Délmagyarország, 1931. október (7. évfolyam, 222-248. szám)
1931-10-25 / 243. szám
A RÉGI SZEGEDBŐL AZ 1IJBA Krúnlhák emberchröl, dolgohról Irta: SZ. S I I K C t h Q VillHOS Rosszmájú emberek szerint ettől fogva megint feszesebb lett a hivatalbeli kis-urak magaviselete az Idegenekkel szemben. Ellenben Hamza Pista cigányprímás kabátját már nem segitette fel senki. Tisza Lajosnak az volt a terve, hogy Torontélvármegye felső részét hozzánk csatolja és megteremti Szegedmegyét Öriási terület volt ez a Torontél s legalább hérom napba tellett, amig a közvetlen szomszédjaink megjárták a megyeszékhelyet Akár közigazgatási, akár pénzügyi kérdésben kellett felkeresnlök. Tisza terve azonban meghiusult a vármegye ellentállásán 8 igy kaptuk meg csak Újszegedet. A park hatalmas kontúrvonalait ls Tisza /akta le, - méltó folytatója Kállay Albert volt A közúti hld te• e ls véletlenül született meg. Tisza Lajos t-; isztól őszig Deszkre Járt aludni Gerllczvé''Vz s korán reggel jött be a városba, töbH s lóháton. A régi hajóhidat azonban négy órakor kinyitották s nyitva tartották este hatig, esetleg későbbi Ideig is, amig átvonultak a hajók, meg a tutajok. Két kapuja nyitva a két parton, — azelőtt gyülekezhettek az emberek. Télen a Jégzajlás elől partra kötötték a hidat s akkor a komp járt. Viszont Tisza, akinek mindig sürgős volt a dolga, hamar belátta, hogy ilyen primitív eszközök nem hátráltathatnak fejlődésében egy várost. Igy aztán megszületett az állandó hid ötlete. Kovács Albert szegedi gyógyszerész, az egész városnak csak népszerű Papus-a, kedves embere volt Tisza Lajosnak. Egy Szilveszter-estén ő is vendége volt Tiszának a zártkörű teán. — Izlett-e? — kérdezte a házigazda. — Jónak nagyon ls jó volt, felelte Kovács Papus, de nem ártana egy kis borocskával megkalapálni Az előzékeny Tisza, aki egyetlen Ilyen kívánságot se hagyott volna leljeslíís nélkül, ettől kezdve bevezette a teaestélyein a hires »Tisza-kablnet«-et ami akkor már nagyon népszerű volt a fővárosi kaszinókban. Tisza Kálmán is lejött egy alkalommal Szegedre a mikor beállítanak az Inasok a kétszersültek tömegébe a borral, csodálkozó tekintettel nézett az öccsére. A királyi biztos elértette a leMntetet és felkacagott Tudod Kálmán, ha már az ember Szegedre Jön, hogy rekonstruálja azt amit a természet elrontott, egészen szegedivé ls kell változnia. Itt ez a szokás, kóstold meg. A miniszterelnök eleinte húzódozott, azonban Kovács Albert jóizü kinálgatásának nem tudott ellentállni s csakhamar jó kedvre hangolódott ő is. _ , Később odahaza, a politikai Jellegű miniszterelnöki estélyeken, nem kisebb rémülettel tapasztalták a vendégek, hogy a tea etán bort ls kapnak. — Szegedi szokás, íő szokás, — magyarázta Tisza Kálmán. A vendégek közül aztán senkinek se Jutott eszébe, hogy ez voltaképpen ellenkezik azzal a kényes etikettel, amelyik mellett az sem érezhetné Jöl magát, aki kitalálta. A szokás is annyira általánossá lett, hogy ma már az úgynevezett teaestéken van enni és innivaló minden, legföljebb a tea hiányzik. Kállay Albert egészen Tisza nevelése voff, neki azonban Szeged szívbeli ügye lett, nem csak alkalom az alkotásra. Ugy spórolt a városnak, hogy a maga zsebére se különben, már pedig takarékos ember volt Szerette a kedélyességet, finom humor volt benne s arisztokrata maradt minden körülmények kőzött Egy Kállaytól kérdezte egyszer valamilyen szabolcsi utcán Ferenc József, hogy mióta lakik itt? — Ezer éve, fe&Sg, mir mteí Bogy * cááia-1 doni. . ... . A néhány famffla közül vafő a KSIlay IB, amelyik visszaviszi a családfáját Árpádig s óvatosan vigyázott rá minden időben, hogy ne rontsanak a pedigréjükön grófi, vagy akár bárói cimmel. Ezekben a családokban tradíció volt, hogy nem fogadhatnak el »rangemelést«, mert az ő rangjuk a legrégibb, mig az Idők folyamán ranghoz Jutottak akárhányszor éppenséggel nincsenek elragadtatva, ha a származásuk után, az őseik közt kutakodnak.*) A városháza sarokszobájában történt minden, ami ennek a városnak az életére vonatkozott Kállay nagyszerűen Ismerte az embereket, el lehet mondani, hogy nüanszok szerint taksált és becsült mindenkit. Kénytelen volt érintkezni olyanokkal is, akiken az övénél kevésbbé éles szem ls átlátott, — hogy mif Jelent az a melldöngető közérdek, amely már nem is gyanús támadásokban, vagy védelmekben robban ki s amit vagy követ, vagy mellőz egy kis négyszemközti beszélgetés —, de mozdulatlan maradt az arca az ilyen szónoklatok) alatt is. Soha sem erőszakoskodott, határozzon a közgyűlés. amit akar. — Ne tessék a szónokot zavarni! — intette a közbeszólókat. • A szegedi árvíz történetében katasztrofális szerepet játszó peresírni ármentesitő társulatnak kormánybiztost volt Kende Kanut képviselő. Az árviz után kitöri, tetéssel kínálták meg, de Lázár Gvörgy elbeszélése szerint »zt mondta: — Az én családom a Habsburg családdal nemesség dolgában egykorú is, egyenrangn is. Mi egymásnak mit sem adhatunk, egymástól kegyet el nem fogadhatunk. (Folvt. kÖV;) Felelős szerkcs/lő: PÁSZTOR JÓZSEF. Nyomatott a kiadótulajdonos DéIma<ryarorszSg Hírlap- és Nvnmriavállnlal Rt. kSnyvnvomA'Jiban. Felelő* Klein Sándor. Apróhirdetések A következő napra csak délután 5 Aráig tagad el apróhirdetést n klnrtóhlvntnl BUTOROZOTT SXQBÁK Szépen bútorozott uccai egy esetleí kettő szoba, lépcsőházi bejirattal kiadó. — Ugyanott egy tapéta ajtót vennék. Honvéd tér 3. sz. I. em. Kiadók modern uj butorozott garzon, égy 2 szobás lakások azonnalra Bercsényi tiz Leohner-tér mögött Különhejárata butorozott szoba »Ha-Ha« fölött kiadó. Széchenyi tér 17., II. t Jobb férfi részére botorozott szoba kiadó, estleg koszttal ls. iMagányos 2« jeligére. Ker«s«k egy 2 ágyas szerényen bútorozott szobát, konyhahasználattal. — Cim Széchenyi tér 9., II. em. 4. Kristo L. Szépen butorozott uccai szoba, telefonnal, kettőnek is, elsejére kiadó, Margit ncca 21. Uccai butorozott szoba, fürdőszobával kiadó. Tisza Lajos körnt 22., II. 8 Különhejárata butorozott szoba, külön előszobával kiadó. Sebes, Polgár ncca 20. Érdeklődni 10-12-lg. Belvárosban magasföldszinten különbejáratu, 2 ablakos bútorozott nccai- szobai kapukulccsal kiadó. Rövid Stelzhammer.zongora bérbeadó. Tömörkény a. 8. sz. Különbejáratu, modernül bútorozott világos, tiszta uccai szoba folyóvízzel bérbeadó. Kazinczy n. 6., I. em. lépcsőfeljáratnál. Lépcsőhíz! különbé Já-j ratu nccai bútorozott szoba kiidó. Valéria tér 11., ajtó 3. butorozott szoba azonnal kiadó. Takarék• ár n. 6. sz. a. 2. ajtó. J Szoba, konyha, éléskamra és mellékhelyiségekből álló lakás Attila nccában nov. l-re k'adó. Érdeklődni Valéria lér 2. fényképésznél. 373 Modern mi lakás négy, eset. leg három szobás főldszin tes, az eddigi árnál oli esóbban november l-re kt< adó. Vitéz ucca 5. Szoba, konyhás lakások Kálmán ucca 4. kiadók. 3 szobás komfortos emeleti) lakás kiadó. Mars tér 6 a. Havi bevásárlásait liset- fűszer és terményáruban lege!5nVfcet>!lBfl eszküzlt Kertész lisziü zleíben Tisza Laios körút 51. (Volt Ottovay vasüzlet helyiség) mi