Délmagyarország, 1932. október (8. évfolyam, 224-249. szám)

1932-10-01 / 224. szám

E ceglédi uyiikos barack­tolvajok a Csillagbörtönben . (A Dél magyaron zág munkatársától.) A ceglédi baracktolvajokat, akiket a statáriális bíróság halálra itélt, de akiknek a büntetését a kormányzó" életfogytig tartó fegyházra vSl. toztatta át, pénteken Szegedre szálliíották. A két életfogytiglani fegyházra ítélt embert: 'Jí­rincz Jánost és Szedhcsek Józsefet a Csillag­bőrt önhe utalták be büntetésük letöltése vé­gett. A két emlert Kecskemétről szállították Szegedre szuronyos fegyőrök. Eoy nap a rendőrbiróságon (A Délmagyarország munkatársától.) A rend­rtrhirrtság ma a legforgalmasabb hivatal az egész városházán. At. élet ezernyi ügyes-bajos dolga tá­rni a rendörbiró elé. Négy tárgyalást figyeltünk meg pénteken. • öreg, nagyszakállú bácsi a vádlott. Rádlókíhá­gás miatt került dr. Pnpp Menyhért rendőrtaná­csos elé. A posta tett ellene feljelentés*, hogy már két éve rádiózik anélkül, hogv megfizetné a „le­vegrtdijat". — Kérem, én fizettem — mondja — és azzal már kotorássza Is elő a zsebéből a posta hlvata­ios dijnvugtáját. Tényleg fizetett állapítja meg a rendörbiró, csak érnen npm most, hanem még — 1923-hm. ítélet- 40 penrrő pénzbüntetés, vagy 8 napi el­zárás; a készüléket elkobozták. Más A Kelemen- és Kölcsev-urea sarkán ha­ladt keresztül biciklin egy kisfiú. A gyerek sza­bályszerűen a hflol.lalon haladt a gépével, amikor meglátta, hogy előtte készül átmenni egy ur. A flu csöngetett, fékezett, az ur azonban a figyel­meztetésre nem reagált, toviibb haladt. A gyerek már nem tudta kikerülni, mire az ur fellökte a blriklit a klsftn leesett a pépről és alaposan meg­ütötte magát. Ez azonban nem volt elég, hanem a Járókelő felkapta a gyereket a földről és két ha­talmas pofont mért az arrára. A rendörbiró a renitens gyalogjárót 10 pengő pénzbüntetésre, vagy 4 napra átváltoztatható el­zárásra ItéJte. A eselédtartó gazda feljelentette a háztartási alkalmazottját, hogy az minden indokolás nélkül otthseyta a helyét és eltávozott. El kellett itélni 10 pengő pénzbüntetésre, a törvény előírja, hogy a háztartási alkalmazott minden Indokolás nélkül nem hagyhatja ott szolgálati helyét • Más. Orvvadász«tért vonta felelősségre a rend­örbiró az egyik alsótanyai gazdát, aki annak el­lenére, hogy saját vadászterülete Is volt. engedély r.éll . Idegen területre ment vadászni. Dr. Papp \fenvhért tanácsos az orwadászt 40 pengő pénz^ büntetésre ítélte, elkobozta vadászfegyverét és fegyverviselési en^cdílyét meg, ont a. iffl Kalmár Márton «zahókellékOzleléhen , gomb-, vatta-, cérna- és szabókellékek gyárt áron Henereih-tők! Fladás uoqjban és kicsinyben. TAboí ucca S. MdóMvatallat «zenben* Ir'de ab*dmanU, leve«, «Olt. omf nnnnft tőreik, tészta v. snit ». feketekávé GU? (JCliyU ha 10 ebédre e'őPzel. Választékos zórák. Bö adaqolá« P.'sőrendn fa'fc^nfr. ' öS*nval rör. Cigányzene 117 33S RAFFAY étterem. Hü»B*. Árnyékos kerlhelylség Békebeli zóna kenyérrel 24 fillér. Mi-d..!«. fűszer, terményárul leqiobhan és legolcsóbban esek ns ÜTpri^ c 'v Hsat, föszei, terményQiletében IVCliCdA vásArolhat Tisza I.alo< kfttut 5t. (Ottovny vesflzlet volt he'ye) Sehol olcsóbban! és kellékek gazdag választékban PHILIPS és STANDARD készülékek nálam kaphatók 50 Szántó Sándor lépktreskedQ Siened, KI» zzz» 2. Megérkeztek .Standard I.ord" .Standard Super 33' -fr»-t"j" jOrion 7037 legújabb tipusu rádiókészülék beépített dinamikus hangsz^ófal kertvecfl fésiletawtésra ^terethelOk CSURY Hang**órólc. Gramofonok• teaieaek. K6rA>» ucca 131 «ra* «• ékaieréa, raató szaküzletében ÍO. HireR — 9.4 tized százalékkal szaporodott Szeged la­kossága tiz ér alatt Az Országos Statisztikai In­tézet most fejezte be az 1920—30 közötti népmoz­galmi adatok statisztikai feldolgozását A népes­ség természetes szaporodása 1920-30-ig 768.150 lélek. A vármegyékben — egy-két tőrvényhatósági város kivételével — a fejlődés egészséges. Hódme­zővásárhely 784 főnyi fogyást mutat viszont Pécs lakossága 14.200-al növekedett. Debrecen szapo­rodása meghaladja a 10 százalékot Szegedé esak 9.4 tized százalék, Kecskemété pontosan az orszá­gos átlagon, vagyis 8.7 tized százalékon van. Bu­dapest nem érte el az országos átlagot, noha a vidékről folylon tódulnak id ea tömegek. A nőtöbb­let, smely 1920-ban mutatkozott enyhülni fog, — mondja a slatisztika —- mert a természetes sza­porodás tiz év óta inkább a férfiaknak kedvez. 1000 férfire tiz ét előtt 1062 nő jutott, most csak 1045. — Evangélikus egyházi hírek. Istentiszteletek sorrendje: vasárnap délelőtt 9 órakor ifjúsági tan évnyitó istentisztelet. 10 órakor «istentisztelet, este 6 órakor könyörgés. Vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel az Osztrovszky-ucca 5. alatti bcl­missiós teremben tartja az Egyetemi Luther Szö­vetség évnyitó és tisztlkarujitó közgyűlését. Októ­ber B-án délelőtt 10 órakor az aradi vértanuk em­lékére Istentisztelet lesz, 6 órakor az Egyetemi Luther Szövetség tart gyászünnepélyt Vasárnap egész nap az Evangélikus Nőegylet népünnepé­lye a Széchenyi-téren. — Zsidó njév. Pénteken este beköszöntött a zsidók nagy ünnepe, az újév. Az ó- és uj zsinagó­ga teljesen megtelt hívőkkel. Szombaton délelőtt az uj zsinagógában dr. Lőw Immánuel, az ő zsina­gógában dr. Frenkel Jenő prédikál. — Felhívás a volt 46-osokhoz. KonflF tábornok felhívja r volt 46-osokat, hogy az október 2-iki frontharcos felvonuláson mennél nagyobb szám­ban jelenjenek meg Gyülekezés vasárnap 9 óra előtt az ipartestület székházánál. — Sok a reflektáns a nyeremény kötöttárokra. 30-án este zárult a Lampel és Hegyi cég jelmondat­pályázatának határideje. Nem kevesebb, mint S17 pályamunkát kapott a Lampel és Hegyi cég é* pe­di<* nemcsak Szegedről, hanem távol vidékről is. Ez teliAt azt bizonvitja, hogy Igen sokan szeretnék megnyerni a kiállított kötött ruhát, Jumpert és pulóvert A beküldött sok-sók jelmondatot egy pártatlan zsűri fogja felülbírálni és a várva-várt döntést október hó 12-én fogja Lampel 6s Hegyi cég a napilapok utján közölni. x Hoffmann Lászlóné magyar-német gyermek­foglalkoztatója a zsidó Iskola megkezdésének nap­ján nyílik meg. ~ x Jó kávé esak Vincinél! Minden reggel friss • ''c Amdi-ucca 5. Tel. 14-60. x PYTHTA az európai teklntélvfl neves grato­l.igusnfl csak 4-lg, szerdáig tartózkodik Szegeden CKass), honnan Budapesten át visszamegy Páriá­ba, amerikai turnéjának előkészületeire Szülők­nek néhány nap idejük van gyermekeik írását el­vinni Pythlához, hogy tanácsát kérjék gyermekeik jövőjére és neveléséra x Oszl újdonságok Grácia Cipőáruház, Kárász­ueca 3. " " " 10ö X Hanser tanárné Jő módszerrel tar.it mérsé­kelt áron német, francia, angol nyelvet. Corre­petál olaszul. Tábor-ucca 7b., uj adóhivatallal szemben. 96 . » — *A halál oka: ópiummérgezés." Fenti elm a'att közölt hírünkkel kapcsolatban dr. Boga De. zsö tápéi községi orvos • következők közlését kérte: Igen tisztelt Szerkesztőségi Miután „A ha­lál oka: ópiummérgezés" dmú híradásukban az én nevem szerepel és az arra tegnap közölt levél alkalmas arra, hogy hivatali kötelességemmel kapcsolatos ténykedésemet egyesek félreértsék, \ nem lesz érdektelen, hogy a való tényállásról tá- • jékozódik a nyilvánosság. Az eset a következőkép- ' pen történt: 26-án délután egy 1 éves leánygyer­mek halálát jelentette az anyja. Miután 7 éven plnl kötelező az orvosi gyógykezelés, érdeklődtem ná­la, hogy a gyermek előzőleg orvosi kezelésben ré­szesült-e és mit állapított meg aála az orvos. Erre az anya felmutatott egy vényt, melyen 5 gram óplumtinktura és carbo medicinális volt felírva és a gyógyszerész által taksálva. Amennyiben a gyermekek ópiumra rendkívül érzékenyek és ab­ból az orvos 3-szor napjában 7—9 cseppet rendelt holott a hivatalosan elismert legnagyobb ad<»g legfeljebb napi 8 csepp (ez is elosztva és 80 gram vizben hígítva), fennállóit a gyamija annak, hogv a rendelt adag esetleg balált Is okozhatott. Ké­sőbb, amikor halottkémléa céljából megvizsgál­tam a gyermeket, az anya nem azt a gyógyszert mutatta fel, amelyet a vényen rendeltek, hanem kanalas orvosságot, amelynek azonban óplumsza­ga volt. Pven körülmények kftzött nem tudhattam, hogv a beteg valójában mit kapott. A vény a je­lek szerint ki lett szolgáltatva, de nem volt azo­nos a felmutatott gyógyszerrel és hogy a kanalas gyógyszer mit tartalmazott, arra nézve semmi fel­jegyzést nem találtam. Emellett a vénv 25-én kel­tezett, a kanalas gyógyszer 24-én, a másik 22-én. Ilyen körülmények között mint hatósági orvos, kötelességszerűen megkérdeztem az ügyészséget, hogy llven esetben a temetési engedélyt kladho­tom-e? A/, egészség ezt nem mge<teiyezte és vizs­gálóbírói kihallgatás után elrendelték a boncolást, amelynek' megállapítása szerint a gyermek vér­hasban szenvedett. Amint mindebből kitűnik, senki sem állította, hogv óniiimmí-gezés történt Így én sem, ellenben megállapítottam, hogy a gyermek­nek halálos erősségű gyógyszert rendeltek > és mindaddig, amíg bizonyosan meg nem állapítta­tott, hogv valóiában mit ls adtak kl helyette a be­tegnek. nem volt jogom a temetési engedélyt kiad­nom. Ámbár nem tartom ildomosnak, hogy mind­ezt pertraktálnom kell, de amennyiben az eset nyilvánosságra jutott és abba Mttnélywwt ls be­levonták, kénytelen vagyok az esetet az Igazság­hoz híven és tárgyilagosan köztudomásra adni. Tisztelettel: dr. Boga Dezső. * „T>ópnr »otMás-v". ottomffn. matrac Hld-tieca Érv T T egyelem! leckekönyv. Meatnlálót k*rem, (utalom elleniben adja be a Délm^gvarorszáo kiadóhivatalába Aradi ucca 8. Pécsi HAMERLI-KESZTYUK letoMhMn PollAk Testvéreknél M I Legszebb PAPLANOKAT i k#*x<tf. rtfrfntret 34 (W Alatt U njf» itdolirozs» s leittlnaóbb lrb>; "OTH iANOSNE naplunlTwr. DeAk F. ucca S. mMlett Töltőtollak favitásál i (Cellar IrögépsrakQzlat, Káriii TV-» TlnlAk minden izlnben20 -«O tlll^r­Miért legjobb és legolcsóbb a keztyU, fűző, ha««" és sérvköíő Paulusznál? Mert nem gyári áril, minden darab sajátkészítésű elfffrendü munka I Üzlet és mtlhely : Kelemen ucca 7 (Klauzál téri villamos megállóval szembe). > Javítás, tisztítást

Next

/
Oldalképek
Tartalom