Délmagyarország, 1932. június (8. évfolyam, 123-147. szám)

1932-06-17 / 137. szám

Tiz százalékkal kevesebb diók iraJkozolt be a szegedi középiskolákba a 35 pengős beiratási dij és a megdrágított tandíj miatt (TI Délmagt/arország munkatársától.) Kel­lemetlen megiepetés érte a szülőket, akik az Iskolai tanév befejeztével megjelentek az ál­lami középiskolákban, ho^y a kővetkező osz­tályba beírassák gyermekeiket A kultuszmi­nisztérium ugyanis rendeletet adolt ki, amely­ben az eddig évkőzhen szedett különlwző di­jakat (iskolafentartás, sportkör, oktatófilm, atb.) egy összegben és a beiratási díjjal együtt rendelte beszedni. Igy történt, hogy a mit eem sejtő szülőknek a beiratásnál 35 pengőt kellett az iskola pénztárába befizetni. Kivé­telt képez a riirista gimná.ium, ahol nem 35 pengői kellett fizetni, hanem 28-at Minden szülő azt várta, hogy az elképzel­hetetlenül súlyos viszonyok kőzött kőnnvitenek az iskoláztatás költségein, ehelyett most egy­szerre 35 pengőt hajtanak be rajtuk. Ez azon­ban még nem minden, mert a tandijat az eddigi ÍO pengőről — huszonöt százalékkal — 50 pengőre emelték fel. Illetékes helyen érdeklődtünk, hogy mit keü a szülőknek a mostani beiratkozásnál fizetni. A dijak a következők­Felvételi és vegyesdij P 16 60 Kötelező oktatófilm P 2 — Iskolaszanatóriumi dij P 1.— Tihanyi diáküdülőre P 1.— Sjortkör P 2.40 Iskolafentartás és tatarozás P 12.— összesen P 35.— 'A tandíjmentes tanulók 27 pengőt fizetnek be­iratási dij cimén, a hadirokkartak, hadiözve­gyek gyermekei és a hadiárvák 18.06 pen­gőt, a tandíjmentes hadiárvák 1250—et. A 35 pengő befizetése nagyon sok szülőt el­riasztott a beiratás'ól, sokan az igazgatói iro­dákból fordultak vissza és elhalasztották a beiratást szeptemberre, — ha ugyan akkor lesz pénzük. Hogy a beiratási dijak felemelése milyen következményekkel járt az egyes középisko­lákban, kérdést intéztünk az iskolák igaz­gatóihoz. A következő válaszokat kaptuk: Dr. Tihanyi Béla, a piarista gimnázium igazgatója: — Iskolánkban csak elenyésző a különbség az idei és a mult évnek ugyanerre a szakára eső beiratkozások kőzött. Most 367-cn, tnvily ilyenkor iúi-en irat köztik be. Elértük volna a tavalyi létszámot is, de a tisztviselő-szülők­nek a hónap közepén nem tellett a beiratási dijra. A fizetni most nem tudó szülők gyer­mekeit azonban a jövő tanévre előjegyeztük. Dr. Firbás Oszkár, a főreáliskola igazgatója: — Annak ellenére, hogy most egy ősszeg­ben vollunk kénytelenek szedni a beiratási dijat és az eddig évközlien szedett szolgálta­tások dijait, mindössze tizzcl kevesebb tanuló iratkozott be, mint tavaly. Az idén előre be­iratkozott 100 tanuló, tavaly 110, viszont, ami az iskola szempontjából örvendetes, az I. osz­tályba már is lényegesen többen iratkoztak be, mint a mult évben. Dr. Srhill Fülöp, a leánylicenn igazgatója: — Iskolánkba az idén 346-an iratkoztak be előre, tavaly 380-an. Kétségkivül a gazdasági depresszió eredménye ez. A szülők közül sokan nem voltak felkészülve a magasabb dijak fizetésére, akiket azonban megnyugtat­tunk, hogy szeptemberben is beírathatják gyermekeiket. Igy a most fizetni nem tudó szülők megnyugodva távozhattak. Dr. Somogyi József, . az állami gimnázium igazgatója: — Valamivel megcsappant a beiratkozások száma, amennyiben a mult évi 435-el szem­ben az idén még csak 362-en iratkoztak be iskolánkba. A visszaesés a gazdasági okokon kivül még az, hogy a felsőbb osztályosok kö­zül aránylag még kevesen iratkoztak be. mi­után ők biztosak abban, hogy a bsiralkozás­sal még szeptemberben is ráérnek. % Az igazgatói nyilatkozatokból látható, hogy átlagban tiz százalékkal kevesebben iraikoz'ak be az idén Szeged középiskoláiba, mint ta­valy. II törvényhatósági bizottság viharos interpellációs ülésen állást foglalt a városi tisztviselők üzleti tevékenysége ellen 1 közgyűlés nagy többséggel nem vette tudomásul a Pásztor JAzsef Inter­pellációjára adott polgármesteri választ (A Délmagyarország munkatársától) A csütörtöki rendkívüli közgyűlés a Speycr-rende­let ügyének letárgyalása után — melyről lapunk más helyén számolunk be — a napirendre tűzött interpellációkat tárgyalta Két interpelláció szerepelt a napirenden, mind­kettőt Pászinr József intézte a polgármesterhez. Első interpellációjában, mint ismeretes, az adóhivatalt tisztviselők Jutal­mazásának kérriésőt kívánta tisztázni A polgármester válaszát dr. Hammer Fidél ol­vasta M. A válasz szerint az adóhivatali tiszt­viselők tényleg kapnak jutalmakat, azonban nem állandóan, hanem egv évben legieljebb egy.szer, de nem is minden évben. A legutolsó jutalom­osztás l<131-ben volt, amikor a polgármester 16 233 pengőt osztott szét az adóhivatal tisztviselői kö­zött. A jutalomból mind a 132 adóhivatal alkal­mazott részesült, egy-egy tehát valamivel többet kapott száz pengőnél. A jutalmazásra fordított pénzt nem a város, hanem az ál'arn adta, még pedig az adóhivatal munkájának ercdmény-e ará­nyában A felosztás a polgármester joga, azért senkinek feletősséggel nem tartozik. Pás/t:>r József.- Az interpellációra adott polgár­mesteri választ tudomásul veszem, miután a vá­laszból kiderült, hogy az adóhivatali tisztviselők között nem váro>i, hanem állami pénzt osztottak szét és miután ebben a teremben nem az állami hanem a városi gazdálkodás rendszerét és szel­lemét vagyunk hivatottak ellenőrizni és esetleg uj irányokba terelni Élesen tiltakozom azonban egy mondat ellen, az ellen, mintha a polgár­mester ur akár ennek a pénznek a szétosztását, akár bármilyen funkciót o'van módon végezhetné, amint az előadó ur mondotta, hogy t i. senki­nek se tartozik felelősséggel- A polgármister ur igenis felelősséggel tartozik minden ténykedéséért nemcsak a közgyűlésnek, hanem a belügyminisz­ternek is. Ezután került <vr Pásztor második interpelláció­jára, amelyet a Délmagyarorazág már ízletesen ismertetett és amelyben az interpelláló a városházán megtOrl flzlell fevé­kenykedések megszüntetését kö­vetelte. Széchényi Mozi Péntek, szombat éa vasárnap junius hó 17, 18 és 19-én A lerea Itggcl »u kaiTg I Közkívánatra! Repríz! < Kadet! kisasszony Katonai vígjáték 11 felvonásban. FforereplCk: Halmay Tibor, Dolly Hais és Guslav Fröbiich MÉG 5 TÖBBET NYÚJT HA-HA j Gyermekszandálok egyes párok P V UU 'Legdivatosabb nfil bocskorszandál < Hői fehér vászon­CÍpŐk divatformákban P 6-50 7-­Férfi fehér vászon- 7.__ * 50 12-50 rinfik barna divatkombi c,i,ül1 nációval • • -1 Férii weekend cipő Aras kirakatainkat ' kérjük megtekinteni I Klőa JAaok TMArnapon .1, 5, 1, h bétköt napon S, 7, 9 Arakor. kimutatva, hogv az mi'yen su'yos ^érelmét jelent ugy az iparra és a kereskedelemre, mint a mező­gazdaságra. A polgármester igen terjedelmes válaszát a köz­gyűlési taflok viharos közbeszólásai közben dr. Ordögh l^ajos tb. tanácsnok olvassa fel. A pol­gármesteri válasz elismeri, hogy a városi alkal­mazottak részére szükséges tüzelőanyag szállítá­sinak megszervezését már évek óta Szentgáli (Brun­ner) Gyula városi számtiszt végzi A cipőszükséglet biztosítását 1931 rovember 1. óta szintén ez a számtiszt végzi Volt a városházán sertésakció s A polgármester válasza szerint ezek az akciók nem bénítják meg a kereskedők versenyképességét, mert a tisztviselők szükségletének szállítására min­dig az összes kereskedőket ajánlattételre hívják fel A tűzifa és a szén szállítására az idén ís több ejánlat érkezett, a megbízást négy vállalat kapta meg, amely a legelőnyösebb ajánlnlot tette. Igv az alkalmazottaknak módjuk volt ana, hogv- a tüzelőanyagot annál a vállalatnál szerezzék be amelynek minőségét jobbnak tartják A tűzifa és a szénakció évi forgalmának értéke 50—GO (KŐ pengő A városi főpénztár egvénenkínt senkitől sem vonja le egv- kereskedő követelését se. „Nevezel! számtiszt — mondfa a polgármester — semmiféle in­kasszóddal nem számi! 'el a ke­reskedőknek. Az ajánlattételre vonatkozó felhívás ISyrr* klkót­ményt egyáltalán nem tartalmaz. A szállítással megbízott cégek maouk ajánlanak (el bizonyos honoráriumot 'észben készkladá­salnak meotérltése fejében, rész­ben pedig az alkalmazottak hite­leinek nyilvántartásával kapcso­latos külön munkájának díjazá­saként, mert egy cég sem kíván­hatja, hogy az « üzleti érdekében álló kezelési munkát bárk! ellen­szolgáltatás nélkül lássa el. A megbízott cégek saját elhatáro­zásukból 2, Illetve 3 százalékot ajánlottak föl a külön munka dí­jazásaként." Megállapítja a polgármester, hogy elvi szem­pontból nem volna akadálya annak, hogy a váro^ főpénztár minden tisztviselő és minden kereskedő külön megállapodása esetén a vásárolt áruk rész­leteit az alkalmazottak illetményéből külön külön levonja, cz azonban technikailag teljesen kivihe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom