám)

1932-11-29 / 272. szám

XI. 2.7 As olasz-francia megegyezés (BaSapéttt tudósttónk Mefonjelentése.) Pá­rtiból Jelentik: Az olasz—francia megegyezés dftntfl stádiumba Jutptt. Herrlot hétfőn több óra hosszat tanácskozott Normann Davlssel, « genfi leszerelési konferencia amerikai delegátusával, aki nemrég Rómában járt hogy elősegítse a két ország közötti megegyezést az összes kér­désekben és főleg a középtengeri hadiflotta kérdésében. II kommunistaszervezkedéssel vádol« dr. Madzsar József a bíróság előtt (Budapest, november 28. A budapesti tör­vényszék Szemák-tanácsa ma kezdte tárgyalni a kommunista szervezkedéssel vádolt dr. Mad­zsar József egyetemi magántanár, volt állam­titkár és társainak ügyét. Tiz vádlottja van az ügynek: Poll Sándor, dr. Tisza László, dr. Madzsar József, Kopeesek Margit, Kürti Hed­vig. Postalits Emilia, Hajdú Ferencné, Kálmán Antal, Gloez Béla és Hay Károly. Az ügyészség szerint juliusban a központi bizottság utasítására Poíl elvállalta, hogy át­veszi a kivégzett Sallay és Fürst irányító sze­repét, hogy a magyarországi szervezkedés folv­tnnosságat biztosítsa. Az ügyészség szerint ár. i irányult. I Madzsar tevékenysége arra irányult, hogv az egyes szakszervezeteken belül ellenzéki cso­ortok elnevezés alatt olyan szervezetek ala­uljanak, amelyeknek rendeltetése vol» a szak­•zervezetek egységét megbontani és a tömege­ket fokozatosan Dalfelé vezetve, fotTadalmi irányba terelni. Eísőnek Poll Sándort hallgatta ki az elnök. Poll szerint nem felel meg a valóságnak, hogv Sallay, vagy Fürst utódaként küldtek volna őt Budapestre. Dr. Tisza László kijelenti, semmi fontos szerepet nem töltött be és nem igaz, hogy Sal­layval összeköttetésben állott. Mindössze Kürti Hedvig gépirónőtől vitt néhány legépelt oldalt Kcpacsek Margithoz és néhányszor kisebb ösz­szegeket juttatott Kürti Hedvignek. Dr. Madzsar József kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek. Már a háború előtt tagja volt a szociáldemokrata pártnak, de amikór nemrégiben nem volt megelégedve a párt irá­nyával, folyóiratot alapított Társadalmi Szemle címmel. A pártból kizárták. Szerinte a szociál­demokrata párt polgári irányba terelődött. Kommunista szervezkedéssel nem foglalkozoll, csupán azzal, hogy a munkásmozgalom balol­dilibb legyen. Részt vett a statárium elleni akcióban és ebből a célból elkérte a kivégzett Sallay és Fürst főtárgyalásáról készült jegy­zőkönyvet. A jegyzőkönyvet közzé akarták tenni minden Kommentár nélkül, nélkül. A többi vádlott szintén tagadta bűnösséget. A főtárgvalást kedden folytatják. A város 120 ezer pengő államsegélyt kér az Inségmunkák folytatásához ASPIRIN Tir'A BnL T Á,K fájdalmak ellon (A Délmagyarország munkatársától.) A köz­gyűlés által elfogadott inségmunkaprogram végrehajtásához — mint Ismeretes — 429.000 pengő fedezetre lenne szükség. Amikor kiszá­mították, hogy mennyi jövedelemre számíthat s város az inségjárulékokból és amikor megér­kezett a nyolcvanezer pengős államsegély ki­utalásáról szóló értesítés, kiderült, hogy ISOJOOO pengővel kevesebb fedezet áll az inségenyhitö­akció rendelkezésére, ennyi hiányzik a 429.000 pengőből. A népjóléti ügyosztály ezután redu­kálta a programot és csökkentette az ínség­munkások által kereshető havi összegek maxi­m urnát. Dr. Szabó Géza tanácsnok, a népjóléti ügy­osztály vezetője, most készítette el azt a fel­iratot, amelyet a közgyűlés határozata alapján a város hatósága intéz a belügyminiszterhez és amelyben az államsegély százhúszezer pen­gővel való felemelését kéri. A feliratot hétfőn aláirta dr. Pálfy József polgármesterhelyettes és így azt a napokban felterjesztik a belügy­miniszterhez. A 120.000 pengős államsegély kiutalását • HÖvetkező indokolás alapján kéri a minisz­ertől a város: A törvényhatóság területén ten­cődő munkanélküliek ellátására nem elég a rendelkezésre álló összeg, a város adóval tul­h rhclt polgársága pedig ujabb megterhelést már nem hir cl. November 15-től április 15-ig, az öt inséghónapon keresztül a városnak ha­vonta ZfiOO munkáscsalád ellátásáról kell gon­doskodnia, egy-egy család számára legalább annyi keresetet kell biztosítani, hogy abból a lakbérét kifizethesse és maradjon néhány pen­gője a legszükség?sebbekre. Egy-egy munkás­családnak minimálisan 18 pengő havi kere­setre van szüksége, — mondja a felterjesztés, így 3500 család számára az öt inséghónap Blatt ."/5.0OO pengő összegű inségmnnknbér kell, de van 600 olyan család, amelyben a család­tagok száma ötnél több és igy ezek számára havonta legrdább 34 pengő kereset biztosi- ! tandó, ami további 27.000 pengőt jelent, a há­romszáz diplomás munkanélküli számára kell 43.000 rengő, az Ínségesek tüzifasegélyere pedig 42.000. A szükséglet tehát 429.000 pengő. Erre részbeni fedezetet nyújt az Inségjárulékból vár­ható jövedelem, 221.662 pengő és a már ki­utalt 80.000 pengős államsegély, ami összesen 301.662 pengő és így a fedezetlen hiány 127.000 pengő. Ezt az összeget a város nem teremtheti elő, ezért államsegélyként kéri a kormányt61 hivatkozva arra, hogy az Ínségesek ellátása hozzátartozik a rend biztosításához és az első­sorban állami feladat. Ebben a felterjesztésben kéri a város hatő­sága a 40 órás munkahét általános bevezeté­sének elrendelését is és felhatalmazást kér arra Is, hogy a szükségmunkákhoz szükséges anya­gok beszerzésére felhasználhassa a munkabé­rekre fordítandó összegek tíz százalékát. Itt emiitjük meg, hogy ffammel Dezső vá­rosi főkertész elkészítette a Rudolf-tér kultúr­palota előtti részének parkosítási tervezetét, amely a szükségmunkák keretében kerül ki­vitelre. A terv szerint a tér aszfaltburkolatát eltávolítanák, helyét három parktükörre osz­tanák és a parktükröket alacsony növésű cser­jékkel ültetnék be és eleven sövénnyel vennék körül. A középső parktükröt később, ha lesz pénze a városnak, megszüntetnék és helyébe 60 méter széles és 30 méter hosszú tükröző medencét építenének, amely olyan széles lenne, mint a kultúrpalota oszlopsora. Kormányellenes tüntetés Zágrábban és Lafbachban Belgrád, november 28. Tegnap este Zágráb­ban a Nemzeti Szinház előadásán heves kor­mányellenes tüntetés volt. A tüntetések ma délelőtt megismétlődtek a zágrábi egyetemen, ugy, hogy a rendőrség kénytelen volt közbe­lépni. Hasonló tüntetés volt a inlbachl egyete­men is. Kormányellenes tüntetést tervezett ma délelőtt a belgrádi egyetem hallgatósága is, de a rendőrség az egyetem közelében őrködött, 1 ugy, hogy L tüntetés elmaradt. Azt hiszik, hogy a diákság, épugy mint a mult évben, tüntetni fog a kormányzati rendszer és kü­lönösen a választói törvény ellen. A húszéves Albánia Tirana, november 28. Albánia függetlensi­qének huszadik évfordulóját az egész ország, ban mindenütt nagy fénnyel ünnepelték meg A vidékről sok delegáció érkezett Tiranába, hogv résztvegyen a királyi palotában rendezett fogadó ünnepélven, ahol szerencsekivánataikat tolmácsolták az uralkodó előtt. A képviselőház nevében küldöttség jelent meg. Impozáns ün­nepélyt rendeztek Valonában, ahol 1912-ben Izmail Kemál Vlora bég proklamálta Albánia függetlenségét. Menyasszonyával együtt leugrott az emeletről Budapest, november 28. A Zslgtnond-ueci 5. számú házban borzalmas kettős Öngyilkos, ság történt. Az esti órákban fiatal pár sietett fel a lépcsőkön és kevéssel ezután a házbellek zuhanást és sikoltást hallottak. A fiatalember és a leány átvetették magukat a harmadik emeleti folyosó korlátján és összetört tagokkal terültek el az udvar kövezetén. A leány azonnal kiszenvedett, a fiatalember röviddel később a kórházi ágyon halt meg. A fiatalember zsebében két Indexet találtak, mindkettő Márffy Gyula joghallgató nevére szólt Megtalálták búcsúlevelét is, amelyben azt írja a rendőrségnek: »Tettem okét senki­ben sem kell keresni, senki sem felelős azért« Egy másik, noteszből kitépett papírlapon szO. leitől búcsúzik el Márffy. A két levél mellett egy naplószerü búcsúlevél is volj, anelyet • joghallgató egy Marika nevű leányhoz Irt A rendőrség megállapította, hogy az öngyil­kos leányt Szalag Marikának hívják. A vizsgá­lat adatai szerint a fiatalember egyedül akarta elkövetni az öngyilkosságot, délután azonban találkozott menyasszonyával és akkor abban állapodtak mejr, hogy együtt mennek a ha­lálba. /Is olvasó rovata Tisztelt Szerkesztőség! Ml szükségmunkások, kéréssel fordulunk a Szerkesztőséghez. Sze­retnénk felvilágosítást kapni, mert tájékozat­lanok vagyunk. A multheti beosztásunk után hétfőn munkába álltunk a lapunkon megneve» zett helyeken. A beosztás az volt, hogy a felső­városiak. Aigner-telepiek, Somogyi-telepi *k a szabadkai vámházhoz és a Kecskés-telepiek, az alsóvárosiak pedig a csongrádi, ujszegedi, tápéi vámházhoz kerültek. Amint méltóztatik ebből látni, az illetékesek Igen bölcsen ugy intézik a dolgot, hogy a szükségmunkások a lehető legnagyobb utakat legyenek kénytelenek megtenni. Arra kérnénk a polgármester urat, szíveskedjék ezen a ferde helyzeten minél előth változtatni. Kiváló tisztelettel: Több szükségmunkás. Téli harisnyák, keztyiik, fehér­nemilek Káldor IpÁflAnolf «1 használtak részletfizetésre i» IÍUyC{JCn kaphatók Szakszerű htltÓmOHetT. Gnrenttlt minSn^ua trtar^paiilLs í'SO. J®* KIM 11?. K6rAiz uccn 16. — Telefon 13-Sj; Mikulási ajándékok részletre is - * legolcsóbban TÓTH órásnál Előnyős ABC beszerrés. KölcaeT iavilómiiltelv Tört arany, ezüst beváltó«-

Next

/
Oldalképek
Tartalom