Délmagyarország, 1931. október (7. évfolyam, 222-248. szám)
1931-10-09 / 229. szám
Csütörtökön este végetért a költségvetési vita A kiadások emelkedése következtében valószínűleg 83 százalék lesz a pótadó kulcsa Pénteken tárgyalják a városi tisztviselők fizetéscsökkentését (A Délmagyarország munkatársától.) A törvényhatósági közgyűlés költségvetési vitájának csütörtöki folytatásán először a közvágóhíd költségvetését tárgyalták. Lájer Dezső hivatkozik a közvágóhidi szabályrendeletre, amely kimondja, hogy ennek az üzemnek haszna nem lehet. A költségvetés szerint a városnak mégis nagy haszna marad belőle. A városépítési tételnél Petrik Antal szólalt fel. Kevesli az előirt 118.000 pengőt erre a célra, mert a Vásárhelyi-sugárut aszfaltozási részletének kifizetése után alig 40.000 pengő marad városrendezésre, kövezésre, csatornázásra. Sürgeti a Petőfi Sándor-sugárut rendezését. Pásztor József megállapítja, hogy ez a tétel a népjóléti mellett a legsiralmasabb a költségvetésben. Megállapítja, hogy a külváros} világítás, a csatornázás, a kislakásépités, a kövezés, a külvárosrendezés problémájának megoldását a legrégebben és a leghatékonyabban mindég a baloldali pártok: a liberális és a szocialista párt sürgették, sokkal régebben, mint Petrik Antal és a vezetése alatt működő párt. Dr. Schultz Károly a piacoknak a Mars-térre való át. helyezését sürgeti. lájer Dezső kifejti, hogy a munkanélküliség kérdés? van olyan fontos, mint a takarékosság. A városrendezési problémák megoldásával kell elsősorban munka., alkalmakat teremteni. Indítványozza, hogy a közgyűlés szavazzon meg 5Q0.0Q0 pengőt a városrendezéshez szükr séges kölcsön törlesztésére, mert ha gemmi májra, erre a célra feltétlenül kölcsönt kell felvennie a városnak. Ábrahám Imr0 a városhoz vehető utak rendezését kéri, de Sürgeti a* elrongyolódott belterületi uccaburkolajok rendbehozását ls. A legsürgősebb a Petőfi Sándor-sugárut és a Feketesas-ucca kijavítása. fíegfdüs-fíite János a külterületi utak elhanyagolt állapotáról beszél. Szirányi Bála arra hivjq fel a közgyűlés fjgyelmét, hogy a piunkanélküliekkel haszontalan szükscgmunkák helyett csatornáztatni kellene. Ehez természetesen szűkség lenne a csatornatervekre. A csatqrnájáshoi, tekintettel a munka, nélküliségre, talán államsegélyt, vagy kedvezményes kölcsönt ls kaphatna a város. Kiss Bálint a mélyfekvésü külvárosi uccák nyílt csatornáinak állandó tisztítását követeli. Berzenczey Domokos elmondja, hogy a felhőszakadás esetén leeső víztömeget a legmodernebb csatornarendszer sem vezetheti le zavartalanul. Kiss Géza felszólalására a polgármester bejelenti, hogy a Petőfi Sándor-sugárut burkolatának elkészítése ügyében érintkezésbe lépett már egy kőbányával. Hu az hitelbe megcsinálja a munkát, akkor a város megköti vele a megállapodást, dp kölcsönt ma nem vehet fql a város. Varga Dezső a csatornaszelvények eldugulására hlvjg fel a hatóság figyelmét A polgármester megállapítja, hegy a mérnök; hivatal évek óta elhanyagolta a csatornák tisztitásót. Most pótolni fogják ezt a mulasztást. Kisptter Lőrinc elmondja, hogy a külvárosi árkok tisztítása nem célravezető, mert az árok kimélyül ép állandóan tqbb vizet gyíjt magába. Az árkokat könyr nyen tisztítható betonnal kellene kialapozní. Masa Miklós a Szentháromság-ucca burkolatának tengelytörő e} rongyoltságát teszi szóvá. A Mars-teret 2—800 pengí költséggel alkalmassá lehétne tenni piac számára. Olejnyik József a telepekről beszél. Kijelenti, hogy a város súlyos mulasztást követett el a potemkin-telepejc létesítésével, mert ezeket a telepeket közmüvekkel talán sohasem láthatja el a város. Nyilvánvaló volt, hogy sem a külvárost párt, sem a Nagyszeged-párt nem gondolhat itt benn, a közgyűlésen hangzatos programjának megvalósítására. Beszél a tűrhetetlen kövezetekről és csatlakozik Lájer indítványához. Ne csak a Templom-teret, hanem modern munkáslakásokat is mutogathasson a város az idegeneknek. A munkanélküliek nem könyöradományt, hanem becsületes munkát akarnak. A munkabért itt költenék el, tehát jól járna vele iparos, kereskedő egyaránt. Papp József nem tiltakozik a városrendezés ellen, de felhívja a figyelmet a gazdák nyomorára. A bűztől, a viztől még nem sokan haltak meg, de éhen könnyen meghal az ember. Horváth József méltányos tehermegosztást követel, az uj terheket azokra a rétegekre kell hárítani, amelyek elbírják a terheket. A munkások meghozzák az áldozatot a szörnyű munkanélküliséggel. Hivatkozik Lájer ' régi asárnapig A K^zass&g Iskolája Biró Lajos és Jíóti Károly vígjátéka Gerda IJaaruB éa Mindszenjhy Tiborral Azonkivtll A Nolre Domel loronytfr hangos változata LOHN CHANEV-yel. Ifiadások kezdete 5, negyed 8, fel 10, vasárnap 3,5, nsayed 8, fát 10 6. indítványára, amelyben azt kérte, hogy a város vessen ki lakásadót három évre. Ez az adó minimális megterhelést jelentett volna és jövedelméből » város sokszáz kislakást építhetne. Ezzel lényegesen enyhült volna a munkanélküliség is. Ezután a polgármester válaszolt az elhangzott felszólalásokra. Kijelenti, hogy a város jelenleg nem vehet fel kölcsönt, > városrendezési problémákat legfeljebb hitelműveletekkel lehetne megoldani. Horváth József javaslatára kijelenti, hogy a lakásadót nem tartja helyesnek, mert felesleges uj terhet jelentene. Szegeden elég lakás van. Petrik a zárszó jogán tiltakozik Pásztor beállítása ellen. A külvárosi párt nem sajátítja ki magának a vát rosrendezést. — Néhai Pálfy Ferenc idejében megvolt már ez a program — mondja legyintve a polgármester. Petrik ezután a külvárosi párt programjárót beszél. — Kinn ellenzékiek, itt benn mindent megszavaznak — szól közbe Pásztor. — Ne tessék közbeszólni, mert annál tovább tart mondja a polgármester —, tizenhét szónok volt már ennél a tételnél, pedig egy krajcárunk sincs. (Derültség.) Lájer Dezső kijelenti, hogy a polgármester ellenérvei nem győzték meg, indítványát fenntartja. A többség nem fogadta el Lájer indítványát, dt nem fogadta el Herváthit sem. A sétányoU és Ültetvényeit tételénél L4jer Dezső 8 városi kertészetben uralkodó viszonyokról beszélt. Elmondta, hQgy egy munkást, aki 33 évig dolgozott a várQSj kertészetben, szervi szívbaja miatt elbocsájtották és a szükségmunkákhoz osztották be, ahol kubikolnja kell, ha nem akar éhen halni. Kifogásolta, hogy a kertészetben idegen munkásokat alkalmaznak. Arra kérte a polgármestert, hogy a jövőben csak szegedi munkások alkalmazásához járuljon hozzá. A polgármester megígérte, hogy megteszi a szükséges Intézkedéseket. A kövexetvám tételénél Petrik azt javasolja, hogy a teherautók köv*. zetvámát emglje fel • város. Igy 20.000 pengő többletbevételhez jut a költségvetés. Bodnár Géza indokolatlannak tartja, hogy a 200.000 pengős kövezetvám kezelése 70.000 pengőbe kerül. Dr. Bokor Pál a tétel általános emelését javasolja. A polgármester bejelenti, hogy a vámbevétel erősep csökken, tAjer Dezső azt kivánja, hogy a kövezetvámokból származó bevételt a kövezetek fenntartására fordítsa a város, mert különben ez a vám is burkolt adó. Horváth József a Közvilágítás tételénél szólalt fel, Kevesli « felvett összeget, amely kevesebb a mult évi előirányzatnál. Jobb világítást kővete! a Vásárhelyi-sugárutra. V. Gárgyán Imre a Móra-iskola kijárata elé kér egy lámpát. Kiss Bálint a Körtöltés-sor és a Petres-ucca sarkára kér egy-egy lámpát, Széli József a Somogyi-telep világításának rendezését sürget}. A közgyűlés változatlanul fogadta el a tételt. Az erdőgazdaság tételénél dr. Bokor Pál elmondja, hogy a vágási tervet nem használják ki kellőképen a város erdeiben. Ha kihasználnák, a város jövedelme megháromszorozódna. A polgármester hozzájárul, hegy ennél a tételnél 50.000 pengővel emelje a közgyűlés a bevételt. Ax Uxemek és vállalatok jövedelméhez dr. Grüner István szólalt fel. Kevesli az 500 holdas tápéi rét nyolcezer pengős jövedelmét. Helyesebb volna, ha a város a tápéi réti gazdaság termeivényeit a népkonyhában használná fel. Kifogásolja, hogy a város hatósága csak 2500-ban állapította meg a népkonyha napi ebédadagját. Legalább nyolcezer adag ingyen ebédel kell majd a télen kiosztani. Ur. Bodnár Géza kifogásolja, hogy a közúti hidvám kezelésére a város a vámjövedelem 30 százalékát költi el. Zsembery Károly azt kivánja, hogy az ujszegedieket mentesítsék minden hidvámfizetési kötelezettségtől. Lájer Dezső azt indítványozza, hogy a város a Korzó Mozi Péntektől vmárnapig RANG Ö » legcsodálatosabb vadállat film. Azonkívül: ADQLPHE MENJOU-val Az utolsó gavallér vígjáték. Előadások kezdete 5, 7, 9 írífkor, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. vadászati ttlttik felemeléséről alkosson szabályrendelet**. Az inditványhoz hozzájárult a polgármester. Negytdnvolrkor befejezte a közgyűlés a hiztartáé költségvetésének tárgyalását és metfkrzrltf ax Uxemek tárgyalását. A mezőgazdasági üzemnél dr. Bokor Pál belterjesebB gazdálkodás bevezetését sürgeti. Az autóbuszüzem költségvetésénél dr. Grüner István megállapítja, hogy az autóbuszok nem mindig a leg. előnyősebb uton járnak. Ajánlatos lenne, ha a váró* Algyőre is megindítaná az autóbuszjáratokat. A polgármester bejelenti, hogy próbajáratokat foj indítani. Fenyő Mátyás azt indítványozza, hogy a város egy«« sitse az autóbuszüzemet a kisvasuttal. Dr. Veress Gábor szerint az üzemek egyesítése nagyog megfontolandó. A szegényházi alap tárgyalásánál dr. Grüner István ismét előterjeszti azt az indítványát, hogy « jcöltség. vetésbe beállított 2500 adag ingyen ebéd helyett 6000 adagot állítson be a város. A népkonyha előtt havas, esőS időben ís órákig kell várakozniok a szegényeknek • csajka levesre és a hat deka kenyérre. Tiz kilométert gyalogolni és órákig várni erre az ebédri, az nem jótétemény, ennek demoralizáló hatása van. A város leg. alább négy helyen állítson fel népkonyhát, vagy pedig hordozható kondérokbar. vitesse. ki a városrészekbe az ebédet. Fenyő Mátyás javasolja, hogy kérjen « város ötven vagon ínséglisztet az államtól. A polgármester kijelenti, hogy ehez hozzájárul, valamint dr, Grünernek a mozgókonyhák bevezetésére vonatkozó indítványához is. Horváth József a kenyéradag felemelését kérte. Olejnyik József az ingyenebédek minőségének javU fását sürgette. Háromnegyed 8 órakor a polgármester megállapította, hogy a költségvetés tárgyalása véget ért, már csak a tisztviselők fizetése van hátra. Azt pénteken délután tárgyalja le a közgyűlés. Az ülés félbeszakítása után érdeklődtünk a polgár, mesternél, hogy a közgyűlés változtatásai alapján mennyi, vei emelkedik a pótadó kulcsa. A polgármester kijelentette, hogy számítása szerint 83 sxáxalék lesx a páiadó. ée ha a fakitermelés jövedelme emalhető 50.000 pengSvel, akkor körülbelül 80 százelék lesz. Felakasztotta magát egy fiatal balástyai gazda (A Délmagyarország munkatársától) A felsöközponti rendőrség telefonon jelentette I szegedi kapitányságnak, hogy BaUstí'áa LIppai István 19 éves gazdalegény felakasztotta magát é« piire rátaláltak, meghalt. Az énpilkes gazdié* génv semmiféle írást nem hagyott hátra, Igy nem tudják, hogy Lippai Istvánt milyen okok késztették tettének végrehajtására. Valószínűleg szerelmi bánatában követte el az öngyilkosságot. II belügyminisztérium is hivatalvesztésre itélte Zavares Aladárt és családjától meyyonta az ilfeíményeket Budapest, október 8. Zavaros Aladár '-olt székesfehérvári polgármester és Varga Elemér műszaki főtanácsos ügyében ma délelőtt hirdetett ítéletet • belügyminisztérium fegyelmi bírósága. Az ítéletről a következő közlést adták ki V »Az eljárás befejeztével Baja város fegyelmi választmánya Zavaros Aladárt és Varga Elemért hivatalvesztésre itélte. de Zavam- hozzátartozóinak ellátási igényét megállapította. Székesfehérvár törvényhatósági bi. zeftsága az ellátási igény megállapítása miatt megfellebbezte a határozat rak Zavarosra vonatkozó részét, de fellebbezéssel éltek a marasztalás miatt az érdekelt tisztviselők is. A belügyminisztériumi fegyelmi biróság kétnapos tárgyalás után csütörtökön hirdette ki Ítéletét, amellyel a Baja városi közigazgatási biróság tea gyelmi választmányának elsőfokú véghatározatát Zavaros Aladár pelgármesterre való vonatkozásban megváltoztatta. A polgármestert saját ás hozzátartozói ellátási igényének elvesztésével egybekötött híuatalveszlésset büntette. A fegyelmi bíróság ugyanis a polgármester terhére megállapított fegyelmi vétségek egvrészét olyan súlyosaknak találta, hogy a legszigorúbb büntetés kiszabá-iál tartotta indokolnak. Varga műszaki főtanácsosra vrlA vonatkozásban a fegyelmi bíróság az eljárást felfi»"g • •tette az ellene folyamatban lévő bűnügy jogerős befejezéséig. <