Délmagyarország, 1932. június (8. évfolyam, 123-147. szám)

1932-06-14 / 134. szám

VI. 14. Férfi sportingek, nöi sportbluzok nagy választékban olcsó árakon Pollák Testvéreknél Orzse néni bucsut mond Szegednek Örzse néniről írván, voltaképpen a Krokodil né­nivel kell kezdeni, aki annak idején megmérgez­te ifjúi éveinket. A nevezetes állattal kapcsolatban feitisztelt hölgy ugyanis mozgó virágárus volt fts leginkább ott mozgott, ahof okosabb lett volna csendben viselkednie. CUünk, teszem azt, a kávéház terraszán családi körben, sokkal inkább egy kis leány kedveért, mint az anyja szép szemeért s igen pontosan kiszámítot­tuk, hogy a zsebünkben rejtőzködő vagyon épp elegendő a feketekávénk kifizetésére. Abban a pillanatban, mintha a föld köpte volna ki magából, ott termett a karkosarával Krokodil néni és csevegni kezdett: — Tessék a szép virág. Fagyos csend fogadta, rá nem néztünk Volna, Iára « delnő igen kiváló pszihotogus volt ós tovább bővítette szózatát. — Tessék megvenni a szép rózsát a kisasszony kának. Azzal már tette Is elébe a szép rózsacsokrot, hasztalan rebegett a mama néhány meggyőződés­nélküli »ne, ne.-t, továbbá »nem szabad <-ot. Ne­künk alku nélkül illett fizetnünk, mosolyogtunk is hozzá, bár a lelkünk mélyén átkoztuk a város hatóságát, amely könnyelműen kiszaiajtotta kezé­ből a pallosjogot és immár feltűnő régen nem égetett boszorkányt. Néhány év előtt halt meg Mezőhegyesen, em­lékét is csak azért idéztük lei elüljáróban, hogy annál jobban kiemelhessük örzse nénit, aki ha­sonló életpályán működvén, maga volt az élő ta­pintat és a belátás. Neki elég volt egy futó pil­lantás, hogy ne közeledjék, viszont fürgén érke­íett, ha zengett a szó, hogy: — Gyüjjék már közelébb. A teljes neve özvegy Németh Imréné, ámbár lánykori nevén ismerik a letttöbben Kalmár Er­zsébetet. — Tekintetes ur, mondja, szeretnék efbúcsúzni a szegediektől, a kenyéradóimfóf, az összes kávé­soktói és vendéglősöktől, mert itt hagyom a vá_ rost — Csak nem? — De én igen. A 78-ik évet gázolom. örzsébetre töltöm be Isten segitségéref, szeretnék inár egy­sálir aludni is. Mert most nem tudok, nem en­ged ez a bitang élet, ameíy hozzászoktatott az éj­szakázáshoz. — Mióta foglalkozik • virággall — Harminckét éve. Az nram kucséber volt, aztán hogy meghalt, én is az íettem. De hem számra. Szardéna, meg narancs, meg mi egymás volt a kosaramban. Később virág. -— Szegedi-e örzse néni? — Horgasi vagyok, de kifene éves korom 'óta fakóm a várost A Tóth Péterékhez hoztak be pesztrlnak, aztán a Kasséknáf voltam kilenc esz­tendeig kézilány a Feketesas-uccában. — Az öreg Vencel idejében? — Abban. Áldott jó teremtés voft "a felesébe, az öreg tésasszony. Mert nem volt akkor nagysága elnevezés, már hogy lett volna! — Mekkora volt a családja? — Tizenegy gyereket hoztam a világra, azért voltam mindig egészséges. Ebből aztán négy ma­radt meg, mind menyecske. — Akkor unoka ís van. — Van hát Várion, összeszámítom^ hogy meny. nyi. Szedi sorba a családfa ágait, igénybe veszi az ujjait is, végre megvan. — Tizenegy az unoka, de haltak is. Hát most elegyek az egyik lányomhoz, derék ura van, bótot nyitottak, az nagyon elfoglalja őket. Pi­henőnek jó fesz, hogy vigyázok a gyerekekre, meg a házra és talán hozzászokok még egyszer az éjszakai alváshoz. írja meg nagyon szépen, hogy köszönöm az összes kenyéradőim szívességét hogy virágot árulhattam náluk. Valamikor jó üzlet volt, de most nem ér semmit mint annyi minden más. — Szabadién >Magyar Passió c Brtta pesten. Bu­dapestről jelentik: Szegeden, a Templom-téren — mint emlékezetes — a mult évben nagy sikerrel adták elő Voinovich Géza Magyar Passióját. A szabadtéri előadást most Budapesten megismétlik, ez erzsébetvárosi templom előtt. A tervek szerint az előadást a Szent István-ünnepek során rende­zik meg valószínűleg ugyanabban a szereposztás­ban, mint tavaly Szegedén. iskolai hirek A kegyesrendi vánosl glmnazhimbaii a beírás alkalmával az újonnan megállapított dijak fizeten­dők: az igazgatónál 20 pengő különbözöjiijakra, a tandíj kezelőnél 8 pengő felvételi dij cimén. Vannay kiszabadult Budapestről jelentik: A puccs-ügy katonai elitéltje, vitéz Vannay László ma reggel szabadlábra került és elhagyta a Mar­giLköruti katonai fogház épületét. Vannay Lászlót tudvalevően hathónapi fogházra ítélték. Vannay büntetését kitöltötte és ma reggel eltávozott az épületből. Ügyét fellebbezés folytán még tárgyalni fogja a legfelsőbb honvéd törvényszék. NTYEN Agy- és szlvérelmeszesedésben szenvedő egyéneknek a természetes »Ferenc Józsefe keserűvíz megbecsülhetetlen szolgálatot tesz azáltal, hogy a béltartalmai kíméletesen távolítja el. Tudományos tapasztalatok kétség* telenné tették, hogy a Ferenc József viz szá­mos féloldali hiidésben íekvő betegnél is meg* tette a kellő hatást s így nagy megkönnyeb­bülést okozott. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüz­letekben kapható. B t — A Recskés-telepl önkéntes Tüznliő Testűi t vasárnap tartotta meg évi közgyűlését Kecskés István megnyitója után Kelemen Oszkár parancs­nok terjesztette elő évi jelentését, majd a tárgy­sorozat letárgyalása után Popán Pált szakasz­parancsnokká," Kiss Imrét és Kónya Mihályt választmányi tagokká, Sulik Antalt póttaggá vá­lasztotta meg a közgyűlés. x Gyorsírás! és gépirási tanfolyam kezdődik szak­iskolában. Beiratkozás Homéd-tér 4. — Betörés. A Csaba-ucca 46. száma házban lakó Horváth János, Csűri Imre és Szabó Jánosné közös éléskamráját vasárnapra virradóra betörők kifosztották. Az éléskamrából nagyobb mennyiségű kolbászt, szalonnát és egyéb élelmi­szert vittek el a betörők. A rendőrség a nyomozást megindította. O 1 S N J A DELMAGYARORfZÁGOT mert a takarékossági szervezet legalább annyit térit olssza, amennyibe az •IBflzetés kerül, ha be­vásárlásait Igazolványába beíratta. — Halálos verekedés. A moh hét péntekjén két vásárhelyi béres: Kis Lajos és Bugyi Sándor munkaközben összeveszett egy leány miatt Kis Lajos a kezében lévő kapával fejbesujtotta Bugyit, aki véresen terült ef a földön. Kis ezután még egy ütést mért társa fejére. Bugyi Sándort bevitték a vásárhelyi közkórházba, ahol hétfőn, anélkül, hogy egy percre is eszméletre tért volna, meghalt. Kis Lajost letartóztatták. -- Elítélték • rabló orgazdáját Lakato-s Já­nos makói cigányzenész márciusban — mint emlé­kezetes — kirabolta dr. Ungár Elemér járás­birót. A zsákmányból 20 pengőt adott Veréb Ig­nác makói cigánynak, aki később a rendőrséget nyomravezette. Veréb Ignác orgazdaság miatt ke­rült hétfőn a szegedi törvényszék elé, amely nyolc­napi fogházra Ítélte. Növendékhangverseny a várost zeneiskolába*. A városi zeneiskola hétfő délutáni növendékhang­versenyén a haladó növendékek vizsgáztak, firde­kes műsorszámok tarkították 0 hangversenyt. Elő­ször hallottunk nagybőgő-szólót. Buday Ferenc szépen adott elő egy gyakorlatot ezen a nem éppen behízelgő hangszeren. Elragadó volt és általános meglepetést keltett egy Haydn-trió, amelynek efeő tételét tiz.tizenkétéves gyerekek adták elő. Zon­gorán Rácz Kató, hegedűn Auer György, csel­lón a tehetséges Fiedler György játszott nem­csak precizitással, hanem a muzikalitásnak azzal a készségével, amelyhez tehetség kell, de ame­lyen a kiváló pedagógus irányítása is megérzik. Nagyon ügyes zongorajátékot hallottunk Feren­czy Margittól, Friedrich Arankátóf, Haaz Je­nőtől, Somogyi Arankától, a kisebbek közül Bőrcsök Marcellától és Tokody Erzsitől. Az énektanszak növendékei közül fellépett Magyar József, aki csinosan énekelt és Kiss Mária, aki megérdemelten sok tapsot kapott. A hegedűsök közül szépen játszottak Ga nsz József és Csonka Miklós. A zongorakisérettef jót produkált Soly­mos s y Margit és B a k László. Két csellón ügye­sen játszottak egy Poper.andantet K1 a c s o Emma és Dékány Jenő. A hangversenynek sok hallga­tója és minden számnak nagy sikere volt. Társas autóbuszutazás Siófokra Iunius 18-án és 19-én a Szeged Városi Autóbuszüzem kényelmes. 30 személyes autóbuszaival Indulás: junius 18-án, szombaton déli 1 árakor a Kass-szállótól Gyülekezés a Russ-szálM halljában. Meg­érkezés Siófokra d u. 6-kor. Visszautazás z junius 19-én este Vs 7-kor, vacsora Dunaföldváron A társasutazás részvételi álfa: útiköltség és egy és tél napi teljes ellátással ElsörendU étkezés Siófokon a Balaton-szállóban, elöelvezés Qll ugyanott 1 és 2 ágyas folyóvízzel ellátott szobákban. Részletes felvilágosítás, valamint s jegyfüzetek kaphatók a Délmagyarorsság jegyirodájában MEGJELENT KÖNYVALAKBAN (5 kötet) II SZEGEDI VÁR KIZIMRTLI im Höfef ára 50 «111. A SZEGEDI FRISS ÚJSÁG SZENZÁCIÓS REGÉNYE Kapható Szeged, Jókai a. 4., a Sreaed! Triss tyság kiadóhivatalában

Next

/
Oldalképek
Tartalom