Délmagyarország, 1932. március (8. évfolyam, 49-72. szám)

1932-03-10 / 57. szám

CsBtlrtOMn délelőtt temetik Bokor adolfet (ADélmagyarorsságmunkatársátóI} • Délmagvaror'zág tegnapi ozámábin Je­lentette már azt a lesujió hirt. ho*v Bokor Adolf, • Szegedi Lknd-Tár*ulat elnöke, a sze­gedi kereskedelmi élet *vik régi. értékes ve­zető ténvezője szerdán hajnalban 72 éves korá­ban meghalt Bokor Adolf halálának hire mély részvétet keltett mindenütt Egy hétté', ezelőtt még üt Járt-kelt, intézte rengeteg ember ügyes-bajos dolgát, — lesújtó halála most váratlanul érte Szeged társadalmát Majdnem ót évtizedet töltött Szeged falai kő­zött, amelv mindig nagy becsülé-sel éa szeretettel vette körül Egé?z életét s köznek szentelte; ké­pességei, Jósága, emberszeretete révén vezető tár­sadalmi Intézmények élére került. Bokor Adolf Igen tevékeny szerepet Játszott a város törvényhatóságában, anna1- számos bizott­ságában Tunkdonált. Higgadt okos >s józan fel­szólalásai mindig nagy figyelmet keltettek Sze­ged legnagyobb kereskedelmi testületének. a Lloyd-Társnlatnak tőbb, mint egy évtiZ-'dig volt »g elnöke, a mult vasárnap negyedszer vál. ir­tották meg egyhangúlag. Bokor Adolf nagy sjerepet játszott a rs'.dó egy­ház életében is. 1891 óta volt tagja a hitközségi elöljáróságnak, 1918-ban pénzügyi elöljárónak vá­lasztották meg, később a jótékon'Sigi ügyek ve­zetője lett, Hosszú idő óta elnöke volt a Szent Egyletnek és a zsidó bete^ffélvzőnek. Működé­sének ezen az áHomá'ain • maradandót alkotott. Kedvelt egyéniség volt Bokor Adolf fz^ged ipa­rossága előtt is A szegedi ipartestület már évti­zedek óta helyet biztosított részére a veze s;g­ben, legutóbb a számvizsgáló bizottsi-i elnöké­nek választották meg. Az előijárósági ül .'a ken megfontolt okos felszólalásai mindig értéket Je­lentettek. Szakmájában elismert nivóra fejlesztette a Bo­tor és Vajda gyógyszertárat k s"bb pedig a Bo­kor és Vajda dnogériát Puritán önzetlen ember volt aki fáradhatatlanul sokat dolgozott mások érdekében évtizedek óta egyik legmértékadóbb beltagja volt a kereskedelmi és iparkamarának is. érdemes munkásságot fejtett ki Bokor Adolf a munkásbiztositó pénztárban is amelynek az át­zervezés előtt elnöke volt Az OTT S'.egedi ke­rületének Igazgatóságában szintén felentékenv sze­repet vitt. Halálának hírére kftüz'ék a gyászlo­bogót t Lloydben. as Ipartestületben, a kereske­delmi és iparkamarában és az OT1 kerület: szék­háziban A temetés Bokor Adolf halálának hire a Délm agyar­ország közlése nvomán futótűzként terjedt el szerdán a kora reggeli órákban. Délelőtt 10 órára a ridő hitközség vezetősége rendkívüli ülés­re hivt? ös*z? a hitkő7s?g és a Szent Egylet elöl­járóságát. Az ülést Bokor Adolf emlékének Szen­telték. Dr. BiedI Samu meghatott hangon pa­rmtálta ej a szegedi közélet nagy halottját Az ülés kimondotta, hogy a Szent Egylet a ma­ga halottjának tsklnti Bokor Adolfot és részére a temetőben disrsirhelyet ajánl fel Az elöljáróságok ezután a temetés rendjét ál­lapították meg Az elhunyt Bokor Adolfot az nj zsinagóga elől csütörtökön délelőtt 10 órakor temetik. Az egyházi szertartást dr. Lőw Immánuel főrabbi felsőház1 tag végzi A gyászszertartás után a koporsót kocsira helyezik és a ssidó temető cintermébe vis'.ik. ahol a hit­község, a Szentegylet « Lloyd és a különböző társadalmi egyesületek nevében bucs íztatják el Bokor Adolfot A hitközség nevében dr. BiedI Samu. a Szent egylet nevében dr Basch Fe­renc, a kereskedelmi és Iparkamara nevében dr. Tonelli Sándor, a Lloyd-Társulat nevében Hoffer Jenő. a •-zabadeivüpárt nevében dr Pap Róbert, a barátok nejében dr Landes­b'Srg Jenő mond Lü-suztaUJt. SZÉCHÉNYI MOZI Csütörtök, március nó 10-én Csókol) meg édes...! Énekes, zenés, tánoos, hangos 100 -«izalék<;s magyar filmoperett. írták: Em6rt Tamás, Hirsonyí Zsolt és vadrtay László Főszereplők: Rózsahegyi Kálmán, Páqer Antal, Somogyi Er za;, Salamon Béla, Vaszary Piri, Rőkk Mari ki Máty C.erö, Bádai Imre, Boross Géza, Góz-">n Gyula Gárdonyi I.sjos. FOX HANGOS HÍRADÓ Kloadá"Ok vasárnap 3. 5, 7, 9, hétköznap 5, 7, 9 órakor. A Szeoedl Uoyd Társulat rendkívül! könnül^e A Szeged! Lloyd-Társulat elnöke elhunytának hírére szerdán délntán S órára rendkívüli köz­gyűlésre hMa ÖCSZ- a tár ulat tagjai* ' Hoffer lenő kegyeletes szavakkal emlékezett meg a társulat elnökének alkotó nrapká i*7lrtl In­dítványára kimondotta a rendkivütí ülés. hogy a temetésen testületOeg vrgs riszt a temetés nap­fán a LWd termeit zárva tartja A társnlat Bokor Adolf arcképét megfesteti és az elnöki gtS­ket egy évjg B.m t«u, be. Grosi Marcell. A®fT Rerö és Barteg Ltpőt felszólalása után a hatá­ron ti javaslatot a rendkfvüH ülés állva hallgatta végig A városháza gyásza Bokor Adolf halálának híre általános megdöb­benést keltett a városházán s As elhunyt tartal­ma® életpályáján ö-sz-iforrott a város közigazgatási életével. Hosszú évtizedeken keresztül volt tagja a törvényhatósági bizottságnak (t a közgyűlését szavának mindig megjf-lző snlva volt. Dr. Samogyl Szilveszter polgármester, akit régóta tartó személyes bar«'sic fűzött az elhunythoz megrendülve fogad l? a gyászhírt. — Egyik legkiválóbb legkonstruktívabb, Sze­gedibb polgárunkat veftettűk el benne — mon­dotta aki hiányozni fog a várt* közéletéből Bokor Adolf mindig kwnoly, tárgyilagos ember roll. Upus* w>n az igaM várost po ílrnik Klmon<f« hatatlanul sajnálom, hogy elveszítettük. A polgánnester meleghangú résrétlevelet te­tézett az elhnnyt özvegvéhes é* s zsidó hpk';g<g. hez A temetésen » polgármesterrel «*vű't a *árns egé z tisztikara rfsztve r Dr. Bledl íarnn Bokor Adolfról Dr. BiedI Samu, a zMdó hit. őrség elnöke Bokor Adolfról a következőket mondotta a Dél­magyarorsság munkatársámk — Nagy a vesztesége Szeged U ii<l»Imának és különösen zsidóságának. Elvesztett »V Bokor Adolfban a Szentegylet é* a zsidó belépt g»1vző elnfkét. A temető nj részének teljea bsrend«»égs az ő munká*s igához fűződik Bokor Adolf min­dlg vagyon szerette a szegényeket .'a mindig töb­bet ssfirete'' volna adni, mint amennyit lehetett De nagy veszteség Bokor Adolf elmul.'gi *gé*x Szeged számá.t. Senkit nem utasított vissza soha, mindemiért dolgozott; egyesekért és s közért. • A Szegedi Llayd Tárfutat kéri tagjait, hogy el­hunyt elnökének temetésén minél nagyobb ágim­ban jelenjenek meg. Az Alföldi Ufazék és Kereskedők Egj'l I t* ér­tesiti tagjait, hogy Bokor Adolf temetésén testü­letileg vc z részt. Gyülekezés délelőtt féltízkor sz egyesület helyiségében. Április elselén megkezdik az aszfaltburkolatok Javítását (A Délnagyarorszdg munkatársitót.') Szerdán Sze­geden tsrtózkodott Warmann György, a Hirsch aszfaltozási vállalat igazgatója, hogy a várossal perfektuálja az aszfaltjavitási munkálatokra vonat­kozó megállapodást. Mint ismeretes, a belügymi­niszter különböző módosításokat kívánt a vállalati feltételeken, mivel asonban a döntés igen sokáig elhúzódott miközben a hitelviszonyok lényege­sen megváltoztak, a vállalat a belügyminiszter által kívánt módosításokhoz csak u*y Járult hozzá, hogy » város a vállalati ősszeg felét, mintegy százhuszonötezer pengőt a munka teljesítésekor fizeti W. A vállalati összeg másik felét féléven­kint esedékes részletekben fizetheti meg a város az eredeti feltételek szerint és a belügyminiszter által elrendelt módosításokkal. A megállapodás a vállalat és a város hatósága kőzött néhány nappal ezelőtt elvileg létrejött a részletek megbeszélését és tisztázását későbbre ha­lasztották. Ebből a célból Jött Srígedre most a vállalat egyik igazgatója, aki szerdán hosszabb ideig tárgyalt a polgármesterrel, miután a gaz­dasági ügyosztályban elkészítették a vállalati szer­ződést. Néhánv részletkérdésben azonban nem si­került még elintézni a felmerült differenciákat nagyrészben azért, mert dr. Sxekerke Lajos tiszti­ügyész a'a a szerződéstervezetet készítette és az eddigi tárgyalásokon a várost képviselte, influenzá­ban megbetegedett és szerdán aem Jelenhetett meg hivatalában. A differenciák azonban jelenték­telenek és nem akadályozzák mag az aszfaltozási munka'atok technikai előkészítését A vál'a'at képviselője közölte a polgármesterrel, hogy a munkát április elsején megkezdik ét seM­szinüteg szeptember elsejéin befejezik. A váüaW nyolc-tíz szakmunkást Budapestről akar hozni, e munkához szükséget mankáscsoportot Szigeten toborozzák össze. Mintegy nyolcvan munkásra len szükség és igen sok fuvarosra. Az aszfaltjavttás­hoz szükséges bitumen anyagot már megrendelték külföldről és annak szállítását valószínűleg a Jövő héten megkezdik. A vállalati összeg kétszázötven­ezer pengős munkakeretet jelent bár a vállalkozó szakértőinek megállapítása s. érint Szegeden ennél sokkal többet el lehetne é* d is kellene kóltaei az aszfaltburkolatok helvreálli ására. A régi sem­faltbnrkolatok ugyanis a legtöbb helyen, ha nem Is rongyosak még, de annyira elvékonyodtak, hogy Igen gyorsan tönkremennek és Igy egy-két éven belül további favilátokra lesz szükség. A váras azonban a mai súlyos viszonyok kőzött nagyobb kötelezettséget nem vállalhat magára és nm lép­hetik át a 250.000 pengős hitelkeretet A kisgyüfésnek uiból határoznia kell a városi lakások béreinek leszállításáról I belügyminiszter megsemmisített! s Kisgyűlés határozatát (A Délr-oji/arorszdg munkatársától. A városi közigazgatás már hónapok óta foglalkozik a vá­rosi bérházak lakásproblémáival, alig van olynn törvényhatósági kisgyűlés, amelyen egy sereg bér­leszállitási kérelem, lakásfelmondás ne szerepel­ne. Annakidején lakbérleti bizottságot Is alakítot­tak. amely ugvszólvjn minden kr^yülés előtt ösz­szeü', ho'-'v javaslatot készítsen a kérelmekre és megálla:>itsn. váljon szükséges-e a városi lakbé­rek leszá . tá a. A helyzetet ar mérrvs'tp't'j el, hogy az utóbbi időben Szegeden lényegesen leszálltak a lakbérek. A lakbérek csókuené éí kétféctelenűl előmozdította « trazdasági válság is, mert a keresete mindenki­nek megcsappant és mindenki igyekszik olcsóbb lakásban meghnződnl. A magántulajdonban lévő bérházak lakbérei mécr nr'ndig esnek, ezzel szem­ben a város uj bérházaiban megállapított eredeti béreket — a legjobb >k m junktura idején épül­tek ezek a bérházak és a város az akkori viszo­nyoknak megfelelő bérek-;t állapított meg — nem igen kivánták a t«rony alatt mérsékelni. Nagyon sokszor megt -rtént, hogy a város lakói csak töme­ges felmondással értek el néhánv száraiékos bér­engedményt, ez azonban legfeljebb egv-egv ne^yad­évre elégítette ki az egvre nehezebb viszonyok kőzé kerülő lakókat Sokan nem is vonták vissza (elmondásukat és igy bizony most számos lakás üt.sen áll a fárosi bérháuUcbao. A ki- -fllés legutóbb a lakbc.ieü bizottség javas­lata alapján a városi bérházak lakásainak bérét külön-külön vette revkió alá és minden lakás bérért külön-külön állapított meg. Ez ellen a kis­gyülési határozat ellen dr. Kzlmár Szilveszter ügyész, aki a város Szentgvőrgy-uccai bérházában bérelt lakást, fellebbezést felentett be a belügy, m.niszterhez. Fellebbezésében elsősorban a lak­bérmegáüapitás módját kifogásolta. Szerinte a vá­ros helytelenül Járt el, amikor külön-külön álla­pította be a In. . ,iásj a-.értékct minden egyet lakásnál. A helyes és az igazságos megoldás az lett volna, fia a teszállilás kulcsát egységer $záza­Itk^an állapítja meg. De kifogásolta Kalmár Szil­veszter a leszállítás mértékét is. Kifejtette, hogy a város nevetségesen kis mértékbon igazította ki a horribilis béreket, inert a m^ftánlalósfnrrraloml'an lényegesen alacsonyabb bérek alakultak ti, mint amilyen béreket a város fizettet a várod bér­házak lakásaiért. Végül arra kérte a belügyminisz­tert, hogy oldja fel a kisgyűlés határozatát és utasítsa ía várost, hogy az összes városi tokátok bérét avgusztus elseplől szá.mtva js százalékkal szálti'ia le. A belügyminiszter már döntött a fellebbezés ügyben. Leiratában értesítette a város hatósá­gát, hogy a kisgyűlés határozatát felMfa és uj foozatot kér, mert a megfellebbezett haúrozat nem allja r^-g a helyét. A miniszter megit. lé^e sze­rint, ha a város hatósága nem egységcsen szállította te közf-s sz :i ': :' -s alapján a i,ereket, hanem

Next

/
Oldalképek
Tartalom