Délmagyarország, 1931. október (7. évfolyam, 222-248. szám)

1931-10-10 / 230. szám

A városi tisztviselők fizetését a baloldali pártok indítványára a méltányo­sabb javasSat szerint szállitotta le a közgyűlés Százhetvenezer pengővel javul! a költségvetés bevételi rovata — Het­ven százalék lesz a pótadó és hat százalék a kereseti adó kulcsa (A Délmagyarország munkatársától.') Szokatlanul nagy volt az érdeklődés a közgyűlés pénteki folyta­tása iránt. A padsorok majdnem teljesen megteltek, benépesedtek a karzatok is. A napirenden a tiszt­vtselöfizetések kérdése következett, meg a üótadó kulcsának me^á'iapitása." A polgármester bejelenti, hogy a költségvetés két bevételi tétele függőben maradt. Dr. Bokor Pál indítványa alapján tárgyalt a főerdésszel és megállapította, hogy a közigazgatási bizottság hoz­zájárulásával a városi erdőkben egy éweí lehet előre fát kitermelni. Igy a költségvetés bevételi része 150J000 pengővel javul, de nagyobb számú tanyai munkást is alkalmazhatnak a fakiterme­lésnél. Bokor Pál tudomásul veszi a polgármester beje­lentését, de ugy véli, hogy még nagyobb tételt is beállíthat a közgyűlés a költségvetésbe és 108 hold kitermelésének elrendelését javasolja, ami ujabb 100.000 Dengővel javítaná a költségvetés mérlegét. A polgármester kijelenti, hogy két évet már nem enged a törvény. Az egyévi póttermeléshez a köz­Igazgatási bizottság hozzájárul. Elmondja ezután, hogy a tisztviselők szeptemberi fizetéséből levo­nandó csökkentést kilenc hónap alatt vonják le. Igy a jövő évben ez 20.000 pengővel tehermentesíti a költségvetést. Wolf Miksa nem térne olyan könnyen napirendre Bokor Pál indítványa felett Ha csak egy mód van rá, több fát kell kitermelni. A polgármester megállapítja, hogy a költség­vetés 170.000 pengővel javult A tisztviselők flzetésleszállftására két javaslat van, az egyik a takarékossági bizott­ságé, a másik a kísgyülésé. Ha a közgyűlés a kis­gyűlés és a pénzügyi bizottság javaslatát fogadja el, 600.000 pengővel kapnak kevesebbet a tisztvi­selők. Ebben az esetben 63 százalékos lenne a pótadó. A takarékossági bizottság javaslata a vá­rosra nézve 200..000 pengővel kedvezőtlenebb hely­zetet teremtene, mert csak 400.000 pengővel kap. nának kevesebbet a tisztviselők. A pótadó ebben az esetben 71 százalék lenne. A kérdéshez elsőnek Pásztor József szólalt fel. A szociális szemponton kivül két szempontból kell mérlegelni a kérdést Mindenki képzelje magát a városi tisztviselők helyzetébe. Ez az egyik szem­pont A másik szempont a munkaadó szempontja. Minden vállalat vezetője csak akkor követelhet jó munkát alkalmazottaitól, ha olyan fizetést biztosit hat számára, amelyből megélhetnek. Megértés', kér a tisztviselők részére, akik között ha vannak is hibásak, valamennyinek a munkájából kell meg­élnie. A kisgyűlés javaslatát tul drákiónak tartja, ezért a takarékossági bizottság javaslatát ajánlja elfogadásra. A polgármester nem mondta el, hogy a költségvetési deficit fedezésére a pótadóemelésen kívül a kereseti adó őt százalékról hat százalékra való felemelése is szolgál. A kereseti adó tehát 20 százalékkal emelkedik. A takarékossági bizottság és a kisgyűlés javaslata között 180.000 pengő a differencia, ami a pótadó kulcsában 8 százalékos differenciának felel meg. Szegeden körülbelül 20 000 adózó fizet pótadót, tehát egy-egy adózóra átlago­san évi 10 pengő többlet jut Ha a pénzügyi bízott ság javaslatát fogadná el a közgyűlés, a polgármes­ter jelenlegi fizetésének 45 százalékát, a kistiszt­vtéők fizetésük 80 százalékát kapnák. A takarékos­sági bizottság javaslata a polgármester fizetését 61, a kistisztviselőkét $7 százalékra szállítaná le. A tisztviselők szempontjából ez tehát lényegesen kedvezőbb helyzetet teremtene, anélkül, hogy et. birhatatlanuf, vagy kivédhetetlenül terhelné meg a költségvetést. Nincs vállalat az országban, amely ilyen nagyaránya módon szállította volna le alkaL mazottainak fizetését. De a takarékossági bizottság javaslatához hasonló határozatot hozott bebre­oen is, minden valószínűség szerint ilyet fog hozni Pécs is. Vállalatok is, városok is az alkalmazottaik­kal szemben csak akkor támaszthatnak igényeket, ha fizetésükről .megélhetésükről gondoskodik. Is­meri jól azt'a tísztviselőelíenés hangulatot, amelyét városszerte szítanak; éppen ezért nyomatékosan reklamál tárgyilagosságot és szociális megértést és kéri a takarékossági biwLtsáa javaslatának elfoga­dását. (Helyeslés.) Dr. Kogutowiez Károly csatlakozik Pásztor Jó­isef indítványához, mert a takarékossági bizottság javaslata szerint is tekintélyes a kistisztviselők fizetésredukciója. Fontos az a szempont is, hogy a fizetéscsökkentés a tisztvise­lők vásárlóképességét csökkenti. A tisztviselő a devalváció idején már súlyos ál­dozatot hozott mert abban az évben lerongyoló­dott, elszegényedett teljesen. A takarékossági bi­zottság javaslatának elfogadását kéri. Dr. Kertész Béla szintén a takarékossági bízott, ság javaslatát fogadja ef, mert ehez gazdasági érdek is fűződik. A fizetésredukció híre szörnyű ha­tással járt Szeged kereskedelmi életére, mert Szeged erősen tisztviselőváros, a tisztviselő itt a leg­erősebb Vásárlóréteg, amelyet a nagyobbarányu redukció vásárlóképtelenné tenne. (Helyeslés.) Több szónok jelentkezik, mások szavazni kíván­nak, a polgármester őt percre felfflggeszfl az Ölést, hogy a bizottság tagjai tájékozódhassanak a kér­désről és annak részleteiről Szünet közben a bizottsági tagok kisebb-nagyobb csoportokban tárgyaltak a közgyűlési teremben és a szomszédos bizottsági termekben. A liberális városatyák erős agitációt fejtettek ki a takarékos­sági bizottság méltányosabb javaslata érdekében. Körülbelül 10 perc múlva nyitotta mema polgár­mester újból a gyűlést Vitéz Gárgyán Imre szólalt fel. Mint kereskedő, mint iparos, mint háztulajdonos és mint gazda megállapítja, hogy ezek a kategóriák már csak lateiner osztályból élnek. Ezért azt kéri, hogy a közgyűlés a kisgyűlés javaslatával szemben a taka­rékossági bizottság javaslatát fogadja el- Különösen a gazdákat kéri, hogy a takarékossági bizottság javaslatát szavazzák meg. Petrik Antal azt javasolja, hogy a városi pótlé­kokból egyöntetűen 25 százalékot vonjanak íe, az üzemi költségeket teljesen meg kell szüntetni, a reprezentációs pótlékokból pedig 75 százalékot kell levonni. Azt javasolja, hogy a közgyűlés adja vissza a költségvetést három napra a pénzügyi bi. zottságnak azzal, hogy 50 százaléknál ne legyen nagyobb a pótadó. (A gazdák éljeneznek.) Kije­lenti, hogy Lehet még fokozni a bevételeket Szűcs Imre sem a pénzügyi, sem a takarékos, sági bizottság jamslatát nem fogadja et. A gazda­sági életet nem a közigazgatás viszi előre, mert a közigazgatás csak szükséges rossz. Elismeri, hogy a mezőgazdasági konjunktúrák idején rosszul ment a tisztviselők sora, de azóta minden pusztulásnak induit, csak a tisztviselők fizetése emelkedett Azt indítványozza, hogy a 200 pengőn aluli fizetéseket hagyja változatlanul a város, a többit progresszive csökkentse. A főtisztviselők több városban már önként lemondtak különböző pótlékaikról. Masa Miklós nem ellensége annak, hogy a tiszt­viselők megélhetését biztosítsa a város, de amikor olyan nagy a tanyákon a nyomorúság, minden­kinek áldozatot kell hozni. A péjizüqini bizottság javaslatát fogadja el. Lájer Dezső nem fogadja el egyik javaslatot sem. Helyteleníti, hogy a kisfizetésű, fizetését Is csök­kentik. — Igy szól a rendelet — ÖZÓI közbe Wimmer. — Az autonóm közgyűlés védje meg autonóm jogát — válaszol Lájer —, ne engedje meg, hogy a kormány a felügyeleti jog keretein ú beleavat­kozzon az ügye .be. A közgyűlésnek joga van tiltakozni a rendelet ellen. A közgyűlés áldozat­készsége megnyilatkozott a 42.000 pengős hitfele. kezeti segély megszavazásában, nyilatkozzék meg most is. Nemrég még azért nem lehetett hozzá­nyúlni a nagyfizetésekhez, mert az szerzett jogo­kat sértett volna, most nem gondol senki a szer­zett jogokra. Indítványozza, hogy a 200 pengőt meg nem haladó tizetések maradjanak változat­lanok, ezenfelül 50 pengőnként két százalékkal növekedő legyen a csökkentés. Az állások egyrészének meg­szüntetése kizárja az előmenetel legkisebb lehető­ségit K. Ezért fndltvSnyozKt. Kogy i feztTSSl' osztály tisztviselői előtt nyissák meg C IX., a számviteliek előtt a VIII., a fogaln^azói kar tagjai előtt a VIII. osztályt Papp József kijelenti, hogy a gazdáig már nagyon unják a nyomort. — Mi is, mi tsf — kiáltják minden'oldahn. Kéri a tisztviselőket, hogy nehezteljenek fize­tésük megcsonkításáért, hiszen a termény olyan olcsó. A pénzügyi bizottság javaslatát fogadja el. Dr. Bodnár Géza felszólalásában kijelenti, hogy, a pénzügyi bizottság alaposan megfontolta a kér­dést és ugy hozta meg javaslatit Csodálkozik azon, hogy a pénzügyi bizottság egyetlen tagja sem kelt a javaslat védelmére. Azt indítványozza, hogy a X. és a X/. osztályú tisztviselők pótlékát csak 25 százalékkal csökkentsék. Lájer indítvá­nyát azért nem fogadja el, mert az ellenkezne a rendelettel. Wagner Ferenc azt javasolja, hogy a város a tisztviselőknek a pénzügyi bizottság javaslata sze. rinti összegeket fizesse ki, hat hónap múlva, ha a bevételek megvalósulnak, akkor visszamenőleg utal­ják ki a differenciákat Ezenkívül javasolja, hogy a közgyűlés a pótadó kulcsát 70 százalékban álla­pítsa meg. Petrik és Szűcs zárszó jogán való felszólalása után a polgármester elrendeli a sza­vazást. Petriknak azt az indítványát, hogy a költség­vetést adja vissza a pénzügyi bizottságnak a köz­gyűlés, nagy többséggel elvetették, A pénzügyi bizottság, illetve a kisgyűlés javas, lata mellett csak nagyon kevesen álltak fel, a takarékossági bizottság, tehát Pásztor favaslatát hatalmas több­séggel megszavazta a közgyűlés. A polgármester megállapítja, hogy Lájernek, Szűcsnek és Bodnárnak a X. és a XI. osztályú tiszt­viselők fizetésére vonatkozó javaslata elesik, mi­után a takarékossági bizottság javaslata szerint csak a rendeletben előirt levonást eszközlik belő­lük. Ezekről az indítványokról csak abban az eset­ben kellett volna külön szavazni, ha a pénzügyi bizottság, illetőleg a kisgyűlés javaslatát fogadták volna el. Lájernek a tisztviselők előmenetelére vonatkozó indítványa felett nem rendelt el szava­zást a polgármester, ellenben felkéri, hogy ezt külön nyújtsa be. Bejelenti ezután a polgármester, hogy ezzel végleg befefezödött a költségve­tés tárgyalása, a pótadó körülbelül 70 százalék lesz, a keresett adó pedig 6 százalék. A pótadó pontos kulcsát a legközelebbi ülésen jelenti majd be a főszámvevő. A határozatok kihirdetése után a karzatok gyor. san kiürültek, a közgyűlés pedig folytatta a napi­rend tárgyalását A soron kővetkező pont az ujszegedi népkör kérelme a hídvám és a kövezetvám mérséklésére. A kisgyűlés a kérelem teljesítésé­nek megtagadását javasolta. Fenyő Mátyás, Jároli Géza és dr. Kelemen László felszólalása után a közgyűlés kiadta az ügyet a javadalmi bizottságnak. Félhétkor megkezdték az Interpellációk tárgyalását ... - ­Gönczi Károly a munkanélküliség ügyében Inter. pellálta meg a polgármestert A munkanélküliek — mondotta — mártiri türelemmel viselik évek óta nyomorukat és várják, hogy a polgári társa­dalom segítsen rajtuk. A türelemnek is van határa. . "sgállapitja, hogy a felsorolt munkaalkalmak na. gyon vérszegények, mert nem arányosak a munka, nélküliek számával. Bizik benne, hogy az állam megfelelő segítséget nyújt majd a városnak. Ebben a reményben tudomásul veszi a polgármester vá­laszát Petrik Antal a módosított borfogyasztási adó­szabályrendelet végrenemhajtása miatt interpellált A polgármester bejelenti, hogy a módosításokat még nem hagyta jóvá a belügyminiszter. A közgyűlés további vitájáról külön cikkben kőz. lünk tudósítást sS5f Jlvarosl^l^r Szombat, vasirnap A házasság Iskolája Biró Lajos éa Nótl Ktroly vígjátéka Gerda Manrna éa Mindszenthy Tiborral Azonkívül A Nolre Dnmel toronyőr lungos viltozata IOHN CHANEY-yel. • ElöadAao^ez^^neayeJS^fél 10,% -inm.3, 5.n«"y»J8.fii 10 6. | Korzó Mozt Szombat^vaaírnap R A N © O » logoeod&latoaabb vadállat film. Magyar konferanaz-azal AjonHvtU: ADOlPHE MENJOU-val Az utolsó gavallér vlgjiték. Elfladátok kezdete 5, 7, 9 órakor, vaalrnap S, 5, 7, 9 órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom