Délmagyarország, 1932. július (8. évfolyam, 148-174. szám)
1932-07-08 / 154. szám
VII. s. bogy véget Mf vetni f tattéresflflwntésnek, nert • sárosnak van minden fillér tóoeds. lemre. — Ha a lakóknak nem fog tetszeni es * szigora elzárkózás, hát felmondanak és kikflltóanek a vá. rosi lakásokból — mondotta a polgármesl» —, az sem írsz nagy baj, ba egy-két íakáa üresen marad a város bérházaiban, mert meg vagyok gyóaódva róla, hogy a váras lakásai a jatalegi bérek mellett sem drárfbbak az átlagos lakbéreknél. Kiderült közben az is, hogy a városi lakók lakbérhátraléka is szaporodásuk indolt. A hozzávetőleges számitások szerint a lakbérhátralék elérte a negyvenezer pengőt. A polgármester ezen a téren is szigorú rendszabályokat léptet életbe. A hátralékos lakók bérleti szerződését kíméletlenül felmondja, ha csak n«n nyújtanak az érdekeltek biztosítékot arra, hogy hátralékukat záros határIdőn belül rendezik. Ax olvasó rovata Tekintetes Szerkesztőség! Szíveskedjenek alábbi soraimnak belyt adni, amely egy különös történetről számol be. A vároM testnevelési osztálynál legutóbb megszervezték a lovaglást gyakorlatokat és az erre énként jelentkezőket a szegedi középiskolákban két fiu irta össze. A jelentkezők Wéber főoktató aláírásával ellátott hhatato* «aiofványt feapfak, amely szerint az i^a^olvány tulajdonosa résztve-z a lovaglás! gvakorUtokon. Sokan már julíu* elseje előtt megkezdték a lovaglást Ezek állandó lovat kaptak. Elsején uj fiuk is jöttek és ekkor az oktató uj beosztást csinált Az uj beosztásnál azután kihagyta az egyik l!u nevét, — akinek pedig már állandó lova volt és a legpontosabban járt az órákra. A fia ezt szóvátelte az oktató előtt oKan formában, bogy az ujabbakat mind beosztották, a régleket p«ng mellőzték, mire az oktató megjegyezte, hogy 111 vesz ba, akü akar. A fiu válaszára az oktató dühös telt és a fiút azzal fenyegette, hogy beviszi a fogókba A vita vége az lett hogy az cktató a fiának azt mondta, hogy »mars;«, majd kijelentette, hogy ezért a beszélgetésért még számol a fiúval, — de majd az uocAn. A fia elment Távozása után az oktató a többiekhez fordult és ezt kérdezte a fiúra célozva — Nem zsidó ez? — De az — válaszolták a többiek, mire az oktató megjegyezte — Hej! ba tudtam volna!... Ezután ismét odafordult az oktató a ttakhos és ezt kérdezte: — Van-e még zsidó a társaságban? Egy fiu kiált a sorból. — Ént — felette. — Hazamehet — mondta neki ekkor as okutó ur. Kérjük a t Szerkesztőséget juttassa st art az épületes történetet a nyilvánosság elé, hogy az Illetékesek is tudomást szerezzenek róla: mi tőrtént a gyakorlatra ónként jelentkezett fiakkal. Tisztelettel: (Alafcas.? * «a* paB «•*"áBtaW»afc KlinrilHETI ÍEJlOSÁSHOi EL1VA SHAMPÖÖ ... , , ,.t' - • ' ' - ** Beszállították a szegedi ügyészségre a mezőkovácsházai gyilkost Általános cigányrazzia (A Délmaggaronzág munkatanától.) Egy-két nap múlva álUlánoa cigányrazzia kezdődik a megye területén, Szegeden és Szeged határiban. A bel. ügyminiszteri rendelet ez évben szigorúbb eljárásra utasitja a cigányokkal szemben a hatóságokat A ' ¡adott rendelet uUl arra, hogy a kóborló cigányok száma az utóbbi időben erősen megnevekedett, főleg Csanád-, Csongrád-, Békés- és Pestmegye UrüU**n Az ellenőrzés ez évben nemcsak az utón lévő cigánykaravánokra vonatkozik, hanem eljárnak azokkal a cigányokkal szemben is, akik —. bár állandó lakhelyük van állandóan kóborolnak és csavargásból élnek A razzia során talált cigányokat a rendelet alapján őrizetbe kell venni, közegészségügyi vizsgálat alá kerülnek Minden ci gánv előéletét te kell nyomozni, különös tekin:ettei arra, hogy a tét folyamán hot lőttölte Ida. jét és mtbBI élt. Az alkalmatlan cigányok ellen — ha bünügyi eljárásra alap nincsen — közigazgat,isi nton fognak eljárni. DOYAL fait, tisztit tt^^ ' t leasiahktsHMms.1% Megérkezett városunkba az élö brazíliai „C sodapó k" aki belelát as emheriaég tetraóté'ebb rejtelmeibe éa feltárja annak minden titkát Látható reggel 8-tól rete 8 i«r MlkasAHi KAIman u. 12. az. «siet185 (A Délmaggaronzág munkatársától.) Jelentette a Délmaggaronzág, hogy Mezőkovácsháza piacterén szerdán reggel kegyetlen gyilkosságot követett el Lipt'ák Mihály 26 esztendős végegyházai gazdalegénv. Unták baltájával megölte Biró Györgyné battonyai asszonyt, akivel előzőleg szóváltásba elegyedett Biró Gyórgyné azonnal meghalt. Csütörtökön reggel kiszállott a helyszínre Zombory János vizsgálóbíró a törvényszéki orvosszakértő társaságában a nyomozás, IQetve a boncolás megejtése végett < A gyilkos legényt csülörtók délelőtt a mezőkovácsházai csendőrség egy járőre megbilincselve beszállította a szegedi ügyészség fogházába. A hatalmas termetű legényt azonnal kihallgatták, majd elhelyezték a fogházba. A gyilkosság valódi okát még mindig homály takarja. Lipták Mihály ellentétes vallomásokat tesz, a másik szereplő pedig, aki felfedhetné a valódi okot halott A vizsgálóbíró pénteken részletesen kihallgatja a gyilkost valószínű, bogy ez a kihallgatás világosságot dérit as ügyre. Kélévi fegy£>áxra ilélíéU a & alsóianyai íesi vér gyilkost, flW revolverrel megölte testvérbátyját (A Délmaggaronzág munkatársától.) Március 13-án kegyetlen testvérgyilkosság történt Alsótanyán. Fürtón János 25 éves fiatal gazda az anyai juss miatt rálőtt testvérbátyjára, Fürtön Józsefre, majd baltával szétverte a haldokló testvér fejét. A két testvér között régi ellentétek robbantották ki a véres drámát Fürtőnék az apa halála után elosztották egymás között az örökséget. Fürtön József korán elverte a jussát, Fürtőn .Tános, a szorgalmas, józanéletü gazda még sre zett is az apai részhez. Az év elején a testvérek édesanyja kisebb örökséghez jutott és örökségét János fiához vitte, akivel egyébkent is egy fedél alatt lakott A tönkrement Józsefnek ez a dolog nem tetszett és azt követelte anyjától, hogy adja ki ebből a vagyonból is az őt megillető részt Ozv. -Fürtön Józsefné azonban erre nem volt hajlandó. Fürtón József március 13-án ismét meglátogatta az édesanyját, és követelte a vagyont, majd, amikor látta, hogy célja nem sikerül, rátámadt édesanyjára. Ekkor érkezett haza a kisebbik fia, Fürtön János, aki azonnal az anyja segítségére sietett és vadul fenyegetőző bátyját kidobta a tanyából. Fürtön Józsefet ez még jobban feldühősitette Az udvaron vasvillát, baltát vett magához és be akarta törni a tanya ajtaját, hogy — amint kiabálta —, végezzen édesanyjával és testvérével. Fürtön Jáuos ekkor magához vette revolverét, fejszéjét és kinyitotta az ajtót József baltával a kezében nekirontott és épen le akart sújtani öccsére, amikor János kezében eldördült a revolver. Fürtön József a lövéstől megtántorodott eldobta a vasvillát és a kapa felé támolygott majd csakhamar összeesett öccse ekkor odasietett hozzá és a baltájával addig ütötte, amíg tí nem szenvedett. A testvérgyilkos Fürtön János alig hogy kikerülte a statáriumot. Sikerült már a nyomozás alatt is beigazolnia, hogy tettét önvédelemből követte el és így ügyét a rendes bíróság elé utalt. A szegedi törvényszék annakidején szándékos emberölés bűntettében mondotta ki bűnösnek Fürtön Jánost és 8 hónapi börtönre ítélte. A bíróság megállapította, hogy Fürtön a lövést jogos önvédelemből tette, ezért tehát nem vonható felelősségre. Ez a lövés halálos volt, Fürtön Józsefet még gyors orvosi segítség sem menthette volna meg az életnek. tDe mégis el kellett ítHni öt azért mert az a cselekedete, hogv a haldokló és magával tehetetlen testvérét tovább bántalmazta, már nem esett a jogos önvédelem keretei közé. A testvérgyilkos úgyével csütörtökön foglalkozott az itélő tábla ffoz>dcs-tanácsa. A bíróság az iratok ismertetése, a perbeszédek elhangzása ulán ítéletet hozott amelvben súlyosbította Fürtön János büntetését és 8 hónapi börtön helyett 2 esztendei feaaházra Ítélte.