Délmagyarország, 1932. szeptember (8. évfolyam, 199-223. szám)
1932-09-29 / 222. szám
egoie*o !c*óL1> ru Mértéle Bfw< •WflOl url LáL öltönyök ^ felöltők ^ téli kabátok FÖLDES IZSÓ klauzAl tér 3 A szegedi „báró Jósika Miklós" cserkészcsapat négyéves regénye (A Défmognarorsgág munkatársától.) Egy hittel eza'őtt igazolta le a Cserkészszövetség • szegedi •hárö Jósika Miklóst zsidó cserkészcsapatot. A csapat avatási ünnepélye október 30-án lesz ünnepélyes keretek között. A »báró Jósika Mi klót* cserkészcsapat, amig Idáid eljutott, hosszú és küzdelmes utat lett meg. A cserkészcsapat tulajdonkénen már négy esztendő óta működik, de nem hivatalosan. mert a szövetség elismerése — késett. A vezetőség azóta igyekezett, hogy a csapatot hivatalosan fi elismertesse. Ennek azonban több akadálya- volt. A szegedi eserkészkerfllet vezetősége többszór foglalkozott a csapat kérelmével és — egyhangútól elutasította azt, illetve nan javasolta a központnak ® csapat felvételét Az elutasításnak semmiféle komoly alapja nem volt Hogy mennyire nem volt komoly alapja, azt igazolta s szövetség kötponti intézőbizottsága, ahová a kérelmit a szegedi kerület felterjesztette. A központi intézőbizottság a »báró Jóslka Miktős« cserkészcsapatát legutóbb felvette tagjai »órába. ideivé működését engedélyezte. A központi intézőbizottság döntése nagy Izgalmat okozott a szegedi kerületnél. A vezetők e^yikmásika arra az álláspontra helyezkedett, hogy az égést vezetőségnek súrgóien te kell mondania, hogy ezzel nyilvánítsa ki bizalmatlanságát a« intézőbizottság iránt a zsidó cterkészek felvitele miatt. Nagy v'ák indultak meg a lemondás kőről, azonban a m r>é'céltebbek nem voltak hajlandók belemenni a dol.igba. A kerület Engel nevü főtitkára és egyik tisztje azonban (emondolt, mert a vezetőséget nem fa'dlta e'iglU gerinocsnsk ebben a kérdésben. Ez a legújabb fejezete a »bárd Jósika Miklóst cserkészcsapat — regényének. Közokirafthamlfltáil per a meghamisított iniégutalvány miatt Nyolc kiló Inségbnrgonya helyett — nyolcvan kiló (A Délmagyarország munkatársától.) A szegedi törvényszék Vild-tanácsa előtt szerdán egy ijedtszeiü legény: Dadi Imre 20 éves szentesi Mres állott. A vád közokir^thamisltás büntette volt ellene és ezt az inségutalvánvokkal kapcsolatban követte ei. A szentesi Dadl-család körül az elmúlt télen nehéz gondok tornyosultak. K*vós volt és legtöbbször nem is volt ennivaló. A város az inségakció keretében némi segélyben részesítette a családfőt, az öreg Dadi Imrét*Egy alkalommal fi kilogram burgonyára kapott inségutalványt és megbizta 20 esztendős fiát, hogy váltsa be a cédulát, hozza haza a hurgonvát. Dadi Imre. ahogy mendegélt a városháza felé, arra gondolt, hogy kevés a nvolc kiló krumpli. Hirtelen ceruzát fogott és a '8-as ulán odflirt cgv nullát, mintha a Dadi-családnak 80 kilogram burgonya járna. A hamisítás azonban kiderült Dadi Imre a bíróság elé került. A legény beismerte a hamisítást. Azzal védekezett, hógv kemény tél volt, kellett az ennivaló és a 80 kiló krumplit sokkal többnek találta, mint a 8 kilót A bíróság a törvényben előirt legminimálisabb büntetést, hathónapi börtönt szabta ki. Az ítélet kihirdetése után Vild elnök odafordult a vádlotthoz. — Nézze fiam —, mondotta, maga bünt követett el, tehát magát meg kellett büntetni. A bíróság is sajnálja magát, de ítéletet kl kell szabni, mert igy rendeli ezt a törvény. Ellenben irjon egy kegyelmi kérvényt a kormányzóhoz, hogy engedje el a büntetését, mi pedig azt a kérvényt párlolólag fogjuk felterjeszteni. Dadi Imre megköszönte az elnöki szavakat és lassan kiment a teremből. Peres bonyodalmak az összetörött kirakatablak körül Rthdqrisérf elitélték a kereskedőt, oki (A Délmagyarország munkatársától.) Különös ügyben tartott szerdán tárgyalást a szegedi rendőrbiróság. Egy pénzügyi főtisztviselő tétté meg a feljelentést az egyik Roldogasszony-sugáruti üzlet tulajdonosa ellen, mert a kereskedő nyitva hagyott kimks(ahlakának sétálás közben nekiment. a kirakatablakot összezúzta, a lehullod üvegszilánkok pedig könnyebben megsebesítették. A pénzügyi tisztviselő feljelentésében azt adta elő, hogy gyanutlanul sétált a sugárúton, nem is gon- I dölva arra, hogy a gyalogjárón valamilyen akadályba ütközhet. Amikor a* iizlet kirakata elé. ért, beleütközött az üvegbe, mert a kirakatot éppen rendezték és az ablak éles szögben nyitva állott Olyan nagy erővel ütközött í.ssze a Virakattal, hogy a hatalmas ablaktábla csórómpölva tört óssze, as üvegszilánkok DC^S könnyebb sébeket ejtettek rajta. A tárgyaláson a kereskedő pz;'al védekezett, hogy csak olyannal fóidnlhsit elő ilyen baleset, skl az uwán mindenfelé néz, e*ak éppen abba az irányba nem, ahol halad. Dr. Papp Menyhírt rend^rtanácsos, rendfirblró most kártérilésért perli a tisziuiselőt a kereskedőt azért, mert a kim' ->t ablakát taabálytalAnut tartotta nyitva, 5 pengő pénzbüntetésre Ítélte. A kereskedő most polgárt perre tereit a különös l>»lose< flgyét, mert szerinte nem ő a hibás abban, hogy a tisztviselő nekiment a kirakatának. Különben pedig a szenvedő fél Ő volt, a tisztviselő azzal, hogy betörte a kirakatát, súlyos anyagi kárt okozott. tehát kártérité««fl tartozik. Asz idö A Stegedi Meteorológiai Ohsrervafóriam lelenti: Srégeden n hőmérő állás« 80.Í fok Celsius, a leaala^onvabh 17.1 fok Celsius. A barométer adata nullfokra é> tengerszintre redukálva reggel 762.8 mm., este 765.0 mm. A levgő páratartalma reggel 7« százalék, délben 44 százalék. A szél Iránya északnyugati, erőssége 1. Időjóstól a Délvidékre: Még meleg ídö, ziv a tarhajlammal. IX. fco A halál oka: éplummériezés (A Délnngvarország munkatársától.) A tá* péi községi orvos. dr. Boga Dezső, szerdán déU előtt gyanús halálesetről tett jelentést • UN gedi ügyészségnek. A jelentés szerint kedden délután meghalt a községben Molnár Ilonka egy esztendős kisleánv. Ax Orvosi vizsgálat során megállapították, hogy a halált ópiummér* gezés okozta. A kisleány beteg volt é* valószínűleg orvosi rendeletre kapott ópiumot.' A méreg használata körül valami gondatlanság történhetett és igy következett be a kislány tragikus halála. Az ügyészség intézkedésére azonnal vizsgálóbíró szállott ki Tápéra, hogy megvizsgálja a gvanu« halóleset körülményeit A vizsgálat feladata annak kiderítése, hogy kit terhel a felelősség a kisleány halála miatt. Bdófelszólamlásl tárgyalások A szegedi I. Máma a4óf«Uzólaailá«i fcizottság ftseptember 29-án a pénzügyigazgatásig épületében (II. emelet 58 ) a következő tételeket tárgyalj«! Eisens'.adter és Társa texülárukereskrflő Kárász-u. 3. Schatz Izsó textilárukereskedő Kölcsey a. 11. Kertész Ernő textilárukereskedő Dugonicstér 11. Grüntiut Vilmos ügynök Maros-u. 38. Fostos Nándor ügynök PusZtaseeri-a. 18. Pless Henrik ügynök Osztrovszky-n. 15, Vass Iiare ügynök Tárogató-n. 12. őrv. Böhm Séndorné ügynök Tisza Lajos-körűt 48. Kovács Ferenc ügynök Tisza Lajos-kőrat 37. Hay Miksa üvegkereskedfl Széchenyi-tér 11. VhlUlnger Kálmán üvegkereskedő Feketesas-ucca. Varga Dezső vaskereskedő Deák Ferene-u. 34 özv. Foeyó Sománé rádiókereskedő K^lcsey-n. 4. Bosner Jőzsef vlllanys»»relő Haza Lajos-körűt 37. Koho Jakab zsákkereekedő Boeakay-a. 8 b. Beregi Lajoe füsaerkereskedő Deák Feranc-u. 20. Welmann Artal bizományos Teleken. 15. Gombos Gézáné ügynők Tisza' LaJos-körut 56. Lévai tlmrik nhnkereskedő Tisza LaJos-körut 30. Patzauer Dezsöné szeszker-skedő Kölcsey-«. 9. , . V"," r-t * :-T . • Felesége nevét Irta a váltára IS hónapi bOrtOmre ítélték '«. • > -' (A Délmagyarország munkatársától.) Sajnóczky Kálmán kövegyi földműves a mull év őszén egy 1600 pengős'váltóra ráírta a felesége nevét. A váltót a Belvárosi Bank makói fiók iánál leszámítoltán* és a pénzt felvette. A váltó később dr. Diósszilágyl József ügyvédhez került, aki a v41tó ősszegét beakart« tábláztaim Rajnóczkv Kálmánná birtokára. !5kkor derült ki, hogy Sajnórzkvnénak nincs köze a váltóhoz, mert férie az ő tudta és beleegyezése nélkül irta alá a váltót. Sajnóczky Kálmán ellen magán» okirathamisitás büntette miatt indult meg a hflnvádi eljárás. A gazdálkodót szerdán vonta felelősségre a szegedi törvényszék Vild-tanácsa. Sajnóczky beismerte a hamisítást. A bíróság egy évi és egy hónapi börtönre Ítélte. Az itélet jogerős. J u ALDAS ásványvíz DAűlam-enanáeló tartalmú, ttuomorsavüijtenges, goomor- ¿« mihurui, epe- leazöutok Irarotio ellen k?váló nfóq»hfl'<«I» JM Klc«'hen és napybn • «xállllta a « i. •» q •» d | lerakni: POB6 IMRE, Orosilán u. 5. Nagy Jövedelemre íe£>etneK sxeri birhai itkó szortialmos, Ügyes urak, M*k fOK^lánáM »lk»lm«« helyUéffBoL AjtaUtok Makin )eT«111efr R S Kemény SAndorhoi, ftnduptit, vt'.. Vásár 2. Háziasszonyok! Salát érdekükben kera«»-k f«i a Kai. Háziasszonyok Orsz. SzÖv. cíeléde'heljező IrodAlát (Or. Apponyl A u. 29) ahol mindenféle (ó bizonyítvánnyal rende kező háztartási alkalmazottat kaphatnak valláskülönbség nélkül csekély díjazásért. Ugyanott hosszú bfzoniltv&nya főző nők leltnlkaszentk. Vidékre la kOivatUOnk éa vidéki leányok csekély díjért éjjeii HzéUáat 4« «Uétáet kaphatnak. tH