Délmagyarország, 1931. október (7. évfolyam, 222-248. szám)

1931-10-07 / 227. szám

Téli menetrend, tarifa­emeléssel Szeged—Budapest között a gyorsvonat III. osztály JegydlJa változatlan Októberre a Máv. — mint ismeretes — _:ét ren­delettel kedveskedett az utazóközönségnek. Az egyik a téli menetrend beállítása, a másik a tarifaeme­lés. Október 4-ikére leállították Szeged—budapesti viszonylatban azt a gyorsvonatot, amely este fél­nyolckor indult Szegedről és amely délelőtt fél­tizenegykor érkezett Budapestről. A szegedi szál­lodások és vendéglősök szempontjából a változás nem jelent kárt, mert a harmadik gyorsvonat meg­szüntetése sok utast marasztal éjszakai megszál­lásra. Másrészt, aki idegennek délelőtt van dolga Szegeden, az előző este kénytelen ideutazni. Az utazóközönséget természetesen kényelmetlenül érinti a vonatpárak leállítása, de az megállapít­ható, hogy az idei megoldás kedvezőbben sikerült, mint a tavalyi A fétegyházi vonalon a reggel félhatkor és dél­előtt háromnegyed 12-kor induló, valamint a dél­előtt háromnegyed 11-kor és este féltizenegykor érkező vonatokat szüntették be. A vásárhelyi vonalon a reggel félhatkor és ne­gjMdnyolckor induló, továbbá az este háromne­gyed tízkor indult személyvonatokat állították le, azok közül pedig, amelyek Szegedre érkeztek Vá­sárhelyről, a délelőtti háromnegyed tízes és este háromnegyed 12-ős vonatok szünetelnek. A Sze­gei—Rókus—Hódmezővásárhely közt közlekedett úgynevezett szinházvonat szintén megszűnt. Vé­gül megszűnt október 4-ikével a Sz?ged—Vedres­háiia közti délelőtt háromnegyed 12-kor induló, va­lamint a délután félkettőkor érkező vonatpár. Öktóber 1-én életbelépett a tarifadrágitás, amely szerint azonban a Szeged—Budapest közötti vi­szonylatban a gyorsvonat KI. osztály menetdíja változatlan, a n. osztály menetdija 80 fillérrel emelkedett. Személyvonaton a III. osztálynál «0, a Ii-nál 90 fillér az emelkedés. Szeged—Félegyháza között a személyvonat III. osztályon 50, 11-ikon 80 fillérrel, a Szeged—szatymazi vonalon pedig a III. osztályon 20, 11-on 30 fillérrel emelkedett a me­netdíj. A tarifaemelés és a téli menetrend követ­keztében egyébként az utasforgalom mintegy 10— 15 százalékkal, a II. osztályok forgalma pedig 20 —30 százalékkal csökkent. Az áruszállításnál a buza tarifája 20, a boré 11, a gyümölcsléé 9—12, a tojásé 19, az olajos magpogácsáé és ásványvízé 11, a mezőgazdasági gépeké 15—27 százalékkal ol­csóbbodott A gyors, és teherdarabáru díjtételek­nél lépcsőzetes mérséklést vezettek be, másutt azonban a tarifa emelkedését lehet megállapítani. Ausztriában bevezetik az agglegényadöt Bécs, október 6. (A Délmagyarország bécsi tudó­sítójától.) Az uj szanálási program fokozatosan az életstandard megdrágulásával fog járni és sú­lyos csapást jelent a kereskedelemre. A köztiszt­viselők fizetésének leszállítása csökkenti ennek a társadalmi rétegnek vásárlóerejét és ez vissza fog hatni egész Ausztriára. Ugyanekkor azonban a kor­mány ujabb adók bevezetésének tervével foglal­kozik és magától értetődő, hogy az uj adók szintén megbénítják a forgalmat. így a megvalósulás elő­terébe lépett az agglegényadó. A többségi pártok minden agglegényre a jövedelmi adó arányában agglegényadót akarnak kivetni. Egyelőre még bizonytalan, hogy az agglegényadót milyen életkorban kötelesek azok a férfiak fizetni, akik nem akarnak, vagy a jelenlegi gazdasági vi­szonyok miatt nem tudnak családot alapítani. Az egyik terv szerint az agg'.egényadót minden 25 évnél idősebb férfi fogja fizetni, egy másik terv szerint azonban a korhatár S0 éev lenne. Az egyes állami vállalkozások is folytatják a drágítást Az osztrák szövetségi vasutaknak igen rosszul megy. Megfelelő tarifapolitikával kétség­kívül fokozni lehetett volna a forgalmat, a nyári szezon is deficittel zárult. A szövetségi vasutak vezérigazgatósága most a deficitet tarifaemeléssel akarja eliminálni. A személyforgalomban rövidesen hattól husz százalékig terjedő emelés lép életbe. A teherforgalomban is tarifaemelést terveznek. _ Az uj elek! főszolgabíró. Csanád—Arad—To­rontál vármegye törvényhatósági bizottsága teg­nap főszolgabírót és másodfőjegyzőt választott A jelölő választmány az ele ki főszolgabírói állásra Antalffy Lajos, jelenlegi helyettes főszolgabí­rót első helyen, Balku Dénest, a volt eleki fő­szolgabírót második helyen jelöltet Főszolgabíró lett Antalffy Lajos 118 szavazattal Balku Pénes 42 szavazatával szemben. Makói másodfő­jegyzővé megválasztották Szmolenszky Lászlót srcttereh ^ Pullovercfc ^ KötJHt hoszHimöK ^ 15-én életbe lép a karteltörvény A minisztertanács meghosszabbította a tisztviselői kölcsönök visszafizetésének határidejét Budapest, október 6. A kormány tagjai ma dél. után minisztertanácsot tartottak, amelyen tárgya­lásra került a karteltörvény életbeléptetéséről és végrehajtásáról szóló rendelet, valamint a közal­kalmazottak által az illetménycsökkentés előtt fel­vett fizetési előlegek és köztisztviselői kölcsönök még hátralékos esedékes részletei visszafizetésének megkönnyítéséről szóló rendelet. Ezeket a rende­leteket a hivatalos lap a legközelebbi napokban fogja közölni. A karteltörvény október 15-én lép éleibe. Az említett előlegek és kölcsönök visszafizetése tekintetében kiadandó rendelet ugy intézkedik, hogy a szeptember 1. előtt felvett előlegek és tisztviselői kölcsönök hátralékos részleteit a most előirányzott összegeknek 50 százalékában fogják az illetményekből automatikusan levonni. A hát­ralékok visszafizetése ennélfogva kétszerannyi idö alatt történik meg, hacsak az érdekelt maga a visszafizetést nem gyorsítja. Nem részesül ebben a kedvezményben az, akinek illetményeit a fize­téscsökkentés nem érintette. HireR Szerda. Róm. kath. Olv. BA. Protes­' • táns. Amália. Nap kél 6 óra 05 perc­kor, nyugszik 5 óra 30 perckor. A Somogyi-könyvtár olvasóterme délelőtt 10-töl 12-ig nn nyitva 'vasárnap, ünnepnap felvet ővel. A muzeum nyitva délelőtt lO-tőI délután féi 1 óráig. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tar­tanak: Barcsav Károly, Széchenyi-tér 12. (Tel. 1270.) FTankl" Antal, Szent György-tér 6. (TeL 1118.) Gergely Jenő, Kossuth Lajos-sugárut 31. (Tel. 1062.) Lőbl Imre dr., Gizella-tér 5- (Tel. 1819.) Moldván Lajos, Uj—:£rl, Vedres-ucca 1. (Tel. 1846.) Selmeczi Béla. Somojyi-tclcp. (TeL 3425. szám.) — A hadlkőIesSnsegélyek. Budapestről jelentik: A népjóléti minisztériumban ma délután minisz­terközi értekezlet volt a hadlkőlcsönsegélyek ki­utalása tárgyában. Ernszt Sándor népjóléti mi­niszter Varga Imre pénzügyi államtitkárral is tárgyalásokat folytatott az iránt, hogy a pénzügymi­nisztérium lehetőleg késedelem nélkül utalja át a hadikőlcsönkárosultak segélyére költségvetésileg megszavazott összegeket, hogy a segélyek kiutalá­sában fennakadás ne álljon be. — Október 25 én Isméi Szegedre jön Klebels­berg. Gróf Klebelsberg Kunó volt kultuszminiszter, aki többnapos szegedi tartózkodása után hétfőn éjjel utazott vissza Budapestre, elutazása előtt kö­zölte híveivel, hogy október 25-én valószínűleg ismét Szegedre jön. 25-i látogatása Szeged tanya­világának fog szólni. A volt miniszter ezalkalommal a szegedi gazdákat kívánja meglátogatni. — Nem kaptak fizetést a nagykörös! városi tisztviselők. Nagykőrösről jelentik- Nagykőrös pol­gármestere október elsején körlevelet küldött tiszt­viselőinek és tudatta, hogy fizetésüket nem kap­ják meg, mert a város pénztára teljesen üres. Az ok az, hogy a pótharaszti bérlők, akik csaknem egyedüli fizetői a városnak, teljesen tönkrementek és nem képesek fizetési kötelezettségeiknek eleget tenni. A bérlők eddig már 250 ezer pengővel tartoz­nak a városnak. A polgármester kijelentette a tisztviselőknek, hogy remény sincs arra. hogy fize­tésüket rövidesen megkapják. — Szünetet a görög-magyar utalványforgulom. A szegedi postafőnökség közli, hogy a görög posta­igazgatóság október 1-ével a Magyarországba szóló utalványok felvételét a további intézkedésig be­szüntette. Ezzel kapcsolatban Magyarországból Gö­rögországba szóló csomagok utánvétellel a további intézkedésig nem adhatók fel. — Eljegyzés. Szalay Babit eljegyezte dr. Kettcr Tibor. (Minden külön értesítés helyett.) — A szeged! kertészek értekezlete a gyümölcs, rakivlteí ügyében- A Délmagyarországi Kertészeti Egyesület tagjai kedden este megbeszélésre ültek össze, amelyen megtárgyalták a szegedi gyümölcs* fakivitellel kapcsolatos ügyeket. A devizarendelef szerint ugyanis a külföldre szállított gyümölcsfa­csemeték ellenértékét devizában, vagy valutában kell beszolgáltatni Többen nehezményezték, hogy a Nemzeti Bapk a kiviteli engedélyek kiállítása kö< rül nehézségeket támaszt A vezetőség felvilágoti' sitotta a kertészeket hogy a jövőben minden no« hézség nélkül állítják ki az engedélyeket Letár­gyalta ezután az értekezlet a gyümölcsfacsemeték dánozásának kérdését A ciánozást a város végzi, azonban a gazdák sokalják a költségeket. Elha­tározták, hogy a várostól olcsóbb áron kérik a ciánozás elvégzését és kérelmüket memorandum^ ban terjesztik elő a város hatóságához. — A Duna-Tisza-csatorna — elkerüU Szegedet? Budapestről jelentik: Gróf Károlyi Gyula minisz­terelnökhöz egy francia érdekeltség részéről ajánlat" érkezett a Duna—Tisza-csatorna megépítése ügyé­ben. Az ajánlat szerint a fontos csatornát Buda­pest és — Szolnok kőzött építenék meg. A tárgyalások még folyamatban vannak, de máris látható, hogy a szegedi megoldás tervét teljesen el­ejtették. Mindenesetre igen fontos volna a ha­lálra itélt szegedi forgalom érdekeben, ha meg­mozdulnának a szegedi érdekeltségek, hatóságok, intézmények és mindent elkövetnének a nagyjelen­tőségű építkezés szegedi megoldása érdekében. Ha* logatásra nincsen idő, talán még nem lesz késő... — A hétéves kisfhi megölte a hatéves kislányt. Nyíregyházáról jelentik: Nyiradonyból jelentették a nyíregyházai ügyészségnek, hogy kálnay Zoltán nyiradonyi főszolgabíró udvarán halálos szeren­csétlenség történt. A főszolgabíró hatéves leánya, Viola Bárdi Imre nevü hétéves fiúval játszott A fiu kezében puska volt amely játék közben el­sült és a golyó a kislányt megölte. Az orvos mái, csak a halált állapította meg. Aszlaö SZEGED: A szegedi egyetem földrajzi intézetének meteorológiai obszervatóriuma jelenti, hogy ked­den Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 200 fok Celsius, legalacsonyabb 5.4 fok Celsius. A baro. méter adata nullfokra és tengersginre redukálva reggel 740.4 mm., este 767Jí mm. A levegő relatív, páratartalma reggel 96 százalék, délben 56 százalék. A szél iránya déli, erőssége 2—5 volt. BUDAPEST: A Meteorológiai Intézet jelenti este 10 órakrr: Hazánkban a nappali felmelegedés a legtöbb helyen elérte a 20 Celsius fokot Prognó. siS: Délnyugati légáramlás mellett igen enyhe idő

Next

/
Oldalképek
Tartalom