Délmagyarország, 1932. február (8. évfolyam, 26-48. szám)
1932-02-06 / 29. szám
Zálogjegyéi ml előli eladná győződjón meg. hogy legtöbbet fleet érte Oáipár. Mikszáth RAlafta-i. 12.«. I«mk megvételre higenyt haaMseeesttegakat brinUm ékszert, régi arany és ezüstpénzeket. 81 Bérleengetfést kérnek a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár üzletbérifii As Igazgalfts*^ míH»nyon« • (A Détmagffaror**9 mnrAelánttS.'} As trtttbi Időben feltűnően szaporodnak Szegeden aa OW üzlethelyiségek. A minimumra csökkent torgatosa* hói a kereskedők nem képesek üzleteiket a légi keretek körött vezetni * vagy kMbb helyiségeibe költöznek, vagy házbérle*ál»tást Igyekeznek elérni Tegnap jelentettük, hogy lehaztákOz Ismer: Bőinétterein hirom accára nyjió hatalmas helyiség nek redőnyeit és most « vak oaamben lévő da ugyancsak üres »Magyar Házt-zal együtt várja as uj bérlőt ás as Mők JobbrafarÓulását A Szeged-Csongrádi Takarékpénztár fcmirteM. bérlői most együttes akció keretében tettek kMr» letet terheik enyWtősére, illetőleg na fUMbéteh leszállítására. Közős beadványt Intéztek a takarók* pénztár igazgatóságához, amelyben Utaltak arra. hogy még a konjunkturális Időben megállapított Qzletbéreik elviselhetetlen teherként nehezednek rájuk ás ezért azt kérik, hogy flzletbéreftet a rasi rendkívül nehéz gazdasági helyzethez mértan a békebeli bérekhez viszonyítva állapítsák tnag. A Jelenlegi nehéz viszonyokkal megbirkóenl, kőtele* zettségejnknek megtelelni esak agy todank — mondják a kereskedők beadványukban —, ha az igazgatóság a Jelenlegi béreinket február Utt *0*4 Ve legalább 30 százalékkal mérsékeli4 fogja. > A kereskedők hivatkoznak arra Is.1 hogy a Szeged* Csongrádi 1917 óta nem mérsékelte a boltbéreket, bár általában Saegeden olcsóbbak tették a Mrek. A pénzűgyiga zgatós á g az adókivetésnél a házbért veszi etsősprban alapul ás a asagas házbérnek tnlmagae adó a következménye. A kereskedőnek tehát nemcsak a magsa házbért kaU fbataie. da a magas adót ls. Kérdést intéztünk stz ügyben a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár igazgatóságához. Kozma Ferenc kormányfőtanácsoa, vezérigazgató kérdésünkre a kővetkezőket válaszolta: — Azt hiszem senld nem látja tisztábban a keveskedő helyzetet, mint éppen nd, akik <Handó összeköttetést tartunk velük. Beadványuk nélkül |s teljesen tisztában vagyunk ásókkal a asbfcaé* gekkel, amelyekkel a ksreskedőnek nseg keli küzdeni. A házbér csak igen csekély részéi képezi a kereskedő terheinek és ami tőlünk taűk. azt mef ts tesszük, hogy kónnyiteűnk rajtok. — A Szeged-Csongrádi Takarékpénztár bérhássinak ágyét agy erre a célra kijelölt bizottság intézi, az fogja elbirálnl a beadványt Is. A bizottság a jövő héten űl össze és még lMke előtt kfizl döntését a bérlőkkel, ngy, hogy azoknak idejük lesz megfontolni, hogy esetleg felmondják-e helyiségüket. A bizottság üzletenként fogja elbírálni a bead.ányt és engedni fog as üzletbérekből amennyit Indokoltnak UL Sokat, aaJaoS, nem engedhet ü ik, mert a mai adótörvények ezt úgyszólván lehetetlenné teszik. — A házbérleengedést tulajdonképen nem a háztulajdonostól, hanem a pénzügyminisztériumtól kellene kérni — folytatta Kozma vezérigazgató. A Szeged-Csongrádi bérházainak együttes bruttó házbér jövedelme mintegy 120.000 pengő. Ebből az összegfő/ fíO.OOt pengő megy különféle adókra. Ha már ntost a házbért például felére szállítanánk le, akkor előállna az a helyzet, bogy a OOJOOO pengő házbért az utolsó fillérig adóba kelfene befizetnünk és netnnk nem maradna belőle effW fillér sem. Ez a példa azt hiszem eléggé bizonyítja, hogy a kereskedők sorsa nem a háztulajdonosok kezében van. Ettől függetlenül és áldozatok árán is segiieni kjvánunk a kereskedőkön. Fakersskedés áthelyezési Tisztelettel ért etiljük vevő közönségeinket, hogy a Mikszáth Kálmán u. 24. sz. alatti fióküzletünket Mars-tér ÍO. SZ. aló .Kecskeméti márugyir* telepére helyeztük át. — Telefon: 28-85. Winkler Testvérek Választási vétség miatt 50 pengő pénzbüntetésre ítélte a szegedi törvényszék Vass János volt minisztert (A Délnsagyarmság munkatársitól) A ' uralt év nyarán lezajlott országoa képviselőválasztások során fallépett a dorozsmai, vá-, lasztókerülelben dr. Tass Jánoa tolt vallás- és A herfüetben rengeteg Jelölt *űzdött a mandátumért Tömérdek röpcédula látott napvilágot éa tmtkbm az a^ftSOTSSl ate2Ci.V választási törvény erreimisjeu a mp" »• pontjának kihirdetése után már csakis olyan Dr. Vasa Jánoa Jsaiae fi-flce után, egésaen a választás napjáig röpiratot terjeertett, amelyben kifejtette pártonkívüli függetlenségi programját Emiatt iadnH meg aUene aa éliárás Ügyében pénteken tartott tárgyalást a mJ gedi törvényszék FiM-tanácfca. A volt mlnia*! ter elmondotta, hogy fellépésekor egy Ismerősét, hogy a bdf terjesztési röpiratának. röpiratokat a budapesti ^méjWrottjfta^ ts kapta eaeket terjesztette tudta meg, bogy megbízottjának nem rife. rfllt a belügyminisztériumban elintézni az ügyel, mert ott a megye főispánjához utaffe* ták az engedély megsaarzáae végett. A bíróság dr. Mihályffg látván űgyéaz vád.] 6de után dr. fms Jánost Mnösnk wm4 dotta ki választási vétségben éa ezért 90 /wngtf pénzbüntetésre ttétla, de ax Hűét felfüggesztette. Dr. Vaae Jánoe a megállapítása miatt fellebbezést Jelentett ta, Burgonyatermelés a szegedi bérfoldeken As AMMtlft BliUrtfl As laiyál modem OnffxOkliltel (A Dihnaggarorszdg maatatáradtól.) A törvényhatóság legutóbbi közgyűlésén, mint emlékezetes, érdekes vita támadt a szegedi bérletek mezőgazdasági művelésének m^tendszahályozása körül. A vitát Kiss Vmac ny. miniszteri tenleeosnak as « indítványa Indította mag. amelyben art kívánta hogy a eAros erdőtelepítésre kőtelén® a várast földek bérlőit Az indítvány smfltft a várna szarSMmm kötelezhetné a bérlőket, hogy a bérparoeUák bizonyos részén lCkat Ottessenek. Az ilyen erdőtelepítésnek többféle haszna lenne. A lfk jobban nsagkétnék a aa«odl homokot, lakomák a levegő páratartalmát, tehát növelnék a földek termőképességét, ée a ftftu BHlfO JeleatCi jövedelemboa futtatná a bériókat néhány esztendő múlva Ezzel hapeaolatban tárgyalás alá herütt Dorúmsiky Károlynak as a régebbi Javaslata is, hogy a város Mtelotae a bérlőket a rendszeres bargoagateratelésre. Kiderült, hogy Szeged évente több, a*it kétmWió pengő értékű burgonyát Importál leginkább Szabolcsból, pedig * azegadá homokos megtelelő atfvelé*. métylerditás esetén Jómlnóségá Ezekkel a kérdésekkel állandóan tcgWkorfk as Alfóldkutató Bfaottaág is, amely inast érdekes unf'w^ indít a szegődi tanyákon. Dr. Kagutomttz Károly egyetemi tanár megjelent pénteken a polgármesternél, akinek bejelentette, hogy as agfsűlet példaadás kedvéévt Hz szege* gazáét ktuém felsietem modern őntőzőkutakkal. Ezek a kutak valami egészen olcsó és elmés készülék segítségével 90—40 méter Mflyulgba síegenáő mennyiségű vizel hoznék e feladni* és azérnak szét a termőfői,'ekem. Egy-egy teayia két kutat álgtaaak SoL A város-: tói azt kárt as egyesület, hogy váUaQa a Makkon1 szükséges állványszerkezetek elkészíttetését Baa*i ket a szerkezeteket a köztisztasági «eom JartM«; műhelye is elkészítheti és ebben az esetben sgy>! egy szerkezet nsm Ikerül többe Us pengőnéL Ha a tanyák Ilyen módon ben tndezkednek A rendszeres öntözésre, nagyszerű hetnak al a burgonyatermeléssel _ van győződve ma, hogy esek a gyakorlati kövelésre lógják sarkalni a szegedi , akik meggyőződhetnek árról, hogy gyt_ —, földjükből ilyen módon sokkal nagyobb JŐ vedel, met tudnak a maguk számára biztosítani, mint *! gabonatermeléssel. . A polgármester kijelentette Kogutowltx profesa* szórnak, hogy a város készségesen vállalja ma. gára a kért áldozatot Megígérte a polgfa-master, hogy azonnal utasítja a köztisztasági üzem vezetőségét a szükséges állvánjswhacelek sürgős at-! készíttetésére. egyesület meg koriad példái J&xolvasórovaia XlrTtit Saetkeea ÖSégi Egy házjaasaony a DélnMgsnararszág mult esütőrtöki számában levelet irt a háztartási alkalmazottakról Tibettel bátor vagyok erre a levébe megérzéseimet a következőkben megtenni: Véleményem szerint a • szerencsétlen, dolgozni akaró háztartád alkalmazott azért szegődik ei, hogy dolgozhasson és nem azért, mert nem akar dolgozni és nem akar megfelelő munkát adni munkaadójának. De például nálam as a helyzet, ha Jó akarok lakni, akkor még a fizetésemnek a TelA is ennivalóra kel] élköltenem. Munkaképességűnk biztosítására lakást b adnak munkaadóink, de sokszor bizony még as iaaégesek is különb helyet kapnak alvás céljaira, mint mi Azoknak legalább van melegedőjük. Nekünk azonban fűteni tilos. Ki panaszkodhat tehát? A háziasszony, vagy a háztartási alkalmazotti Sokszor mindössze tizenöt pengőért kell elmenni havonta és dolgozni kell hajrahói éjfélig. Tisztelettel: alálráe, háztartási alkalmazott. Igen tiszteli Szerkesztőségi Szíveskedjék b lapjában a mai viszonyokra Igen jellemző soraimnak helyt adni. Egy nagyobb szegedi kávéházban szoktam időzni él már nem egyszer feltűnt a pincérek tekintete, a csekély borravaló után. Meg nem állhattam, hogy meg ne kérdezzek agy pincért a tulajdonképeni jövedelmét illetőleg és a válasz után minden további nélkül megértettem tekintetét Egy pincér, aki raggal «• órakor átlóit*munkába ás másnap reggel lépett le. 1 pengő és 80 ftttér. alapfizetést kapott, ebből 80 fülért a közvetítőnek köteles Űzetni Maradt neki tehát tisztin eggffíe* pengője• így azután meglehet érteid a pincééi figyelő, szomorú, várakozó tekintetét Tisztelettel: Egy kávéházi vendég Kommunista szervezkedés tfakéfl " . i > •• . \ (A DéUneggarorezég Munkatársétól.) A makói rendőrség kommunista szervezkedés ügyében folytatott le nyomozást A rendőrség már zégóta figyelemmel kisért egy házat, amelyben gyaoaS összejöveteleket sejtett. Csütörtökön rajtaütéssé* rüea meglepték a ház lakólt és tefigták as ott talált embereket. A rendőrség, megállapítása aa* ! rint kommunista szervezkedés folyt a házban. A 1 szervezkedést a sejtrendszer szerint Krémer AOv I tai dpészsegéd és Kersio István napszámos kezdték meg. A rendőrség rajtuk kívül őrizetbe vette Mstyl Sándor cserepezőt, <L Tóth Mihály dpéee* segédet Cseh Antal napszámost, Nagy Gy. Antal cipészsepédet és Boros Péter földmivest Az őrizetbe vett emberek beismerték, bogy kommunista szervezkedést folytattak és ebből a célból KecsiS István lakásán többször összejöttek. Egy másik szervezkedés ügyében is folytat nyomozást a rendőrség. Az őrizetbe vett férfiakat a rendőrség szombaton reggel beszállítja a szegedi ügyészség fogházába. Farsangi újdonságokn!,Y választékban Pollák Testvéreknél