Délmagyarország, 1932. június (8. évfolyam, 123-147. szám)
1932-06-18 / 138. szám
VJU Itt. RIASl eredmények » Lusztlg-féle fUrdOrnhákban rendkívül ölesé és tvtés anyag LUSZTIG IMRE StTS Folytatják a Kisbuvárió feltöltését A népfóléll miniszter végre kiutalja a SS ezer pengős államsegélyt f (A Délmagyar > s-.ág mu* Latinát ót) Gróf Klebelsberg Kunó pénteken telefonon értesítette dr. Algner Károly főispánt, bogy sikerült kieszközölnie • Kisbuvártó feltöltéséhez szükséges és mir régebben megígért 35000 pengő államsegély kiutalását. Az államsegélyt most már a legrövidebb Mőn belül •Mutaija • népjóléti miniszter. Érért az államsegélyért a város már hosszú Idő óta haroof de eddig nem tudott eredményt elérni és Így abba kellett hagyni 1 töltési munkát, ami bizonytalan időre elodázta a rókusi vilíatelep terveinek megvalósítását A polgármester most kijelentette, hogy mihelyt megérkezik a pénz, aronIHH munkába állítják « kubikosokat Vasárnap nem indul filléres gyors Gyöngyösre (A Délmagyarország munkatársát ól.) A gyorsan népszerűvé vált filléres gyorsok közlekedésében eddig semmi fennakadás nem volt Egy héttei ezelőtt Szegeden keresztül filléres gyors ment Gyön. gyösre és a nagy Mkerre való tekintettel a Máv. vasárnap újból v eekendvonaiot akart indítani Gyöngyösre. Miután azonban » kirándulásra csak mintegy 200-an jelentkeztek, a filléres gyorsot a Máv. közlése serint nem indítják «l. A Jegyeket visszaváltják. A Márer-malom ügye az ilélőiáblán (A ^Délmagyarország munkatársától ) Az Ítélő, tábla /foüdcs.tanácsa pénteken folytatta a Má'er. malom bünügyének tárgyalását Az előadó biró részletesen ismertette az ügy részleteit, pénteken délben fejeződött be az iratok ismertetése A véde. lem ezután bizonyitáskiegészitési Indítványokat ter. jesztett elő. A biróság, tekjntettei* az idő előrehala. dott voltára, a tárgya'á'f felfüggesztette és az indítványok ügyében szombaton fog dönteni. Ha • biróság • kérelmeket elutasítja, akkor sor kerül » fellebbezések indokolására és az Ítélet klhlrdeétsére. r AaTiaö A saegedi Meteorologiai Obszervatórium jelenti: időjárási helyzet (rádtóje'entéaek alapján): A barometríkus maximum az Ooeánon 770 mm., a minimum a Balkánon 755 mm. Jelentősebb csapadék a Földközi-tenger mellékén esett A légáramlás Déleurópában é'énk- A Délvidéken az éjjel tóbb helyütt volt eső S*egPden á hőmérő legmagasabb állása 21-1 tok Celsius, a legalacsonyabb 1X6 fok Celsius. A barométer adata ű tokra és tengerszintre redukálva reggel 75A.4 mm., este 7#19 mm. A Ievegfl páratartalma reggel 60 százalék, délben 44 százalékIdötrtíla' a délvidékre, Továbbra }« változékony, aránylag hűvös idő, csapadékhajlammal. Keddtől kezdve uj vonalon közlekedik a szeged—szalymazi autóbusz Huszonötszázalékkal leszállítják a viteldíjat (A Délmagyarország munkatársától.) Június 21-töl, keddtől kezdődően a városi autóbuszüzem szatymaz—felsőtanyai vonalán változások lépnek életbe ugy s menetirány, mint a díjszabást illetőleg. A felsőtanyai gazdaérdekeltségek kivánságára a vonalat négy kilométerrel meghosszabbították, ugy, hogy a jóvő héttől kezdve a vonal végállomása ncra Felsőt^nyán lesz, hanem Szeged-határnál. Lényegesen megváltozik a vonal menetiránya is. Eddig az autóbuszok a budapesti országúton, az Adokke reszt megállóhelyet érintve, a szatymazi összekötő országutnál tértek be Szatymazra, ahol visszafordultak, azután újból rátértek az országútra és Így haladtak Felsőtanyára. Az uj menetirány szerint k vonal Fehértónál, az országúti elágazásnál az Aigner-kőrutra fordul, a Jánosszállási vasúti megállóig halad, onnan tovább átkarolja Szatymaz északi részét, azután a templom mellett az összekötő országion, majd s budapesti országúton Felsői anyát érintve, halad az uj végállomásig. Ugyanezen az uton tér vissza Szegedre. Az uj vonal mütanrendőri bejárását már megtartották, a rendőrség a közlekedési Íz' onság szempontjából nem emelt kifogást az uj menetirány ellen. Az uj menetiránnyal kapcsolatban az autóbuszüzem huszonöt százalékkal mérsékli a vonal viteldíjait. Az uj díjszabás most van kidolgozás alatt; a hírek szerint a szeged— szatymazi szakaszon az eddigi 90 filléres menetdíj helyett keddtől kezdve 66 fillér lesz a vtteldij. Belvárosi Mozi Ma «•<« 9 órai kewJettol j« IdA etetén m nyArt helyltigben SALAMON BELA «* tanulatAnak vendegiatéka Uj Qiletiff Vadnay bohózata Ctak merni k«U Vasiary bohrtiata CmmM u 4rumintavA«4rről rádión, tréfa. Érdekes történet Lauaraléal konferanola Karinthy tréfa blnétt Három ór«* kacagA orkánl M C s o nt K*m todok haxadal LflrtBO bohéaaU Tubi, tobi. tubi Uuíd behórata ZmbIUIs trOkk Vadnay bohózata Bacaak éa Vadnay aktallU i«1«nata Ma<wtoB|Wm, tréfa A fágararn aakflexlk KlA ? •onatjalanet Láaxló Mlklóa trétVia Olr.t« nópttertl helyárak -1Wí> S SO-tfr« A vidéki városok moratóriumot kérnek a Speyer-kölcsön törlesztésére Az országgyűlési képviselők városi blokkja a vidéki városok solyos helyzetével foglalkozott (A Délmagyarország muM a ársátöt.)Dr. Somogyi Szilveszter polgármester háromnapi távollét után hazaérkezett Szegedre és pénteken megjelent hivatatában. Távolléte alatt Budapesten tartózkodott és résztvett azokon a tanácskozásokon, amelyek a városok kongresszusának elnöksége és a városok °r»zággyü'ésl képviselői tárgyalták míg a vidéki városok problémáit A polgármester érdeklődésünk, re a következőket mondotta ezekről » tanácskozásokról: — A mozgalmat a városok kongresszusa kez. deményezte, amikor falkérte a vidéki városok or. •zággyülési képviselőit, hogy üljenek össze és álla. podjanak meg valami együttes akció febonyolitásá. ban, mivel a városok pénzügyi helyzete elviselhetetlenné vált és mivel a kormány nem mutat semmiféle hajlandóságot a segítségnyújtásra. A városi képviselők Ugrón Gábort váfasztották meg » néhány héttel eze'öU megalakított bíokk elnökévé, aki tegnapra hívta össze a blokk efső ülését Előző napon a kongresszus elnöksége külön megbeszélést tartott, amelyen letárgyalta a blokk elé terjesztendő határozati javaslatod — Győr pénzügyi tanácsnoka volt az előadó, aki részletesen felsorolta • városok sérelmeit és megjelölte a sérelmek orvoslásának módját ia Hivatkozott arra, hogy az áUam egyre több állami tsendő elvégzését hárítja át a városokra és az állami feladatok elvégzéséért aránytalanul kevés ellenszolgáltatást nyújt. Kifogásolta a Kórházi hozzáfárulá* fokozatos csökkenését, a fertőző betegségtK eiiem védekezés költségeinek áthárítását, követelte, hogy az állam engedje át a városoknak a forgalmi adóbevételek harmadrészét, amelyet éppen a városok megsegítésére tartott vissza Kívánatos, nak tartotta, hogy a városok egyévi moratóriumot kap famtie a Speyer-köi esőn fik törlesztésére — értesülésünk szerint Walkó Lajos külflgymlnisiter ebben az ügyben is tárával » külföldön —, külön javaslatot dolgozott ki a terhes függőkölcsönök ügyének elintézésére. — A tervezet szerint a kormánytól ofvan rendolet kibocsájtását kellene kérni, amefy a fűggökólcsőnőit visszafizetésére kétéves moratóriumot aina « városoknak. £n ezzel a tervvel nem értek egyet és helyette más javaslatot terjesztettem be. Javaslatom altpja az a negyvenötmillió pengő volt, amely a transfermoratóriura következtében őszszegyült a Nemzeti Bankban és amefy után a Nemzeti Bank egyetlen fillír kamatot sem fizet Azt javasoltam, hogy ennek az összegnek a felét oszszák fei a városok kőzött, amelyek ebből a pénzből drága függő kölcsöneik legalább e^y harmadrészét visszafizethetik. így Jelentősebb összeg jutna be • közgazdasági forgalomba, ahot'egy kis élénkséget keltene, a bankok viszont szívesen várnának a pénzük másik részére, ha ez első harmadát most egyszerre visszakapnák. Hasonlóképen járt el Bulgária, amely a transzferpénzek ötven százalékát használta fei'a Nemzetek Szövetségének hozzájárulásával a belső konszolidáció biztositására, a munkanélküliség enyhítésére. A kongresszus elnöksége fe> ls vette javaslatomat a blokk elé terjesztett Javaslatai közé. i Elmondotta még a polgármester, hogy a másnapi értekezleten, amelyen a városi képviselők és a törvényhatósági, valamint a rendezett tanácsa: városok 5—5 polgármestere vett részt, gber Antaz a garanciabank felállításában jelölte meg a kibontakozás útját Ez a bank váltaná magához a városok függőkőlcsöneif és hosszúlejáratú amortizációt kölcsönné atakitaná át azokat, nem valószínű azon* ban, hogy sikerűi a rarancitbank alaptőkéjének biztosítása. A blokk végűi fs elhatározta, hogy « felmerült javaslatokat tömör Ismertetésbe foglalja össze és azt eljuttatja a blokk minden tagjának, a városok minden országgyűlési képviselőjének. A javaslatok letárgyalása érdekében később újból összeül a blokk és akkor határoz abban a tekintetben is, hogy mjlven eszközökkei "kisérlt meg a városon súlyos helvzetének envhitését. Ipar! vásárról visszamaradt párnázott miibntorokat rendkívül olcsón árusítom R||I)ÍI1 JÓZS6Í kárpitos K—Ul— jjljtwj S. 743 fal.: Z4 az igen tisztelt közönséget, hogy a Mikszáth Kálmán-utca 10. sz. alatt volt Bokorféle sütődét a mai napon megnyitottam és mindenkor a legjobb minőségű kenyeret és süteményt fogom árusítani a legolcsóbb árakon. 305 Fehérkenyér 30, félfehér 28, barna 26 f. Rendeléseket díjmentesen házhoz szállitok Tisztelettel SZÍÍCS lAZSef.