Délmagyarország, 1931. december (7. évfolyam, 273-296. szám)
1931-12-20 / 289. szám
„ELIT" cipőáruház SzfrJieníjl-ttr 10. " Olcsó Karácsonyi Cipfivásár Teveszőr házicipő P 4*80 Női hócipő P 6-90 Női lack pántoscipő P 12*50 Férfi lack félcipő P 16*50 Gticrmeh-, nfllés iérll hóclpOk, Ilditcipöh, esfélul-és uccai dpöh nogu Tálosz(£kbon. SZEGEDfSAKKÉLET A Szegedi Sakk-Kör kőrbajnoki versenyének állása a harmadik forduló után: Lővinger, Sandberg, Konrád H opnt, Becker 2 és fél, Mák, Kovács József 2, Tóbiás 1 és fél, Simon, Kováts István, Konrád 3 pont, Becker 2 és féL Máák, Kovács JóMagvar 0 pont A Szegedi Munkás Sakk-Kór karácsony első napján. pénteken délelőtt 10 órakor a Munkásotthonban, a Szegedi Sakk-Kör pedig 27-én, vasárnap délután félhárom órakor a körhelyiségében villámtornát rendez. Mindkét versenyt díjazzák. A viliámtornában nem körtagok is Indulhatnak, nevezés a helyszínen. Érdeklődőket mindkét helyen szívesen látnak. KU»z0netnyllvdnIt6«. Mindazon barátoknak és ismerősöknek, akik férjem temetésén megjelentek és együttérzésükkel fájdalmamat enyhíteni kívánták, ezúton fejezem ki hálás köszönetemet Ozi. Tárhelyt lánoiné. Szenzációs olcsók Blau Ignátz cég téli árai: Férfi kabátok: Hosszú télikabát 29, 30, 40 Fekete télikabát bársony gallérral P 40, 60 Fekete télikabát szőrmézve P 40, SO, 60 Bőrkabát Hubertus Cíumikabát Ta boykab.1t Kiuruhák P P 60 P 20 P 13-161 P 20-t61 6, 10, 16, 20 Férfiöltöny P23, 36, 50, 70 Női kabátok: Nöi szórméskabátok P 30, SO, 70 Legújabb nemesszfi'-mével p 120, ISO Sötétkék kabát gazdagon szőrmézve P SO Bundák: Nutriette P 7S, 00, 100 la kid P í 00-161 hát- és hasbundák P 3S0 <"lgikóbundík P 160 Perzsa Russanóv bundák Tekintse meg kirakataimat! Kelemen u. 5. Tőzsde Zürich! deviza zárlat. Páris 20.17J5, London 17.20, Newyork 512.75, Brüsszel 71.40, Milánó 26.02.5, Madrid 43.50, Amsterdam 205.75, Berlin 120.85, Bécs -.—, Szófia 3.72, Prága 15.17.5, Varsó 57.50, Budapest 90.02.5, Belgrád 9.05, Bukarest 3.05. A Magyar Nemzet] Bank hivatalos árfolyamjelentése: Angol font 18.95—19.35, Belga frank 79.35—79.95, Cseh korona 16.94—17.04, Dán korona 105.60-106.60, Dinár 10.12-10.20, Dollár 570.50573.50, Francia frank 22.40—22.60, Holland forint 229.45-230.85, Lengyel zloty 63.85-64.35, Leu 3.483.51, Léva 4.10—4.20, Líra 28.75-29.05, Német márka 135.45-136.25, Norvég korona 104.90-105.90, Svájci frank 110.70-111.40, Svéd korona 106.70107.70, Amsterdam 229.65-230.85, Belgrád 10.1310.19, Berlin 135.55—136.25, Brüsszel 79.45-79.95, Bukarest 3.43—3.47, Kopenhága 105.91-106.71, London 19.15-19.35, Milánó 28.85-29.05, Newyork 571.00-574.00, Osló 105.10-105.90, Páris 22.4622.58, Prága 16.92—17.00, Szófia 4.13-4.17, Stockholm 106.90—107.70, Varsó 63.95-64.35, Bécs kiiring árfolyam 80.45.4, Zürich 110.80-111.40. " Budapesti terménytőzsde zártat. Buza 77-es tiszavidéki 13.60-14.10, 78-as Jiszavidéki 13.75-14.25, 79-es tiszavidéki 13.90-14.40, 80.as tiszavidéki 14.00—14.50, különleges minőségű buza 80-as tiszavidéki 14.80-15.40. Az irányzat tartott, a forgalom csendes. Csíkágát terménytőzsde zártat Buza alig tartott, decemberre 54 háromnyolcad, márciusra 55.25, má. jusra 56.75. Tengeri lanyhuló, decemberre 35.75, márciusra 39.5, májusra 41 egynyolcad. Zab tartott, decemberre 24.5, márciusra —.—, májusra 26.25. Bozs alig tartott decemberre 40 ötnyolcad, márciusra —.—, májusra 45 háromnyolcad. és Mlűvésszet Városi Színház hell műsora : Ma délután: Toroekól menyasszony. Ma este: Toroekól menyasszony. T Hétfő: Toroekól menyasszony. Kedd: Pillangó- Premierbérlet Szerda: Pillangó. A. bérlet. ?• Csütörtök délután gyermekelőadás: Pintyőke. Csütörtök «ste: Nincs előadás. Péntek délután fél 3: A királyné rózsája. Péntek délután fél 6: Zöld bárány. Péntek este fél 9: Pillangó. Szombat délután fél 3: Vihar a Btalalcmon. Szombat délután fél 6: Szlbffl. Szombat este fél 9: Pillangó. Vasárnap délutón fél 3: Hamburgi menyasszony. Vasárnap délután fél 6: Pillangó. Vasárnap este fél 9: A nioso'.v országa. A színházi iroda hírei A szezon legnagyobb sikerű, legremekebb vígjátéka, A tor0ckől menyasszony utolsó előadásain, vasárnap és hétfőn Comsa jegyző szerepét Sugár Lajos, a budapesti Belvárosi Szinház kitűnő művésze játszó. Keiden mutatja be a színház a legújabb és legszebb, Budapesten óriási sikereket aratott modern revüoperettet: a Pillangót. Több mint egy hét óta éjjel-nappal dolgoznak a színpadon és a festőmü termekben, hogy a vadonatúj, színpompás, látványos és drága díszletekkel elkészüljenek a premierre. Az előadás tökéletes mása lesz a budapestinek, amit biztosít az is, hogy a szegedi díszletek hü másolatai a budapesti díszleteknek. A Pillangó minden bizonnyal a szezon egyik legkimagaslóbb és legmanadandóbb emlékű premierje lesz. a főszerepeket Kondor Ibolya, Pallay Manci, Barna Anci, Ajtay K. Andor, Vágó Arthur, Herczeg Vilmos, L. Fülöp Sándor, Zilahy Pál játszák. Csütörtökön délután fél 4-kor a pintyőkét, a legkedvesebb'és legszebb gyermekoperettet mutatja be a szinház gyermekelőadásban. A szentestén nincs előadás. A bárom karácsonyt ünnepnapon naponta rom előadásban a szezon legnagyobb sikerű és legértékesebb darabjait fűzte müsorrja az lgazíati»ág- A mosoly országa, Pillangó, Zöld bárány, Vihar a Balatonon, Szibill, Hamburgi menyasszony, A királyné rózsája van műsoron. • egyéb kívánságod nincs? de Igerv, _ J-a legszebb karácsonyi ajándéfe: szánkómra egy vflíamoa SINGER VARRÓGÉP ^^ ' SINGER VARRÓGÉP RÉSZVÉNYTÁRSAS/^ Szeged, Kárász a. L Teleion 3M8 SZÍNLAP A toroekól menyasszony. Vígjáték 3 fehxmásSíH. Irta Indlg Ottó. Rendezi Tarnay Ernő. Személyek: Patkó* Nagy Rózsi Kiss Manyi, Bárány András Lázár Tihamér, Máté, tanitó Czobor Imr«, Blumné Egyed Lenke, Herskovjes Herczeg Vilmos, Comsa, Jegyző Vágó Arthur, Rozál Ignáez Rózsi, Jonel, esendórörmester Tunyoghy Péter, Gálfy Rónai Imre, Márotn szolga Ma. rinkovics Sebó, Első katona Kovács Ern8, Második" katona Glasz Károly, Első csendőr Benedek Andor, Második csendőr Tompa László, Elsó inhany Kiss Böske, Szállítási hivatal a Magy. Kir. Államvasutak részére Máv belvárosi feladó állomás Hivatalos 6ra d. e. 8—12, d. u. 2—6 II Gyorsáru Gyöftő rt. Hlrsch-posta kiadási és felvételi állomása Hivatalos óra d e 8-1, d. u. 2-7 „Express" rt. Budapest gyüjtőforgalon felvételi Irodája Nemzetközi Légiforgalmi rt szegedi és határmenti postacsomag és árufelvételi állomása Sehenker és Társai rt. képviselete központi irodáit a Feketesas u. 18 sz. a. Aradi ucca ós Klauzál tér sarok a volt Európa-szálló épületébe helyezte át. GSnczI és Társai oraz&gl nemzetközi azAITeleton 33—44. lltmítiyozAsi villalat. Telefon hivatalos órán tul 21—14. Teleptelefon 1U—44. 387 a prófétában kiállított Benyovszky-képek karácsonyig Freimannál Takaréktár u. 8. láthatók és mint rendkivül értékes és olcsó karácsonyi ajándék részletre is vásárolhatók