Délmagyarország, 1932. augusztus (8. évfolyam, 175-198. szám)

1932-08-24 / 192. szám

VIII. 24 Nincs utabb gyermekparalizEses megbetegedés Nem locsolják Kellőképen az uccákal (A Délmagyarország munkatársától.) Jelen­tette a Délmagyarország, hogy péntektől hét­főig mindössze egv ujabb gvermekparalizises megbe'e£edés fordult elő Szegeden. Kedden nem jelentettek be uj megbetegedést a tiszti főorvosi 'íivaialban, ugy. hogy most már jo­gosnak látszik az a remény, hogy a járvány elérle a kulminációt. Tulajdonkénen most már hat napja nem fordult elő ujabb Heine me­din-fertőzés, mert az a Somgyb-teiepl eset, amelyről kgutó'ib tet'ek jelentést a főorvosi hivatalnak, nem bizonyult gyermekparallzls­nek; az orvosok megállapították, hogy téves diagnózis történt a Somogyí-felcpről beszállí­tott kisgyermek tífuszban belegedett meg. A szülők most már rendkívül óvatosak és elővigyázatosak. Az oltások megszakítás nél­kül folynak, számos szülő vidékre küldte el gyermekeit. • A járványos megbe'e^edésekkel kapcsolat­ban felhívták a figyelmet arra. hogy a mostani kánikulában a város nem locsoltatja kellő gonddal az aceákat és tereket, ille'őleg nagyon kevés azoknak az uccáknak a száma, amelye­ken a két működő locsolóautó végigszalad. A hőséget az uccákon felgyülemlő oor méí el­viselhetetlenebbé teszi. Ugyancsak panaszok hangzottak el a Ste­fánia-sétány ellen is, amely már-már elveszti parkjellegét A Stefánia tele van szeméttel. eldobott 'gyümölcs-, főleg dinnyehéjjal. Kü­lönösen a déli órákban álható búz terjeng a sétányon; a járókelők sietve menekülnek a szomorú látványt nyújtó Stefániáról. KÁRTÉRÍTÉSI PER A VÁROS ELLEN A SZÍNÉSZNŐ TARTOZASA MIATT (A Délmagyarország munkatársdtóí.) Kedden délelőtt dr. Xit,k0vics járásbiró előtt érd kes szin. házi per tárgyalását tartották meg. A ka-esetet dr. Kormányoe Benő szegedi ügyvéd, mint bírói­lag kirendelt ügygondnok adta be Szegei város elten. A per előzményei a következők: Székelyhtdy Adrienné, aki a szegedi színháznak az elmúlt szezonban drámai színésznője volt, tar­tozott Welss Jenőné pécsi lakosnak 404 pengő­vel. Weisc Jenőné dr. Kormányos Benő utján pert bdjtott Székelyhidy Adrienn« ellen és Görög Sán­dor igazgatónál letiltotta a színésznő 200Ó pen­gőn felült jövedelmét. Amikor a felperesrk azt vélték, ho{j az össaeget az igazgató levonta, fel­szólították Görögöt a fizetésre. Az igazgató azon­ban mm fizetett, birói letétbe nem helyezte az összeget, mire Görög Sándor ellen inditottak pert éa azt kérték a bíróságtól, hogy kötelezze Görögöt a művésznőtől levont összeg kifizetésére. A tárgyaláson Görög Sándor azt adta elő, hogy a város kisgyülése jövőre is mki ígérte határo­zott formában a színházat, tehát ő jövőre, mint a szegedi színház igazgatója, abba a helyzetbe lesz, hogy fizetni tud. 0« ez csak agy történhet meg, ha 6 kiegyezik hitelezőivel. Azt ajánlotta, hogy szeptember eiseféW kezdődőteg három rész. letben kifizeti a tőkét a kamatokkal és « felmerült költségekkel együtt. A félperesek ebbe bele. egyeztek. Az utóbbi betek eseményei után az ügyvéd kirtérttisl pert Indított a váró» ellen és arra kérte a bíróságot, hogy a várost kötelezze a pengő megfizetésére. Dr. Kormányos Benő keresetében előadta, hogy tudomására jutott az a körülmény, hogy a város nem akarja Görögnek adni • szín­házat, de tudomására jutott ak la, hogy a város art a 15 ezer pengőt, amelyet a színészek követelé­sére vissza kellett volna tartani, már régebben fizette Görögnek. A kereset két alapon kéri a .város kártérítési kötelezettségeinek megállapítását: a város azzal, hogy • kisgyűlés Görögnek ígérte a színházat jövőre és me$t mégsem akarják neki adni, megtévesztette a felperest, aki annak a re­ményében, hogy Görögé lesz a színház, kiegyezett az igazgatóval. De megáll a város kártéritésí kő­telezettsége azon az alapon is — mondja tovább a kereset —, hogy a városnak csak augusztus 29-én lett volna joga kifizetni Görögnek a 15 ezer pengőt, de mégis jóval előbb kiadta. Czzel a ténykedésével a város elvonta * hitelező elől * kielégítési alapot, tehát * városnak viselnie kell a következményeket. A keddi tárgyaláson a város jogi képviselője pergátló kifogást emett azon afc alapon, hogy kár­térítési perről lévén szó. a keresetet a törvény. szckh.ez kellett volna beadni. Dr. Vtskovics biró a tárgyalást azzal zárta be, hogy szeptember 3-án hirdet határozatot. 25—30 kadarka 20—12, saszla 25-30 fillér kflogramonkint. Egéfzen más a helvzet a áinnyeplncon. Olyan óriási mennyiségek kerúlnek nap-nap után n piacra, hogy kedden a görögdinnye ára 2 fillér i>olt kilogramo'ikint. Csak az a baj. mire n fogyasztóhoz kerül, fi—S filléres árat kell izélni érle A turkeszlándinnyénck is rendkívül használt az utóbbi hetek meleg, szá­raz időjárása. A turkesztándinnyéhő' is ha­talmas mennviségek kerülnek phera, az árak itt is erősen lefelé tendálnak. A turkesztán­dínnvének van egv fajtája, az úgynevezett »togot dinnye, amelyért néhány piaci árus a Tisza Lajos-kőrúton érthetelenül magas ára­kat kért. Az egyik M fillért számított egy kl­logramért. A közönség a magas árra azzal válaszolt, hogy az ilyen dinnyét egyáltalában nem vásárolta. . Az egyik szegei! exportőr* érd:kesen jelle­mezte 1 helyzetet: — Az idén Szegednek nincsen gyümölcsex­portja — mondotta. Megkötötték kezünket, be­kötötték szemünket. Mozdulni sem tudunk. A helyzet tarthatatlan. ftz angol kormány stabilizálni akarla a fontot Neivyork, augusztus 23. A lapok továbbra is vezelő helyen foglalkoznak Montague Nor­mannalaz Angol Bank főkormányzójának bostoni és ottawai utazásával. Néhány lap tudni v«ai, hogy a bankkormányzó utazása az­zal áll összefüggésben, hogy az angol kor­mány a legközelebbi Időben stabilizálni akarja az angol font árfolyamát, a Montague Norman most ene vonatkozóan a kanadai kormány­nyal is Akart tárgyalni. A bankkormányzó, mint mindig, u^ most is inkognitóban uta­zik és nz újságírók kérdéseire minden válasz­adást megtagad. Hány elsőéves hallgatót vesznek fel az egyetemekre Budapest, augusztus 23. Kedden nyilvános­ságra hozták, hogy mennyi lesz azoknak a száma, akiket a jövő tanévre felvesznek az egye'.emeken. Eszerint Budapesten, a hittu­dományi karon 50, a jogi karon 400, az or­voskaron 180, a bölcsészkaron 800, a gyógy­szerészeli karon 60, a közgazdasági karon 800 elsőéves! vesznek fel. Szegeden 200 uj jogászt, 60 orvost, 60 böl­csészt, f«0 mennyiségtan-szakost, 40 gyógysze­részt vesznek fel a jövő évre. Debrecenben 50 teológus, 150 jogász, 60 orvos, 80 bölcsész, Pécsett 50 hittudományi kari, 150 jogász, 60 orvos. 50 bölcsész lesz. Az egri, miskolci, kecskeméti jogakadémiák' 70-70 uj hallgatót vehetnek fel A müvgyetfm mérnöki karára 70, az építé­szeti karára 30, a gépészmérnöki karára 100, a vegyészmérnöki karra 20, a közgazdasági ka­rára 50 elsőéves hallgatót vesznek fel A kari ülések augusztus 25-től szeptember 8-lg bírálják felül a kérvényeket, szeptember 8-án pedig közlik a felvettek névsorát. Az előr adások szeptember 20-án kezdődnek. A tanárt karban annyi változás történt eddig, hogy Pftlffer Péter szegedi matematika-pro­fesszort és Krepuska Géza pesti orvospro­fesszort nyugdíjazták. VISSZAESETT A SZEGEDI GYÜMÖLCSEXPORT Eddig mindössze 30 vagon gyümölcsöt szállítottak el Szegedről (A Délmagyarország munkatársától.) Sze­ged gyümölcsexportja az Idén katasztrőfális méretekben visszaesett Mig más években na­ponta gördültek ki gyümölccsel megrakoti va­gonok a teherpályaudvarról, addig az idén a szegedi gyümölcsexport eddig alig haladta meg a 30 vagont Az ok elsősorban a gyenge termésben ke­resendő. A fagy óriási károkat okozott a gyü­mölcsösökben, alma ugyan mutatkozott, de a remények itt sem váltak be, sok a férges gyü­mölcs, a minőség nem príma. Természe csen egyelőre csak a nyári fajokról van szó, a téli almáknál a helyzet még nem alakult ki. A lecsökkent gyümölcsexport másik főoka a különböző korlátozó rendeletekben keresendő A külföldi államok szinte valamennyien kon­tingentálták az importot, minden egyes vagon árura külön beviteli engedély szükséges. Hoz­zájárul eliez a devizahiány, amely ugyan­csak rendkívül bénitólag hat a gyümölcske­reskedelemre. Szeged gyümölcsexportja ebben az évben eddig így alakult: elszállítottak Budapestre. Ausztriába, Lengyelországba, Németországba, Csehszlovákiába, Svájcba 1 vagon földiepret, l vagon meggyet, 4 vagon piros szilvát, 15 vagon almát. Az almának most van a fősze­zonja és aránylag ebből tudunk a legnagyobb mennyiségben exportálni. A jelenlegi almaárak Szegeden a követke­zők: csikós 12—14, Tombác 12—14, fontos 16—20, őszi selymes édes 6—8 fillér kitogra­monkint. A felhozatal gyenge, az exportőrök csak a prima, hibátlan áruért fizetik a fenti árakat. Megkezdődött a szölös'-ezon is, bár csak je'entékte'en mértékben történtek szállilások Budapestre Szőlőért az exportőrök a követ­kező árakat fizetik: szőlőskertek királynéja SZÉCffENW MOZI W fc laraia Jáagal waa Mhal Szerdán <a csütörtökön, augusztus hó 24 és J6-én Félix Bressart * Hugó Thimig irodafőnök ur Előadás ik vasár- és ünnepnap 3, \ 7, 9 érakor • hétköznap ü, 7. 9 érakor

Next

/
Oldalképek
Tartalom