Délmagyarország, 1932. február (8. évfolyam, 26-48. szám)
1932-02-05 / 28. szám
6500 ínséges közül 5000 szavazott az élelmlszarcsor agok mellett Bezávfák a flóknépkonykát 5 azegényüerfllefre osztották a várod Délmagy szág munkatársától.) A népjóléti flgyosztály, mint ismeretes, elhatározta, hogy as éieimiszercsomagok rendszerének levezetésével csökkenti e népkonyhák'forgalmát Február else. tén osztották ki ez uj inségcbédjegyeket, de a szokástól eltérőm á jelentkezők csak egy hétre szóló ebédjegyeket kaptak. A népjóléti ügyosztály alkalmazottai mint isemretes — megszavaztatlik ax összes jelentkezőket, bogy ld óhajtja továbbra is az inságebédeket igénybe venni és ki hajlandó elcserélni az ebédeket élolmiszercsomagokkaL Hatezerötszáz jelentkezőt szavaztattak meg és am(kor a szavazatokat összeszámlálták kiderült, bogy a hátraér öt ráz kftzftl ötezer válasstotta as ételnrisB?rcMnnagoh*L A szavazás eredménye természetesen klclégilette a népjóléti ügyosztály várakozását, mert hiszen a népkouyhák forgalma' igy annyira csökkenthető, hogy a napi ezerötszáz ebédet ezután már egy népkonyha is előállíthatja, a második fióknépkonyha fölállítása fölöslegessé vált Azok, akik az élelmiszercsomagot választották, nyolcadikáig kapnak még ebédet a népkonyhákon, nyolcadlkán azután kiosztják közöttük az élelmiszereket. Dr. vitéz. Szabó Géza tanácsnok, a népjóléti ügyosztály vezetője terveze'.et terjesztett dr. Pálfy József polgármesterhelyettes elé a népjó'étl ügyintézés (tremtmllsálására. Eddig ugyanis a szegény ügyeket a Kossuth Lajos-sugárut 22. szám alatt működő szegénvhiva:tal bonyolította le. Ez osztotta ki az ebédjegyeket, a fautaiványokat, ez vette fel a panaszokat, a segélykérelmeket, gondoskodott az ingyenfa kiosztásáról, sőt ez a hivatal intézte a hadikölcsönösök segélykérelmeit és a FAKSz-kólcsőn ügyeket is. A hivatal előtt állandóan hatalmas tömegek várakoztak és igen sokszor megtörtént, hogy elégedetlenség támadt a várakozó tömegben, ha egyegy hadikölcsönös, vagy FAKSz-kölcsónös ment be a hivatalba. A kulturtanácsnok tervezete szerint a várost ót kerületre osztják fel ée mind az ót kerületben felállítanak egy-egy hivatalt Ez nem jár i» mélvzetszaporitással, mert a szegényhivatial személyzetét osztják szét az ót flókhívatal között Az I. kerületbe Újszeged tartozik, a II.-ba a Felsőtiszapart ecászen a Nagykörút páratlan oldaláig, a Vásárhelvi-sugárut páratlan oldala a Körtöltésig és az egész Somogyi-telep. A III. kerületbe a Vásárhelyj-sugárut páros oldala, a Nagykörút pá. ratlan oldala a Kossuth Lajos-sugárutig, a Kossuth Lajos-sugárut páratlan oldala a Körtöltésig a hozzá tartozó telepek és a felsővárosi feketeföldek. A IV.-be a Kossuth Lajos-sugárut páros oldala a Nagykórutlg, a Nagykörút páratlan oldala a Petőfi Sándor-sugárut páratlan oldala a Körtöltésig, * hozzátartozó telepek és a rókusl feketeföldek. Az V.-be a Petőfi Sándor-sugárut páros oldala a Nagykörút páros oldala az Als6tiszapartig, az itt lévő telepek és az alsóvároai feketeföldek. Az T. kerület szegínyhivatala a Kossuth LafoS. sugárut 22. alatt működik, a másodiké Somogyttelep tűzoltólaktanyájában, a harmadiké a Tavasz-ucca J# szám alatt a Hajléktalanok menhelyén, a negyediké a várost árvaházban, az ötödiké a Mátyás-templom mellett lévő gazdasági épületben. Az egyes kerületekben lévő jótékony egyesületek együttműködnének saját kerületük szegényhivatalával. A polgármesterhelyettes a tervezetet elfogadta és elrendelte annak végrehajtását Az uj rendszert hétfőn léptetik életbe. A Dettre-FaJka sajtóperben a törvényszék kirendelté a valódiság bizonyítását „Közérdek, az hogy csak feddhetetlen, megfelelő szeltem), Jellembeli és erkölcsi tulajdonságokkal rendelkező egyének lehessenek törvényhozók" — mondotta a bíróság (A Délmagyarország munkatársától.) Ma tartotta meg a szégedi törvényszék a főtárgyai ást abban az ügyben, mely dr. Fa fia Lajos feljelentésére indult meg dr. Dettre János ellen. Dettre János, mint emlékezetes, a tavalyi választások előtt cikket irt a Délmagyarországban > Faj ka Lajos jelöltsége és a város jóhlre< címen s e cikk egyes tényállításai miatt Fajka Lajos rágalmazás cimén tett feljelentést Gómőry Andor főtárgyalás! elnök a tárgyalás megnyílása után ismertette a cikket s a vádiratot Fajka Laios a cikk következő állításait inkrimináltaA vádirat »Fajka Lafost közéleti múltja diszkvalifikálja arra, hogy ennek a városnak képviselője legyen, az ő jelöltetése a kultusz' miniszter ur listáján súlyos tiszteletlenség a viselője legyen, az ő jelöltetésj a kultuszminiszter ur által méltóan reprezentált európai szellem ellen. Fajka Lajosról az ellene megtartott főtárgyaláson qz orvos-tanu azt mondotta, hogy egy orvosi beavatkozás be' folyással volt jelleme megváltoztatására mely ellenállóképessógében gyöngíti, jellemét megbízhatatlanná, ingadozóvá trszi, haj" lamossá inkorrekt cselekvésre. Jogerős Ítélet kommunista érzelmeire utal s erkölcsi és értelmi beszámít halathnság cimén mentette fel a blrórág. Lehet-e az Szeged képviselője, akiről a védelmére hivolt orvostanu mondotta el, hogy fogyatkozásii inkorrekt cselekvésre hajlamossá s megbízhatatlan jclm lemüvé teszik s akiről jogerős ítélet állapította meg, hogy ismertető jelei az alakoskodás, a komolyság hiánya, a köpönyegforgatás. A bírói ítélet rögrszmfnrk tünteti fel, hogy képviselőségről álmodozik s most az egyséqcspárt szegedi szervezett• érmnyt akar szerezni ennek a rögeszmének. Hogy Fajka nem emigrált, az igaz. De emigrálhatolt-e az, aki hónapokig volt a Csillagbörtön és a városi szuterén lakója. Fajka Lajos tagja volt a kommunista pártnak. S azok, akik a Fajka Ujos nevétől terhes listát támogatják, mernek kijelentésekel lenni a nívó és jogcím kérdésébenfe Ezután az elnök dr. Dettre Jánost hallgatta ki. Dettre János vallom&sa Dettre János kijelentette, hogy a cikket ő irta, de bűnösnek nem érzi magát, meri a közérdek szolgálatában irta meg és tette közzé a cikket s mert annak minden állilását bizonyítani tudja. Közérdek az. hogy akit a biróság az ügyvédség folytatásától eltiltott hazafiatlan é« nemzetellenes viselkedése miatt, az ne lehessen törvényhozó, ennek a városnak polgársága nem bizhatja törvényhozási képviseletét arra, aki akkor, amikor cselekvéseiért felelősségre vonják, Széchenyi Mozi Ha pénteken febrmdr 04 5-én atolfára Az évad leggrandlózusabb éa legizgalmasabb mlleores Budapesttel egyldöbenl! A „Submi-rlne" «» a „TUzmadAr" méltó leilvérlllmf« DIRIGIBLE A levegő királya Lé]«ki»tfojtó»n Izfftlmw arlatikní filmregény rfeiareplfik: IflCK-HOLT és RBIPH GHBVES Flfodások ttnnopnip », 5, 7 «• 9 órakor >i«Uc»inap j, 7 éi 9 urakor. Zálogfegyét nrielóti eladná győződjön meg, hogy legtöbbet fizet érte Gáspár, Mikszáth Kálnit-n. 12. sz. Keresel megvételre higanyt, hamis csentlefikaft, brllliár 'kszert, régi arany és ezüstpénzeket. 51 olyan orvosi vélemény sánca mögé bújik meg, amelyik azt állapítja meg főmagánvádlóról, hogy lelleme megMifcataflsn, gondallekményre kaltamos. Akiről bírói Ítélet állapítja meg, hogy köpönyegforgató, alakoskodó, komolytalan, . j azt a közérdek szolgálatában kell távoltar-; tani á törvényhozástól. A közérdek védelmében kell küzdeni az ellen a politikai erkölcs-« telenség ellen, amelyik mindent megbocsát; annak, aki voksot hoz, de kérlelhetetlen éa, konok üldözőjévé válik annak, akit tiszta ér tisztes meggyőződése távoltart a közérdek védelmében Itali kis* deni annak a felfogásnak megerőaftdése ellen, hogy o feliemnélküliség a az elvtagadás a politikai érvényesülés eszközei , lehetnek. Ezért kérte Dettre János, hogy közérdek címén rendelje el a biróság a valóság bizonyítását 5 Egyébként előadta, hogy a cikknek minden állítását bizonyítani kívánja s rámutatott arra, hogy a cikk tóbb, igen súlyos megállapításokat tartalmazó részét á főmagánvádló vád tárgyává nem ls tette. cikk következő Id^M^tt! Jogerős Hról Ítélet sserint beszédeinek ás cselekedeteinek Ismertető Jele volt a rendszertelenség, a komolyság hiánya, akinek szavait kollégái aem vették komolyan, sőt képviselőségről ls álmodozott Nem tett Fajka feljelentést a cikk következő mondata miatt sem: Fajka Lajost nemzetellenes, az Ügyvédi: foglalkozás tisztességét sértő magatartása miatt a fegyelmi bíróság as ügyvédség gyakorlásától a forradalom alatti magatartásából kifolyóan eltiltotta. S a cikk kővetkező mondatait sem aéreln meste főmagánvádló: Rászavazhatnak-e a szegedi rendőrség tisztikarának tagjai arra a Fajka Lajosra, akii internálás! eljárás alatt őrizetben tartottak, mint az állami és társadalmi rendre veszó* lyes elemet, rászavazhatnak-e a szegedi ügyvédek arra a Fajka Lajosra, akit as ügyvédek fegyelmi bírósága nemzetellenes magatartása miatt Nmtetéssel sujtott.« Dettre János kijelentette, hogy a cikknek valamennyi állítását bizonyítani kívánja s ezért kérte a Fajka Lajos ellen megtartott főtárgyalás iratainak, az ellene lefolytatott fegyelmi eljárás és internálás! eljárás iratainak beszerzését s tanukra hivatkozott annak bizonyítása végett, hogy Fajka Lajos a kommunista pártnak tagja volt A megsemmisített bizonyítékok Előadta, hogy a főtárgyalás! jegyzőkönyvből ki van tépve és meg van semmisítve az az iv, amelyik dr. Kertész József orvos vallomását tartalmazza. Emiatt a vádlott Ismeretlen tettes ellen közokirathamisilás miatt büntető feljelentést tett. A büntető iratok mellől eltűnt az az orvosi bizonyítvány, amelyikre a vádlott védelmül hivatkozott s aminek felolvasását zárt tárgyaláson kérte. Az elmúlt hetekben eltűnt a fegyelmi eljárás során hozott ítélet ls, a fegyelmi iratok közül eltűnt dr. Fajka Lajos igazoló nyilatkozata is, amit dr. Fajka Lajos még a proletárdiktatúra bukása elölt, 1919 julius havában nyújtott be s amelyben az a kifejezés, hogy sa proletárdiktatúrát elítélem« ki van javitva s enyhilvc