Délmagyarország, 1932. augusztus (8. évfolyam, 175-198. szám)

1932-08-11 / 183. szám

vm.it Tetuanbsn a lősorozó osztály parancsnoka. As 0 rendele'ére az összeesküvésbe beavatott tisztek hajnali három órakor felkeltették azo. kat a katonákat, szám szarint 120-at, akiket megnyert a puccs számára, ezeket azután te» bérautókra rakták és elindították Madrid felé. Mikor a főváros közelébe értek, minden ma­gánautót megállítottak ée elrekviráltak. Körül­belül ötven magánautóval és a teherkocsikkal értek a lázadók Madrid főuccájába. ­A főposta körül több mint 200 lázadói sike. roll Összefogdosni. Valószínű, hogy ölnél több halottja van az összeütközésnek. A rendőrség közlése szerint Sylvestre őrnagy súlyosan meg­sebesülve került fogságba. A szociáldemokrata szakszervezeti szövetség a monarchiste megmozdulás ellen tüntetésre' készQl és való6zinüleg egynapos sztrájkol fog elrendelni A köztársasági kormány s meg­kísérelt puccs következtében több szigorú in­tézkedést tett, Így bezárolta a nacionalista és fasiszta szervezetek párthelyiségeit. ' v -f. , 1 A köztársasági kormány harca Sevilla ellen (Budapesti tudósítónk telefon jelent te.) Madridból jelentik: Az esti órákban kiadott hivatalos kormányjelentés szerint a katonai forradalmat teljesen leverték és a helyzet az egész országban nyugodt Ez a jelentés azota­ban nem bizonyult valónak, mert Sevillában a helyzet válságosra for» dalt. Magánforrásból származó jelentések szerint Sanjurto tábornok átvette a város és s se­villai tartomány katonai parancsnokságát A madridi kormány nagy csapattestekei küldött Sevillába a forradalóm leverésére. A kormány­csapatok főparancsnoka ultimátumot intézett Sanjario tábor» nokhoz, hogy adja meg magát, külön­ben elkezdik a város bombázását. Az esti órákban a minisztertanács ugy döntött, hogy a lerjkónyőrtetenebb eréllyel járnak el a sevillai forradalmárok ellen. A zana miniszterelnök a rádióban felszólította a spanyol autótulajdonosokat hogy bocsássák rendelkezésre autóikat a kormánycsapatok­nak_ hogy minél gyorsabban leverhessék a sevillai forradalmat A főváros megerősítésére két Gyalog­ezred érkezett, az uccákon katonai őrjáratok cirkálnak, a te­reken gépfegyveres osztagok vigyáznak. A for­radalomnak eddig 8 halottja és 50 sebesültje van. Száz forradalmárt letartóztattak. köztük több tábornokot. Tolvajokat fogtak a hetipiacon (A Délmngy arország munkát ár sá ól.) A szerdai hetipiacon az űrsremés rendőr lopá­son ér'e Német István és Bernáih Istvár nap­számosokat, valamint a két napszámos í atal­koru társát. A három ember a szekerek kő. rül se'.lenkedett a Horthy Miklós-uccai piacon és amikor azt hitték, hogy senki sera figyeli őket, az egyik kocsiról leemcl'ek egy csoma­got. Az őrszemes rendőr észrevette a lopást ós a tolvajok után ment. A társaság a Stefá­nia.sétányon telepedett lo. A csomagban étet• nemUt találtak, amit megettek. Ekkor ért hoz­zájuk a rendőr, aki eztilán mind a három embert előállította a rendőrségre. A tolva­jok azzal védekezlck, hogy éhesek voltak, azért loptak. A rendőrség most k utal ja Xémet és Bernáth eddigi működését, mert az a gyanú, hogy ők követték el az utóbbi időbe.i a piaci tolvajlásokaL Kommunistaíünietés a bruxellesi magyar Követségen Magyar kommunistáit összetörték a követség berendezéséi és bántalmazták a tisztviselőket (Budapesti tudósítónk felefonJelenlése.) Bruxellesből jelentik: A bruxellesi magyar kö­vetség épületében kommunista tüntetés volt Magyar kommunisták hármas-négyes csopor tokban belopakodtak a követség épületébe és adott jeíre tüntetni kezdtek. A palota beren­dezését szétrombolták, a tisztviselőket tettleg bántalmazták. Egy irodatiszt súlyos fejsebet szenvedett, a követségi szolga karját törték el Mire a rendőrség megérkezett a kommu­nisták elmenekültek. Csak négy embert tik*, rült elfogni. M, A Valda-kormány lemondott, az ul miniszterelnök: Vajda-Vojvoda Maniu nem vállalta a kabinelalakllást v •. .. is.*.*. *:. (Budapesti tudósítónk telefon jelen tés«0 Bukarestből jelentik: A román kamara mai alakuló ülésén Vajda-Vojvoda minisz­terelnök béjelentette, hogy a kormány befejezte misszióját, lemond. A miniszterelnök a parlam cn bői a királvhóz ment és. benyújtotta az összkormány lemondását, amit Károly király elfogadott éttta. niut kérte fel az uj kormány megalakítására., ' ' "ve.' rp'< • "•*! •• \ ' Maniu a megbízatást elhárította magától és maga helyett Vajda-Vojwdát ajánlotta, akit a király meg is bizott a kormány megalakításával. Vajda­Vojvoda este ismét megjelent Károíy királynál és átnyújtotta az uj kormány listáját Maniu állítólag azért vonakodott a miniszter­elnökséget elvállalni, mert Titulescu nem fogadba el a külügyminiszteri tárcát. i -v' ' « -V / A népszövetségi bizottság súlyos ítéletet mondott Japánról Japán tervszerűen készült Mandzsúria megtámadására London, augusztus 10. A Lytton-féle jelen­tés megsemmisítő Véletet mond Japánról. A jelentés szerint Japán tudatosan és tervsze­rűen készült a katonai támadásra, sőt a had­sereget előre figyelmeztették, hogy szeptember 18-án éjszaka kezdik meg az ellenségeskedést Japánnak azt az állítását, hogy az ellenséges­kedést egy mandzsúriai vasúti hidnak a fel­robbantása Idézte elő, a bizottság megcáfolta, sőt azt sem tudták megállapítani, hogy a hidat egyáltalában felrobbantották-e. Japán Orosz­országgal is számadásra készült Tokiói hivatalos körök kijelentették, ha a népszövetségi jelentés Japánra nézve kedve­zőtlen volna, Japán azonnal elismeri Mandzsúria függetlenségét A Daily Express jelentése szerint a Népszö­vetség mandzsúriai bizottságának jelentése megállapítja, hogy Japán 15 pontban vétkes. A japán katonai tényezők szándékosan és ala­pos előkészület után kezdték meg az ellensé. geskedést. Az az állitás, hogy a harcok egy vasúti hid megrongálása miatt kezdődtek meg, nem helytálló; a bizottság a legcsekélyebb okot sem látott arra, hogy merénylet feltevé­sét elfogadja. A mandzsúriai Japán hivatal­nokok nagyrésze nem tölti be kifogástalanul feladatát A mandzsúriai zavargásokért Japán viseli a felelősseget, noha el kell ismerni, hogy a mandzsúriai kormány gyenae és t*h*~ tatlen volt. OLIMPIAS^ Los Angeles, augusztus 10. Pelle István nagy­szerű szereplése egyre nagyobb érdeklődést kelt Pelle a szabadon választott gyakorlatok után a nyújtón is győzött és miután minden szeren az idén először irlák ki az olimpiai bajnokságokat, Pelle két bajnokságot nyert. Eíenkivül külön egyéni össze e t vi'ágbajnok­ság is lesz, amelyben öt szám eredményei szá­mítanak: ló. lóugrás, korlát, nyújtó és gyürü. Ugyanezekből a számokból .csajjatvilágbajnok­ságot is rendeznek. Lovon Pelle István gyengén szerepelt és igy az öss:e ett versenyben egyelőn a hetedik he'y. re szorult. óriási időkel úsznak ki a Japftn «szók Los Angelesben A kOO méter-s gyorsúszás kö­zépfutamaiban Yokoyama i:51.i-et úszva győzie le a francia Tarisl, Grabbe 1:32 7-cs idővel győzött a második előfutamban. A 100 méteres női hátúszás egyik előfutamá­ban Holm (USA) 1:18.3-as világrekorddá' győ­zött A 200 méteres női melliiszásban Denais (Ausztrália) lelt az első, ideje 3:06 3, 2. Ma­hala (Japán) 3:06.1, 3. Jacobsen (Dánia) 3;07.6. Magyarország a 4x200-as gyorsúszó stafétában a legjobb európai együttesnek bizonyult. A stafétáién a japá,iok S:öS.i-es csudálatos idö~ '%el győztek, 10 méterrel verték az USA csa­patát A magyar együttesben Wa!:ie kezdett ideje 2:258 volt, Szabados 2:265-el abszol­válta a távot Székely 2:21.3-at úszott, Bárány pedig igen jó időt, 2:17.8-at Nagy meglepetést keltett, hogy a vlzlpélóban Amerika és Németország mérkőzése l.t- arány, ban döntetlenül végződött. A nímetek 8:2-re vezet'e'c a félidőben. Németország eizel a pont­vesztesógrel már a Il-ik helyre is elveszlete esélyét­Magyarország - Amerika pólómérkőzése lesz tehát a torna döntője, de Magyarországnak már az is elég lesz az olim­piai bajnokság megszerzéséhez, ha döntetlent ér el az USA-val szemben. Megkezdődlek az ökftlvlvö mérkffzések és az első napról magyar sikerről Írhatunk. Énekes első meccsén pontozással győzött Tarpaud ellen. Kubi.iyi r em állhalott starthozv mert operáción eselt keresztül. Az epében Olaszország győző.t Carnaggii révén. 2 Buchard Franciaország, 3 Aaoslini Olaszo szág.

Next

/
Oldalképek
Tartalom