Délmagyarország, 1932. szeptember (8. évfolyam, 199-223. szám)

1932-09-13 / 208. szám

•X. 13 Iskolacipők Női cipők Férfi cipők „H A - H A" e 1 p ő áruház. Görög Sándort választotta meg a rendkívüli közgyűlés színigazgatónak Izgalmas szavazás ufón a közgyűlés nem mondta ki határozatára az azonnali végrehajthatóságot Műszaki bizottság elé kerül a sugárutak kövezésére tartott versenytárgyalás eredménye. — Dr. Atqner Károlyt örökös taggá választotta a közgyűlés. — Kedden megkezdődik a gázgyári vita (A Dél magyar ország munkatársától.) A iétfőre összehívott rendkívüli törvényhatósági közgyűlés iránt igen élénk érdeklődés nyilat­kozott meg. A közgyűlési terem padsorai egé­szen benépesedtek, a karzatok is megleltek roskadásig. Különösen sok színész várta lep­lezetlen izgalommal a színházi csata eredmé­nyét Negyedötkor jelent meg a teremben dr. .So­mogyi Szilveszter polgármester, akit hangos éljenzéssel fogadtak a városatyák. A polgár­mester az ülés megnyitása után le.'e entette, hogy az igazoló választmány javaslata alapján fíaskó Sándor főesperes-plébánost és Kölló Zoltán gazdasági felügyelőt a közgyűlés tag­jául behivta. Dr. Pávó Ferenc tb. tanácsnok olvasta fel ezután dr. Atgner Károly fötspán felmentésiről szőlő belügyminiszteri leiratot és ismerletle a kisgyülósnek a távozó főispán érdemeinek jegyzőkönyvi megörökítésére vonatkozó javas­latát A közgyűlés a javaslatot egyhangúiig elfo­gadta, majd kísgyülési előterjesztésre, vala­mint begavári Back Bernát és társainak indít­ványára egyhangúlag fírőkös közgyűlési taggá választották a volt főispánt. A polgármester, hogy ennek a határozatnak solemnitást adjon, öt percre felfüggesztette az ülést. Szünet után a Petőfi Sándor-suqárut, a Felsn­tiszapart és a Csongrádi sugárut burkolására tartott versenytárgyalás eredményével foglal­kozott a közgyűlés. A kisgyűlés azt javasolta, Belvárosi Moszi Ma és holnap Egy nap a Paradicsomban vig szalmaözvegy histőri* 8 felvonásban. Főszereplők JuliusFalbenstein, Oltó Walburo, Ciaire Rommer Trude Berliner. Ezt merolőzi: 4 legújabb Fox híradó ÍS varázsszőnyeg Előadások 5, 7, 9 őraknr SZÉCHENYI MOZI Kedden és szerdán, szeptember hő hogy ct munkát a szobi kőbányának adja ki a város. Wagner Ferenc tiltakozott az ellen, hogy a Csongrádi-sugárutat hasított bazaltkővel bur­koltassa a város. A sugárut hasított bazalttal volt ezelőtt is burkolva, fe'es'e^es újra bur koltatni, inkább rakassa át a város a régi burkolatot. Berzenczey Domokos műszaki főtanácsos el­mondja, hogy a Csongrádi-sugárut burkolatát nemrégen rakták át, de tönkrement. Ezért most a régi anyag felhasználásával idomított bazaltkővel burkolják. A munka 36.000 pen­gőbe kerül, uj kőanvag csak pótlásokra kell, körülbelül 21.000 pengő értékben. A Petőfi Sá'idor-sugárutat nagyméretű kiskockával bur. kolják ki. Szűcs Imre szerint a Csongrádi-sugárut je­lenlegi kőanyaga elhasznált, nem alkalmas az ilyen nagvforgalmu utak burkolására. Fi­gyelmezteti a hatóságot, hogy á csatornaháló­zatot a burkodat elkészilése előtt készíttesse el. nehogy aztán fel kelljen bontani az uj bur­kolatot. Pásztor József szólalt fel ezután. Berzenczey főtanácsos nem adott kielégítő felvilágosítást a közgyűlésnek A négy benyújtott pályázat közül kettő áll egymással szemben. A szobi bánya ajánlata hatvanezer pengővel drá­gább, mint az utána következő Hirsch-fcle ajánlat, de Hirsch keramitra, a szobi '.lánya pedig bazaltra tett ajánlatot Tudni kellere tehát, hogy mí az értékdifferencia a keramit és a bazalt között. A Hirsch-féle ajánlatban a szegélykövek is szerepelnek, a szobi bánya ajánlatában nem. Azonkívül Hirschék bitu­menes beöntés sel készitenék a keramitot, a szobi bánva bitumen nélkül rakná le a ba­zaltot. Azt javasolja. hogy a köz­gyűlés adja vissza az ügyet alaposabb elő­készítés végeit már csak azért is, mert Buda­pesten most adtak ki utburkolási munkát 11.50 pengős egységáron, ezzel szemben Sze­gednek az ajánlat elfogadása esetén 21.40et kellene fizetnie. Nagyobb takarékosságot és alaposságot sürget. Dr. Ve/rss Gábor azt kérdezte, hogy volt-e a javaslat a műszaki bízottság elölt. Közbeszólás: Nem volt. A szinügyi bizottság előtt voltl (Derültség.) Veress Gábor hibáztatja, hogy a város ha­tósága nem terjesztette az ügye!, a műszaki bízottság elé, ahol a műszaki kérdéseivel tisz­tázhatták volna. — Ugv van, hozzájárulok, — mondja Pász­tor József Balogh Péter lehetetlennek tartja, hogy a város a hitelmüveletekkel budapesti vállalato­kat tömjön. Kívánatosnak tartja, hogy a város csak a burkolási anyagot szerezze be hitelbe, a munkát pedig készpénzben végeztesse el. így a szegedi iparosok is munkához juthatná­nak. Masa Miklós felhívja a város figyelmét arra, hogy a kisvasút végállomását előbb-utóbb a Mars-térre helyezik át, ebben az esetben a vágányokat is a Petőfi Sándor-sugárutra kell áthelyezni. A burkolat elkészítésénél errfe is gondolni kell. Dr. Kovács József tudomása sz?rint a szobi kőbányának nincs bazaltkőve," hanem csak rahitja van, ami azonban nem fagyálló, hamar tönkre megy. Sokkal ajánlatosabb a beton­alapra rakott betumen nel kiöntött keramit­burkolat. A Felsőtiszapart burkolatának elké­készitésével kapcsolatban helyre ke'iene állí­tani n kereskedelmi iskola épüle'e előtt fel­szedett aszfaltburkolatot is. Ábrahám Imre sürgősnek tartja a munkát. Varga Mihály felhívja a város figyelmét hogv a Petőfi Sándor-sugáruton halad majd át a tranzverzális autőut. Dr. Schultz Károly: Tekintettel arra, hogy ez a köznyCés e'ő*Tl:'t^ató'ag jó néhány napig együtt marad, azt javasolja, ho:y most ne hozzon az ügyben határozatot, hanem hivja össze sürgősen a műszaki bizottságot és annak javaslatát terjesszék a közgyűlés elé. Dr. Eisner Manó: Valahányszor fontos és sürgős ügy kerül a közgyűlés elé, az mind az utolsó pillanatban történik. így senkinek sincs alkalma arra, hogy nyugodtan meg­fontolja a problémákat. Pásztor érvei aggodal­mat keltettek benne Nyugodt lelkiismerettel nem tudná gyakarolni szavazati jogát. Csat­lakozik Schultz indítványához. A polgármester ezután beje'entette, hogy le­veszi a kérdést a napirendről, de ugyanakkor azt póttárgyként bejelenti és a tárgysorozat végén tárgirattatja azt le. Addig kikéri a mű­szaki bizottság véleményét. (Éljenzés.) — Következik a tárgysorozat negyedik pont; a — jelenti a polgármester —, a színház igazgatójának megválasztása. Nagy zaj támadt a teremben. A javaslatot és az előzményeket dr. vitéz Szabó Géza kulturtanácsnok ismertette. Java­solta, hogy a közgyűlés pályázat mcl 6:ósévet, a jelentkezők közül válassza meg a színigazga­tót. Mivel Görög Sándor koncessziói nyert, ezzel kvalifikálta magát a választásra. Rajta kívül csak Sziklai Jenő tartotta fenn ajánlatát. A kisgyűlés az igazgató szemelvére rern tett javaslatot. Ellenljcn a szinügyi bizot'ság... — Nem számit! — kiáltja valaki. (Nagy jaj.) Szabó tanácsnok ismertet.e ezután a szín­ügyi bizottság javaslatát, amely — mint isme­retes — Sziklai Jenő megválasztását ajánlja a közgyűlésnek. A bizottsági javaslat ismertetése után dr. Tonelli Sár dor jelentkezik szólásra. A polgár­mester azonban kijelenti, hogy vitát nem engedélyez, elrendeli a választást névszerinti titkos ala­pon. A városatyák csak hivatalos szavazó­lappal szavazhatnak. A szavazás tartamára az ülést fel uggeszte! !e. A teremben nagy a tumultus Kortesek ágálnak a padok között. A zajon ke. resztül is hallatszik Wimmer Fülöp hangja:

Next

/
Oldalképek
Tartalom