Délmagyarország, 1932. szeptember (8. évfolyam, 199-223. szám)

1932-09-15 / 210. szám

Sport A vasárnapi amafőrprogram Vasárnap egy mérkőzés kivételével teljes íorduló lesz az amatőrbajnokságban. Csak a KEAC-UTC meccs marad el, mert a KEAC nem akar Solti IV. nélkül felá'.lani, aki ­mint ismeretes - vasárnap a magyar amatőr­válogatott csapatban játszik Ausztria ellen. A vasárnapi forduló bárom mérkőzését Sze­:jeden játszák le. A mérkőzések közül kétség­telenül a SzAK-KAC találkozó igér érdekes­séget, mert ha a SzÁK most sem szerez pontot, ugy komoly szerepet már aligha játszhat a bajnokságban. Első pontjait igyekszik megszerezni a Móra­városi TE is, amelynek a Lóverseny-téri pár lyán a MAK lesz az ellenfele. Kecskeméti ellenfelet kap az SzTK a KTE­ben. Ez a mérkőzés a Hunyadi:téren kerül eldöntésre. A SzAK-KAC meccs előtt a Szegedi Fod­rászok Összetartás Klubja mérkőzik a Kis­zombori AC-cal a II,. osztályú bajnokságért 8árosi és Korányi I. Özegeden A központi egyetem folyosóján a diákság előtt egy ismerős arc tünt fel. — Tudod-e, ki ez? — mutattak' a csendesen várakozó fiatalemberre a diákok. -? — Sárosi, a Ferencváros centerhrűfja, aki vasárnap a magyar válogatottban látszik Csehország ellen. Kutatni kezdték, mit keres Sárosi a szegedi egyetemen. Hamarosan kiderült, hogy a "ki­váló futballista alapvizsgázni jött Szegedre, mint a Ferenc József Tudományegyetem hall­gatója. Sárosi vizsgája azonban csak félsiker­rel járt — No nem baj — vigasztalták egymást a diákok —, csak vasárnap ne bukjon meg Pesten... • Kedden és szerdán S e e.le 1 á t a vdloga'ott csapat másik tagja is, a szegcdi Kronenberger Lajos, aki családját látogatta meg. — Tessék megírni — mondotta a Kronenber­ger-nemzetség legmagasabb fntballkarriert el­ért tagja —, hogy a legsportszerüblen élek Pesten. A legíelkiismenetesebben készülök a vasárnapi nagy meccsre, azért már ma visz­sza Ls megyek Pestre. A Szegedi Munkás Testedző Egyesület érte­síti a tornaszakosztály tagjait, hogy a torna­tréningeket 15-én, csütörtökön este 7 órakor kezdi meg a kereskedelmi iskola tornatermé­ben. Tagfelvétel u^/anott minden szakosz­tályba hétfőn, kedden, csütörtökön és pén­teken este 7—O-ig. A Móra város gyű zn. Az SzMTE futballcsapa­tának egyik lelkes tagia. ftrdüg István hos«zu szenvedés után cthunvt. Utolsó útjára az MTE t'-stöl^tileí; kísérte el a tehetséges futballistát. BMMiaimMnnaaaHHü FrlMfc szrrke«zl.r>; PÁSZTOR JÓZSEF. Nyomaton a fctartóhitojdonos Délmagyarország Hlriü|>. 6s NyomrtjráUnLat Rt. könyvnyomdájában. Felelős iizímvozclő: Klein Sándor. innnnnnnnitnnnRnnnflnnnfm—^ ••aaa————— 140—150 pengő havi keresethez juttatok tisztviselőknél és hivatalokban jót bevezetett nagy ismeretséperel rendelkező jómofrjelenéstí úriembert. Jelentkezések d. e. 10 -12 és d. u. 2-5 óra között a Budapest szállóban 44. szoba (Aradi-u. 6). »1 Zálogházból kiváltott ó.s alkalmi vételekből snármazó, férfi és nöi ruha­nemiiok, szövetek, vásznak, varrógépek, kerékpárok, so szőnyegek stb." legolcsóbb beszerzési forrása Oroszlán ucca 5. szám. A magyar és külföldi Irodalom LEGÚJABB REMEKEI Délmagyarország kölcsiinkSnyvtárátaa. fuuuuuuüou JUU lUMTMMI - ir- """ Apróhirdetések A ktvetkesfi napra eaak Oetul|n 5 «raif fogad H apróhirdetést • kladóhlvatsL DUTOHOZOTT . »SZOBÁK Egyetemi hallratónőnek. hallgatónak bútorozott szo­ba kjadó, esetleg ellátással Valéria tér 11, I. fc Bútorozott azoba kiadó. Esetleg két tanulónak el­látással olcsóért. Szenthá­romság ucca 65. Két egymásba nyíló szí­pen bútorozott szoba lépc-öházból kü1 önbe já­rattal és külön előszó, bával azonnal kiadó. Arany János ucca 5., földszint 1, Stefániával szemben. Kfllönbejáratu bútorozott szoba kiadó. Szolid flu vagy leányka kvártélyt kaphat Mklrzátb Kálmán ucca 18. szám. Újszegeden bu'o-o'ott szo­ba hölgy részére kiadó. Bethlen u. 8. Bútorozott azoba kiadó, eL látá'.sal ls: Attl'a u. 1«, I. em. 2, Bútorozott szoba 1—2 sze­míl^nek. ece!leg ellátással ls, azonnal kiadó. Szent­györgy ucca 15. rrr-let. Lakás -Üzlet 2 uccal szoba, előszobr, minden mel'ékheiyi?ég­gel, viz, villany bent. November l-re kiadó. Szfics ucoa 10. Kettő és háromszobás la­kás november l-re kiadó. Sajka u. 12. Kétszobás udvar] Inkás kt. adó. Dánl ucca 4. Kiadó egyszobás magas­föld .zjntes és emeletes la. kás Sziliért sugámt 18. Kétsaobás modern lakás november l-re jutányos áron kiadó. Vidra u. 8. 4 szobás teljesen modern lakás a belvárosban november l-re kiadó. — Bővebbet BarlOS köny vkeresk-ben g Újszegeden szoba, konyha, mellékhelységekkel kiadó. Jobbbíasor 56. Négyszobás lakás novem­ber elsőre kiadó Fodor ucca 8. szám. Foglalkozás Mnidenes lcánv felvételik Attila n. 4. Frlod, Kerék-á t)z;ii Imi i Ufutót felvesz Becsky pék Fecske ucca 3. szám. Megbízható, szorgalmas asszony bejárónőnek ajánl­kozik. Cim Csanádi ucca 8. Ujszegfd. El«Srendtt 31 kárpitos munkák késsttése «• javítása ssakssarilMi éa olcsón Stedretl fotelágy kínyel­mM, praktikus, etca«, Bsent Mlbily noea 1., Fodor neoa sarok Üzletvezető társ párszáz pengővel, esetleg Ingatlan fedezettel felvétetik. »Meg­élhetése jeligére. Délelőtti órákra takarító­nőt keresek «erény díja­zásért k|s családhoz. Ebéd­kosztot adok. Ajánlatokat bérigény megjelöléssel »16 hely jeligére a kiadóba kérek. Hosszú bizonyítványokkal jól főző mindenes azon­nal felvételik: Blau László, Kölcsey c. 11., O. 4. Rendszerető mindenes be­járónő ajánlkozik, esetleg Időt házaspárhoz tgséMa is elmegy. Leveleket — »Rendszerető« Jeligére ké. rck. 17 íve« leányomat minde­nesnek ¿dnám csak ellátl­sért »Tanulni szeretnék« jeligére. < ADtfS-VETEL Príma 41 csizma, két ssekrény, rádió, mázsa olcsón eladó. Nemesta­kács ucoa 12, amelet. Használt IskolakOnyvek f * I á r o n kaphatók, használ' IskolakOcvfske' vesz, elaJ. esetéi. Rna­g&rla Anflquftrtnm Sze­ned. Bat'hyányi aces 2. Telefon 22 -51 u/a Eladó: 2 ágy ruganymad­rarokkal, 2 éjjeli szekrény, tükrös mosdó márvánnyal, könyvszekrény, k|i yitható asztal, a-ék, sezlon taka­róval. álló tükör, vasmos­dó, cslilárok. Minden ga­rantáltan legtisztább. Jó­kai ucca 10, I. baL Vőfélybolfban Klauzál tér 9. alatt olcsón vásárolhat: aifono­kat, vásznakat, harisnyá­kat, zsebkondőt, asztalne­müefeet női- és férfi fehór­nemiieket 49 PrObAlJa megl ° Ujfa«szénüzlet Margit acca I. szám alatt. Hrjxal éa külföldi axe­nek, elittrendtt kéfévea Hasábot, tuskós éa ap. rlioil tuxlfa H lflirniíMtAnvo­e»bb Árban, ponioaan kimérve. Gyullósfa éa íaaxén. IMHZ BtlA. 228 üiletvo:«tó: Szende Ixaó. »^"-IflzBlflaiiTaflBf Bécsi gyártmánya rövid aóngora olcsón eladó. Új­szeged, Temesvári körút ük Olceöbb lettek knyér 3n OlUtehér 2S fin. a (61 barna 24 mi. a barna Kapható Kossuth Lajo? augárut 11 az. és Boldog­asszony augárut 47 ai. n FIGYELEM ! Állandóan veszek férfi éa női ruhaneműt, sálogcédu­lát, üveget, rezet. Mt rtrlWBllff •». Béod kflrpt 9t­Alkalmi bérfidK véíeleK Méxertro­űánál I ni Kétemeletes bérház 19 la­kdttal 38.000 P. — Kit emelete* adómente* bír ház, 17 lakásos. Jó bérlókkel, I százalék tiszta bér hozam­mal 48.000 P. t Kétemele­tes modern btrhái, 11 mo_ dern lakással 65.000 P. blézer Iroda által Horthy M. a. X (Kultúr­palotánál.) Újszegeden a hldffl lében ház és telek eladó Ugyanott lakás kiadó. Ér­deklődül lehet Vedres a. 7. I Oktatás | Középiskolai tanárjelólt nő egy-kté tanítványt vállal. Megkereséseket sNéartaj. ku< Jeligére. Tanárnő, mtgyar-némat szakos, Órákat ad lakás eljátásért Baross G. uc­ca 3—1 Böicsásietkanhallgatónó ta­nítványt vállal lakásért — Megkeresőket a kiaíóhl. vatal továbbit »Bölcsész. Jelige. Urlieányokat saabnL varr. ni tanltok saját, hozott anyagból. Kossuth a. IS Belvárosben uccal saépen bútorozott szobában k^t felaőbbiskolal kallgatónfi teljes ellátást kaphat tr­deklődnl tehát Gróf Ap­ponyi ucca 15. szám. Ksél­munka üzletben. KÜLÖNFÉLÉK Boyal Írógép olcsóért bér­beadó. Hirsch, Polgár ue. ca 22. szám. Tössále Zürichi deviz&zárlat Pária 20.29.75, Londoa 10.04.5, Newyork 518, Brösízcl 71.80, Milánó 2858. Madrid 41.70, Amszterdam 208.10, Berlin 12325, Szófia 337, Prága 1532, Varsó 5805. Bukarest 3.07. • Magyar Nemaett Bank hivatalos ártolyamje­lcntése. Angol font 19.80—20.20, Belga frank 79.16 —79.74, esdi korona 16.&4—17.04, dán korona 102.70 —103.90, dinár 983-9.99, dollár 570.50—573.50, fran­cia frank 22.30-22.50, hollandi forint 229.10-230.50 lengyel zloty 6395—64.45, leu 3.46-8.5«, leva 4.06 —4.19, líra 29.90—30.20, német márka 135.70— 136 60, norvég korona 99.80~100.s0. osztrák »chil­ling —.—, svájci frank 110.70—111.70, svéd korona 10160-102.60. r " Budapesti terménytőzsde zárlat Buza tlszrj 77 13.20-13 10, 77-es 13.40-13.63, 78-as 13.3S-13.80, 79-es 13.75-13.93. 80-as 13.30-14.10, felsőtiszai 76 kg-os 12 80—12.95, 77-es 13-13.10, 78-as 13.15— 13.25, 79-es 13.30—13.40, 80-as 13.40—13.80, jász­sági 76 kg-04 12.60—12.85, 77-es 12.80,— 13, ?8-as 12 95-13.15, 79-es 13.10-13.25, 80-as 13.20 —13.40, fejérmegyei és ilunántuli 76 kg-os 12.40— 1260, 77-es 1260-12.75, 78-as 12.75-12.90, 79-es 12P0—13, 80-as 13-1315. pestvidéki és bácskai 56 kg-os 12.40-1265, 7;-es 12.60-t280. 78-as 12 75— 12.90, 79-es 12.90-1305, 80-as 13-13.20, rozs pest­vidéki 7.25—7 40, egyéb rr.zs 7 40—7.60, ápra takar­mányárpa f. 9.—9.40. tak, II 8.90-9.10, felv. sör­árpa 11 —1250, zab I. 10/.I0—10.10, II: 10-10.15, kor­pa 7.25-7.50, A csikágói terménvtözsde zárlat: Az irány­zat lanyha. Buza szeptemberre 48.75 (50.875), decemberre 52.25 (51.30), májusra 57.50 (59.75), tengeri szeptemberre 27.25 (27.75), decemberre 29.50 (30.50), májusra 31.375 (35.375), rozs szep­temberre 31.—, (31.125), decemberre 33.375 (3375), májusra 38.375 (38.625).

Next

/
Oldalképek
Tartalom