Délmagyarország, 1932. október (8. évfolyam, 224-249. szám)

1932-10-16 / 237. szám

X. 16 Lampel és Hegyi-cég jelmondat-pályázatának eredménye: Irodalmi, művészeti és közgazdasági illusztris szaktekintélyekből összeállított bíráló-bizottság a beérkezett 337 pályamunka közül a következő három jelmondatnak Ítélte a kitűzött dijakat: m I. Dil Kötött kosztüm nyertess: II. DU III. Dil N«i kötött jumpsr nyertese: Férfi kötött pulloi Lampel-Hegyí Kötött-szövött I Fogalom a hölgyek kBzBtt. | Kötött áru mesebeli, | Ha gyártöia „Lampel-Hegyi" [ Köt-szövöttben elöljár J • „Lampel és Hegyi" gyár. | Sierzö. Szerző r Ssenő: Kontraszty Jánosné, özv. dr. Bernáth Sándorqé, Schreiner Ferenc, Szeged, Báró .Tósiks uccs 1. ss. Szeged, Fodortelep 139, ss. Szeged, Hajós ucca 4. sí. Mindazoknak, kik jelmondat-pályázatunk sikerét fáradozásaikkal elősegítették, ezúton fejezzük ki hálás köszönetünket. Tgen sajnáljuk, hogy oly sok kitűnően sikerült és a biráló-bizottság által dicsérettel kitüntetett pályamunka mindagyikét — tekintve, hogy három dijat tűztünk ki — nem volt módunkban honorálni LAMPEL él HEGYI Szeged, Titza LaJos-körut, Püspökbazár.' Gyár: Tábor-ucca 5. IN MEMÓRIÁM . Irta TONELLI SÁNDOR Eltemettük. A fogadalmi templom kiptája ölébe fogadta őt. Az alakja azért itt jár előttünk, ahogy öt-hat esztendeje láttuk. Tégla­éa kőlermelékek között, gödrökön és egy lerom­bolt régi város omladékain át, a hideg tavaszi szélben. -A kezélen egy tervrajz, előtte el­ment munkatársának, Rerrich Bélának terve. Megáll valahol azon a tájon, ahol most az egyelemi épületek boltive köti össze a Temp­lom-teret a piaristák épülete előtti kis térrel. A fejét kissé lehajtva, átnéz a szemüvege Jölött, abban az irányban, ahol a csonka to­rony áll. A jobbját kinyújtja és magyaráz: — Allj ide mellém, Veszter. Ha ebben a vo­nalban lezárjuk a teret, olyan keretet adunk vele a templomnak, hogy nem lesz párja Ma­gyarországon... Ide jönnek az árkádok... Nézd, az árkádok alatt szobrokat lehetne el­helyezni. A Strobl-hagyatékból megszeretem néhány szobrot, azokat a városnak adom... Mit gondoltok, ha ezekkel a szobrokkal meg­vetnénk az alapját a magyar Pantbeonnak? .. Egy termékeny, kulturális megérzésekben gazdag, mindig alkotni vágyó agynak meg­nyilatkozásai voltak azok az elgondolások, amelyeket mi szegediek nála esztendőkön ke. resztül a legközvetlenebbül megismertünk. Ra­gyogó ötletek, amelyeknek egy része valóra vált, más része, — nem akarom és nem sze­retem mondani, — talán vele együtt már csak einlók marad a hozzá közelállók számára. Nem életrajz, nem méltatás, amit róla írok". Nem akrrom vázolni érdeklődésérek sokol­dalúságát, a színek gazdag változatosságát, Iveket felrakott tervcinek palettájára. Csak felidézem a/t a beszédét, amelyet a szegedi színházban tartott egy es'e a magyar kultura feladatairól és a vidéki centrumok szerepéről ennek a kulturprogramnak megvalósításában. Nem akarok vitába szállni azokkal, akik tá­madták alkotásaiért és a támadások pergő­tüzéhe nem felejtették el belevonni Szege­det, legszebb alkotásainak színterét. Csak ugy érzem, hogy akaratlan, tudatalatti elismerés hangja csendül ki ínég azoknak a szavából is, akik szerették mondogatni: — Nein lelt volna szabad, hogy a s erény, kis Magyarország miniszterének szülessen. Neki a Mediciek korában kellc't volna élni, hogv- szabadon elégíthesse ki óDitö s e.ive­délyét Epilő szenvedély ? Hát lehet erről beszélni? Hát szabad valakit gáncsolni azért, ha mer erőt, reményt, jövőbe vetett liilet verni a leg­szörnyűbb csapások után a lelkeklc ' £s sza­bad-e feles leges költekezésről készeim olt. ahol a költekezés nyomán mim' i fakadt és ke ivér termett, ahol mimtea lereU'.-.clt li.lér ép ek meg­formájában évtizedekre^ évszázadodra maradt? Azt hiszem ma, mikor — sajnos, — senki sem mondhatja már, hogy a legkisebb szemé­lyes célzatuk van ezeWc a soroknak, tanu­ságtételre hívhatom az egyetemi épitő bizottság valamennyi tagját, hogy Magyarországon még sehasem épüeltek olyan fillérekre néző ta­karékossággal és sohasem' hoztak létre vi­szonylag csekély eszközökkel olyan művészi és kulturális értékeket, mint a sokat emlegetett szegedi Szent Márk-tér táján. Ezt Klebelsberg elmúlása után is tartozunk, mí sáeged'ek, han­gos szóval hirdetni az egész ország közvéle­ménye előtt. Mi szegediek, nagyon sokkal tartozunk Kle­belsberg emlékének. Nekünk ő nemcsak mi­íTlszter volt, nemcsak országgyűlési képviselő, nemcsak alkotó, nemcsak a Nemzeti Emlék­csarnok megteremtője, nekünk ember is volt, akinek nyugtalan, csapongó, de mindig al­kotni vágyó zsenije itt pihent meg a mi körünkben, aki ezt a várost nagyon, de nagyon szerelte. Formailag mondtak talán nála szebbeket Szegedről. De meggyőződéstől job­ban áthatva senki sem tudott beszélni ennek a városnak, az alföldi magyarság déli kultur­centrumának jövő hivatásáról, mint ő. Az egyéniségéhen feltétlenül volt valami a reneszánsz embereinek átfogó művészi ihleté­ből. De munkájának rendszere, technikája mo­dern volt minden izében. A kedélyében pe­dig szökellve játszadoztak a gyermeki voná­sok. Senki se vegye ezí a mondást kicsinyítés­nek. Igazán nagy ember csak az tud lenni, aki minél többet meg tud őrizni a gyermek lel­kéből és a gyermeki lélek tiszta, érdeknélküli örömeiből. Klebelsl ergnek voltak ilyen örömei, ame­lyeket talán sokan nem értenek meg, de sokat elárulnak a nagy alkotónak igazi lelkéből. Egy-két ilyen kk-siny, de igazán emberi vo­nást én is őrzők az emlékeimben. Egy izben, mikor felkerestem hidegkúti ott­honában, amelynek könyvtárszobájára és dol­gozószobájára volt a legbüszkébb, éppen a telefonnál ült, mikor hozzá beléptem. Mig telefonált, — elég sokáig tartott a beszélgetés, — a könyvelt nézegettem. A telefonálás végez­tével megkérdezte: —Nos, mit szólsz a könyveimhez? A válaszom az volt, hogy a könyvekről ítélve, legutóbb a békeszerződések ügyével foglalkoz­hatott Klebelsberg megdöbbent: — Honnan tudod? Három könyvre mutattam rá: —• Ezeket a könyveket az Ina« fordítva tette be a helyükre. A könyvek mind a békeszerző­désre vonatkoznak. Ha régebien történt volna, egy ilyen rendes könyvtár gazdája észrevette volna, hogy a könyvek fejükkel lefelé fordítva állanak. Klebelsberg ezen a sherlork holmesi meg­állapításon ugy mulatott, mint e$y gyermek. Rögtön felvetette azonban a második kérdést: — Mit gondolsz, hány könyv van ebben a szobában? Kimondtam egy számot, ha jól emlékszem, hatezer körül. Utána következett a második nagy, gyermeki öröm: — Tudod, hogy az első ember vagy, aki majdnem pontosan eltalálta... Hogy számí­tottad ki? A számítás nem volt nehéz. A negálok szá­mát megszoroztam az egy polcon álló köny­vek számúval és mert sok volt a kis formájú kötet, hozzáütöttem még ezret. Könyvtári dol­gokban kissé gyakorlott szemnek nem ne'iéz az ilyesmi. Klebelsberg azonban, akiben hi­hetetlenül ki volt fejlődve a kulturemberrek minden kulturális dolog iránti érzéke, vég­telenül tudta értékelni az ilyen apróságokat. Eszembe jut az is, hogy egy pesti látoga­tásom alkalmával telefonon kéretett magához, mert fontos dolgot akar közölni velem. Mikor kimentem hozzá, a »Languedoc« cimü francia folyóiratnak egy számát tartotta elém: — Mi" gondo'sz, mi van ebben a :o,yóir:.tban? — ? ? — Sikerült megállapítanom, hogy a sre ;edi árpádko i ¡orony épit szeti stílusa honnőt szár­BUDAPESTI OAZKOHSZ —m——tar fogyasztóinkat értesítjük, hogy a koksz kiszolgáltatását megkezdtük WfDTFC Szénhcrcshedelml R&zvftigtórsasᣠ• 8 L' Boldogasszony sugárut 17. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom