Délmagyarország, 1931. december (7. évfolyam, 273-296. szám)

1931-12-01 / 273. szám

nagy ar pénzügyi as: angol alsóházban [jondon, november 30. Az alsóházban Caine kon­zervatív képviselő megkérdezte a külügyminisztert, nyilatkozhatik-e a mag\jar pénzügyi helyzetről és különösen, hogy ml volna a hatása egy magyar mo­ratóriumnak a 30.8 millió fontra rugó angol köl­csönökre. A külügyminiszter igy válaszolt: A kér­dés első részét illetőleg utalok a Népszövetség bizottságának Jelentésére, Magyarország hosszúle­járatú kölcsóneire nézve pedig nem hirdettek mora. tóriumot, tehát ez a kérdés nem íEtuális. Tárgyalások a Stlllhaltáról (Budapesti tudósítónk telefonfelentése.) A mi­niszterelnökségen hétfőn délután gróf Károlyi Gyula elnökletével értekezlet volt, amelyen résztvettek Walkó Lajos külügyminiszter, Popovich Sándor, báró Korányi Frigyes, Schober Béla, Tyler és Bruce. Az értekezlet foglalkozott a Nemzeti Bank ügykörébe tartozó ügyekkel és megbeszélést tartot­tak a Stilh aQte érdekében eddig lefolyt tárgyalá­sokról. A járásbíróság 10 napra itélte Trifunszky Jakabot, aki sapkájában és botjában négyezer pengőt akart az országbél kicsempészni (A Délmagyarország munkatársától.) Jelentette a Délmagyarország, hogy pénteken este a Jugoszlá­viába átmenő vonaton a röszkel vámőrkirendelt­ség tettenérte Trifunszky Jakab oroszlámosl föld­mivest, amint tóbbezer pengőt és dinárt akart kicsempészni. Trifunszkyt behozták Szegedre és előzetes letartóztatásba helyezték. Ügyét soronkivül intézték el, ugy, hogy már vasárnap délelőtt dr. Gaál István büntetőjárásbiró előtt állott valutacsempé*zéssel vádolva. A föld­műves elmondotta, hogy a szerb megszállásig sző­regi lakos volt, a szerbek kivonulása után Orosz­lámosra költőzött.Szőregi földjét és házát bérbe­adta, de ezekért oly csekély bérösszeget kapott, hogy abból megélni nem tudott. Napokkal ezelőtt szabályszerű szerb útlevéllel átjött és eladta sző­regi ingatlanait azzal a szándékkal, hogy helyettük Jugoszláviában vásárol földet Az összeget a Nem­zeti Bank engedélyével akarta kivinni, de a bank az engedélyt megtagadta és mindössze 300 pengőt engedélyezett. Ekkor határozta el magát arra. hogy a pénzt átcsempészi. A biróság bűnösnek mondotta ki Trifunszky Ja­kabot és kihágás miatt 10 napi fogházra itélte. A lefoglalt pénzt a törvény rendelkezése értelmé* ben elkobozta, annak a 300 pengőnek a kivételé­vel, amelynek kivitelére engedélyt kapott a Nem­zeti Banktól. Trifunszky az itélet ellen fellebbe­zett. A földművest büntetése letöltése htán ki­toloncolják az országból A belügyminiszter desperádök pucssmozgalmáról A 33-as bizottság Illése Január 1-én megszűnik a szegedi rendőrkerületi főkapitányság Budapest, november 30. A 33-as bizottság ma délelőtt ülést tartott. Napirend előtt Wolf Károly a puccshirekkel kapcsolatosan szólalt fel és kérte a belügyminisztert, hogy tájékoztassa a bizott­ságot az elterjedt híresztelésekről. A beltlgymlnlsxter kijelentette, hogy a közbiztonsági s*ervek az ország nyugalmát minden körülmények kőzött biztosítani tudják. A rendőrség részéről "most leleplezett moz­galom semmi körülmények között sem olyan jelen­tőségű, amely alkalmas lehetne bármilyen nyug­talanság kiváltására, A nyomozás teljes és végleges befejezése érdekében, ami hihetőleg holnapig meg­történik, az egész ügyet még nem tárhatja a közvélemény elé, de már most nyiltan kijelenti, bogy a leleplezett mozgalom kizárólag úgynevezett desperádokból, leg­nagyobbrészt a ?0-as években már szerepet játszó kétes elemekből alakult társaság fantasztikus terveiből állt, amely mögött komoly BUDAPEST 6a as egáss en karácsonykor téli szezonban R0YAI NAGYSZÁLLÓD Ab.* 1 heti teljes ellátás hideg, meleg folyóvízzel elli toll ulorran renovált csinosan berendezel! szobival és 3 szorl étkezéssel Ynapra P 85 Borravaió lOoA'-a míg'á tható politikum nincs. Mihelyt a nyomozás befejezést nyert, teljes őszinteséggel fogja a közvéleményt tájékoztatni a jelentéktelen mozgalomról, amelyet csak az ideges közvélemény hisztériája növel min­den komoly ok nélkül szenzációvá. Báró Szlerényi József kívánatosnak tartaná, hogy a külföldet is haladéktalanul felvilágosítsák az ügy komolytalan voltáról. Teleszky János napirend előtt felemiitette, hogy a népjóléti minisztérium még nem juttatta ki az e hónapban esedékes hadikölcsönsegéhjeket. Temesvári Imre ismertette ezután a rendőrség szervezeti változtatásairól szóló rendelettervezetet, amelynek lényege az, hogy ax öt rendörUerllletl kapitány­ságot megsxUntellIc és ezek helyett a budapesti rendőrfőkapitányság fogja ugyanezt a hatáskört gyakorolni. A megyei városokban és községekben működő rendőrkapi­tányságok felügyeletét és ellenőrzését személyhez kötötten az egyes törvényhatósági joggal felruhá­zott városok rendőrkapitányságai fogják gyako­rolni. Szlerényi József elfogadta a javaslatot, de bizo­nyos aggályának adott kifejezést a rendőrségi és csendőrségi szolgálat tekintetében. Lehetetlennek tartja, hogy a személyzeti létszámot, különösen a mai súlyos gazdasági és szociális viszonyok kő­zött csökkentsék. Ugyancsak óvatosságra van szük­ség a rendőrség és csendőrség tényleges végrehajtó személyzetének fizetésénél. Keresztes-Fischer belügyminiszter: A rendőrőr­személyzet apasztásáról szó sem lehet. A főkapi­tányságok összevonásával azonban a fogalmazói létszám bizonyos redukciója fog bekövetkezni. A kerületi főkapitányságok január 1-én szűnnek meg, az erről szóló rendeletet már a hivatalos lap keddi számában közzéteszik. Áttértek egyes tösxolgablról állásolc megszüntetéséről szóló rendelettervezet tárgyalá­sára. Temesváry Imre ismertette a rendeletet, amelynek lényege az, hogy több járás és három szolgabírói állás megszűnik. Kállay Tibor azt a kérdést vetette fel, nincs-e tehetősége továbbmenő intézkedéseknek a járások összevonása terén. Szükségesnek tartja, hogy a csonka vármegyék kérdését is megfontolás tárgyává tegyék. A tervezetet ezután elfogadták. Szerdán nagy premier az isteni GRETA GARBÓ első Idei filmje a Románc és nagyszerű vlgjá'éka ŐFELSEGE A VIGÉC a Belvárosiban. A Pacslrta~uccai állítólagos rablótámadás (A Délmagyarország munkatársától.) Krusch Er­zsébet ismeretes rablótámadási ügye, amelyről a Délmagyarország már többizben beszámolt, méfj mindig nem nyert tisztázást. Krusch Erzsébet vál­tozatlanul kitart első előadása mellett A vasár­napi nyomozás során kihallgattak két pénzügyőrtj akík a kérdéses órában a Pacsirta-ucca környéké­ről egy lövést hallottak, de miután segélykiáltái nem hangzott el. a dolognak nem tulaidonitottatí jelentőséget Érdekes vallomást lett Bdnfi Teréz manikűrös1; leány, aki elmondotta, hogy a rablótámadás előtt, amikor hazafelé tartott Pacsirta-uccai lakására, két ismeretlen nő követte. Meggyorsította lépteit, a nagykendőkbe burkolázott ismeretlen nők egészen' hazáig követték. Amikor visszanézett, hotry ott van-! nak-e még, a két nő elszaladt. A rendőrség tovább folytatja a nyomozást, hogyj tisztázni lehessen a különös ügv részleteit. REDÖNVIPAR 11 A REFORMÁTUS PALOTÁBAN. I HERCEG ESTERHÁZY PAl hasira (gyártmányainak nagy raktára SCHLESIN6ERNÉL a naponta friss Árúk, olcsó Arak. 25^.A lá'c*k. evőeszközök, dísztér m VII^W avak. brllliáns ékszerek. • # SchaDhausen, Omega,Doxa w • .s r 6 k legolcsóbban BOKOR IZSÓ eksiartazafel. Kelemen u. T. KUlföldl szenei és kokszol tökéletesen pótolja Tatabánya korszakalkotó termák* i TATAI 010­KOHSZDRIlfETT Nem hagy salakot, nem sfil össze, tisztán hamuvá ég Ára * lnfarttfelben lOOhg-hfrif r<H> P zsákokban 100 „ 8— „ Állandóan raktáron tartja és szállítja: WFH1TC Szénkereskedelmi 1 UK 11,3 Részvénytársaság Szeged, Boldogasszony sugárut 17. Telefon : 19-58. Egyetlen kísérlet meggyőzi, hogy minder rendszerű kályhában a leggazdaságosabb tüzelőanyag.

Next

/
Oldalképek
Tartalom