Délmagyarország, 1932. június (8. évfolyam, 123-147. szám)
1932-06-19 / 139. szám
VI. 19. 1 kereskedelmi és iparkamara 64 levelezötagia (A Délmagyarország munkatársától, A kereskedelmi és iparkamara legutóbb lezajlóit teljes ülésén fii tevelezö'agol választottak A meg választottak névsora különösön • kisipari érdekeltséget nem elégítette ld é« ennek • tálwriiak az elégedetlensége azóta Is állandóan tart. A Dél rasgyaroracágut ebben az ügyben Umételtcn fel. keresték cikkekkel, amelyek azzal vádolták a kamsrát, hogy a loyélez ilagváLa ziátoknál nem volt tekintettel "a külónbózó érdekeltségekre, de nem volt tekintetlel arra sem, bogy a nagyszámú le vlezőtag sorában helyet kapjanai: a szegedi ke res ke delemnek és iparnak a kamarai rendes ta psk sorából kimaradt kiváló képviselői, továbbá anok sem, akiket a kózéleti munkásságuk során szerzett érdemeik mellett kellett volna beválasztani A hozzánk érkezett le re lek azzal is megvádolták a kamarát, hogy a megválasztottak pontos névsorát hét lakat alatt őrzik Utánna néz'ünk a hozzánk érkezett panaszoknak éo megállafilottuk hogy a levelezötagok Jelölését lial ífgu biznttv*rt végeztet amelyben a kereskedelem és ipar négy taggal volt képviselve. Szükségesnek tartoltuk ezenkívül az nj levelezötaflok teljes névvrá leközölni. A névsor, amit a kamara Irodája a legnagyobb előzékenységgel boe*ájtott rendelkezésre, a kővetkező: Ad'er fíezsö. Szeged. Dr. Aia^r Károly főispán, Szeged Balassa József füszerkereskedő, Hódmezővásárhely. Dr. Balkányi Kálmán az Omke igazgatója. Budapest, pofot/h Péter kőművesmester, Szeged. Bayer István szállító, Orosháza Dr. Biedl Sanu fürészgyáros. Szeded. Dr. Borbiró Ferenc polgármester, Baja Csemegi Gyula polgármester, Csongrád. • Dálnokj Kováts Jenő, az Országos Iparegyesület Igazgatója, Budait. Dr. Dobsa László, az Ipartestületek Országos Szövetségének ieazgatója Budapest Domán Mátyás nagykereskedő, Szeged Dánhét Árpád épületfakereskedő, Szarvas. Fekete Sándor füsi«rkercskedő, Békéscsaba. Reniiö Mátyás fúszernngykereskedő, Szeged. Fenyő Miksa, a Magyar Gyáriparosok Qrszáaos Szövettélnek igazgatója, Ludapest. Gubicza Sándor ipart elnök, Orosháza Gratz Gusztáv, v. b. t. r., nyűg miniszter, Budapest Dr. Gyöngyössy János, a Békéscsabai Kereskedelmi Csarnok főtitkára, Békéscsaba. Harlemstein Ignác, a Vidéki Gabonakereskedők Szövetségének elnöke, Gyoma Dr. Hegedűs Lóránt nyűg. miniszter, Budapest. Hirsohfeld Lipót, Szeged. Hoffer Jenő, Szeged. Iritz Nándor terménykereskedő, Makó. Dr. Jánossy Gyu's po'gármester. Békéscsaba Jdroli GÍza kárpitosmester, Szeged. Karácsonyi Ferenc ácsmester, Hódmezővásárhely. Krtter Mihály, Szeged. Dr. Kertész Béla, Szeged. Klein Miksa bőrkereskedő, Hódmezővásárhely. Kner Izidor könvvnvomdá", Gjoma Kolb Árpád pénzögvlgazgaló, Szeged Kovács Mihály Ipartestületi elnök, Békéscsaba. Kozma Ferenc vezérigazgató, S leged. Kozma Marcell, Szeged. Kun Béla orsr gyúl. képviselő, Hódmezővásárhely. Undnai Sándor fakereskedó, Szeged Dr. Meny. f>árt Gáspár egyetemi tanár, Szeged. Nikefszky Jenő polgármester, Makó. Négyessi frnre polgármester, Szentes. Dr. Ornstein Lipót, Szeged. Dr Pálfy József, Szeged. Patzauer Sándor szeszgyáros, Szeged. Pavlovié* István, a Magyar Nemzeti Bank fiókfőnőke Szeged Pon0rácz Albert, Sjseged. Rácz Antal, Szeged. Rajner Ferenc, Szeged, fleirh Vilmos nagykereskedő, Baia Bosenberg Ede rnalomigazgaió. Csongrád. Schreider Mátyás épitőmester. Gyula Salgó Mika, a Szarvasi Hitelbank rt igazgatója, Szarvas, "ándor Dines, az Omke gyulai körzetének elnöke, i'ryula Dr Somogyi Szimzter, Szeged Dr. Soós István polgármester, Hódmezővásárhely Dr. Szélt Gyula, Szeged Sz-Mi József ácsmester, Makó. Szterényj József, Budapest Dr. Tafler F.'ek, az Orosházi Kereskedelmi Csarrok ftgyv elnöke, Orosháza Tákos Lajos borbéíy, Szarvas Tóth Ferenc mészáros, Makó. Dr. Varga Gyu'a polgármester. Gyula. Dr. Veress Gábor, Szeged Zsoldos Ferenc Ipt* 'e-rvző. Szentes. Raketti Hurozás STEINER »poo"á!i» »r ilrmflhelyébMi, XeleraMi-n. 7 . 1 SZál behúzása ... 10 fillér. , IwWWMMMMMWyyMMMMMtlMMMMMMMMMMMMMMMi arai Hint Jalrat, feorz MbaM Usyak kl tarttak* a nap fe NrVEA -CBÉME -OLA3 bumalkta nőikül. MindkattA tartalmuia • oén* o!» Eucanwt uhit nlnUcr urm«8MtadU Mr4rol4mr*«k , Sppaa «s oknál fosra aan halratUstthaMk s •av7 padit ..ncraa olru ió" irinftw»rttTal aa I is Niraa-OlaJ c«t>kk«nUk a ív okost* Mfés iwaUUi M««s vasaétyM tak a fenwk. NWaa-Or*m« kdleaaaaa hlWM hatása. hMae bronsos nint krilc*ónot»ak •Or»m« kelleaaaaa ha «« a NWta-OlaJ raarW as aréa lahOWatM Tacrflak aaettrddt aadvaa taattal, baaaa Bhutaakor •Mbb a UrtakM. Nivaa-orsiM f —as, i—, raa, Ntvaa-ataJ P v—» ta SIIIHSOORf SS TASSA R. T, Budapaat, VASÁRNAPI KONFERANSZ Hölgyeim és Uraim, s pótüzem megindult és tart — Makóig Soha lelkesebben nem dolgoztak, próbáltak és próbálkoztak a színészek: hiszen most a saját színházukról és saját pénztárukról van szó Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy M -ig Szegeden dolgozik a társu'at — 27-ig várják Görög igazgató aranykincseit —, aztán talán Makó következik. Csütörtökön kissé szomorú volt a levegő a kiskapu táján, amikor a szigorú kisgyűlés elutasította a háromezer pengős gyorssegély aktáit, de aztán elcsendesedtek a reménykedő kedélyek, mert az igazgató aj felfedező utakra indult a 27.-ig esedékes aranykincsekért És nemsok reménynyel, de nosztalgikus várakozással várják a hétfői napot, amikor az alkalmi társulat vezérkara e«. rendeli az első oszlást a művészurak és művészhölgyek gázsija arányá'an. És a vezérkar nagy terveket kovácsol, hogy megszépítse a kényszerű pótszezont Egy kis szabadtéri estét is terveznek, hogy jó*, ujat és hűset adjanak a nagyérdemű közönségnek. Az eisó terv •z volt, hogy Újszegedre csábítják laques Offenbach Szép Helénáját, később azonban a vezérkar áthelyezte a szinteret a Stefániára, a Vár elé. (Színfalak: a csillagos juniusi ég és a ii.'./.írben az ezüstös holdvitf-ban megcslllogó Tisza) Helénát Lamberg Bözsi énekli, Páris úrfit valószínű* leg Szörád Ferenc... A legközelebbi programon szerepel a Vigszinház turnézó társulatának vendégjátéka (Evelyn, Ne váljunk el) Törzs Jc .."..^, Makai Margittal, Rajnay Gáborral, Hegedűs Tiborral" — es Táray Ferenc talán eljátsza Kék szakáll nyolcadik feleségét... Szombaton jfeluiá;: nagy küldöttséggel és kivonulással fogadták Fehér Gyula tanácsos urat aki a Színészegyesúlet kiküldetésében a helyszínen vizsgálja meg a helvzelet. A kiskapu tájékán mosolygós reménykedéssel nézték a Szegedre érkezett hivatalos kiküldött — duzzadó aktatáskáját... Amint a Konferonr.z legutóbb jelentette, Kondor Ibolya művésznő családi állapotának veszélyeztetéséweí vállalkozott a feladatra, hogy Szegeden marad a pótszezon alatt és rendelkezésére áll a lelkesen dolgozó társulatna';. Az elhatározás után távirat érkezett Bécsből és szigorú férje megüzente neki, hogy válasszon a szegedi játék és a családi állapot között, mert nélküle nem készülhet éi az Éjféli tangó lipcsei premierjére. K primadonnának meg kellett hr»;~!r.:a a szigora cs-' Ji parancs előtt és érzékeny bucsuk közepette elutazott Szegedről. Megigértc azonban, minden igyekezetlel a*.on íe*z, hogy megszerezze a szegedi társulat számára a .Fizessen nagysi l. előadási jogát Ha a kísérlet sikerül, néhány napra még visszajön Szegedre és eljátsza Komiáty Károly zenés játékának főszerepét ... Nem ls méltó-'r'-aií elhinni, hogy mennyi verejlékkel és munkával jár a társulat működésének biztosítása A vezérkar élen Herceg Vilmos szalad gá', aki örökös tagsági képességeit felhasználva igyekszik megoldani a lehetetlennek látszó problémákat A pótkapunyitás elölt megjelent a gázgyár magas vezetőségénél is és kérte, hogy mérsékelt áron szállítsák a világosságot a kényszerű pótszezonnak A gázgyár igazgatósága teljesitette is a kérést; kijelentették, hoc a mérsékelt ár meg-. I«sz, de előbb egy *<is kauciót kell eUM^eail a pénztárban. Herceg vezérur nézegette-forgatta a társulat gazdag zsebeit, de — mit t*0Mtyvk — ezalklommal nehéz volt felteden! néhány üBért is. Már-már bukással fenyegetett ax égte kbérlet, amikor hadvezéri körúltekmtésaef gondolata támadt. Szónélkül belenyalt meBénysaebébe és egy elrejtett könnyei — lekapcsolta foMhmmi aranyóráját « mellékelt lánccal egfátt. — Kauciónk az nincs, itt hagyom sdfnyétn az aranyórámat... — mondta hősi áléoeattal. A vliágitási urak megliatotlan nézték a kitűnő szinész felajánlását, de pevsze nem fogadtuk et a ritka megoldást. És szépen kiegyeztek: Herceg f*mos Örökös fogsága tesz — « iMágHási h*mtdö... Pénteken megérkezett háromhetes mclovlIM turnéjáról Vágó Artúr, aki örömmel jelentette, hogy a társulat rendelkezésére ül. Ss szerény véletlenséggei kmvjtogatta diszkrét bőrtáraiját, ametybe« a turné eredményes kincsei hnzódtak mag. Czobor rendező ur azonnal ttw saát sa kiM* W: — azse' a tárcává nem lehet betépni a szinház küszöbén.. Az elmúlt napok krónikáiból fei ke* Jegyezni egy érzékeny történeW l«. VoK Szegeden egy kitűnő fiatai' hölgy, aki nemrégiben külföldre tátávozott éa aki már régen itthagya szivét egy fiatal nemes fovágnáL Egymásután érkeztek Szegedre a képeslapok és szivetszomoritón jelentették, hogy merre jár az idegen oroágok ege alatt. Nemes lovagunk naphosszat nézegette az mtegető, szomoritó anaxokat, aztán hirtelen süiatározással nyomozni kewtett a menetrendben. És lelkes rajongásáéin kinyomozta, hogy szivének hölgye melyik este ér külföldi utjáa Zériehbe. Aztán ezen az estén szépen fölemelte a telefonkagylót és felszólította a zürichi hotelt Z«riefc )e<mtkezett és a fiatal hölgy ls jelen'icwsett... És megkezdődött az édes telefonbeszélgetés .. S pere.., 6 perc... 12 perc... 20,,, Aztán a postás alvttte a Ural számiát nemes lovagunknak: i^ufctw pen* gö... És lovagun íyen, de kissé racionálisan ábrándozni kezdett: ezért a Jirai összegért megválthatta volna vasuh' jegyét és személyesen meglátogathatta volna szivének hölgyét a zürichi tó andalító partján... Igy végződött a nyolcvan pengős románc Szeged és Zürich között... INGYEN rURODÜET, írerl minden fflrdóruhához fttrdöie|V«S itfOttk ingyen. pénztárunknál. ruhák cf pfik sapkák FURDO TENNISZüldk, cípSk, Ingek, •abdák Hurozás éa Isfllás szaksaertes GlUchsthal és Tárta Csekoniea-occa 3 m