Délmagyarország, 1932. augusztus (8. évfolyam, 175-198. szám)

1932-08-20 / 190. szám

Skstéíji arv Cégiulafdonosolc : Csányl Mifjályés Mólnál hti&ály Készít elstfrenáil Kivitelben szobafestést, mázolást, cimiestést és bútor fényezést. Feketesas ucca 22. szám. 13 Telefon 19—42. A budapesti rádió műsora 1932 augusztus 21-től augusztus 27-ig Vasárnap, augusztus 21 Hirek, kozmetika. 10:: Református istentisz­telet a Kálvin-téri templomból. Prédikál Muras­közy Gyula lelkész. 11: Egyházi zene és sent­beszéd a Jézus Szive templomból Szentbesédet mond Bangha Béla jézustársasági házfőnök Utána pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. — Majd a Budapesti Hangverseny Zenekar hangver­senye. Karnagy Deutsch Antal. 2: Odeon gramo­fon hangverseny. 3: A földmivelésügyi miniszté­rium rádióelőadássorozata Bankó Antal m. kir­gazd. tanár: >Hova adjam a fiamat mezőgazda^ sági szakiskolába, vagy téli gazdasági iskolába*. 4: A Szentistváni gyermekkórus a »Gyöngy öa­bokrétá«-bóL Karnagy Lukinich Ferenc. 4 óra 30: R Simonffv Margit előadó délutánja 4.55: Pon­tos időjelzés, időjárásjelentés. 5: Virány László szalonzenekarának hangversenye. 6: Rátkai Már­ton és Somogyi Nusi müvészestje Zongorán kí­sér Polgár Tibor. 7: Tánczene 8:: Sport- és ló­versenyeredmények. 820: »Az operett fejlődése XVI. nésze < A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenye. Farkas Imre előadásával. Karnagy Nagypál Béla Közreműködik. Szabó Lujza és Szedő Miklós. Lahár-est Utána pontos időjelzés és sporteredmények Majd Horváth Gyu­la és cigányzenekarénak hangversenye az Ostcn­de kávéházból Kalmár Pál énekszámaival Dr. Reiter Gszkárné kozmetikai intézete Snttd. Dogonics tér 11. I. MI. TelttMSzáa: 2S-02 Arcápolás. Szépséghibák kezelése. Szőr­szálak. szemölcsök, végleges eltávolítása­Fénykezelés. Olcsó bérleti rendszer. Tanít­ványok kiképzése Arcvizek. Arckrémek. Pouderek, s< Résztvesz a Délmagyarország takaré­kossági akciéjában ton időjelzés, idő járás jelentés, hirek. 5: Hor­váth Gyula és cigányzenekarának hangversenye. 6: »Bárd Miklós*. Arckép. Irta és felolvassa Ko­vách Aladár. 6.35: His Masters Voiee gramofon­hangverseny. 7.35: Karinthy-est Rendező Gyait­mathy Sándor. 8.35: Pontos időjelzés, hirek. 8 óra 50: A bécsi énekverseny győzteseinek hang­versenye a Budapesti Hangverseny Zenekar kísé­retével. Karnagy Márkus Dezső. Közben kb. 10 óra: Időjárásjelentés. Majd a Mándits jazz zene­kar luangversenye a Rajna Parkból. RÓKUSI URAK FIGYELNÉM! I Pártsl körül 39. szám alatt férfi fodrásztizlefef nyitottam hol mindenkor figyelmes, elsőrendű kiszolgálásról biztosítom tisztelt vendégeimet, Szives pártfogóét kérve tisztelettel Schenkerné Herédi GlzaXdS^Üg Szerda, augusztus 24/ 9.15: Állástalan Zenészek Szimfonikus Zenekar rának hangversenye. Karnagy Szikla Adolf. Köz­ben 9.30:: Hirek. 11.10: Nemzetközi vizállásje­lentés magyarul és németül. 12: Déli harangszó az Egyetemi empltomból, időjárásjelentés magya­rul és németül. 12: Déü harangszó az Egyetemi templomból, időjárás jelentés. 12.05: A rádió há­zikvintettjének hangversenye. Közben 1225: Hi­rek. 1: Pontos időjelzés, időjárás- és vizállásje* lentés. 2.45: Hirek, élelmiszerárak, piaci árak, ár­folyamhirek. 4: Hollán Lilly költeményeket ad elő az Ifjúságnak. 4.45: Pontos időjelzés, idő­járásjelentés, hirek. 5: Kárpáti Zoltán dr. ma* gyar nótákat zongorázik. 5.40:: »Van der Brink első és utolsó elefántvadászata*. Irta és felolvas­sa Székely László. 6: His Masters Voice gramo­fonhangverseny. 7.25: »Cassandra a csodáló*. No­vella. Irta és felolvassa Palásthy Marcell. 7.45: A Mándits szalonzenekarának hangversenye. 8.45: Pontos időjelzés, hirek és lóversenyeredmények. 9: Farkas Jenő és cigányzenekarénak hangverse­nye a Spolarich kávéházból. 10.20: Tdőjárásjelenr tés. Majd hangverseny. lllatszertáramat és piperecikk üzletemet TAbor u. 7b. sz. a. ía<iópaJot4v«J acembem megnyitottam Kül- és belföldi illatszerek, szappannk stb- dus válasz­tékban. Szives pártfogást kér Bényi JÓXSCf a Vajda Imre és Társa cég 35 éven át volt segédje. Hétfő, augusztus 22 915: A m kir. államrendőrség zenekarának hangversenye. Karnagy Szőllőssy Ferenc Közben 9.30: Hirek 11.10:: Nemzetközi viz jelzőszolgál at­Vízállásjelentés magyarul és németül. 12.05: Hang­verseny. Közreműködik Gergely Irén (ének) és Hajdú Imre (ének) Zongorán kisér Polgár Ti­bor. Közben 1225: Hirek. 1:: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés 945: Hirek, élelmi­szerárak, piaci árak. árfolyam hirek 4: >Asszonyok tanácsadója*. (Arányi Mária előadása.) 4.45: Pon­Kedd. augusztus 23 9.15: A m. kir. Mária Terézia 1. honvédgya­logezred zenekarának hangversenye. Karnagy FrL csav Richárd. Közben 9.30: Hirek 11.10:: Nem­zetkőzi vizjelzősolgálat. Viállásjelentés magyarul és németül. 11.13: A rádió ifjúsági félórája. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, idöjá­rásjelentés. 12.05: Szmirnoff Szergej »Volga* orosz balalajka zenekarának hangversenye. Közben 12 óra 25 Hirek. 1: Pontos időjelzés, időjárás- és vizállásjeelntés. 2.45: Hirek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyítaihirek. 4: Margit néni mesél a gyermekeknek. 4.45: Pontos időjelzés, időjárás­jelentés, hirek. 5: iA háztartáwól*. (Vizváry Ma­riska előadása.) 5.30: Az Országos Postászene­kar hangversenye a margitszigeti Márkus étté­| rémből. Karnagy ifj. Roubal Vilmos. 6.45: »Uj­I ság és rádió*. Irta és felolvassa Gáspár Jenő. 7 óra 15: Bodán Margit magyar nótákat éneke! Magyari Imre és cigányzenekarának kíséretével. 8 óra 30: Pontos időjelzés, hirek. 8.45:: »A zene­művészet klasszikusai* cimü hangverseny ismerte­tése. 8.50: »A zeneművészet klasszikusai*. A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hang­versenye. Karaagy Dohnányi Ernő dr. Utána kb. 10.15: Időjárásjelentés. Majd Columbia gramofon­hangverseny. Tánczene. 11.15: Héderváry Ferenc és cigányzenekarának hangversenye a Parlament étteremből. Flőrajzolást és mindennemű kézimi n',a Ízléses el­készítését mélyen leszállított árban vállalom. 16 Müller Erzsi, Csütörtök, augusztus 25 9.15: Hangverseny. Közreműködik Geiringeraé, Kunczi Teréz (ének), Solthy György (zongora) és Tokaji András (gordonka). Zongorán kisér Pol­gár Tibor. Közben 9.30: Hirek. 11.10:: Nemzet­közi vizjelzőszolgálaL Viállásjelentés magyarul és németül. 11.15: A rádió ifjúsági félórája. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásje­lentés. 12.05: A Városi Szinház kamarakőrusa férfikvartettjének hangversenye. Közben 12 óra 25: Hirek. 1:.- Pontos időjelzés, időjárás- és víz­állásjelentés. 2.45:: Hirek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolvamhirek. 4: Odeon gramofonhangver­seny. Közben 4.45: Pontos időjelzés, idojárásje­lentés, hirek. 5.15: »Beteg falvak gyógyítása*. Ir­ta és felolvassa Révésez Béla. 5.45 Szalonzenekari hangverseny. Karnagy Bertha István. 7: »Gazda­sági bajok a napóleoni háborúk után*. II. rész. Irta és felolvassa ifj. Iványi Grünwald Béla dr. 7.30: Lugossy István tárogató-estje. Zongorán ki­! sér Polgár Tibor. 8: Szinmüelőadás a stúdió­ból. »Nyul a bokorban*. Vigjátc'k 3 felvonásban­Irta Nyáry Andor. Rendező Odrv Árpád. Utána: Pontos időjelzés, hirek. időjárásjelentés. Majd kamarazene-est Közreműködik Rózsa Miklós (zon­gora), Kerpely Jenő (gordonka) és Polgár Tibor (zongora). Utána Sovánka Nándor és cigány zene­karának hangversenye a Baross-kávéházból. Ittván Király szálloda -4 (Nyugati pályaudvar mellett) — Telefon (Interurbán) 202—43., 294—34. — Sürgönyeim: HOTELIST. ** L' Szobáink árát mérsékeltük. E lapra hivatkozók 20»/o engedményt kapnak. *J L* Körpontl ÍUtéá, folyó hideg-meleg viz, lift, telefonos szobák. r< Telje* komfort s ,] [• A szállodában étterem, kávéház és American ön ifti ÍAbéI ÉMÉiá É'ViVÉ'ÉVÉVÉ F O G H ü Müfogait aranykoronáit, aranyhidait készíttess* Barta Ágoston fogászati műtermében, Osekonics u. 1, I. em Széchenyi tér sarok. — Legmodernebb mód F O G T Ö szeenenyi ler sáron. — LegmoaeraeDD moa-^J A szerek. — Hitelképes egyéneknek megköny- F S nyitett fizetési feltételek. 26 S Péntek, Augusztus 2b 9.15: A m- kir. József nádor 2. honvédgyaiogez­red zenekarának hangversenye. Karnagy Szeghő Sándor. Közben 9.30: Hirek. 11.10:: Nemzetközi viz jelzői zolgálat. Vízállásjelentés magyarul és né­metül. 12: Déli harangszó az Egyetemi temp­lomból, időjárásjelentés. 12.05: A rádió házikvin­tettjének hangversenye. Közben 12.25: Hirek. 1: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 2 óra 45: Hirek, élelmiszerárak, piaci árak, árfo­lyamhirek. 4: >Divatcsevegés*. Dr. Cselényi Pál­né előadása. 4.45: Pontos időjelzés, időjárásje­ientés, hirek. 5: »Erkel Ferenc zenetanitója.. Ma­jer Ervin előadása. A zongorabetétoket Polgár Tibor adja elő. 5.30: id. Kiss Béla és cigányzene-

Next

/
Oldalképek
Tartalom