Délmagyarország, 1932. október (8. évfolyam, 224-249. szám)

1932-10-11 / 232. szám

X.1Í Kályha, tűzhely, edények Bruckner : vasudvarban Piccard és Einstein Érd« diákkorából Abbázia, szeptember régén. Mindig érdeke« dolog részleieket megtudni bires emberek gyerek­korából. Utólag rájön az ember arra, hogy a zse­ni szikrája ott lobogott már az Iskola padjaiban is Ma Piccard professzor egyik osztálytársával beszélgettem a sztratoszféra hősének gyerekko­ráról. A kis Pireard már rövid nadrágban is Inft­hallonokat eresztett a levegőbe.. A levegő hősének egykori iskolatársa maga Is érdekes ember A teljes neve Francois Crinsoz de Cotiens doktor és a délafrikai Johannsiburg­ban kirurgus Az orvosi főiskolával egyidőben elvégezte azonban a zürichi műegyetemet is és három doktorátusa van: tudora a medicinának, a mérnöki tudományoknak és a fllozoflának. Oda­haza Délafrikában egyike a legkeresettebb sebé­szeknek, de az csztendOnek csak a felét tölti mű­tőasztala mellett, a másik hat hónap alatt kint csavarog az őserdőben: a vadállatok életét ta­nulmányozza olyan területeken, ahol előtte még nem járt fehér ember. Tapasztalatairól könyvet akar irni és igen érdekes kalandokat mesél el azokról az éjszakákról, amelyeken megfigyelte az elefántok, oroszlánok, rinoceroszok, vízilovak éle­tét. Most Piccard professzorról beszélgetünk. — Piccard Ágoston, aki egykoron legbizalma­sabb barátaim egyike volt — kezdte elbeszé­lését —, körülbelül negyvenhat Dsztendős lehet Majdnem husz esztendeje annak, hogy együtt töl­tötlök el Időnket Zürichben: 1913-tól 1916-ig tar­tott a mi meleg, meghitt barátságunk. Ebben az időben Piccard atyja tanár volt a bnseli egye­temen. Piccard Ágoston a zürichi politechnikán tnult, ugyanebben az Időben a bátyja a zürichi egyetem kémiai szakosztályának a növendéke volt. Az idősebbik Piccard ma egyetemi tanár a lausan­nei francia egyetemen. Ez a bátyja voltaképpen csak néhány órával Idősebb, mint Ágoston, a két Piccard gyerak ikertestvér és annyira hasonli­trnak egymáshoz, hogy még legbizalmasabb ba­rátaik se tudták őket egymástól megkülönböztetni. — Ennek a hasonlatnak egyszer egy igen hu­moros csattanója akadt: emlékszem egész Zürich ezen nevetett heteken keresztül. — Mind a két Piccard gyereknek hosszú haja eolt. Ágoston bement az egyik borbélyhoz és igy szólt hozzá: „Vágja lekérem a hajamat, de vigyáz­zon nagyon és ugy bánjon az ollóval, ahogyan én azt előírom. Az én hajamnak ugyanis az a ter­mészete, hogyha nem bánnak vele a kellő óvatos­sággal, akkor egy fél óra alatt kinő". A borbély azt hitte, hogy a fiatal Piccard tréfát üz vele és nevetve igérte meg, hogy parancsalt pontosan be­tartja. Munkájával mér majdnem készen volt, amikor Piccard felkiáltott: „Tudtam, hogy ez lesz a vége! On most hibát követett el és a következ­ményeit holnap fogja látni"! Másnap Piccard báty. ja ment be a borbélyhoz, hosszú lobogó hajával. A kővé vált Figarónak komoly plénareeal mond­ta: „Ugy-e megmondtam tegnap? Kezdhetjük élői­ről a munl.lt..." És a borbély abban a szent meg­^•őződécben, hogv Itt valóban csoda történt, vág­ta le a másik Piccard gyerek baját... — Ágoston különben rajongója volt a zenének, rsodálitos: majdnem minden matematikus »ene­harát. Einstein professzor Is szerette a zenét és talán éppen a zene volt az. amely a fiatal diák és a hires professzor között meghitt barátságot teremtett Einstein ugyanis ebben az időben pro­fesszor volt Zürichben és legbizalmasabb kör­nyezetéhez t irto»ott Piccard Ágoston Négyen tar­toztunk a szoros baráti társasághoz: Elrsteln professzor. Wclsz Péter, aki jelenleg Igazgatója a strassburgi fizikai intetnek, Plreerd és én. Piccard ebben az Időben állandóan a ballonok­kal foglalkozott és a Gordoh-Bennet versenyen ál­landóan résztvett. A ballon repülést mint sportot iizte, abbin az időben a kozmikus sugarakat nem ismerte a tudominy és ki gondolt volna még sztratoszféra repülés re? Piccard és Einstein esti sörözésünkön azonban már husz esztendővel ez­előtt is sokat beszélgettünk nz Ismereten régiók titkairól. Cyttens doktor elmesélte még. bojjv a fiatal Pircard tagja volt a svájci /eroklubnak és gyak­ran utazott Franciaországba, Németországba és Belgiumba, hogy ballrvnutazásokon résztvegyen Leghőbb vágya volt. hogy maga is szert tegyen egy gázzal töltött léggömbre, azonban vagyoni •Iszonyai nem engedték meg, hogy ezt a tervét valóra váltsa. Mindig arról beszélt, hogy szeret­ne magasra, igen magasra szállni... *kkor netn Kossuth Lajos sngárnt 3 Tisza Lajos Kinrt sirifc. «.került ez a terve, most pedig: Piccard profesz­szor beirta nevét abba i könyvbe, ahol a tudo­mány höseh sorakoznak egymás uiellé... Paál Jób. HireR X H Kedd. Bóm kath". Piacid sz. Prot Brl­' gitta. A nap kél 6 óra 12 nerckor nyugszik 17 óra 21 perckor. Somogyi-könyvtár köznapokon délelőtt 10-től Mg, a Városi Múzeum mindennap, vasár- és ün­nepnap Is, délelőtt 10-tfll fél l-ig van nyitva. Fo­lyóiratcsere kedden, csütörtökön, szombaton dél­után fél 5-től fél 6-ig. Egyet«ml könyvtár (központi egyetem, I. eme­let) nyitva vasárnapok kivételével mindennap. Szegeden a gyógyszertirak közül szolgálatot tartanak: Leinzlnger Gyula, Horváth Mibály-u. 9. (Tel. 13-52.) Moldván Lajos. Újszeged, Vedres-u. 1 (Tel. 18-46.) Nyilassy Ágoston, Bómai-körut 22. (Tel. 25-49.) Salgó Péter, Mátyás király-tér (Tel. 12-96.) Frankó Andor, Dugonics-tér 1. (Tel. 17-93 ) Zakar S. írok., Valéria^tér 1. (Tel. 16-95.) — Egymilliópengős szökségmnnka tervezetet mutat be a polgármester a belügyminiszternek. A belügyminiszter meghívására dr Somogyi Szilveszter polgármester MihályfTy László mű­szaki tanácsossnl Budapestre utazik, hogy be­mutassa a miniszternek Szeged idei szüksóg­munkatervezetét A tervezet egymillió pengő értékű szükségmunkát foglal magában, közté a Nagybuvártó és a Lechner-tér feltöltését, több tanyai ut építését, a külvárosi csatornák rend­behozását és még számos kisebb Jelentőségű munkát. Közli a polgármester a belügyminisz­terrel. hogy a télen Szegeden előreláthatólag 3000 családfenntartó munkanélküli lesz körül­belül 10.000 családtaggal. — Két Jelöltje vaa a rókual plébánost állásnak. A megüresedett rókusi plébános! állásra — mint ismeretes — tizen pályáztak, akik közül dr. Glatt­felder Gyula püspök dr. Henny Ferencet, László Jánost és Krämer Tamást jelölte. Az első helyen jelölte dr. Henny Ferenc pályázatát most várat­lanul visszavonta. AsJdő A Szegedi Meteorologlai Obszervatórium je­lenti: Szegeden a hőmérő legmagasabb ál' 28.0 C. a legalacsonyabb 15.4 C. A baromeler adata nullfokra és tengerszintre redukálva reg­gel 752.8 mm, este 762.9 mm. A levegő páratar­talma reggel 90, délben 57 százalék. A szél irá­nya délkeleti, illetve déli, erőssége 2—4. A le­hullott csapadék 0.1 mm. Időjóslat a Délvidékre: Változékony, meleg idő, kisebb lecsapódásokkal. — A Széchenyi-téren állítják fel Pásztor Já­nos szobrait Évekkel ezelőtt történt, hogy Kle­belsberg Kuno Szegednek ajándékozta Pásztor János két művészi alkotását, az áldáslhozó és a romboló viz szoborallegóriáját. A két szobor azóta a város lomtárában hever, mert eddig még nem tudták eldönteni a helykérdést. A volt kultuszminiszter a Széchenyi-téri megol­dást javasolta mégpedig olyan formában, hogy a szobrokat egy-egy parktükörben állitsa fél a város a mélyfúrású ártézi kut meleg vizével táplált medencék szélén. A polgármester most megbízta a mérnöki hivatalt, hogy készitse el a Széchenyi-téri megoldás tervezetét és költ­ségvetését. — Október 6. ünnepe Somogyi-telepen A Somo­gyi-telepi Kálvinista Kör vpiárnnp este szeretet vendégség keretében emlékezett meg az aradi hő­sökről. Az ünnep jelentőségét dr. Illyés Endre lelkész méltatta. Sikeresen szerepellek: a Szegedi Református Énekkar Papp Ferenc vezetésével, Farkas Klárika, Szabó Kató, Bunford Julika, Brunner Jóiset, Katóra János, Tábitli István és Bárány Tál. A rendezés FöldvAiy Sándor érdeme. — Lovag Anr.entano Ede vívótantolyania meg­nyílt Jelentkezés 3—5-ig naponta. Dugonics-tér 12., Vapló lnz. . J53 i — Változások a csanádl egyházmegyék«. Dr. Glattfelder Gyula püspök a csanádi egyházmegyé­ben s kővetkező személyi változásokat rendelte el: Breisaeh Béla szegedi prépostot a zsinati vizsgáló­bizottság elnökévé, Reibel Mihály eleki segédleí­készt eleki plébánossá nevezte kl. A battonyat plébánia adminisztrálásával Nagy József lelkészt bizta meg. Dr. Papp Béla, volt felsővárosi plébá­nost, minorita atyát és Bauer Bertalan minorita atyát szerzetesi fogadalmak alól felmentette és mindkettőjüket a csanádl egvházmegyébe kebe­lezte be. — Hamis egypengőa. A hamis ötvenfilléresek, majd a szombati hamis ötpengős után hétfőn egy hamis egypengőst szolgáltattak be a rendőrségre. Egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy Sze­geden szervezett társaság foglalkozik a hamis pénz terjesztésével. A nyomozás a hamis pénz terjesztői kézreikeritésére megindult — A hnslparosok kívánságai. A szegedi busips­rosok szakosztálya beadványt intézett a városhoz és azt kérte, hogy a város szüntesse meg a Hus­és Vásárpénztár szerződését, nitvel az Intézmény nem látja el hitellel a husiparosokat. Kérte a szak­osztály azt Is, hogy a város vonja meg a szalámi­gyárak vágóhídi díjkedvezményé*, ellenben a vá­góhídi dijakat általánosaágban szállítsa le. A pol­gármester közli a szakosztállyal, hogy a Vásár­rénztár felszámolás alatt áll, közli továbbá azt is, hogy a szalámigyárrk vágóhídi kedvezményét a város érdekéből nem vonhatja meg, mert ezek a gyárak Szeged fontos ipari nevezetességei és je­lenleg az exportkorlátozások, miatt súlyos nehéz­ségekkel küzdenek. — 89 bélhurutos haláleset Csongrádmegyében. A Csongrád vármegyei tiszti főorvosi hivatal most telte közzé szeptember haváról szóló jelentését. A jelentésből kitűnik, hogy a vármegye területén szeptember második felében 89 bélhurutos halál­eset történt Az Egyetemi Luther Otthon felavatása Vasárnap délelőtt meghitt hangulatban folyt le a 26 szegény egyetemi hallgató részére alapí­tott Egyetemi Luther Otthon felavatása a Nemes­takács-uccaí fiuotthonban. Az otthont a diákok Sztrokay Tibor, a szövetség főtitkárának kezde­ményezésére, dr. Urbán János vezetése mellett, dr. Polner Ödön egyetemi tanár és Egyed Aladár lelkész segítségével maguk teremtették meg, ma­guk rendezték be és maguk vezetik. Az avatáson a rektor és az egyetemi tanács képviseletében dr. Polner ödön jelent meg, Je­len volt dr. Buday Árpád, az egyetemi Diákvédő Iroda igazgatója is. Egyed Aladár lelkész ava­tóbeszédében reámutatott azokra a nehézségekre, amelyekkel az ifjúságnak meg kellett küzdenie munkája közben: a szegénységre, amely annyi If­jú álmát teszi tönkre és annyi tehetséget fed be a nyomorúság Iszapjával, a segítőkészség hiányára és a megmentésre, amellyel az ifjúság sorsát ki­sérik. Reámutatott arra a kezdeményező bátor­ságra, amellyel a szövetség maga vette kezébe szegény tanulóinak a sorsát és megvetette alap­ját az otthonnak. Az avató szertartás után Mayer József jogball­•íató felolvasta az otthon létrejövetelének rövid történetét, majd dr. Polner ödön az egyetemi ta­nács nevében üdvözölte az uj otthon vezetőségét és lakóit. Dr. Urbán János szövetségi elnök kö­szönte meg az üdvözlő szavakat és zárta be az ünnepélyt A vendégek végül megtekintették a Szentháromság-uccai leánvotthont. Figyelje Poüdk Testvérek e fiel! reKldmdralt. r«

Next

/
Oldalképek
Tartalom