Délmagyarország, 1932. május (8. évfolyam, 100-122. szám)

1932-05-20 / 114. szám

V.20, Btogbr Jóref, KIHity Anna ét Béla után, •M azt mondja, hogy a belügyminiszter való­ságos temetőör, mert inkilt sírral, ama­Ivekben a tftkoa választójog. • aejtésaebadaág aa • közszabadságok vannak •Kémeivé Korányi Frigyes pénzügyminiszter beszélt a pró­bahívásokról. Neld májú* S-án jelentették, hogy megjelent a jövedéknél egy magát hírlapírónak nevesd egyén, aki előadta, bogy megbízóinak adatai vannak a Jövedékről, de a dolgot M ezer p< uiővei « lehetni aftnllaat. As agy* megb;zé Andahary­Ka»ya Béla volt, a másik ssintén egy képviselő. Ulain Ferenc a padot csapkodja: Nem* meg. Korányi pénzügyminiszter: Dinnyés Lajos nevét emlitetle a zsaroló. Bekérte az adatokat a kiutalt dohánynemüekról. Akik a termeléssel foglalko* nak, azoknak meghagyta, másutt mindenütt re­dukálta a mennyiséget Me»kA Zoltán és Rejslnger Feren: felszólalása után, a napin nil vita során újból kirobbant a próba>zivá'-i affér. Peslhy Pál kijelentette, hogy az egységes párt sohasem kanott semmiféle trifi­kot, majd UH In Ferenc szólalt fel Felvilágosítást követelt a i¥nzügyminisztertől, hogv ót magas­rangu állami ti z"viselő milyen cimrn kapót do­hányt Erkölrsl felháborodással beszélt Koránk azokról a tisztviselőkről, akik elárulták ezt a hi­vatali 4'kot. Szégyen e> gyalázat, hogy becsüle es tiszt­viselők ellen, akik az aitam erdekeit védik, Ilyen elbánást anuMiamk. Eckhardt Tibor: Disznó, aljas dolog. IJIsln partement! Vatfaág kiküldését k«v«tet| az ügy kivizsgálására. Andaházy-Katnya Béla tzemélyrs kérdésb • szá­lai fel. Elmondja bojy a prábasstvásokm kQlföldl dohányból készült szivarokat éa cigarettá­kat adtak, amelyért az állam valutával ftzrtrtt Foglalkozik a nyomozás részleteivel és kérdi, bo­rvan lehetséges ss hogy a zsarolót Hntéoyl í«­kapPányhalyettes a aját pénaén artja jól ée banvl la megvendégeli. A nyomozás során olyan vallom >st skartak kicsikarni Sátoriból, hogy mondja meg, hol íztrexte adatait. Ha megmondja, azonnal sza­badlábra helyezik. Dlanvés Lajos a legnagyobb megdöbbenéssel «r. tesöi arról, hogy a pénzügyminiszter az ft nevét la emllteUe. Sátortt sohasem ismerte, neki semmi­féle megbízást nem adott Visszautasít minden, a személvével kapcsolatos kijelentést Eekhardt Tibor Hetényi vallatást rendszerével foglalkozik, aki preparálni és előkészíteni akarja az ügy tanúit és csak azután vallomásra bira;. — Nem véletlenről van Itt izó — mrnlja —, hanem szisztematikus rendszerről Keresztes-FI«cher Ferenc belügyminiszter a r n I­örséggel kapcsolatos kérdésekről beszél. Figyelmeztette _ úgymond — az Illetékes rendért közegeket, hogy ebben a kérdésbea milye* felelősséggel tartósnak. Gaál Gaszton elmondja, hogy ő már régen tudja azokat az adatokat, amit Andaházy-Kasnya Béla feltárt, de nem akart erről a kérdésről be zélnl >Z ülés 7 órakor ért véget sr/rrr""- bohn-ettebemben halpaprikasi Elsőre adU választékos sáadk — Szíves pártfogást leér Hóm 4NT4C vendéglős neuék a meggyilkolt fapán kormány elnököl SuxuM Jcormdnyalahitd&di vdrfdk Laedon. május 19- Tokióból jelentik, hogy lankai lkolt miniszterelnök temetése a lakosság óriási részvét mellett ment végbe. Az egész or­szágban félárbócra eresztették a zászlókat A rendőrség Inukai nvni*zt relnők meggyilkolá­sával kapcsolatban ujabb dseoegy Hsazeeaküvöl letartóztatott. Az eddig letartóztatottak száma 37. Tokió, május 19. Suzuki, a Seyukal párt vezére, a katonai tanácsnak a kormányalakítással kap­csolatban előterjesztelt ultimátumát elfogadható­nak jelentette ki. Ennélfogva Suzuki miniszter­elnökké való kinevezése várható. Hadik János öles támadása a Bethlen-rendszer ellen Nagy illa a felsőházban a felhatalmazási Javaslat lölölí Budapest, május 19. A felsőház csütörtöki ülé­sén az első felszólaló gróf Somssieh László volt A felhatalmazás a kormánynak olyan korlátlan ha­talmat biztosit, hogy ennek megadására a leg­messzebbmenő meggondolás szükséges. .Vem lát azonban a gazdasági szempontok megoldására törő céltudatos irángt. Miután a mezőgazdaság az utolsó évben nem tudott jövedelmet kimutatni, a kincs­tár a itrggonra vetette rá magát. Olyan adóztatás folyik, amety sorvasztja a nemzeti vagyont. Ha ez továbbra is igy megy, nagyon sok közép­és nagybirtok fog fizetőképtelenné válni. Kérdi, történt-e valami az általános árdrágítás és a túlzottan láncszerű kg-vetíts keres­kedelem túlkapásai ellen* .Vem helyeselhet olgan gazaaaági politikát, amely folyton fokozódó igényeket támaszt az odózók­M szemben, anélkül, hogy tellcsitöképességük eme­letre bármit is tenne. Határozati javas:atot ter­je z' be. Utasítsa a kormányt a felsőház, hogy a vármegyei és községi pótadót el kell törölni. A físztforgalmiadót el keli ejteni. Bendezzék a külföldi adósságokat és kamatokat Csökkentsek a belföldi kamatokat. A javaslatot elfogadja. A következő felszólaló gróf Széchenyi Aladár. A felhatalmazásra nfnes szükség és a kormány tartsa együtt az országgyűlést. Gondterhes időket élűnk, ez azonban nem eredményezheti a parlament félre­tolását. Kérdezi: milyen jogon ruházza át a kor­mány a némtet szuverénitásdt a SS-as bizottságraf A felhatalmazási törvény egyes szakaszai egyenesen diktatórikusak. A javaslatot nem fogadja el. Szteréngi József báró: A kereskedelempolitikai helyzet tar/hatatlan.' Nem állítja, hogy nem tör­téntek súlyos gazdaságpolitikai hibák, de a mai helyzetet nagyrészt ez az érthetetlen elzárkózás és gazdaságilag megoldhatatlan kereskedelmi po­litika idézte elő. Európa mindinkább a gazda­sági összeomláshoz közeledik, « Jelenlegi' hely­zet sokáig nemTesz tartható. A magyar gaz­dasági *'et olyan válságban van, amely a buszon­ntgyed'.k órát jelenti. liadík János gróf rendkívül éles beszédbei bí­rálja a kormány gazdasági politikáját. Azzal kezdi beszédét Hadik, hogy alkotmányjogi aggodalmai vannak ezzel a javaslattal szemben. Amikor a törvényhozás legitim működik, nincs szükség ilyen felhatalmazási törvényjavaslatra. Az adózás terén figyelembe kell venni a BELVÁROSI MOZI OSII MANŐVER Pia es mindennap Nóti Károly legbrilliánsabb bohózata 10 f-ban PflllL HORBIGER, LUCIE EHGLISCH, FRifZ KflMPERS főszereplésével. AioRklvQli Szellemjárás a fálékbollban trükkfilm Előadások hélkCznap 5. 7, 9 Arakor — Előadások vasár3, 5, 7, 9 órakor tehsrblróképeméget és s»dátls sz fokot, mert fo csak « rideg ftn^eUt^ érdekekre vagyunk tekintettel, es odázta* tás könnyen adórab'áss^ fdjatk*. Tiltakozik ezután a forgalmiadó emelése, a fegj forgalmi adáváitság fenntartana «• ­tást adó elten. . — Mélyen elszomorjt _ mondja Hadik —, bngjJ az amúgy is nehéz helyzetben lévé tisztásai** társadalomnak kell megfizetni az árát a pénz, pocsékolásból, visszaélésekből ás nagyzoló leges kiadásokból előállott hiányoknak. — Amikor Károlyi miniszterelnök átvett* a hatalj mai, az ország remélte, bogy szakit ás alótő rendszerrel. E várakozások nem váltak valóra, A gazdasági élet leromlása fokozódik, az egziuJ< tenciák pusztulása tovább tart, v de Bethlen István kormányzott rendszere ' • folytatódik tovább. Semmiképen sem teszem magamévá Bethlen Jtfi vánnak azt a felfogását, hogy rfzdasági Hetink mai válsága világgazdasági jelensCge* fofyománg^ Amig Károlyi miniszterelnök nem tesz ha­tárázott nyilatkozatot arra, hogy szaktt a múlttal, aj utakon akar haladni, e jo- i vaslatot nem fogadhatom et. Popovics Sándor és Simonsiet EVeaár ntá* 9* leszky János szólalt fel. . — Sajnálom, hogy azok, akik felelősek azért hogy az ország ideiutott, visszaélnek azzal a tt* relmes fe'fogá&sal, amely elismeri, hogy « vilép gazdasági helyzet volt mindennek ex oka. |gg ma is súlyos az ország helyzete. Remélem, bon a jövőben a közgazdasági tárcák miniszterei aa* gyobb aktivitást fognak felmutatni. . — Külföldi hitelezőinknek rá kelt jónniök arra, hogy nem vagyunk képesek fizetni. Ez nem ek* ratunkon, hanem a tehetetlenségen muUk. As <** sság összefogására van szükség. Ne csak párt* politikusok,- hanem a gazdasági érdekeltségek W értsék meg, bogy csak akkor tudjuk ezt a nahéj helyzetet némileg tűrhetővé tenni, ha az irigy, kedést, gyanúsítást, féltékenykedési félretesszük i Széchenyi Aladár aróf-. Ez nem a mi «ldala»< hon van. j Teleszkg János: Bármilyen fontos külföldi hitel­képességűnk fenntartása, a mindenkori kormánynak az a legfontosabb feladata, bogy » b*Iaő gaz­dasági efet rendjét fenntartsa. Az ülés negyedhárom órakor fejeződött be. A fürdőzés első áldozata (A Délmagyarország munkatársától.) A nyárt meleg megérkezésévei megkezdődött a fürdőélet éa már az első meleg nap halálos áldozatot követelt, A fürdőzés első halottját Királyhal máról jelentik, ahol a vizállásos területeken eey 13 és-* fia belefulladt a vizbe. Erdödi Lajos pajtásaival hazafelé ment az isko** Iából. Útközben kimelegedtek, az egyik barát «zT ajánlotta, hogy fürödjenek meg. A fiuk gye* san levetkőztek és vígan lubickoltak a vizben. Irt" ten, akik úszni is tudtak, beljebb merészkedtek a mély vízbe. Erdődil nagyon bántotta, hogy neta tud usmi, de virtusból barátai után indult Alii tett néhány lépést a három méter mélységű vizbe hirtelen elmerült. A fürdőző fiuk utánnavetettcK magukat de mire kihúzták a vjzbő'. halott volt, Ernst Wolgast előadása a szegedi egyetemen Ernst Wolgast, a rostocki egyetem tanára törtökön este német nyelvű előadást tartott al aulában »Európa határai és lelki alkatac cimea, A tudós professzort előadása előtt dr. Veress El» mér rektor magvaruí és németül üdvözölte. Ernst Wolgast előadásában megállapította, boS* az európai probléma csak Európa saját szűkség* teteinek kielégítésével, a sajátságos európai áU* potok figyelembevételével oldható meg. További fejtegetései során rámutatott arra, hogy Európa nak kelet felé nincsenek egységes hatánu, h>n«nl az országoknak és népeknek egy gyűrűjéből á11} melyben nyugat és kelet egymásba olvadnak, ah0" tehát egyfelől a jognak európai gondolata arai* kodik, másfelöl azonban keletnek az alapelve. 1 kény és hatalom nyomul előtérbe. 1 j Ha Európa közvéleményében egyöntetű totf i gvöződés volna, akkor könnyebb volna olyan bú* I nőket jóvátenni, mint amilyen volt az oV**** zett trianoni békeszerződés is. Az előadó ezután annak a félelmének adott kJ* fejezést, hogy súlyos veszedelmek környék"'® Európát, mert a jog eszméje veszített erejé** A közönség lelkes tapsokkal köszönte meg ax dekes előadást. ' Ernst Wolgast a pénteki napot is Szegeden

Next

/
Oldalképek
Tartalom