Délmagyarország, 1932. augusztus (8. évfolyam, 175-198. szám)

1932-08-17 / 187. szám

inni? Szómba ion: Szened FC-Hungária DVSC—Vasuía« A Szeded 1T, nagy energiával /észül a szom­bati. Szent István-napi bajnoki r. Hányra, ami­kor is a Hungária jf>n Szegedre. A csipat már kedden erői kondiciótréninget tartoll, trénin­get tartanak szerdán és csm^rtökön is. A vezelőst'g érdekes elömérközésről is gon­doskodolt az első ligamérkőzésre. A Hungá­ria—Szeged l"C elölt rendezik meg az njsze­_;edi pályán 3 órai kezdellcl a vasutasba jnok­ság döntőjét n Debreceni VSC és a szegedi Vasutas között. A ke'tös mérkőzés jegyeit elővételben a Dél. magyarország árusítja kedvezményes árban szerdán délu'á itól kezdve. « A Szeged FC vasárnapra is kellős mérkőzést rendez az ujszegedi pályán népszerű hely­nrakkal. Vasárnap délután 3 órakor a DVSC a SzAK-kal játszik, 5 órakor pedig a Szeged FC éremmérkőzésc következik az SzTK ellen. Nagy siker mellett tartották meg a jánosszóllósi sportünnepélyt Jánosszálláson vasárnap délután nagy ér­deklődés mellett megrendezték az első sport­íninepélyt, amelyen dr. Aigner Károly főis­pán, dr. Pálfu József pnlgármesterheiyettes is megjelent. A sportünrepély három rész­lói állt: atlétikai, ping-pong és úszóverseny­ei. A versenyeket a jánosszállási strandfür. dón bonyolították le élénk érdeklődés és ál­landó elevenség melleit Az eredmény a kőveikező: Atlétika. 50 m. síkfutás 1. Börcsök' Zollán, 2. Gábor György, 3. Sipos László. 80 m. síkfutás 1. Fráter István, 2. Fráter György*. 3. Tóth László. Ping-pongversenyék: 1. Gábor Miklós, 2. Tóth János, 3. Fráter Zoltán. Szegediek g:iermekveri"mjébén 1. Sipos László. 2. Engel György, 3. Barta György. Ros­mann SzAK és-Zsoldos Kisteleki TE bemuta­lóversenyt Játszoltak, amelyet Bosmann nyert meg 2:0 arányban. Úszóversenyek: 50 m. gyermek gyorsúszás 1. Engd György, 2. Farkas György, 3. Gábor György. 50 m. gyermek mellúszás 1. Barla György, l. Engel György. 3. Sipos László. 50 m. gyermek hátúszás 1. Sipos László, 2. Engel György, 3. Farkas György. 100 méteres gyorsúszás (szatvmeziak részé­re) 1. Borbély László. 2. Weisz Pál, 3. Tóth Imre Szatymazluk—Cserkészek 3.0 (2:0) vizipóló­mérközcs. A SzUE versenyszámai: 100 m. gyorstiszás 1. Körösi I., 2. Körösi II, 3. Polgár. 100 ni. hátuszás 1. dr. Herendi Ferenc, 2. Gegő, 3. Bistyák. 100 m. hölgy mellúszás 1. Boros Eta SzAK, 2. Balla Sári SzAK. 100 m. meUnszás 1. Gál Tibor, 2. Bisiyák II., 3. Ylasils. 100 m. ifjúsági gyorsusrás 1. Vágó II., 2. Bánfi. 3 Beck. S^UF-SzAK 2:0 '1:0.) Yizipólómérkö-és Bi­ró Popon. Nagy érde' lö iés mellett folyt !e a »Miss­Szalymazt.valurz'ás. A szatymazi és jánoc­szállási ifjúság tagjai serényen tevéUcnyked­te!; a sza'ymazi szépek érdekéhen. Az egész délután folyó szavazás eredményét este hir­dellék ki Eszerint »Mfcs Szalymazs lelt: Prá. gal liiró Manci, 2. Majorosi Anikó, 3. For'Ja Dundi, 4. Szabó Ida, 5. Hoffmann Erzsi, 6. fodor Manci. ru"u<M'/se:iy. A Vasutas szombaton és v. s ir­nap a strandon turul versenyt rendezett. A ver­seny részletes eredménye a kövelkező: Női egyes: L ráhány (Vasutas), 2 Schr.iödlní (SzAK), 3. Mentusné MIT'). Férfi egyes: 1. Dóczi II. (Vas­utas , i Süulin (Vasutas\ 3 Dóczi I. (Vasutas). Férfi páros: 1. Csáki—Sibalín (Vasutas), 2 Dó­czi L— Dóczi II. (Vasutas), 3 13ene- Pin'ér (MTi:.. Vegyes páros; 1. Sibalín—Páhánv, 2. Dóczi II.— Schmidt, 3. Dobozi—ár. Martoi.né. A DÉlMAQYAEÖRSZÁCii kedvezményes leggel a Naqg-Sírandra Fürdőiegy motoros átkeléssel oda-vissza és vetkőző szekrénnyel 35 fillér Strand-Weekend ebédjegyek vasár- és ünnepnapokra. Fürdójegy motoros átke- f n <|A fi léssel oda-vissza, vetkőző szekrény és 4 tál étel (leves, | I) hus, főzelék és tészta) Gyermekjegy nincs; négy éven felUllcR részére rendes Jegy váltandó. Apróhirdetések A kővetkező napra csak délután 8 óráig fogúd ei apróhirdetést • kiadóhivatal. Lakás - Üzlet llccal lalcdsole 2 és 3 szobásak fürdőszobá­val, valamint tágas, világol olcsó HzlethelyUiqrk azon. nalra és augusztusra kiadók. Somogyi n. 11- és gróf Ap. ponyl Albert u. 20. házban. Tnd. a házfelügyelőnél 15 5 szobás parkeflás mo­dern lakás egyesületnek vagy iro­dának Is alkalmas ol­csó bérért kiadó. Somogyi u 12 »« Szép, emeleti egyszobás lakás szeptember ¡i/en­ótre kiadó Nemeslakács ucca 23. Uj egyszobás lakás Kál­vária térre villannyal vizzel kiodó. Remény a. L szám. Keltő szobás lakás, konyhává' azonnal ki­adó. Denk Ferenc 25. Nagy emelrti írodahe­tj'i'.'éj?, esetleg bc enrie­zésse' szeptemberre ki­adó Somogyi ii. 22 Szo'a, konyhás szj.iaz alsó lakás magánház­ban villany, vizzel ki­adó Her ini körút 2S. Kétszobás és négyszo­bás m.-ce'H lakás k^dó no>e:nLer l-re Sz.nthá­r0mság ii. 41. Fillérekért p e n sj ős munkát sz&llit Kovács Jánoa cipészmester, Kossuth L. s. u 16. (Rá­kóczi tr.) Munkáért kül­dök és hazaszállítom v. tgynölcöket fehesz.k. Jelenlficzós este C kor l'j^egrd, Kő é^kikö.ö­sor 21. l ii al u.nidenes fözönő a.onnali l>elépésre Ilu <'o f-lér 14. házTe íigve­tő l'ejá'ónc dél'. lót.i ('rák­ra felvételik lloiivédtér 5a szám. Intelligens, házias, né­metül perfekt beszélő, magyar kisasszonyt fel­vessek 9 éves leánykám mellé. Sajátkezű ma. gyar és németnyelvű ajánlatokat >Mel' i'ha­tó 100« je'Iqére. Főzni tudó mindenes jó bisonyit án -okka! e vé­teik,"Szentháromság a. 43a alatt. Jó munkás fiatal fbd­rászsegéd azonnali be­lépéssel felvételik; — Baumgartr.er, Fecske u. Legszebb kidolgozású Cipőjavítás antilop éa bőrcipőfeatés legjobb anyagból • legolcsóbban csak Rócznál készül. Műhely Feketesas a. 21. 118 Jobb leány jó bizonyít­vánnyal m n !e".esnek esetleg szobalánynak ajánlkozik. Főzéshez is ért. Haltvu u. 4. A „HLIlRES nOZGALOPl'-ban konvha!el»zere)(*«l é» fluom vasáru azakllzlctem riszt ve»r. RevAaAr'An slfitt ok­vetlen tíikintae meg filléres hlrakatalmal. Mlnűcn olcjőbftn inliol/ Sxántó Jóxsct zomAnnArnhAza. a kOz­pontl IjOBbsarnok mellett. 22 mm, ezüstöt és zálogcédutái veszek magas Aron Rosenbers ékszerész, s Károlyi u.' Városlbérház Itmclctc!% *aro1c VsrJcíi Itérfiöx 8 lakással 2.1-1 szobás tűr. (J("s?ob5s G üzlrltcl pjaenál n»7 btrlio/omii 6C.OOO P mcsvchclfi. Eme'ctcs, alápln edzett bfrMt 7 InkiHot Icötnetlen Tinta l.r.jns kör útnál 38.non ért. Kétenirle­Irt mod rn bfrhOi, mtiriern lakásokkal 65JOOO irt alknl. ml vitel >fóxcr Iroda úttal Horthy M. u. 2. (Kuttur­palotánál.) KenOHIvUU allcal­zni fidxvéiel l Emeletes bérház alápln* cézve, jókarbai, Kossuth L. e'igárut elejénél atlr­göaen 23 ezer P-ért eladó, vételárból 10 ezer P több évre törleszthet« Mésccr irodánál. Hort&y bt. ucca 2. (Kultúrpa­lotánál.) r» Eladó 2 deb íróasztal, köz* pontzérós redőnyös Iratszekrény, angol bőrgarnitúra, fűszer« üzlet berendezések Tábor ncca 7b. SBÍ Angol eiporf­butorok kényszer­eladása vámháboru miatt Kertész!?,',»'.: fcábsn Fekoteeasutca Alkalmi vételekből származó aranyláncok, gyQrQk, órák, karékek, karórák, evószerek, gyémánt és brtlliáns függők, táskagramofo* nnk no'om áron lóm órásnál, Kölcsev ucca 7 s»i Eladó kétágyas háló­szoba ebédlő kreden­cekkel, srekrénvektoel. At'i'a ucca 31 U 15 Eladom gnzdálkodónak is ige-, alkalmas nagytoikű há zamat vasty ki'lelküvel elcserélném. M<iő a. 5. Az Alföld legnagyobb láblaOvog rak*Ara Kőröál Géza flvegezé«I vátle'at Szeged, Mérel oxa S Telefon 19-57. 11 Tisztelettel felhívom kedves vevőim fi­gyelmét ! Kerlészeiem meanagyob* bltva. caoropos virá­gok, csokrok, kosso­ruk nagy« választékban, bá'me'y ideben kapha­tók. Tlszlelettel Huszta Pál kertészete sas !*álffl ucca 4. szám. Felelős szerkesztős PÁSZTOR JÓZSEF. Nvoniarntt a kiadótulajdonos Débnagyarorfcáf Hírlap- es Nyocidavállalat Rt. könyvnyomdijábaa. Felelős üzemvezető: Klein Sándor. Dr. Reifer Oszkárné kozmetikai intézete Szeged, Dugonics tér 11. I. em. Telefonszám: 28—02 Arcnpo'ás. Szépséghibák kezelése. Szőr­szálak, szemiilcsök, végleges eltávolítása­Fénykezelés Olcsó bérleti rendszer. Tanll­vá.iyo'c kiképzés® Arcvlzek. Arckrémek. Pourlcrek. í4 Részlvcsz a Délnanyitrország takaré­kossági akcióiában Ügyes helyi ügynök esetleg nő hava 20 wm'ú fix fizetéssel és jutalékkal feivétetik. Cini a kiadóhivatalban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom