Délmagyarország, 1931. október (7. évfolyam, 222-248. szám)

1931-10-27 / 244. szám

e»aK holnap délelőtt választ a képviselőház pénzügyi bizottsága uj elnököt, valószínűleg Ugrón Gábor személyében, 23 és félmilliói töröli a 6-os bizottság (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) A 33-as bizottság 6-os albizottsága hétfőn délután Teleszky János lakásán értekezletet tartott Az ülésen Teleszky ismertette a kü­Budapcst, október 26. A Vay-ügy tárgyalását hétfőn folytatták. Illek Aladár főkapitány he­lyettes volt az első tanú, aki Vay Kázmér •-vegbizásából építkezéseket vizsgált felül. A rádiőház építésével kapcsolatban kilenc ajánlat érkezett a belügyminisztériumba, illek volt az épitési bizottság elnöke és két eikísve érkezett ajánlatot nem vett figyelembe. Sze­mák elnök megkérdezi, hogy miért — Akkor már döntött Vay Kázmér ebben az ügyben és megsemmisítette az egész verseny­tárgyalás eredményét. — Hát Vay Kázmér akarata vagy a min­denkire nézve kötelező közszállitási szabály­rendelet volt-e a döntö a belügyminisztérium­banf — kérdezi az elnök. — Vay Kázmér volt az osztályvezető, ö sem­misítette meg a versenytárgyalás eredményét és én nem akartam a dologba beleavatkozni. Ezután azt kérdezte az elnök a főkapitány­helyettestől, hogy miért nem vonta le ennek az ellenintézkedésnek a konzekvenciáit, mire Illek azt falelte, hogy az egész ügyet közöm­bösnek tartotta. Vitéz Szentirmay Endre rendőrkapitány volt a kővetkező tanú, aki Vay utasítására fordult Szelecsényi Andorhoz a rádióház ver­senytárgyalásának kiiráSa végett. Később, amikor megkérdezte Szelecsényit, hogy miért semmisítették meg a versenytárgyalást, Sze­lecsényi azt n válasz1, adta. hogy ne firtassa ezt az ügyet. Azután arról beszélt Szentirmay, hogy *száz­Bzor látta Vay előszobájában várakozni I.lft­két, Halassyt, Czillért« és amikor Szelecsényi megjelent, a vállalkozók rajokban mentek be Vayhoz, — Rengeteg hiány mutatkozott a ráa'iöház építkezésénél — vallotta tovább Szenlirmay, ő követelte is a felülvizsgálatot és azt, hogy adják ki neki az építkezés aktáit. Hiába kö­vetelte. Elmondja, hogy a felülvizsgálatot IÖnbőző minisztériumokban a bizottság artal keresztülvitt redukciókról szóló jelentést. A vaskos kötetet kitevő anyagot a bizottság a 33-as bizottság szerdai ülésén fogja beter­jeszteni. A jelentés felemlíti, hogy a bizottság munkájának eredményeképen az államháztar­tásban huszonhárom és félmillió pengő mea­takaritás jelentkezik. Előreláthatólag a bi­zottság jelentése felett a 83-as bizottságban többnapos vita indul meg. végre is elrendelték, de tulajdonképen nem csináltak semmit, csak sétáltak a folyosókon, elszittak néhány cigarettát és azt mondották, minden rendben van. A szembesítések során Cdllér kijelenti, hogy egyedül sohasem volt Vaynál4 mindig valakinek a társaságában. Szelecsényit szembesitik ezután Szentirmay kapitánnyal. Szelecsényi kijelenti, hogy rajos­tól ntem vezetett soha építészeket Vay Káz­mérhoz, csak akkor vitt be egyeseket, ha an­nak szüksége merült fel. —• Lanyhultak-e az intézkedések — kérdi az elnök Szelecsényitől —• és ön volt-e annak az oka, mint ahogy a tanúvallomás elmon­dotta? — Nem. Bogdánffy Géza műépítész emelkedik fel most a vádlottak padjáról és arról kezd be­szélni, hogy Czillér kocsit akart volna aján­dékozni Szentirmaynak. Szentirmay rendőrkapitány rendkívül felhe­vült hangon válaszol: —• Amikor az urak a vádlottak padjára akartak ültetni, hogy ne legyenek veszélyes tanuk, akkor volt erről szó Az egész teremben feszült izgalommal figye­lik az izgalmas párbeszédet. Ctillért szólítja az elnök, aki azt mondja, hogy neki egyszer Szentirmay említette, hogv kocsit akar venni, tényt azonban nem tud mondani. Szentirmavt megeskették vallomá­sára. Több kisebb tanúvallomás után Balássy volt csendőrszázadost hallgatta ki a biróság. Balássy két katonai őr kíséretében jelent meg a tárgyaláson, de kijelentette, hogy nem akar vallomást tenni. Szemák elnök figyelmezteti Balássyt, hogy azokban az ügyekben, ame­lyek nem Littkével kapcsolatosak, vallania kell. — Mondja meg, hogy a makói építkezések alkalmával adott-e önnek Tóth Imre, Lítfkö' társa érdekében valami utasítást Vay Káz­mér? ­— Semmi lénvc^es utasítást Vaytől nem kaptam. — Volt-e szerepe Vay Kázmérnak abban, hogy Tóth Imre, Littke Kázmér társa kapta meg a makói csendőri építkezést? — Annyiban volt neki szerepe, hogy Vay Kázmér jelölte ki azokat az építészeket, akiket j a zártkörű tárgyalásra meg kellett hivni. — On az ügyészségen azt is mondolta, hogyíj Vay Kázmér kedvezett is Tóth Imrének. — Igen, azt mondottam. Ez a kijelentésem azon alapult, hogy Vay miniszteri tanácsos Ur egyszer kijelentette előttem: i>Szeretném, ha Tóth Imrr kapná meg az építkezést.« Ezt a vallomásomat most is fentartom. Ennél a ki-, jelentésnél jelen volt Szelecsényi és Klau­schek is. Az elnök egymásután állítja fel Klausche* I ket, Vayt és a tanuk padjáról Szelecsényit„ Klauschek kijelenti, hogy Ő nem volt jelen, amikor Vay Kázmér állítólag ilyen kijelentést j tett. Vay azt mondja, hogy ő ilyen formában ! sohasem tette ezt a kijelentést. Szelecsényi nem ad határozott választ arra, hogy Vay tette-e ezt a kijelentést. <3 csak arra emlékszik, hogy Vay miami ilyesfélét mondott, de kijelentését már pontosan nem tudja. — Megkérdeztem Littkét — mondja további vallomásában Balássy —, hogy ad-e p"ánz$ Vay-nakf Littke kérdésemre nem válaszolt, ellenben azt mondta, hogy Halassynak ad pénzt. Ezt olyan formában adta elő, hogy feltétlenül azt következtettem, hogy a Halassy­nak adott pénzből kap Vay Kázmér. Balássy László ezután azt mondotta, hogy Littke egyizben igy nyilatkozott: >Vay nagyon vigyáz magára, de a sógorát, Halassyt alapo­san megnyúzza.« A szembesítésnél Littke ezt | is tagadta. Véleménye szerint kétségesv hogy,; Vay az építkezéseken keresett. Szabó István számvizsgáló elmondotta, hogy Czillér Klauscheknek milyen kijelentést tett Klauschek csak' megkérdezte az építésztől, hogy nincsen-e az elszámolásban hiba és ha a vállalkozó azt mondotta, hogy rendben vatf minden, akkor a ceruza az építész kezébe ko­rült és maga pipálta le a tételeket Czillér erre azt felelte, hogy nem ebben az értelemben mondotta ezt A tanú hallotta Klauscheknek azt a kijelentését, hogy amennyiben az ügyész szabadlábra helyezi, szenzációs vallomást tesz. Előadta ezenkívül, hogy Littke saját maga diktálta a vizsgálati jegyzőkönyvet, sokszor délelőttökön át. Szelecsényi azt mondotta, hogy az építészek dtjaznák a számvevőség esetleges túlmunkáját. A tárgyalást holnap reggel folytatják, ami­kor esetleg sor kerül Péchy Erzsi kihallgatá­sára is. Egy 15 éves leány borzalmas öngyilkossága (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Hét­főn este megrendítő öngyilkosság történt a Császárfürdő közelében. Kudelka Lili 15 éves leány a HÉV egyik vonata elé vetette magát és a robogó vonat a fiatal leánynak mindkét lábát levágta. Kudelka Lili a nagy vérveszteség kö­vetkeztében a kórházban meghalt. Ugyanezen a helyen néhány nappal euelőtt hasonló módon követett el öngyilkosságot egy Friedmann Margit nevű szintén 15 éves leány, aki Kudelka Lili barátnője volt. Friedmann Margit a kórházbaszállitás közben a mentő­kocsiban halt meg. A rendőrség a két öngyil­kosságban összefüggést sejt és a rejtély felderí­tésére a nyomozást megindította. Kályhafűtésre I rendelten tatai iofdsbrikettet, do- | rog-loRodl és Ktrdldt sxe ne t I Vértes Szénkereskedelmi Rt. I Boldogasszony sugárul 17. sz. ím I Hoover és Laval tárgyalásai után nagy bessz a tőzsdéken Eredmény nincs, de a Jóvátételi kérdésben a francia álláspont gyfizött Newyork, október 26. A washingtoni tár­gyalások befejeződtek és Laval francia mi­niszterelnök visszaérkezett Newyorkba. A leg­első hajóval visszatér Franciaországba. A revíziós eszméket valló Borah szenátor­ral való tárgyalások teljesen sredménytelenül végződtek, Laval semmit 9em akart engedni. Azt hangsúlyozta, hogy szerinte a béke fenn­tartásának első feltétele, hogy az aláirt szer­ződéseket ne változtassák msg. A lengyelekkel, románokkal, csehekkel és szerbekkel való megértés kísérletét — mondotta — átengsdi Amerikának A ffoouer-tárgyalások sem jártak konkrét eredményekkel és ezt a kiadott hivatalos köz­lés is megállapítja. (Budapesti tudósítónk tclefonfelmtése.) Newyorkból jelentik: A Wallstreet nagy besz­szel válaszolt a washingtoni tanácskozások eredményére. A pénzügyi körök a hivatalos kommünikéből semmi gyakorlati eredményt nem tudnak kiolvasni, ami nagy csalódást keltett és ez a csalódás teljes egészében meg­nyilvánult a tőzsdei árfolyamokban is. Hasonlóan kedvezőtlenül fogadta a tanács­kozások eredményét a párisi tőzsde ls, ahol minden érték veszteséggel zárult. Viszont Berlinben politikai körökben nyomatékkal hangsúlyozzák, hogy a washingtoni tárgya­lások nem végződtek olyan kudarccal, aho­gyan egyes lapok irják. Nem igaz az — mond­ják az illetékes körök —, hogy Amerika is­mét vissza akar vonulni Európától. Berlinben ennek éppen az ellenkezőjét olvassák ki a hivatalos jelentésből. Egy párisi lap tudósítása szerint az azonban kétségtelen, hogy a jóvá­tételi kérdésben a francia álláspont győzött. Ez az álláspont nem elégíti ki a Wallstreetet, amely a háborús tartozások revízióját várta. Ugy tudják, hogy Németország a Young­egyezményre való hivatkozással már legköze­lebb kérni fogja a jóvátételi terhek enyhítését és szövetségközi bizottság kiküldését Német­ország pénzügyi helyzetének megvizsgálására. Súlyos vallomások a Vay-ügy hétfői tárgyalásán ,Azt következtettem, hogy a Halassynak adott pénzből Vay Kázmér Is kap", — mondotta Balássy volt százados »

Next

/
Oldalképek
Tartalom