Délmagyarország, 1932. május (8. évfolyam, 100-122. szám)

1932-05-12 / 108. szám

Strindberg At első léghajós sarki expedíció története Irta: Dr. Bénda László 30 Fste még egy öröm érte őket. Három teri­tékre érdemes medve látogatta meg a tábort. A három férfi egy jégtorlasz mögé húzódik, ?!ég közel a medvékhez és e'.dörren az első lövés: egy medve. A második lövés, ez Frán­kel, az egyik bocs is fekszik már. Most And­rée van soron: a harmadik is otthagyja a fo­Cát. Strindberg első lövésével gyönyörű nős­tényt teritett le. Most is csak a hus javát vá­logatják, de ma a vért is felfogják és kitűnő vacsorát készítenek belőle, amelyet zabliszttel és vajjah keverve fogyasztanak el. Andrée megjegyzi, hogy eleddig, már a fiatalabbakat illetőleg csupa szopós bocsokat ejtettek el. A gazdag zsákmány Strindberget arra ösztö­nözte, hogy valami ujat találjon ki és tálaljon a társaság elé. A szakácskönyv segítségével si­került is neki egy ujabb levest gyártania, amelybe belelőzte Andrée né'nánynapos algáját is, amelyet oly sikeresen halásztak ki a ria­násból. Augusztu* 22.-én 4h-kor keltek útra. KDK-i ázél és (—7°) hideg. Andrée egy'fiatal Jégsi­rályt ejt el. Pontosan leirja naplójában, sőt lefényképezik, mielőtt elfogyasztanák. Andrée azt is megfigyelte, és mos. leirja, hogy a si­rályok kiáltozásában is van különbség. A jég­sirály öregje máskép kiált, mint a fiatal és is­mét más a fiát óvó anyamidár ijedt-kiáltása. Útjuk ma nehéz és veszedelmes, "natal jég borit mindent. Csupa apró, éles jégrög, minden lépésnél akadály. rianásokat vagy friss jég­páncél boritja, vagy épen torlódóban van a jég. Szóval mindenképen nagyon veszedelmes az átjutás. Egy alkalommal csak öt percen múlott, hogy oda nem vesztek. Épen a túlsó part felé közeledtek, amikor őrült iramban so­dorja feléjük az ár a jégtáblákat.- Minden ol­dalról jégtuskók veszik őket körül. Már-már forgáccsá zúzza csónakukat, szánjukat a jég, amikor — az utolsó pillanatban — kimenekül­nek a túlsó partra. Mire visszanéznek, a ria­nást friss torlaszjég boritja. Mint az utóbbi napokban általában, ma is gyönyörű idejük volt, de bizony Gillislanűnek se hamva. Strindberg helymeghatározása sze­rint sikerült D 60° Ny-i irányukat betartaniuk és 3 ivperccel jutottak előbbre. Egyébként a Hold helyzetének gyakori mérésével foly­tatták a khronométerek ellenőrzését Fényudtarjelensdgek a Sarki Tengeren 1897 agusz­tus 22-én, Strindberg vázlata utáa Ezt a napot Strindberg megfigyelései tették nevezetesse. Fényudvarok mutatkoztak' a le­vegőben. Kzekről a jelenségekről eddig csak kevés számú, tudományos megfigyelés állott rendelkezésünkre. A belső fényudvár vörös, belső peremével éiesen elkülönült a külsőtől. A többi szint nem lehetett pontosan felismer­ni. Amig a hósikság solgált a fényudvar hátterül, anmk határozott alakja volt, ame­lyet egy parabola csúcsponti darabjához, vagy egy ellipszis l;e?kenvebb véeéhez hasonlíthat­nánk. A jégvidéNnek, ahol ma járnak, egész ve­lencei formája van. Csatornák, melyedet két­oldalt terraszok szegélyeznek, egy kátyú a vásártéren, ejy jégtorony, jéglépcsők, a csa­tornába futó kb források... Fránkel a szán húzása közben megrándí­totta bokáját, de későb nem nagyon panasz­kodott. Strindbergnek egyik lábujjával volt ba­ja, de nem tudták, mi lehet a baj. De min­den bajt legyőzött az a kellemes tudat, hogy van ennivalójuk, medvehusuk annyi, hogy csak győzzék elfogyasztani! Augusztus 23.-án 10h-kor ébredtek. Egy kis sirályleves és medvehus volt a reggeli. Min­denkinek izlett az uj kreáció, a »szükségleves«. llh-kor tovább indultak. A jég elég tűrhető, csak 15h tájban haladtak át hosszabb rögös szakaszon. Egy Ízben szemük látára képző­dött egy széles rianás, amelyen — jégtutaj hiányában - csónakkal kellett átkelniök. Két medvenyomot látnak a havon. Jégproblémák megvitatásával igyekeznek tisz­tázpi megfigyeléseik eredményét. A vita ered­ményekép leszögezik, hogy az olvadékviz me­dencéi gyengítik az állójeget. Ezeken a gyen­gébb helyeken a nagy nyomás eltöri a Jég­táblákat és igy keletkeznek a rianások. Mivel a rianások elhelyezkedésében olyan szsbályoe­ság mutatkozik, amely arra vall, hogy törvény­szerű erőhatások Játszanak itt szerepet, fel kell tételeznünk, hogy az állójeget az erőha­tások irányvonalában hajszálrepedések tagol­ják, ezeken át a tengervíz a felszínre nyomul és ott az olvadékvizzel elegyedik. Igy a re­pedések is tágulnak idővel csupán a viz oldó és dinamikus hatására. Fránkel egy uszadékfát talál a Jégen. Egy darabját gyűjteményükhöz csatolják. Szintúgy a levesben elfogyasztott alga maradványait, valamint a sirály szemét is, mert ezt Andrée tüzetesen meg akarja vizsgáltatni, hátha vsla­mivel előbbre vinné ismereteinket a hóvakság megszüntetésére vonatkozólag. (Folyt kóv) Zürichi deviza zárlat:: páris 20.175, London 18.82, Newyork 511.12, Brüsszel 71.80, Milánó 26.32.5, Madrid 4070, Amsterdam 207.35, Beriiu 121-80, Szófia 371, Prága 15.15, Varsó 57.35, Bulg­grád 9.05, Bukarest 3.06. A Magyar NemseU Ban* hivatalos árfolyam­Jelenlése: Angol font 21.00—21.40, belga frrnk 80.25 -80.85, cseh korona 16.98—17.08, dón korona 114.40 -115 40, dinár 9.a5—10.07. dollár 570.50-573.50, francia frank 22.30—22.50, hollandi forint 231 40— 232.80, lengyel z!otv 61.00-64.50, leu 346—3.56, leva 4.06-4.19, lira 2930—2960, német márka 135 70— 136.60, norvég korona 106.30—107.30, osztrák schil­ling —.—, svájci fra-k 110.70—111.40, norvég ko­rona 107.10-108.10. Budapesti terménytőzsde zártai- Buza tiszai 77 kg-os 12.50-12.90, 78-as 12.65—13.00, 79-es 12.80­13.29, 8<)-as 12.90—!3.30; felsőtiszai és jászsági 77 kg-os 12.40-1255, "8as 12.55—12,70, 79 es 1270­12.85, 80-as 12.80—13.00; pestvidéki és egyéb rozs 14.25-14.40; takarmánvárpa I. 16.25—16.50, II. 16.00 -16 20; felvidéki sörárpa 17.00—18.00, egyéb sör­árna 16.50-1700; zab I. 2050—21.50, II. 20.15­20.25: tiszai tenger, 16.50-16.80; korpa 12.70—1300. Olkágói termény ffzsde zárlat: Irányzat lanyha. Buza májusra 54.25 (—), Juliusra 57.00 (—), szep­temberre 59.37.5; tengeri májusra 29.25 (—), Ju­liusra 32.50 (—szeptemberre 34.62.5 (—), rozs májusra 37.87.5 (—), juliusra 40.125 (—), szep­tembere 42.37.5 (-). Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF. Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállala! Rt könyvnvomdájaban Felelős fízrmvezBlfi! Klein Sándor. Mindenkinek salát erdeke hogy szép és olcsó növényt vegyen és kertjét par. blrozaa Ehhez mindenfajta növényt nálam besze­rezhet. Vállalom kertek, si- ,k l»ef.«>|é*éf, bete;? nö­vények ápolását, r«»krok és ko^zo iik kötését a lej­szcl'l) élővirágoiiból legolcsóbb a erl Szives nárt­forást kér Hl'SZTA P\L kerPálfv-u i fi') Apróhirdetések Tréning­öltönyök Sportingek LUSZTIG IMRE kötöttáru különlegességi flzlet, SzéchesTl tér 2. 4? rr Eladó 40 é<- óta fennálló vegyeskrreskeriés. há/ml együtt. Pásztor a 44. Fa ragó. 2 ágyas bútorozott fé­regmrn'es szoba kiaJó. Petőfi Sándor sugárut 34 Teljesen külónbejáratu elegánsan bútorozott szoba villannyal. ka­pukulccsal 20 P-ért ki­adó. Felsőtjszapart 6., Stefánia mellett. Lakás - Üzlet > város küzpontiában öl szobái ur| lakás, vagy egy négyszobás komfortos lakás és háromszobás iro­iahetglsig Kelemen a. 7. »*„ /. emeleten kiadó. Teljesen modern kettő és háromszobás lakás kiadó augusztus elsőre. TndaVo­zódr.| PártM körút 37. */. iroda. 206 Rendőr főtisztviselő k«r*a há*om nagy rM!7 négy pznhia iriranUH tUzti féreir­mentea. modarn lakáit. .Pon­tén fizet6 2" jelige alatt a ki­adóhivatalba 269 1 szobás udvari lakás viz. villannval azomat is lda ló. Attila u. 17. 2 szobás modern lakást keres magányos úrnő Belvárosban. >Al'ami nyugdrasn joligén. 2 szobás lakás előszobá­val nagv állomás előtt k;adó. Hóka u .6. Viola u. 2. Bánomkertsori sza egy- és kétszobás la­késok azonnalra ki­adók. — Tudakozódni Back-malombon Alsó­tiszspart 3 2»o 2 szobái udvari Irk'is kiadó augusztus l-re. — Lengyel u. 26. Ujszegedi rokkanttelepen kiadó 1 szoba, konyha, éléskam. rából álló ház 100 négy­szögöl kerttel. Lengyel ucca 26. Udvari szoba, konyha, speiz, tirrai betonozott műhely, k kiadók. Va­dász ú. 4. ADÍl$-VÉTEL OyönyBrfl modern fotelek, pr> nttarák f« otnmAnok raktáron. ElaórondO kárpltoemnnktk ké­aritáae ón javitflpa. 8zakaHrd mnnka. legolcsóbb ári SZEDRESI kárpitosnál Pzontmthftly 0.1. Fodora. tarok BiuMiMMillnitet 2 Eladó szép kéta^ós jég. szekrény. Kazinczy u. 6., I. ém. balra. Müpálinát keresek me vételre. A án'a'okat r_ virág jeligére kérek a kiadóba. Matracok, házi mérleg, ágy-, mosdók, karnisok hosszú bádog fedeles asztal 2 fiókkal és lá­dák olcsón eladók. L, Hévay u. 5. sz. alatt Llbaaprftiek Kilója PengO V— libamell es hál Kilója Pengő l-SO BLAÜNft, Kaleme neee I. EfW kitűnő hegedű és két jó tennlszütó olcsón eladó. Kárász u. 14. L 3. MONYÁT, ezOsMH és zAlogcédulát veszek magas áran Rosenberg ékszerész, i Kárelvl s.' Váresl bérkáz 2x3 méteres argaman és bouclé szőnyejí, falióra eladó. Deák Ferenc vu 24., II. emelet. Foglalkozás önállóan dolgozó var­róleány felvétetik Vára­di Erzsébet, Alsótisza­part 10. Ugyanott 3 lámpás teteeps rái olcsón eladó. Perfekt síakácsnő beji­ró állást keres május 15-re. Arviz u. 4, ujtó7. Jól fözö mindenes szakácsnő éves bizonyítvá­nyokkal feltétetik, lalaat­kerések fél 2 - 3 óra köiBtt K lazái tér 2 hézfelOgyelőaél Fodrásznőt felvesz Bá­lint, Brüsszeli kőrút 2. Mindenes bejárónr'n?k, vaay esetleg egészen, ajánlkozom kisebb ház­tartáshoz. >őzvegy 35« jeligére. . 1 • Németül hidó kisasz­szony 1? éves kisleány mellé a délutáni órák­ra azonnal felvétetik.— Püspök ucca 1. em. Oyarmeksicrető 20—29 év körflll leányi Békéscsa­bára keresek. Főzésen klvfll a háztartásban min­dent segt'enl kell. — Ali Olzella, Széchenyl-tér 7., II 24 787 Jól főző mindenes sza­kácsnő a ánlkozik. Szor­galmas 45 jeligére a ki­akóba FUszer­és terménvszak mában Jár­tas ügynököt felveszek. Kerlési llsTtnilel, Tlssa Lajos kflrol 51. 281 Mi idenes szakácsnő aki jól főz, hosszú bizonyit vánvai vannak május 15-től uri háznál állati dó jó helvet kap. Je­lentkezés Széchenvi tór 16., házfelügyelőnél. LEVELEZÉS l'rileány jeligére érke­zett levelet átvettem. Egy férfit vagv nőt tel­jes ellá'ásra elfogadok. Tőrök ucca 11.

Next

/
Oldalképek
Tartalom